sahtar donyeck címkével ellátott posztok 
Írta: donnelly | 2011. ápr. 6. 19:00
Mivel mérés, és számolás nélkül nem érdemes hozzáfogni olyan bejegyzés szerkesztéséhez, mely a világ legjobb futballjáról szól, megkértem egy pajtásomat, hogy végezzen el egy fizikai kísérletet. Azért nem én tettem meg, mert nem voltam hajlandó ekkora igénybevételnek kitenni az idegrendszeremet, meg egyébként is hitelesebb a dolog, ha szakember kezébe adom az ügyet. Kíváncsi voltam, hogy ugyanazt érzi-e, a kísérlet során, mint bármely sporttárs, aki nem rajong a Barcelonáért, de mégis végig kell szenvednie a meccsüket. Nos, tökéletesen beigazolódott a feltevésem, mely szerint az élőben végigfintorgott mégegypassz pontosan úgy hat az antiblaugrana szervezetére, mint művelt zenei újságíróra a meggondolatlanul előkapart halálos mágnes.
Kommentek: 227 komment
Írta: benitoNST | 2011. febr. 17. 10:07
Még bőven az első félidőben jártunk, amikor az NST spanyolos őrsvezetője, Garcia bőrmester Messi centikkel mellépörgetett ziccere után azt mondta, kár, hogy Messi ilyen ügyetlen. Persze egészen a 75. percig nem gondoltuk, hogy bármiféle jelentősége is lesz annak, hogy a fiatal argentin valóban kicsit dekoncentráltnak tűnt az Arzelónán, de aztán a történelem megismételte önmagát, és a londoniak eljátszották hajszálra ugyanazt, amit tavaly. Csak idén győzelem lett belőle. Rómában is a tavalyi évet játszották újra, az Európa Ligából egy igencsak elkefélt hazai 15 perc miatt estek ki, most a Sahtar ellen áll nagyon rosszul a helyzet egy hasonlóan rövid idő alatt bekanalazott tripletta miatt. Az olasz futball égő orcával áll előttünk bocsánatunkat kérve, amire mi metsző közönnyel válaszolunk, és inkább a fontosabb meccsel foglalkozunk.
Írta: benitoNST | 2011. febr. 16. 15:00
Szinte látom magam előtt, ahogy az Arsenal küldöttség megpillantja a golyóból előbukkanó Barcelona feliratot, és keserű, epeszagú szusszanással fújja ki a benntartott levegőt. Az elmormolt 'szomat, uazzeg! mellett az első gondolat valószínűleg az volt, hogy nincs az az attyityüd, amivel egy ekkora tudáskülönbséget el lehet tüntetni, és ez már tavaly is látszott, amikor ráadásul még némi malac is segítette a londoniakat. A másik mai meccsen viszont teljesen más a helyzet, hiszen a Roma minden második álmát, a Sahtart kapta, és az ukránok sem valószínű, hogy elégedetlenek lettek volna a létéért küzdő, a hétvégén saját stadionjában laposra vert olaszok miatt. A tegnapihoz képest kevésbé mélyenszántó, de annál magabiztosabb jóslatok következnek hajtás után.
Elolvasom »