Évek óta empátiával vegyes szánakozással figyelem az Arsenal-drukkerek vergődését a sorskivetett jajveszékeléstől a Wenger, takarodj!-on át a na, majd jövőre nekibuzdulásig, bár szerintem az az egészséges, ha a szurkolók az érzelmi skála teljes amplitúdóját átélik a csapattal együtt. Én mondjuk wengerista vagyok, simán bezabálom ezt az alulról építkező self-made man attyityűdöt, meg az ehhez passzoló játékstílust, bár tuti, hogy néhány csonkolással fűszerezett ámokfutást már én is bemutattam volna, méretes Wenger lófaszokat lobogtatva, hogy egy nagy szart vagy gall kakas, te búbánatos aszott majom, elpuhult tyúkanyó vagy otthonkában, semmi több, gürcölsz csak a fazekak között, a féltő gondot meg kend az idegesítően jól fésült fejedre, pancser. De eközben is tudnám, hogy igazságtalan vagyok, a pusztítás romjain ücsörögve pedig csak arra gondolnék, le van baszva, majd jövőre. Hajtás után jó tanulók, jó sportolók, tiszta udvar, rendes ház.

Elolvasom »