Hisszük, valljuk, tudjuk, hogy a tosztaózás után is van élet. Még véletlenül sem szeretnénk azt sugallni, hogy meguntuk azt a játékot, de egy focibuzi közegbe mindig kellenek új impulzusok (már, ha értitek mire gondolok). A feladat pofon egyszerű, vé'gy egy játékost a pályáról, vagy az emlékeidből, és a nevét rejtsd el egy értelmes magyar mondatban. A játéknak még nincs neve, pedig nálunk kicsit nagyobb emberek kezdték el játszani a múlt század elején. Karinthy-éknak anno sikerült elrejteni Kosztolányit: "Jó itt a (sör) koszt, ó lány, ide zsörtölődés nélkül jöhet az ember" és Csokonait is: "Nem is tudod, hogy milyen jó a csók, ó naiv ítész, mi hájjal kenegetnek"

Nekünk pár hete kattant be, amikor egy Barca (Pálfy István) és egy Inter (Hoffer Miki) drukker kezdett elmélyülni a problémában. Aztán onnantól már mi is komolyan vettük, amikor az interestől Dzsudzsákra érkezett pazar megoldás. Lapozás után egy Roma-Inter meccsnézés termése, és az azután elszabaduló pokol.

"József Attila a magyar irodalom fontos alakja. Novellákat és drámákat írt. A tizenkilencedik században alkotott. Jellemző rá a naturalizmus, fő témája a puszta, mert ott született. Fontosabb művei A kőszívű ember fiai és Az új földesúr..."

Egy vizsga gyakorlatilag maradéktalan átirata, valahonnan a 21. század első feléből. Elszigetelt jelenség, talán még nevetségesnek is mondható, de épp elég ahhoz, hogy nekivágjunk az örök dilemmának: megtudni, mi marad meg? Belőlünk is csak annyi marad, mint szegény költőből a bizottság előtt?

Az NST rendkívül gazdag hagyományokkal bíró össznépi képzettársítós játékára sajnos már csak búsongó nosztalgiával emlékezünk vissza, valahol a kettős rangadók megszűnése és Farkas Jancsiék korszakának elmúlása miatt érzett világfájdalom között félúton, miközben üveges tekintettel bámuljuk a kihűlt pacalt, és reményvesztetten szorongatjuk utolsó fröccsünket. A születésnap viszont az ünneplés és a búfelejtés ideje, és ez remek alkalmat szolgáltat arra, hogy feltámasszuk ezt a szép tradíciót – igaz, rendhagyó formában. Hajtás után szabad az asszociáció.

Nehéz kérdés, hogy valójában ez most a negyedik, vagy a feledik születésnapunk-e. Ha csak a klasszikus „Valdes beesik a kapuba a labdával”-kezdetű mondatokat nézzük, akkor ez már valóban a negyedik, hiszen Marcit 2007-ben ihlette a blog megszülésére a Barcelona veresége. Ha viszont azt nézzük, hogy a legutóbbi születésnapunk óta gyakorlatilag a szerzőket kivéve az egész hóbelebanc kicserélődött, akkor jogosan mondhatjuk, hogy ez még csak a feledik születésnapunk. Szeptember óta azon vagyunk, hogy bizonyítsuk, a lényeges dolgok nem változtak, és bár néha magunkat sem sikerül meggyőznünk erről, azért a hajtás után következő születésnapi beköszönőposzt nem a kesergésről fog szólni. Kitárulkozó tortacsata, és az _olyan szegények sosem voltunk, hogy ne tudtuk volna ígérni- gyakorlat következik. Elolvasom »