Milyen lehet ez az olasz bajnokság a külső szemlélő szemével? Vajon a Juventus szárnyalása beárazza a Serie A-t, vagy tényleg egy komoly bajnokesélyes csapatról beszélünk? Képes lehet-e a Juve, vagy bárki más megszorítani a Milant egy hosszú bajnoki versenyfutásban? Van-e még remény a Roma, a Napoli, esetleg az Inter számára? Meddig juthatnak a tavalyi évben is szépen futó középcsapatok, azaz a Lazio és az Udinese?

A bajnokság bő harmadánál járunk, és egy csomó helyen már most úgy tűnik, szénné égett a pite. Jóval érdekesebbnek gondoltuk az idei szezont, mint amilyen végül valószínűleg lesz, a rengeteg szerencsétlenkedés miatt már most elmondható, hogy kétszemélyesre csökkenőben van a bajnoki versenyfutás. Ettől már csak egy dolog menthet meg minket. Elolvasom »

Még csak a bajnokság negyede ment le, de egy scudetto-esélyest máris kihúzhatunk a listáról: az Inter innen már nem fog visszajönni, főleg a Ranieri rendelkezésére álló kerettel (és magával Ranierivel). A Napolit szétszaggatja a kettős terhelés, és a cserék távolról sem olyan erősek, mint a kezdőcsapat, a Roma identitást vált, a Lazio egyelőre kevés ahhoz, hogy végigmenjen egy bajnokságon, és ugyanez még igazabb az Udinesére is. Ott lenne még a Juventus, hogy versenyezzen a Milannal, de hiába vezetnek most Contéék, és hiába győzték már le idén a címvédőt, arra azért nagy összegben nem fogadnánk, hogy a Juve mostani formája kitart májusig – vagy akár februárig. Egy kicsit beszélünk a tabella elején látható tömörülésről, de még mindig óvatosabbak vagyunk, mint a moldáv hegyipásztor, amikor a kecskéje mögé lopódzik. Elolvasom »

Túl vagyunk az első komoly rangadókat hozó játéknapon, a kéthetes válogatott szünet előtt forrong a Serie A. Az év edzőjének itt-ott már a fejét követelik, az Internél már le is hullott az a fej, most meg egy bíróét követelik, csak a tavalyi két kisnagy, a Napoli és az Udinese tartja a frontot. Na meg az újjászületett Juventus.

Az alábbiakban felhívjuk a figyelmet arra, hogy öt forduló az lópikula, és a világon semmilyen következtetés nem vonható le belőle májust illetően. Megvédjük Allegrit, megdicsérjük Ranierit, és port hányunk az ostoba rigó pofájába. Elmondjuk, mi lehet a Napoli gondja, miből lehet baja a Juventusnak, és miért lesz bajnok az Udinese. Na, jó, lehet, hogy nem lesz. Elolvasom »

A Napoli-Udinese versenyfutásba csak áprilisig tud beleszólni a Juventus, de miután Conte félholtra veri Kraszicsot, és lefejeli Vucsinicset, a csapategység megbomlik, és az utolsó fordulóban a Cagliari előz, és elcsípi az utolsó BL-helyet. A fantasztikus meglepetéseket hozó bajnokságot végül úgy nyeri meg a Napoli, hogy 4-0-ra nyer Udinében, a friuliak viszont csak 3-1-re a San Paolóban, de már februárban látszik, hogy a 24 pontos hátrányban levő Internek, és a 15 fával lemaradó Milannak nincs esélye a scudettóra.

Legalábbis – a jobbára semmit nem jelentő – első két játéknap után így néz ki. Noha nem így lesz, azért van itt néhány dolog, amit már most érdemesnek találunk kedves mindnyájuk elé tárni, hiszen egyrészt tanulságosak, másrészt alig kettőt kell aludni, hogy meg is mérettessenek ezek a meglátások. Hajtás után megnézzük, mi okozza, hogy a bajnokság esélyeseinek jelentős része a tabella alsóbb részén tanyázik az első két játéknapot követően. Elolvasom »

Egy hét késéssel, de úgy néz ki, elindul a világ legjobb bajnoksága, a Serie A. Olaszos nyár van mögöttünk, a trendek nem változtak sokat, és egyszer még a nap is kisütött, amikor a válogatott megcsapta a dupla címvédő spanyolokat. A többi viszont keserves: Eto'o személyében elhagyta a ligát egy klasszikus top10-es sztár (Sneijdert és Ibra maradt ilyen), a legnagyobb érkező csillag pedig a 32 éves Diego Forlán volt. Aztán mindhárom olasz selejtezős csapat elhasalt saját kupasorozatában, az Udinese emberül helytállt az Arsenallal szemben a BL-ben, a Palermo és a Roma viszont egy svájci, illetve egy szlovák csapat ellen hullott ki az EL-ből. Ebbe a remek hangulatba vert bele egyet a sztárjk, ami Juhár Tomi összeesküvés-elmélete szerint meg volt rendezve – ami nem is tűnik hülyeségnek egyébként. Mindezek ellenére kifejezetten izgalmasnak ígérkező bajnokság indul el pénteken, mindjárt egy nagyon jó meccsel. Kezdjük is. Elolvasom »

Decemberben elhagyta a számat az a mondat, hogy ez az utóbbi évek legjobb Serie A-ősze. A tavasz már egy kicsit másabb, ahogy várható volt, kicsit szétrázódott a mezőny, de messze nem annyira, mint az elmúlt években megszokhattuk. Óriási harc várható a bajnoki címért, az utolsó BL-helyért, de még az – egyébként méltán telibeszart – EL-ért is, hogy a kiesés ellen menekülőket ne is említsük. Nyolc fordulóval a vége előtt még a világon semmit nem lehet magabiztosan kijelenteni, bár határozott véleményünk természetesen van a dolgokról. Bár az olasz összefoglalók ritkábbá váltak, mint a jó ütemű Bonucci-keresztezések, az elmúlt hétvége eseményei mellett nem mehetünk el szó nélkül mi sem. Egy rakás kérdés, némi esélylatolgatás és egy jó csomó körömre koppintás következik hajtás után. Elolvasom »

Még bőven az első félidőben jártunk, amikor az NST spanyolos őrsvezetője, Garcia bőrmester Messi centikkel mellépörgetett ziccere után azt mondta, kár, hogy Messi ilyen ügyetlen. Persze egészen a 75. percig nem gondoltuk, hogy bármiféle jelentősége is lesz annak, hogy a fiatal argentin valóban kicsit dekoncentráltnak tűnt az Arzelónán, de aztán a történelem megismételte önmagát, és a londoniak eljátszották hajszálra ugyanazt, amit tavaly. Csak idén győzelem lett belőle. Rómában is a tavalyi évet játszották újra, az Európa Ligából egy igencsak elkefélt hazai 15 perc miatt estek ki, most a Sahtar ellen áll nagyon rosszul a helyzet egy hasonlóan rövid idő alatt bekanalazott tripletta miatt. Az olasz futball égő orcával áll előttünk bocsánatunkat kérve, amire mi metsző közönnyel válaszolunk, és inkább a fontosabb meccsel foglalkozunk.

Szinte látom magam előtt, ahogy az Arsenal küldöttség megpillantja a golyóból előbukkanó Barcelona feliratot, és keserű, epeszagú szusszanással fújja ki a benntartott levegőt. Az elmormolt 'szomat, uazzeg! mellett az első gondolat valószínűleg az volt, hogy nincs az az attyityüd, amivel egy ekkora tudáskülönbséget el lehet tüntetni, és ez már tavaly is látszott, amikor ráadásul még némi malac is segítette a londoniakat. A másik mai meccsen viszont teljesen más a helyzet, hiszen a Roma minden második álmát, a Sahtart kapta, és az ukránok sem valószínű, hogy elégedetlenek lettek volna a létéért küzdő, a hétvégén saját stadionjában laposra vert olaszok miatt. A tegnapihoz képest kevésbé mélyenszántó, de annál magabiztosabb jóslatok következnek hajtás után. Elolvasom »