Az esetek többségében az edzők szándékából nagyjából megjósolható egy adott meccs képe, és a kezdőcsapat összetétele. Ebben az évben viszont a Real-Barca a kevés kivétel közé tartozik. Amíg tavaly fejből lehetett sorolni Guardiola 4-3-3-ját, addig a mostani idény tele van meglepetéssel és változással, elsősorban a csapat védekezését illetően. Szintén új helyzetet teremt az, hogy a Real hatpontos előnnyel várja a meccset, az ő kezük van felül, minden nyomás és eredménykényszer a Barcán. Mourinho egy hosszú távra tervező, örökösen mérlegelő precíziós gépezet, nem szokta egy-egy meccsbe belelovalni magát. A cél szentesíti az eszközt, most nem neki fontos a meccs. Jó az iksz, egy végig kulcsmondat lehet. Guardiola viszont a formaidőzítéssel eddig sosem hibázott, a nagy meccsekre mindig kipengézi a csapatot, a támadás a rögeszméje, ezen a meccsen pont azt kell hogy adja a Barca, ami a lényege. Fricska, hogy ez Mourinhóra is igaz, hidegvérű gyilkosságra készülhet. Tovább után egy várható jóslat, vagy inkább csak útmutató, és a taktika boncolgatása.

Nuri Sahin madridi története nem úgy kezdődik, ahogy általában az emelkedő csillagoké, egyelőre baljós előjelekkel készül az igazi áttörésre, sosem szerencsés, ha valaki sérülten próbál beilleszkedni – Kaká is hasonló pályaíven mozgott a Realnál. Bár elmondása szerint nem ismeri a félelem és a csüggedés szavakat, azért mi egy kicsit aggódunk érte, mert sokkal több van a srácban, mint hogy egy legyen a Real ígéretes, de végül semmit sem bizonyító tehetségei közül. A Madrid mostani formáját és szerkezetét tekintve ráadásul nincs sok esélye, hogy komolyabban megmutassa magát, de mégis feltűnni látszik a remény alagútja. Én legalábbis látni vélem - vagy csak akarom, ez majd kiderül.

Azon gondolkodtam a 4. forduló második játéknapját nézve, hogy a toronymagas favorit Barcelona mellett kik lehetnek azok, akik bemennek a legjobb négybe (ahol már _bármi lehet, ugyebár). Adja magát a Real Madrid és a Manchester United, még ha utóbbi nem is lehet igazán büszke a szezonból eddig eltelt három hónapra (incl. Bajnokok Ligája), de nagy hibát követnénk el, ha nem sorolnánk közéjük azt a Bayern Münchent, amely holnap reggel talán mindkettőt kiverné – ha lenne egy tisztességes balhátvédje. Az említettek alatt óriási szakadék tátong, a City és az Inter még csak-csak, de az A-D csoportok majdani továbbjutói nem képviselnek egy szintet a szűk elittel. Ami nem is baj, csak az a furcsa, hogy egy BL-játéknapon ennyi jó csapat pályára lép, csak éppen nem egymás ellen. Kettő kivételével. Elolvasom »

Embert küldünk a holdra, birkákat klónozunk és állítólag már szavazhatnak a nők is, az viszont valamiért elérhetetlen, hogy az ember beüljön a tévé elé egy BL-fordulóban, és kiválassza, melyik meccset szeretné nézni. A két BL-győztes meccse helyett szívesebben néztem volna (és akik látták a PSV-Ajaxot múlt héten, valószínűleg egyetértenek) a játéknap nagy (Bayern-Citeh) vagy kisebb (Napoli-Villarreal) rangadóját. Némi meglepetésre az Ajax lehozott egy egész jó félidőt Madridban, így csak fél szem jutott a fenti két meccsre, Ranieri alatt megbokrosodott az Inter, a Citynél a vereségnél is fájóbb botrány kezd alakulni, a Napoli pedig Csöni kedvéért egyszer kiállt a Villarreal ellen a legerősebb felállásában is. Elolvasom »

Mély lila selyeming és fehér zakó van rajtam, az after shave kellemesen bizsergetve cirógatja frissen borotvált fejemet. Nemrég még a zuhany alatt dörzsöltem az arcomat a szállodában, hogy magamhoz térjek, de most már a Bernabeu luxuspáholyában ülök, kezemben egy pohár vörösbor, zsebemben egy levél nyugtató. Mellettem egy vén fószer, akit kedvem lenne lefejelni, sőt pár hónappal ezelőtt minden bizonnyal meg is tettem volna, de most már tudok uralkodni magamon. Már nem bántok senkit, de ez nem volt mindig így.

Nem elég, hogy a két legnagyobb kábelszolgáltató szétszopat a Deco, Paprika, Vadász és egyéb tévékkel, miközben fordulónként egyetlen BL-meccset engedélyez, mostanában egyre durvábban rászálltak a streamgyűjtő oldalakra is. A myp2p megszűnt, a rojadirectán alig van működő stream, ami kevés pedig van, azokon meg a csillárról is userek lógnak. Nem azért kezdem így, mert eseménytelen volt az első játéknap, hanem azért, mert minden egyes alkalommal képes vagyok berágni ezen a helyzeten. De foglalkozzunk inkább azzal, hogy mi történik akkor, ha az ember rákapaszkodik egy simulcastra, aminek hátránya, hogy egy meccset sem lát végig, nagy előnye viszont, hogy mindegyikbe bele tud nézni, és egy gólról sem marad le. Elolvasom »

Úgy 20:47 lehetett, amikor ránéztem a livescore-ra, hogy tényleg úgy van-e, ahogy látni vélem, vagy ez valami furcsa jelzőtüze a fáradtsággal keveredő sörhiánynak, de nem, Pato tényleg berakta az érdemi sorozat első gólját, amit aztán tizenhat másik dugó követett. Ekkor már éreztem, hogy _donnelly natgeo-átiratához még annyira sem sikerülhet felnőnöm, mint Lázok Janinak egy liverpooli próbajátékhoz. Miután kollégám a vadak és nagytestűek szükségleteinek oldaláról közelítette meg a tegnapi játéknapot, én az eltiprásra, megsemmisülésre vagy csak simán tétlen bámészkodásra kárhoztatott apróságok oldalára álltam, de ahogy az láthatóvá is válik, nem sikerült maradéktalanul.

Túl vagyunk egy olyan párharcon, ami bonyolultnak hitt dolgoktól a legegyszerűbbekig sok mindent megmutatott. A Real Madrid összességében közelebb van a Barcelonához, mint tavaly volt. Döntő fölény percekig sem alakult ki a katalánok részéről, míg a Real Madrid az első mérkőzés első negyedében jól meglepte és felülmúlta Guardiola csapatát. Tegnap megvolt a visszavágó, aminek az első 45 perce tökéletes játékot hozott, a második félidő viszont csapnivaló volt, egy-két megmozdulástól eltekintve. Közben azon gondolkoztunk, hogy lehet-e másképp hozzáállni egy ilyen rangadóhoz, mint úgy, ahogy egyesek, ha kell a kíméletlenségig elmenve, minimális tisztelet nélkül a másik iránt. Arra jutottunk, hogy lehet, és voltak is a pályán páran, akik láthatóan kívül tudták helyezni magukat a csapattársaik, vagy épp az ellenfeleik okozta stresszhelyzeteken. A tegnapi előadás olyan volt, mint egy elsőre jól sikerült akciófilm első és második része, ahol a másodikra elfogytak az ötletek, unalmasabb lett a sztori és néhány „hős” csak azért maradhatott, mert kellettek az utolsó jelenethez.

Elolvasom »

Lassan vége annak az időszaknak, amit felkészülésinek neveznek Európában és ezen a nyáron sem a Real Madrid sem a Barcelona nem szolgáltatott napi szintű meglepetésekkel, ami az átigazolásokat illetve az azok körüli hercehurcát illeti. Mindkét oldalon vannak persze érkezők, de míg a Real már a nyár elején letudta a jelentősebb piaci transzfereket, addig a Barcánál Sanchez és Fabregas – vélhető – érkezése jelentett „csak” csemegét az újságíróknak és a szurkolóknak. Úgy tűnik, hogy a Real háza táján most nyugalom van és az edzőmeccsekre koncentráltak, míg a Barcelonánál eddig is nyugalom volt, amit egyedül Fabregas érkezése zavarhat meg némiképp, de az is inkább csak a találgatók körében. Guardiola majd tudja.
Vasárnap este az új szezon első, naptári évet tekintve pedig az ötödik Real Madrid-Barcelona mérkőzésre kerül sor, a szezon első trófeájáért, amiért egyébként a legkevesebbet kell tenni. A kevésből úgy lesz sok a tennivaló, hogy a Realt vagy a Barcát kell legyőzni hozzá visszavágós párharcban. Megnézzük, mire jutottak a nyáron.

Elolvasom »

Napjainkban illik hangzatos kijelentéssel kezdeni egy-egy irományt, így mi is alkalmazkodunk a trendhez: mindenidők legjobb idei elklasszikója volt a BL-elődöntő visszavágója. Pont ilyen mérkőzést vártunk tizennyolc nappal ezelőtt, amikor még titkon azt hittük, hogy valami hipiszupi négymeccses csoda prológjáról beszélünk, ami május harmadikára olyan szintet fog elérni, hogy a legínyencebb focibuzik is percenként jutnak el orgazmusig, majd a - természetesen - tizenegyesrúgásokkal eldőlő párharc végén a két hadvezér összeölelkezik a kezdőkörben és a győztes hosszasan vigasztalja a könnyeivel küszködő, csalódott ellenfelét.

No, ehhez képest Mourinho a stadionban sem volt, és a hosszabbításra is csak annyi esélyt láttunk, mint egy állami pénzen készülő 2011-es Jancsó-filmre. Azonban az elmúlt napok eseményei ellenére egy kimondottan élvezetes mérkőzést láthattunk, ahol az indulatok csak rövid időre szabadultak el. Lapozás után áttekintjük a visszavágó fontosabb mozzanatait.

Lehet, már akkor is sok lenne az elklásszikókból, ha az előző három érdekes lett volna, de egyet leszámítva nem voltak azok. Előzetesen azt gondoltuk, az első lesz a legérdektelenebb, de azt sem tartottuk kizártnak, ami végül is megtörtént: az utolsónak sincs a világon semmi értelme. Tulajdonképpen a meccs előtt megfogalmazott kérdések közül olyan – tökéletesen lényegtelen – dolgok kerülnek előtérbe, mint hogy agyonveri-e a Barcelona a Real Madridot, vagy José a kerítésen túlról kukorékolva megőriz valamit alaposan megtépázott Speciális Hírnevéből. Hajtás után fogadási tippek, a Real Madrid megalázásának eszközei, és persze José tesztkérdése, amire nincs helyes válasz. Elolvasom »

Azt mondja Xavi, a „futball nyert” szerdán a Bernabeuban. A céljait egyedül az ellenfele szétrúgásában, a kupadöntőn látottakhoz hasonlóan egy eredményes kontra végigvitelében látó Real Madrid került a gonosz szerepébe. És nyilvánvalóan nem is érdemtelenül, hiszen a vegytiszta kiállítás(ok) mellett az utóbbi hetek clásicó-dömpingjében megúsztak még legalább 3-4 ugyanolyan egyértelmű piros lapot néhány egészen égbekiáltó faparasztság miatt. Mégsem gondolom, hogy Xavinak igaza lenne, mert amit a Barcelona csinált – nyilvánvalóan nem a 900 körömpasszra, ritmusváltásra, és a Csodatörpe szlalomjára gondolok – annak talán még kevesebb köze van a „futballhoz”, mint a Real Madrid spártai védekezésének. Nem védjük egyiket sem, nem teszünk igazságot, csak mérleget vonunk. Elolvasom »

Két nagyon különleges lemez jutott a birtokunkba, úgyhogy exkluzív lemezkritikák vannak ma terítéken. Ha minden igaz, holnap kerülnek a cuccok az európai üzletekbe, az Egyesült Államokban kedd óta, Japánban már péntektől lehet kapni mindkettőt, és természetesen nyitás után nem sokkal aranylemez lett belőlük. Az egyik előadó hozza a szokásosat, igazából emlékeztet rá, hogy mennyire is jó, és még mindig az, a másik zenész viszont minden eddiginél durvább sokkhatást produkál csontig ható művészi őszinteségével. Sokkolnak a korongok, lángolnak a gitárok, ollé!

Egy kellemetlenül hosszúra nyúlt sorozat véget ért 1998-ban, egy másik kellemetlen sorozat pedig folytatódott: 32 év után a Világ Legfehérebb Mezére került a plecsni, a Real Madrid legyőzte a döntőkben továbbra is esetlen óvodásként támolygó Juventust, amely 73 (Ajax), 83 (Hamburg), 97 (Dortmund) után 98-ban is csak a fináléban kapott ki (és hol volt még 2003-as Milan?). A Bajnokok Ligája 1997-98-ban még kereste a helyét, újra voltak változások a lebonyolításban. Az egy évvel korábbihoz képest hat csoportot csináltak négy helyett, és visszatérhettek a korábban az UEFA-kupába száműzött kiesebb csapatok is – tőlünk az MTK Hungária. További változás, hogy csak a csoport első helye ért automatikus továbbjutást, a hat csoportmásodik közül csak kettő ment a negyeddöntőbe. Tovább folytatjuk Amokachitól Militóig tartó sétánkat hajtás után. Elolvasom »

Mind a négy negyeddöntőből kettős győzelemmel jutottak tovább a csapatok, tulajdonképpen az első sem sokat, de a második játéknap még annál is kevesebb izgalmat hozott. Az Internek nemhogy Schalke 04 (vagy 1-5) nem jött össze, de egy aktívabb időszak ellenére még a győzelem sem. Sőt, a második, immár teljes megsemmisülést jelentő vereségnek csak annyi pozitívuma volt, hogy kiderült: a milánói Fernando Torrest Diego Militónak hívják. A másik vesztes jóval kevésbé lehet csalódott, és bármilyen hihetetlen, közelebb állt ahhoz, hogy legalább szépen búcsúzzon, mint a címvédő. Hajtás előtt még foglaljuk össze a közhelyeket, amik az elődöntőkben várnak ránk: előrehozott döntő, el clásico, Jose-magic és az esélytelenek nyugalma. Elolvasom »

"Mindenki arról beszélt a meccs előtt, hogy..." - szól az ötletes, újszerű felvezetés, de mi lenne, ha az egyszer valami frappáns fordulat kerülne a közvetítések elejére a betonbiztos félmondatok helyett? Amiről mindenki beszél, természetesen egy huncut részlet erejéig nem kerül szóba, két hasábot is megtöltenek a semmitmondó esélylatolgatások, itt-ott a frankót is megmondják a szakértők, amihez aztán nyilván közük sem lesz, mert az első öt percben már beszakad a gondolatok logikai íve és az okosság látszatának lőttek. Van egy pár perc a pályára vonulásig, a stoplik már az öltözőfolyosón kopognak, lássuk, ki miről diskurál ezekben az impulzusokkal teli pillanatokban.

Két egyértelmű és egyoldalú párosítással zárultak a BL nyolcaddöntői, nem csalódtunk Mourinhóban, Benzemában, a Köbenhavnban, a Chelsea-ben, de még az anyaszomorító Pepében sem - tehát a Lyon védőin kívül igazából senki sem okozott komolyabb meglepetést, ők viszont nem találták meg a gyógyszerüket, igaz elég keményen rákényszerítették őket a hibákra. Megszólalt a madridi közönség, a Real igazolta, hogy ők a legfehérebb, a dánok pedig azt, hogy ők a legrondább mez birtokosai.

Azt tudjuk régóta, hogy a Camp Nouban a harmadik gólnál már fel se állnak a nézők, csak szolidan tapsolnak, illetve hogy nem a Barca az egyetlen csapat, amely szurkolói problémákkal küzd. A hárdkór manchesteriek már régóta panaszkodnak, hogy egyre több az Old Traffordon a tonhalas szendvicset zabáló öltönyös köcsög, az Arsenal nem olyan régen költözött a Libraryből az Ermitázsba – egy-két évvel ezelőtt az Anfield Road is turistaáradatra panaszkodott, de ott az utóbbi másfél év kemény munkája úgy tűnik, megfékezte ezt a folyamatot. Ezúttal José Mourinho és játékosai szólították meg a közönséget, hogy jó lenne, ha aktivizálnák magukat, mert azt is tisztán hallani meccs közben, ha valamelyik közeli utcában parkoló autónak megszólal a riasztója, és a tökös bíztatás, vagy akármilyen bíztatás most, a BL-ben a legjobb nyolc küszöbén már indokolt lenne.

Skandináviába látogatni akkor is veszélyes vállalkozás, ha a vikingek nincsenek otthon, míg a szövőgéppusztítók utódai kedvenc ellenfelüket fogadhatják. A beharangozóban bővebben foglalkozunk a Koppenhága meccsel, mert egyrészt úgyis mindenki a Realról beszél, másrészt pedig ők kapják majd a nagyobb terjedelmet az összefoglalóban.

November van, ami a hippi-naptár szerint az év utolsó nyári hónapja. Szerintünk viszont a futballősz kellős közepe, sőt, a szezon negyede, máshol már egészen a harmada, ami kiváló lehetőséget ad arra, hogy körbenézzünk a jelenlegi uralkodóházak udvartartásában. Képzeletben tettünk egy kört Európában és sorba vettük, hogy kik és miért vezetik a legjobb bajnokságokat. A futball megközelítésének számos szempontja érdekel bennünket, de most az imscouting.com oldalon fellelt ötlet alapján, a listavezetők alapvető taktikáját veséztük ki - néhol kicsit ellentmondva az ötletgazdának. Egymástól eltérő, de jelenleg, országhatárokon belül eredményes stratégiákról írunk hajtás után, fenntartva, hogy a taktika önmagában nem elég. Hajtás után Garcia Bőrmester, OJ, mocsing és _benito értekezik az alá tartozó bajnokság aktuális eminenséről.

Elolvasom »