xavi címkével ellátott posztok 
Írta: magpiezz | 2012. márc. 27. 7:30
Rovatunk tárgya most három érdekes festészeti műremek, melyek stílusukat és származási helyüket tekintve különböznek ugyan, de expozíciójukat és művészettörténeti jelentőségüket illetően rendkívül hasonlóak. A három képzőművészeti alkotás abban is rokonságot mutat, hogy mindegyikük történetében voltak korszakok, amelyek kikezdték értéküket, vagy voltak olyan kritikusok, akik nem értették és lehúzták őket. De a művek – és ebben mutatkozik meg az igazi nagyság – túlélték ezeket a viszontagságokat, sőt, az idő múlásával elismertségük nagyobb, mint valaha.
Írta: benitoNST | 2011. jan. 11. 10:54
Messi a Marsról jött, így igaz. Olyan nézni a játékát, mintha Playstationt néznél, ezt is adom. Valószínűleg a világ legjobb játékosa jelen pillanatban, hacsak C. Ronaldo nem jobb nála egy leheletnyivel, de ez már csak hitvita, semmi több. Furcsa érzés ilyesmit leírni úgy, hogy a fenti állításokat maximálisan tartom, de az Aranylabda pont abban az évben veszítette el az értékét, amikor a legjobb játékos kapta meg. És nem azért, mert van egy csomó olyan játékos, akik koruk messijei voltak, mégsem kapták meg, az apróság meg már másodszor kapja meg. Nem is azért, mert nem érdemelné meg akár évente kétszer is. Hanem azért, mert ezt most nála hárman is jobban megérdemelték volna – akár a pályára tett teljesítményt, akár az elért eredményeket nézzük. Aranylabdát Puskásnak, de azonnal!
Elolvasom »