Gondolhatnánk, hogy a Schalke stábjánál talán csak az van nehezebb helyzetben, akinek felvezető posztot kell írnia ehhez a rangos összecsapáshoz, de valójában annyira nem is nehéz - no, persze az a kiindulási alap, hogy nem gondoljuk azt, hogy a meccs már eldőlt. Kicsit körül kellett nézni hozzá, de elég hamar össze lehet szedni azt a néhány dolgot dolgot, amire a Schalkénak szüksége van a győzelemhez, és ezeket ügyesen beleillesztve a Schalke játékába könnyedén fancsali képet lehet csalni a borvirágos arcára.

A Schalke egy irgalmatlan parasztlengővel meglepte az Intert, aminek köszönhetően elődöntőt játszhatott, de elvesztette a lehetőségét, hogy még egyszer eladja a felszolgált vörösboros pörköltből agyart szegezve előrontó vaddisznó stratégiáját. A Manchester United pont annyira tartott a Schalkétól, hogy már hajlandó volt nagyon komolyan venni, ami azonnal nagyjából a nullára is redukálta a németek győzelmi esélyeit: a félelmetesen precíz gépezetként működő United az ellenfelén rövid ideig, a kapusán egy kicsit tovább kereste a fogást, végül mindent összevetve úgy elverte, mint szódás a lovát. Nem lehet egy rossz szavunk sem a Schalkéra, mivel már az is csoda volt, hogy eljutottak idáig, nem meglepő, hogy itt már meglehetősen könnyűnek találtattak, de őket látva teljesen érthetetlen, hogy állhatnak a Bundesliga 10. helyén. Elolvasom »

Húsvétidőben lekapcsolt agyakkal még ál-szakmai okfejtésekbe sincs sok értelme belekezdeni. Így ahelyett, hogy máglyát építenénk a vörösöknek Rangnick doktor titkaiból, hogy aztán undok félmosollyal kísérve megforgassuk Carrick vádliját a tűz fölött, annak a levélváltásnak a szöveghű fordítását közöljük, melyben a manchesteri különítmény egyik tagja korábbi német kollégáját froclizza az estével kapcsolatban. Egyikük rendkívül magabiztos, a másik viszont láthatóan edzett gyerek, jól tűri a lecsapott labdákat és van töke ahhoz is, hogy nagyot álmodjon.

Mind a négy negyeddöntőből kettős győzelemmel jutottak tovább a csapatok, tulajdonképpen az első sem sokat, de a második játéknap még annál is kevesebb izgalmat hozott. Az Internek nemhogy Schalke 04 (vagy 1-5) nem jött össze, de egy aktívabb időszak ellenére még a győzelem sem. Sőt, a második, immár teljes megsemmisülést jelentő vereségnek csak annyi pozitívuma volt, hogy kiderült: a milánói Fernando Torrest Diego Militónak hívják. A másik vesztes jóval kevésbé lehet csalódott, és bármilyen hihetetlen, közelebb állt ahhoz, hogy legalább szépen búcsúzzon, mint a címvédő. Hajtás előtt még foglaljuk össze a közhelyeket, amik az elődöntőkben várnak ránk: előrehozott döntő, el clásico, Jose-magic és az esélytelenek nyugalma. Elolvasom »

"Mindenki arról beszélt a meccs előtt, hogy..." - szól az ötletes, újszerű felvezetés, de mi lenne, ha az egyszer valami frappáns fordulat kerülne a közvetítések elejére a betonbiztos félmondatok helyett? Amiről mindenki beszél, természetesen egy huncut részlet erejéig nem kerül szóba, két hasábot is megtöltenek a semmitmondó esélylatolgatások, itt-ott a frankót is megmondják a szakértők, amihez aztán nyilván közük sem lesz, mert az első öt percben már beszakad a gondolatok logikai íve és az okosság látszatának lőttek. Van egy pár perc a pályára vonulásig, a stoplik már az öltözőfolyosón kopognak, lássuk, ki miről diskurál ezekben az impulzusokkal teli pillanatokban.

A kommentek közt mazsolázva bukkantam rá valamire, ami egy kicsit leírja az idei BL-szezont is. Gomez takarodj valószínűleg valamelyik német csatornán nézte a Schalke-Valenciát, ahol a meccs után arról faggatták Rault, hogy milyen érzés végre bejutni a legjobb nyolc közé, miután a Reallal éveken át kihullott a nyolcaddöntőben (köszönet a találatért, egészen zseniális!). És ha végigtekintünk a legjobb 16 között már lezárult – és lezárulóban levő – párharcokra, két dolgot is megállapíthatunk: az egyik, hogy az európai középmezőny csúnyán rámászott a nagyok arcára, gyakorlatilag egyetlen párharc volt csak, ahol érvényesült a papírforma. A másik, hogy a bajnoki forma itt a világon semmit nem jelent: a botrányos szezont futó Schalke kicsapta a jó idényt teljesítő Valenciát, a Serie A listavezetőjét pedig szétvédekezte, és egyetlen góllal kiütötte egy BL-debütáns angol középcsapat. Elolvasom »

Tegnap berottyant a három állva maradt olasz várból egy, ma a másodiknak a rommá lőtt, rozoga tornyaira hágnak fel a Yid Army legényei Londonban. A Spurs a San Siróban okosan játszva megcsapta az egy félidőnyi előnyt adó, a másodikban már kapkodó Milant, és újkori története legnagyobb sikerének kapujában áll, hiszen amikor legutóbb ilyen messzire jutott a bajnokok sorozatában, még rakétaválság volt Kubában, és éppen csak megalakult az azóta legalább 15-ször elbúcsúzott Omega együttes. A másik párharcban csak látszólag van komoly előnyben a valenciai 1-1-ről startoló Schalke, a Magath-tal nehezített németeknél egyetlen hajszálon függ az edző sorsa, és valahogy nem érezzük Raulékban, hogy meg tudják oldani a feladatot, hiszen az meggyőződésünk, hogy a spanyolok vernek egyet az AufSchalkéban is. Hajtás után – a tegnapi után – póriasan egyszerűnek ható beharangozó. Elolvasom »

Nehéz lenne eldönteni, melyik oldal hadvezére nyerhet, illetve bukhat többet ezzel a Német Kupa elnevezésű akármivel, ami adott esetben egy toleráns vezetőség előtt bociszemekkel nézve és a szoknyánkat tépkedve elég lehet egy szezon köhécselős kimagyarázására, de a két érintett közül egyiket sem úgy ismertük meg, mint aki kegyelmet kér.

Magathra mondjuk azért ráférne, ha a péniszhossza megőrzése érdekében ugyan nem kellene kérnie, de valaki adna neki, mert az, hogy a szívás szívek bajnokai kifeszítsék-e az elkúrt szezon drapit, vagy ne, pontosan ezen a meccsen múlik. És akkor még váratlan jóindulatunkkal feltételeztük, hogy a tegnap Berlinbe jutó Duisburgot lelépnék.