Átlagos hétköznapi este, ül az ember a gép előtt, netezik, egyszer csak csörög a telefon. Ismerős az, mondja, van még egy hely a Bayern-Realra. Érdekel-e? Nagy dilemma, igen is, meg nem is, mennék is meg… nincs tovább. Alszom rá egyet, majd reggelre eldöntöm. Másnap hív, mi legyen, megyek-e akkor. Hamar rávágom: naná!

Utunkat ketten készültünk megtenni a fent említett ismerőssel – a továbbiakban Gyuri –, és rövid számvetés után arra jutottuk, hogy autóval lesz a legegyszerűbb kijutnunk. Kedd reggel indulás, ellenőrzés, megvan minden, irány München. Úgy terveztük, hogy a 600 km-eres utat, ha nem jön közbe semmi valaki nem durrantja telibe 200-al az előtte haladót, körülbelül hat óra alatt meg tudjuk tenni, így késő délutánra simán ott leszünk Gyuri régi barátjánál, Zsoltinál. Tovább után Karesz vendégposztja a helyszínről, köszönjük szépen.

Jó Belgiumban fociszerető magyarnak lenni. Még jobb Brüsszelben fociszerető magyarnak lenni. Nem tisztem és szándékom kritizálni a magyar bajnokik színvonalát (a hely is kevés lenne, meg rengeteg erre specializálódott szakember van), de mindig különleges élmény egy idegen, az otthoninál sokkal felemelőbb futballkultúrával megismerkedni. Kiváltképp, ha azon futballkultúra egyik ékkövének magyar nemzetiségű alapembere van. Juhász Roland pedig ilyen. 2005-ben, 22 évesen, nem túl nagyot ugorva Brüsszelbe, az Anderlecht csapatába szerződött, ahonnan évek óta kirobbanthatatlan. Nem túl nagyot ugorva – ezt ő sem győzi eléggé hangsúlyozni; szerinte a mai tini futballisták a menedzserek ígéreteitől megrészegülve sokszor túl sok lépcsőt akarnak átugrani, és ez az út vezet vissza 4-5 év múlva a magyar csapatokhoz. Roland türelmesen végigjárta a lépcső fokait, és mára a leghitelesebb brüsszeli magyar nagykövet lett. Nekünk, futballimádóknak, mindenképp - véli Koppányi Gergely, aka Kompany, a Real-blog egyik pillére, akitől a mai vendégposztunkat zsákmányoltuk - ezúton is köszönjük a beküldést. Tovább után Juhász-interjú Belgiumból.

Nekünk nem jó Kassa(i), nekünk Mohács kell. Ady Endre is villámgyorsan rájött, hogy imádunk tobzódni az önsajnálatban, és képtelenek vagyunk túllépni a fájdalmakon, a hibákon. Nem kell nekünk Kiegyezés, nem kell nekünk Boldog Békeidő, nekünk tényleg és igazán az az érzés kell, amikor három részre rántották szeretett hazánkat. Nagyon hasonlóan érzem most magam.

Itt van ez a nagyszerű kiállású, remek játékvezető: Kassai Viktor. Az IFFHS szerint az év futballbírója lett. Parádés. 2010-ben vb-elődöntő, 2011-ben BL-döntő, ahol valóban már csak az talált rajta fogást, aki szerint Antonio Valenciának már 20 perccel korábban sárga lapot kellett volna adnia megfékezvén a srác durvaságát. A sportmédia, a sportvezetés, a szakma – mindenki elismerte a teljesítményét, megjutalmazták az Év futballbírója címmel. 1997 után megint elismer egy magyar embert a világ! Puhl Sándor követője ez a férfi - kezdi, sőt tulajdonképpen folytatja az NST-n pusztai_zseniként ismert kommentelőnk, aka Moldován Tünde újabb vitaindító vendégposztja, majd így folytatja.

Miután elkezdődött a szalagavatószezon, a nosztalgián átszűrt este, valamint a korábbi diákokkal és pályatársakkal való találkozás öröme és a Loki-ETO átírta a hétvége terveit, a francia beharang kellemes felelősségét így kénytelen voltam átadni. Az együttműködés táncára Integető Hajbókoló Lufiembert kértem föl, hálám ezért igény szerint egy monacói kaszinóig / párizsi bordélyig üldözi. Jön a Ligue 1 tizedik fordulója, benne a francia válogatott polaroid képe, hétvégi kamikaze jóslatok és egy rögbis húsvéti tojás.

Apámmal sokat beszélgetünk a fociról, ami valljuk be, nem nagy dolog egy apa-fia kapcsolatban. Fiatalságomhoz hűen sokszor reménykedve beszéltem arról, hogy  most, na most el fogjuk kapni a portugálokat, a svédeket vagy a hollandokat. Aztán nem lett belőle semmi, ráadásul apám is megmondta - kezdi a magyar válogatotthoz fűződő viszonyáról szóló történetét mai vendégszerzőnk, majestus28 (beküldését ezúton is köszönjük neki), majd ekképpen folytatja:

A romantikus történetektől eltérően, azt azért nem vágtam a fejéhez, hogy ő nem képes hinni a sikerben, meg hogy akkor nem is magyar.

Mai vendégszerzőnket inkább a kézilabda iránt érdeklődők ismerhetik, de most a futballról, annak is egy bizonyos részéről voltak érdekes gondolatai. Folytassa artmooney. Bizonyára minden jóérzésű labdarúgó-szurkolót irritálnak a különféle sportszerűtlen előnyszerzésre játszó színészek: fetrengés egy lágy hegyi szellőtől, időhúzás, hogy kihúzzuk egy nullal, időhúzásért, idióta szabálytalanságért sárga lap, hogy a következő, semmit nem számító hatodik csoportmeccsről eltiltassuk magunkat...

Nem kell messzire menni, rögtön itt van egy élő példa arra, hogy az időhúzás miatti büntetés, vagyis hosszabbítás (persze az injury time-féle, nem az extra time-féle) milyen könnyen visszanyalhat. Pár hete az angol bajnokság hajrájában történt, hogy B kiscsapat A nagycsapat vendége volt, célja: a 0:0. Ez a 87. percig sikerül is, mindenféle módszerrel húzzák az időt. A nagycsapat ekkor bevág egyet. B kiscsapat erre természetesen feladja a bekkelést, és minden erejével megpróbál egyenlíteni. Elolvasom »

Kisajtoltuk Hajbúbé Pistiből, hogy a meccs után is dobjon össze nekünk egy vendégposztot, alább az ő helyszíni gondolatait olvashatjátok. A Nagy Duett: mielőtt bárki azt hinné, hogy arról lészen most itten szó, hogy Majka manchesteri marcona martalócai hogyan kufircoltak a katalán kamarazenészek Claudia kegyeiért kórussal, gyüjjék a letaglózó valóság: persze, hogy még mindig a BL-döntő a téma. Az internet biztosította névtelenségbe burkolózást maximálisan kihasználó szerző a már kihunyófélben lévő vasat ütéseivel megpróbálja újra felforrósítani, így aztán sújtás, akarom mondani hajtás után posztolónk a múltba nézve a jövőbe látna, nem találja fel a spanyolviaszt, de megalkotná a viaszspanyolt, Sir mentén felfedi, miért nem jó, ha egy lovag lovagias, sőt, átrobog majd a sorok között maga Michael Schumacher is, egészen addig, amíg egy angol Hentes el nem üti. Ám mindenekelőtt válaszolnék arra a közérdeklődésre számot tartó kérdésre: buzi-e vagy? Elolvasom »

Gyengébb napjain talán még Léderer Ákos képességeit is meghaladná a feladat, hogy úgy vezesse fel a szuperkupáról döntő csörtét, mintha a minimális presztízsértékénél nagyobb súllyal bírna a megnyerése. Kiváltképp, hogy a spanyol szövetség maga is okosan aláaknázta a komolyanvehetőségét azzal, hogy képes volt a válogatott játékosok nyári vakációjának utolsó felhőtlen napja, és az odavágó mérkőzés közötti egy hétre beszervezni a selecciónnak egy kötelező pofavizitet Mexikóban. Mindezek ellenére mégiscsak érdemes egy pillantást vetni a ma esti meccsre, mert úgy alakult, hogy éppen az idióta körülmények biztosítanak megfelelő táptalajt egy szórakoztató visszavágó elburjánzásához.