NST

NST a facebookon
Twitter
Friss kommentek
Archívum
Iratkozz fel
Szabályok

Itt találod, hogy merre hány méter:

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Linkek


NST

szolgálati közlemény címkével ellátott posztok 

X. NST-kupa - Rajtrácshoz, sporttársak!
Írta: heinrich | 2012. márc. 22. 15:03

Ahogy azt tegnap felvezettük, a tavasz beköszöntével mi is kirobbanunk a gyepre, és a sátorbontást követő első adandó alkalommal jubileumi tornát ütünk nyélbe a húsvéti zabálás után. Jubileumi, mert a selejtezőtornás alkalmakat is beleszámolva ez már a tizedik alkalom, hogy egymásnak feszülünk, mint az Éden hotel lakói. Najó, nem pont úgy, de legalább olyan intenzív érzelmekkel és becsvággyal, hiszen a Budai Ászok már túlságosan régen rontja a komfortérzetünk a bajnoki páholyban – harmadik negyedik győzelmükkel ők is jubilálnának. A csúfság ellen elsősorban ti tehettek egy jó ütemű nevezéssel, miközben természetesen a torna igazán nagy kérdésére is választ kapunk: megállítható-e az NST-csapat zuhanása, vagy csattanós választ adunk a kritikusoknak. Versenykiírás.

Elolvasom »
Címkék: nst kupa, szolgálati közlemény
Kommentek: 12 komment

 

Jubileumi NST-torna - prológus
Írta: heinrich | 2012. márc. 21. 13:34

Sporttársak, véreim,

megszületett a következő NST-kupa időpontja: 2012. április 15. (vasárnap), 10.00-16.00, ha valami extra dolog nem történik, akkor 8 csapattal, külön elődöntőkkel, tehát az őslebonyolítás szerint, hiszen elméleti sorszámozás szerint ez csak a VIII. torna lesz, gyakorlatban viszont a X., tehát büszkeségtől dagadó vitorlákkal jubilálunk. Minden további részlet a holnapi posztból derül ki, jelentkezni is csak a poszt élesedése után lehet majd, de a szervezkedést meg lehet kezdeni.

Továbbra is várjuk a robbanékony családapákat és a sarki dühöngők suhancait is.

Erőt, egészséget, sporttársak!

Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 10 komment

 

Miért jó nekünk a Facebook?
Írta: heinrich | 2012. márc. 2. 16:17

Lehet rühellni a Facebookot (továbbiakban FB), meg bele is lehet csavarodni, én alsó-középkategóriás kedvelő vagyok, csak hide-olni kell a hülyéket, meg a hülyeségeket, máris kaptunk egy jó kis tartalmi ajánlót szűrőprogrammal. Az NST FB-oldala elég hosszú ideje parlagon hever, csak NST-kupa-közlemények meg posztajánlók mennek ki, semmi extra, amit a blogon nem talál meg az ember. Annak, hogy éppen most mozdulunk meg az ügyben, nyilván nem az az oka, hogy mintegy 3 éves késéssel mi is kurva trendik szeretnénk lenni, hanem mert – és ezt végképp be kell látnunk – az NST egy komoly hibáját részben ki tudjuk vele küszöbölni.

Az egyik az, hogy a szerzők fejében az NST-posztok valamiféle szent tehenek lettek, vélt vagy valós, de mindenesetre nehezen teljesíthető elvárásokkal, terjedelem, mondanivaló, érdekesség, egy bekezdésre eső poénok száma, miegymás. Én például nem ülök le posztot írni, ha nem tudom biztosan, hogy legalább 2 zavartalan óra áll rendelkezésemre a megírására, de inkább több. Mintaposzt Facebook-tartalmakról.

Elolvasom »

 

Boldog új évet mindenkinek, Sporttársak!
Írta: heinrich | 2011. dec. 31. 20:45

Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 5 komment

 

Boldog Karácsonyt, Sporttársak!
Írta: NST | 2011. dec. 24. 10:08

Ilyenkor év végén tele a padlás jókívánságokkal, sajnos nagy részük csupán udvariasságból, rutinból hangzik el. Gépies üdvözletek az üzletfeleknek, körsmsben továbbküldött, elcsépelt versikék a barátoknak, fáradtan elhadart sablonmondatok a családnak: _rohanó világunkban_ egyre ritkább a szívből mondott, komolyan gondolt jókívánság. Ezt az űrt próbáljuk most betölteni az NST-olvasók életében, három kedves kis videóval, melyek mind a karácsony igazi üzenetét közvetítik felénk.

A 2011-es évben valószínűleg az alábbi edzőfejedelmek voltak a legtöbbször megemlítve / dicsőítve / kritizálva / tetemre hívva a Népstadion posztjaiban és kommentjei között. Most jó példát mutatva, az ünnepek szellemiségétől átitatva félretették ellentéteiket és sérelmeiket, hogy egy közös klip erejéig összeálljanak, és szebbé, boldogabbá, vidámabbá tegyék mindannyiunk karácsonyát, kezdjünk hát ezzel.

Elolvasom »
Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 19 komment

 

VII. NST-kupa - Menetrend
Írta: heinrich | 2011. dec. 8. 12:45

Sporttársak, véreim, tisztelt küzdőfelek! A hagyományoktól eltérően, gyakorlati szempontokat szem előtt tartva ezúttal előre elkészítettük a csoportok beosztását. A Profizmus jegyében így percre pontosan tudjátok időzíteni a formát, az érkezést vagy a szendvicsek adagolását, és nem megy ezzel az idő feleslegesen. A sorsolás ismeretében a meccsek jegyzőkönyvét is előre el tudjuk készíteni, ami nagyban segíti a bírók munkáját és a hiteles tömegtájékoztatást is. A torna vége egyben az esti program felvezetésének kezdete is, hiszen a résztvevőknek, Népsport-bloggereknek és olvasóknak közös kivetítős meccsnézést szervezünk, hiszen az NST-torna árnyékában aznap este Real - Barca találkozót is rendeznek. Várunk benneteket, az érkezéseteket itt tudjátok jelezni. Részletek.

Elolvasom »
Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 20 komment

 

VI. NST-kupa - Prológus
Írta: heinrich | 2011. szept. 22. 8:44

Ahogy az már korábban eldőlt, kicsit megkésve, de rutinos bárzenészek módjára vesszük fel a bajnokságok ritmusát, és a VI. NST-kupával nyitjuk az októbert. A sportág nagy és színes egyéniségei mellett teljesen új nevezőkkel is találkozunk, ennek természetesen mi örülünk a legjobban. Eredetileg 8 csapattal számoltunk, mint az őskorban, de három óra alatt 12 nevezés futott be, így végül 10-re emeltük a csapatok létszámát, a kimaradók pedig előnevezési jogot nyertek a következő alkalomra. Ahogy tavaly, úgy idén is olvasók, kommentelők, nethuszárok, skalpvadászok, szotyolaárusok, maláj táncoslányok, B-közepek, jegyüzérek, játékosügynökök és önmagukat megnevezni nem kívánó befektetői csoportok jelentkezését vártuk; robbanékony családapák és a sarki dühöngő suhancai nálunk egyaránt megtalálják a számításukat. Már csak tízet kell aludni, és feldübörögnek a motorok, megszólal a gong, eldördül a startpisztoly és Koppány a sípjába fúj. Tovább után versenykiírás és versenyszabályzat, meg egy csomó más.

Elolvasom »
Címkék: nst kupa, szolgálati közlemény
Kommentek: 5 komment

 

Akkor a szavazatok alapján
Írta: heinrich | 2011. szept. 19. 11:30

Sporttársak!

A döntés megszületett, a következő, immár 6. NST-kupát október 2-án tartjuk, hamarosan jövünk minden további részlettel, egyébként az eddigiekhez hasonló lebonyolításra lehet számítani.

A tervek szerint 8 csapat részvételére bazírozunk, ami orrriási érdeklődés mellett esetlegesen 10-re bővülhet.

A jelentkezéseket a henrikponthegeduskukacringier.hu -ra várjuk.

Aki az felvezető poszt kommentjei között jelezte a szándékot, az is erősítse meg egy mailben lécci,

Addig is, erőt, egészséget.

Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 6 komment

 

Közeleg az újabb NST-kupa
Írta: heinrich | 2011. szept. 16. 16:08

Nagy tanakodásban vagyunk, Sporttársak, a tanakodás tárgy pedig a hatalmas presztízsű, az FA-kupa hagyományait karcoló NST-kupa újabb kiírásának időpontja. A Népsporttal kapcsolatos teendők és egyéb szerencsétlen csillagzati összefüggések miatt a szeptemberi rendezés bedőlt, illetve nem akarunk last minute akciótervvel előállni, így október 8., esetleg október 2. lenne a céldátum. Ez mondjuk abból a szempontból jó, hogy nem UEFA játéknap, így egyik csapat sem kénytelen nélkülözni klasszisait, másrészt viszont az időjárás már kicsit lutri, így a kelta nevezők komoly előnybe kerülhetnek a többiekkel szemben. A kérdés tehát egyszerű: rendezzünk-e NST-kupát a Népsport közelgő születésnapjának apropóján (ami egyébként október 18.), vagy ezzel inkább várjuk meg az oly távolinak tűnő sátras szezont. Savazz tovább után.

Elolvasom »
Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 14 komment

 

Mi is bemutatjuk az új mezt
Írta: heinrich | 2011. szept. 9. 19:28

Nyolc pár elkoptatott csuka, negyvenhét lesgól, százhuszonnyolc üres söröskorsó és fél mázsa szotyola röppent tova, mire megszületett az új, immár véglegesnek szánt NST-skinünk, bár félő volt, egy komplett Wenger generáció felcseperedése is kevés lesz hozzá. Tucatnyi png-t gyűrtünk a lomtárba, mire az egymásnak feszülő vélemények, és az össznépi tanácstalanság szélsőségei között ingázva sikerült lövőhelyzetbe hozni magunkat, de végül csak megkötöttük a kompromisszumokat. Kompromisszumokat mondunk, pedig ha a fejléc jobb szárnyára vetünk egy pillantást, azonnal kiviláglik, többről, sokkal többről volt itt szó annál, de előbb harapnánk le tőből mindkét lábunk – ahogy az a hűtőben rekedt kisfiú legendájában is szerepel –, mint hogy egy bajtársunk lelkén csorba essen. Az esetleges kérdésekre válaszolva: természetesen a szerzők kedvenc csapatainak meze látható a fejlécben, kiegészülve a Barcelonával, amely a blog alapításának apropójára emlékeztet mindannyiunkat, hiszen már régen megtanultuk, hogy sosem szabad elfelejteni, honnan jövünk, de igazi profi módjára előre kell néznünk. Mielőtt Király Gábor designer mackóját is ide kavarnánk, ezt a gondolatot be is fejezzük, inkább arra kérünk titeket, hogy ha bárminemű problémát tapasztaltok – különös tekintettel az eltérő böngészőkre – azt a kommentek között jelezzétek. Apróbb kiigazításokra még számíthattok (kommentek, posztok tagolása stb.), de alapjában véve nekünk tetszik az új környezet, és reméljük, ti is otthonosabban mozogtok majd az új falak között, de ne feledjétek, sportolás előtt mindig használjatok sportkrémet, és megfelelő védőöltözetet.

Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 94 komment

 

III. NST-kupa: a Budai Ászok a világ ura
Írta: heinrich | 2011. máj. 31. 17:03

Az eredetileg eltervezett forgatókönyvből nagyjából semmit sem sikerült megvalósítani, sőt a végére úgy néztünk ki, mint az evangéliumi szegénységet hirdető zarándokok leszakadt kordélya a Camino végén, valami elaggott szamárral. Egyrészt, mert az ötödik meccs végére a tűző nappal vegyes tüdőembólia mindenkinek lilára aszalta a fejét, másrészt mert az eredetileg várt tíz csapat helyett az utolsó napon, sőt utolsó órában történt visszamondások miatt csak hatan maradtunk. Ha már így alakult, ez egyébként nem volt teljesen rossz leosztás, körmeccs alapon így is kiadta a csapatoknak az öt meccs, ráadásul ennél igazságosabb rendszert nem nagyon lehetett volna kitalálni. Három torna, hatvan meccs és 249 gól után megszületett a Budai Ászok, a Jégen Sikló Szinkroncsikló (JSSZ), az NST, a Szigetelők, a Team Suna, és az Új-Babylon részvételével zajló  master grandiozo finale Derby della NST győztese: a Budai Ászok csapata. Képes beszámoló.

Elolvasom »
Címkék: nst, szolgálati közlemény
Kommentek: 1 komment

 

III. NST-kupa - összeharangozó
Írta: heinrich | 2011. ápr. 29. 15:36

A Margit híd átadását is meghaladó csúszással, nagy pironkodva jelentkezünk a III. NST-kupa selejtezőinek összefoglalójával, ráadásul még most is a szikár tényekre szorítkozunk leginkább. Ez rossz. Jó hír viszont, hogy az egyre gyalázatosabb mélységekbe süllyedő klasszikók árnyékából kilépve végre igazi futballcsemegéhez juthat a minőségi dózis után remegő szurkoló: május 21-én kerül megrendezésre a master grandiozo finale Derby della NST, eljön az igazság pillanata, megszületik a terek királya, a mindig eggyel több mindentvivő bemondás jogos tulajdonosa. Lássuk a rettegés arénájába érkező csapatokat, akik a korábban megrendezett selejtezőtornákon kivívták a lehetőséget: Baráti Bőrlabda, Budai Ászok, Ich habe fertig, Jégen Sikló Szinkroncsikló, NST, Q-pac, Rába-soul, Szigetelők, Team Suna, Új-Babylon.

Elolvasom »
Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 6 komment

 

SOS, mayday és breaking news
Írta: heinrich | 2011. márc. 11. 21:01

Sajnálatos fordulattal úgy alakult, hogy az utolsó pillanatban (azaz most) az egyik csapat visszalépésre kényszerült a holnap tornától. Vállalkozó kedvű sporttársak, néhány fős haveri körök, csapat után áhító kommentelők, ismerősök vagy komplett csapatok nevezését várjuk holnap reggel 09.00 óráig, azaz a helyszíni kezdésig. Fékezett habzású nevezési díjjal és egy ajándék labdával tudjuk kecsegtetni az utolsó pillanatban beugrókat. Ha a legalább öt-hat fő összejönne, NST-s kiegészítő emberekkel, illetve kapussal tudjuk segíteni a projektet. Tárcsázd az ismerőst, riaszd a havert, a hasonló ad hoc mókák jól szoktak elsülni, a tavalyi tornán Hondurasék is a pálya szélén mutatkoztak be egymásnak, aztán elvitték a bronzot. Vállalom a jobbösszekötő szerepét, bárki, akit érdekel a lehetőség, a telefonszámával dobjon mailt a henrik.hegedus@ringier.hu mailre. A torna részletei itt és emitt, a lényeg röviden: Marczibányi Sportcentrum a Moszkvánál a Mammut mögött, szombat, 09.00, és remélhetőleg öt meccs 17.30-as díjátadóval. Toborzás ON.

Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 5 komment

 

Népsport Klub közös meccsnézésekhez!
Írta: benitoNST | 2011. febr. 13. 16:49

Pajtások! Ma beteszteljük a Népsport-NST közös meccsnéző helyét a Juve-Inter rangadóval. A helyszín itt található, a pultnál kell mondani, hogy a Népsport Klubba jössz, és akkor megmutatják, hogy jutsz el oda, ahol puha kanapék, 120 centis tévé, és hozzád hasonló szurkolók várják majd a 20.45-ös sípszót. A belépés természetesen ingyenes, a jó hangulat garantált, és itt biztosan nem fog bántani senki azért, mert egyik, vagy másik csapat szurkolója vagy. Teszteld le velünk a közös meccsnézések tervezett helyszínét, aztán mondd el mindenkinek, hogy van itt egy ilyen kezdeményezés. Heinrich és _benito biztosan ott lesznek, gyere te is!

 

III. NST-kupa, első selejtezőtorna
Írta: heinrich | 2011. febr. 8. 17:47

Közeleg az időpont, már mi is elővettük a Richtofitot, és most az újabb felvezető-posztunk is elkészült, csupa technikai részlettel, semmi cafrang. Tekintve, hogy a megemelt létszám mellett igencsak elhúzódna a szokásos lebonyolítás, egyszerűsítünk a dolgokon – főként, hogy jelen esetben igazából csak egy selejtezőtornáról beszélünk. A legfontosabb infó, hogy az első öt helyezett kvalifikálja magát a döntőbe, és hogy ezért legalább öt mérkőzést játszik majd minden nevezett csapat.Tovább után színes táblázatok, és a részletek.

Elolvasom »

Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 3 komment

 

NST-kupa - Szolgálati közlemény
Írta: heinrich | 2011. jan. 27. 20:44

Minden bizonnyal milliós olvasótáborunkat is érdekli a hír, mely szerint 20 azaz húsz csapat nevezett a III. NST-kupára. A csapatvezetőknek az imént küldtem mailt a megadott címre a reorganizációs részletekről, mérlegeljétek a változásokat, én közben abakusszal felfegyverkezve várom a válaszokat. A mailben is helyesbítettem, de az ökörséget nehéz egy körben javítani, így itt is írom, hogy a második selejtezőtorna március 12-én kerülne megrendezésre. Remélem, az új koncepció nem lankasztja a lövőkedvet, és mindenkivel találkozunk.

Erőt, egészséget.

Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 10 komment

 

III. NST-kupa - Prológ
Írta: heinrich | 2011. jan. 19. 16:10

Breaking news, vörös kód és rendkívüli állapot: büszkén harangozzuk be a harmadik NST-kupát. Ahogy tavaly, úgy idén is olvasók, kommentelők, nethuszárok, skalpvadászok, szotyolaárusok, maláj táncoslányok, B-közepek, jegyüzérek, játékosügynökök és önmagukat megnevezni nem kívánó befektetői csoportok jelentkezését várjuk; robbanékony családapák és a sarki dühöngő suhancai nálunk egyaránt megtalálják a számításukat. Már csak harmincegyet kell aludni, és feldübörögnek a motorok, megszólal a gong, eldördül a startpisztoly és Koppány a sípjába fúj. Tovább után versenykiírás és versenyszabályzat, meg egy csomó más.

Elolvasom »
Címkék: szolgálati közlemény
Kommentek: 26 komment

 

Szolgálati közlemény - Mától Néprádió
Írta: potepf | 2011. jan. 16. 16:01

Gyümölcsöző együttműködésünk a RadioQ-val újabb állomásához érkezett. A kétórásra bővülő műsoridőben újra jelentős tartalmat kap az NST is. Kovács Gergely Izompacsirtamező című műsorában állandó vendégek lesznek a NépSTadion bloggerei. Vasárnaponként (és a hétfői ismétlések alkalmával) a hét eseményeit vesézzük ki az éteren keresztül, ahol természetesen számítunk a Ti szakértő füleitekre is. A műsorban állandó rovatokat fogunk üzemeltetni, amelyek a műsor utáni napon megjelenő posztjainknak is a gerincét fogják képezni.

Lapozás után ismertetjük terveinket, de addig is tekerjetek az FM 99,5-re (vagy kattintsatok az alábbi linkre), hiszen vasárnap este 20 órától ott fogunk támadni.

Elolvasom »

 

Futball-kupanaptár 2011
Írta: heinrich | 2011. jan. 8. 20:01

Minden idők legidegtépőbb NST-posztját sikerült befejeznem a közjót szolgálva, legalábbis remélem, hogy vannak hozzám hasonló trehány drukkerek, akik sosem fordítanak különösebb figyelmet a versenynaptárra, és csak hozzávetőlegesen vannak tisztában a menetrenddel. Mindenesetre remélem, hogy ebben az évben már egyszer sem kell nekigyürkőznöm a Mikor is lesz a …? – kérdésnek, és egy körben letudtam az időpontok utáni molyolást is. Tovább után a különböző futballkupák menetrendjét találjátok versenysorozat és havi bontás szerint. Nem elhanyagolható adalék, hogy feltüntettük a III. NST-kupa időpontját is, de azt most nem mondjuk meg, hogy mindenki kattintson.

Elolvasom »

 

Boldog karácsonyt kíván mindenkinek
Írta: heinrich | 2010. dec. 24. 16:07

az NST

Címkék: nst, szolgálati közlemény
Kommentek: 13 komment

 

Régebbiek | Végére »