Ahhoz, hogy tőlünk távol álló embereket teljes egészében méltányolhassunk vagy elutasíthassunk, elég, ha tisztában vagyunk céljaikkal.

FRIEDRICH NIETZSCHE

A fölébredés – igaz – elviselhetetlen szenvedést okoz. És a szenvedések soká tartanak. És az ablakok tejüvegje meg a színes függönyök nem védenek ellene, mert bántó, recsegő, ritmusos lármájával áthatol mindenen, és követelően hí. Menni kell. Rossz arcú és alacsony emberi lények közé, akik azt hiszik, hogy e nemtelen és kegyetlen muzsika az Élet törvénye, s amit ők élnek, az maga az élés.

CSÁTH GÉZA: ÓPIUM

Parancsod olyan gyönyörnek tekintem,
hogy itt későnek tetszenék a kész

DANTE ALIGHIERI: ISTENI SZÍNJÁTÉK
(Babits Mihály fordítása)

Még csak az európai viszonyokkal sem kell tisztában lenni ahhoz, hogy felmérjük, mekkora szerepe van a mai futballban a háttérben munkálkodó menedzsereknek. Elég a tehetségesnek vélt magyar fiatalok követhetetlen útját "követni", és időről-időre elgondolkodhatunk azon, hogy kinek mi a jó, mi az adott játékosnak megfelelő szint, van-e még előrelépés vagy elérte saját határait. Az átigazolások útvesztőjében elvétve találni olyan hírt, amire azt mondanánk, hogy ennek semmi köze a pénzhez, előmenetelhez, de van egy bizonyos típus, amiről ezek megléte mellett azt feltételezzük, hogy mégis jókora érzelmi többlet is társul az anyagi haszonhoz. Három spanyol játékos karrierje is érdekes fordulatot vett ebben a szezonban. Karrierjük három különböző állomásán tértek vissza ugyanis nevelőegyesületeikhez. Három variáció egy témára, hiszen a tehetségük korán kitűnt, azonban teljesen máshová jutottak mire visszaértek a kezdőpontra. Külső tényezők és belső tulajdonságok alakítanak egy-egy karriert. Egy-egy modell, aminek a mozgatórugóiról, hátteréről nekünk keveset árulnak el, de véleményünk azért van.

Annyi valóságshow van már, hogy az embernek kezd az az érzése támadni, hogy minden az. Mindenkinek minden perce be van kamerázva, nem maradhat rejtve ok nélküli fetrengés, lábrátétel kézre, sőt a szerkesztők már annyira belejöttek, hogy a nem annyira a kifinomult stílusukról ismert futballisták valósnak beállított mondatait is a tudtunkra adják és még azt is megnézheted, hogy Shakira mikor nem tudja érthetően mondani, hogy vakavaka. A Barcelona-Real Madrid alapvetően egy jó párosítás, egészen várható futballmeccs. Volt régebben. Most meg valamit kell vele csinálni szinte mindennap, hogy továbbra is valóságnak és show-nak is tűnjön egyszerre. Korunk hőse a valóságshow szereplő. Azt hiszed, hogy tudsz róla egy csomó mindent, nyitott könyv az élete, sőt az összes haverjáé is. A Joséról szól az egész világ, legalábbis ő azt hiszi című műsor ma folytatódik. Garantált a dráma, nézzétek.

Ha ez üres fecsegésnek tűnt, akkor lapozás után hátha megtelik tartalommal. Ha nem, akkor sincs semmi, csak beszélgettünk egy-két dologról emberekkel és ezek jutottak eszünkbe.

Elolvasom »

Azt az alapvetőnek látszó tételt próbáljuk a magunk számára igazolni a mai Copa del Rey negyeddöntővel, hogy ha egy csapat folyamatosan ugyanazon edző keze alatt dolgozhat, akkor mi magunk is észre kell, hogy vegyük a fejlődés jeleit. A fenti tétel még erőteljesebben hajlik az igazság felé, ha tudjuk, hogy a csapat edzője jó edző, a játékosok pedig jó játékosok vagy még annál is többek.
A Real Madrid és a Barcelona egy éven belül kilencedik alkalommal találkozik ma a kupa negyeddöntőjében. Egymást tudják csak mérni, nemcsak otthon, lassan már Európában is. Ehhez képest szeretnénk azt látni, hogy a Real Madrid csapatjátéka nagyobb ellenerőt jelent a Barcelona számára, mint Mourinho előtt vagy az edzősége elején. Ennek a meccsnek lesz visszavágója, ezért akár azt is feltételezhetnénk, hogy egy döntetlen közeli eredmény mindkét fél számára megfelelő lesz. Valamiért azonban mégsem teszünk így.

Biztos van, aki már unja, de szerintem azt mondani, hogy pfej, még egy el clásicó, az pont olyan, mint az mondani, hogy eh, én már épp' elég jó csajt láttam életemben, vagy hogy ittam én már eleget, betelt a sörkvótám, nem kérek többet, köszi. Mondanivalóban persze nehéz megújulni, és maguk a játékosok is elmondták, az amplitudó már kisebb, a futószalag öli a varázst. Ha csoda dolgok nem is történnek minden alkalommal, de azért legkésőbb a sípszó pillanatában tökön ragadja az embert egy Real-Barca, és érzelmekben, hangulatban, feszültségben megkapjuk a betevő dózist, meg az adrenalin löketet. Valahogy így.

A történelem két legjobb csapata az NSZK-tól kapott ki a vb-döntőben (1954, 1974), de mielőtt valaki felhorkanna, hogy előbb teszi bele a fejét egy CéRonaldo szabadrúgásba, mint hogy megint a németek legendás küzdeni tudásáról olvasson, szólunk, hogy nem erről lesz szó. Az viszont tökéletesen kiolvasható az állításból, hogy még a történelem legnagyszerűbb támadófutballjának is megvan a maga ellenszere - mégpedig a precíziós védekezés. A futball taktikai evolúcióját mindig a védekező és a támadó irányzatok ciklikus harca határozta meg, a hatás-ellenhatás elv törvényszerűen érvényesült. Minden rendszernek van sebezhető pontja, és ha egy csapat képes a saját erényeire építve kihasználni az ellenfél gyengéit, akkor komoly esély mutatkozik az addig dominánsnak számító taktikai rendszer uralmának megdöntésére. Egy adott taktikai felállás mindig jóval több, mint hogy megadjuk a játékosok átlagos helyezkedési pontját. Ha a 4-4-2-t vesszük, mindenki tudja, hogy négy védőt, négy középpályást, és két támadót jelent, ez rendben van. De négy milyen típusú védő? Két milyen csatár? Mi az elsődleges feladatuk? A formációkhoz tartozó számok esetében tehát az a kulcskérdés, hogy milyen kvalitásokat igényel a rendszer a játékosoktól; adott szisztémában, adott poszton milyen játékelemeket kell használniuk a legtöbbször. Az az edző vagy klub, amely megtalálja egy adott keretrendszer leghatékonyabb változatát (hiszen mondjuk 3-5-2-ben játszott az 1996-os Eb-győztes német válogatott, de a 2002-es vébét megnyerő brazil is – mégis, ég és föld), az korszakos csapattá válhat a futball történelmében, egy-egy őssejtet létrehozva.

Az esetek többségében az edzők szándékából nagyjából megjósolható egy adott meccs képe, és a kezdőcsapat összetétele. Ebben az évben viszont a Real-Barca a kevés kivétel közé tartozik. Amíg tavaly fejből lehetett sorolni Guardiola 4-3-3-ját, addig a mostani idény tele van meglepetéssel és változással, elsősorban a csapat védekezését illetően. Szintén új helyzetet teremt az, hogy a Real hatpontos előnnyel várja a meccset, az ő kezük van felül, minden nyomás és eredménykényszer a Barcán. Mourinho egy hosszú távra tervező, örökösen mérlegelő precíziós gépezet, nem szokta egy-egy meccsbe belelovalni magát. A cél szentesíti az eszközt, most nem neki fontos a meccs. Jó az iksz, egy végig kulcsmondat lehet. Guardiola viszont a formaidőzítéssel eddig sosem hibázott, a nagy meccsekre mindig kipengézi a csapatot, a támadás a rögeszméje, ezen a meccsen pont azt kell hogy adja a Barca, ami a lényege. Fricska, hogy ez Mourinhóra is igaz, hidegvérű gyilkosságra készülhet. Tovább után egy várható jóslat, vagy inkább csak útmutató, és a taktika boncolgatása.

Nuri Sahin madridi története nem úgy kezdődik, ahogy általában az emelkedő csillagoké, egyelőre baljós előjelekkel készül az igazi áttörésre, sosem szerencsés, ha valaki sérülten próbál beilleszkedni – Kaká is hasonló pályaíven mozgott a Realnál. Bár elmondása szerint nem ismeri a félelem és a csüggedés szavakat, azért mi egy kicsit aggódunk érte, mert sokkal több van a srácban, mint hogy egy legyen a Real ígéretes, de végül semmit sem bizonyító tehetségei közül. A Madrid mostani formáját és szerkezetét tekintve ráadásul nincs sok esélye, hogy komolyabban megmutassa magát, de mégis feltűnni látszik a remény alagútja. Én legalábbis látni vélem - vagy csak akarom, ez majd kiderül.

Azon gondolkodtam a 4. forduló második játéknapját nézve, hogy a toronymagas favorit Barcelona mellett kik lehetnek azok, akik bemennek a legjobb négybe (ahol már _bármi lehet, ugyebár). Adja magát a Real Madrid és a Manchester United, még ha utóbbi nem is lehet igazán büszke a szezonból eddig eltelt három hónapra (incl. Bajnokok Ligája), de nagy hibát követnénk el, ha nem sorolnánk közéjük azt a Bayern Münchent, amely holnap reggel talán mindkettőt kiverné – ha lenne egy tisztességes balhátvédje. Az említettek alatt óriási szakadék tátong, a City és az Inter még csak-csak, de az A-D csoportok majdani továbbjutói nem képviselnek egy szintet a szűk elittel. Ami nem is baj, csak az a furcsa, hogy egy BL-játéknapon ennyi jó csapat pályára lép, csak éppen nem egymás ellen. Kettő kivételével. Elolvasom »

Embert küldünk a holdra, birkákat klónozunk és állítólag már szavazhatnak a nők is, az viszont valamiért elérhetetlen, hogy az ember beüljön a tévé elé egy BL-fordulóban, és kiválassza, melyik meccset szeretné nézni. A két BL-győztes meccse helyett szívesebben néztem volna (és akik látták a PSV-Ajaxot múlt héten, valószínűleg egyetértenek) a játéknap nagy (Bayern-Citeh) vagy kisebb (Napoli-Villarreal) rangadóját. Némi meglepetésre az Ajax lehozott egy egész jó félidőt Madridban, így csak fél szem jutott a fenti két meccsre, Ranieri alatt megbokrosodott az Inter, a Citynél a vereségnél is fájóbb botrány kezd alakulni, a Napoli pedig Csöni kedvéért egyszer kiállt a Villarreal ellen a legerősebb felállásában is. Elolvasom »

Mély lila selyeming és fehér zakó van rajtam, az after shave kellemesen bizsergetve cirógatja frissen borotvált fejemet. Nemrég még a zuhany alatt dörzsöltem az arcomat a szállodában, hogy magamhoz térjek, de most már a Bernabeu luxuspáholyában ülök, kezemben egy pohár vörösbor, zsebemben egy levél nyugtató. Mellettem egy vén fószer, akit kedvem lenne lefejelni, sőt pár hónappal ezelőtt minden bizonnyal meg is tettem volna, de most már tudok uralkodni magamon. Már nem bántok senkit, de ez nem volt mindig így.

Nem elég, hogy a két legnagyobb kábelszolgáltató szétszopat a Deco, Paprika, Vadász és egyéb tévékkel, miközben fordulónként egyetlen BL-meccset engedélyez, mostanában egyre durvábban rászálltak a streamgyűjtő oldalakra is. A myp2p megszűnt, a rojadirectán alig van működő stream, ami kevés pedig van, azokon meg a csillárról is userek lógnak. Nem azért kezdem így, mert eseménytelen volt az első játéknap, hanem azért, mert minden egyes alkalommal képes vagyok berágni ezen a helyzeten. De foglalkozzunk inkább azzal, hogy mi történik akkor, ha az ember rákapaszkodik egy simulcastra, aminek hátránya, hogy egy meccset sem lát végig, nagy előnye viszont, hogy mindegyikbe bele tud nézni, és egy gólról sem marad le. Elolvasom »

Úgy 20:47 lehetett, amikor ránéztem a livescore-ra, hogy tényleg úgy van-e, ahogy látni vélem, vagy ez valami furcsa jelzőtüze a fáradtsággal keveredő sörhiánynak, de nem, Pato tényleg berakta az érdemi sorozat első gólját, amit aztán tizenhat másik dugó követett. Ekkor már éreztem, hogy _donnelly natgeo-átiratához még annyira sem sikerülhet felnőnöm, mint Lázok Janinak egy liverpooli próbajátékhoz. Miután kollégám a vadak és nagytestűek szükségleteinek oldaláról közelítette meg a tegnapi játéknapot, én az eltiprásra, megsemmisülésre vagy csak simán tétlen bámészkodásra kárhoztatott apróságok oldalára álltam, de ahogy az láthatóvá is válik, nem sikerült maradéktalanul.

Túl vagyunk egy olyan párharcon, ami bonyolultnak hitt dolgoktól a legegyszerűbbekig sok mindent megmutatott. A Real Madrid összességében közelebb van a Barcelonához, mint tavaly volt. Döntő fölény percekig sem alakult ki a katalánok részéről, míg a Real Madrid az első mérkőzés első negyedében jól meglepte és felülmúlta Guardiola csapatát. Tegnap megvolt a visszavágó, aminek az első 45 perce tökéletes játékot hozott, a második félidő viszont csapnivaló volt, egy-két megmozdulástól eltekintve. Közben azon gondolkoztunk, hogy lehet-e másképp hozzáállni egy ilyen rangadóhoz, mint úgy, ahogy egyesek, ha kell a kíméletlenségig elmenve, minimális tisztelet nélkül a másik iránt. Arra jutottunk, hogy lehet, és voltak is a pályán páran, akik láthatóan kívül tudták helyezni magukat a csapattársaik, vagy épp az ellenfeleik okozta stresszhelyzeteken. A tegnapi előadás olyan volt, mint egy elsőre jól sikerült akciófilm első és második része, ahol a másodikra elfogytak az ötletek, unalmasabb lett a sztori és néhány „hős” csak azért maradhatott, mert kellettek az utolsó jelenethez.

Elolvasom »

Lassan vége annak az időszaknak, amit felkészülésinek neveznek Európában és ezen a nyáron sem a Real Madrid sem a Barcelona nem szolgáltatott napi szintű meglepetésekkel, ami az átigazolásokat illetve az azok körüli hercehurcát illeti. Mindkét oldalon vannak persze érkezők, de míg a Real már a nyár elején letudta a jelentősebb piaci transzfereket, addig a Barcánál Sanchez és Fabregas – vélhető – érkezése jelentett „csak” csemegét az újságíróknak és a szurkolóknak. Úgy tűnik, hogy a Real háza táján most nyugalom van és az edzőmeccsekre koncentráltak, míg a Barcelonánál eddig is nyugalom volt, amit egyedül Fabregas érkezése zavarhat meg némiképp, de az is inkább csak a találgatók körében. Guardiola majd tudja.
Vasárnap este az új szezon első, naptári évet tekintve pedig az ötödik Real Madrid-Barcelona mérkőzésre kerül sor, a szezon első trófeájáért, amiért egyébként a legkevesebbet kell tenni. A kevésből úgy lesz sok a tennivaló, hogy a Realt vagy a Barcát kell legyőzni hozzá visszavágós párharcban. Megnézzük, mire jutottak a nyáron.

Elolvasom »

Napjainkban illik hangzatos kijelentéssel kezdeni egy-egy irományt, így mi is alkalmazkodunk a trendhez: mindenidők legjobb idei elklasszikója volt a BL-elődöntő visszavágója. Pont ilyen mérkőzést vártunk tizennyolc nappal ezelőtt, amikor még titkon azt hittük, hogy valami hipiszupi négymeccses csoda prológjáról beszélünk, ami május harmadikára olyan szintet fog elérni, hogy a legínyencebb focibuzik is percenként jutnak el orgazmusig, majd a - természetesen - tizenegyesrúgásokkal eldőlő párharc végén a két hadvezér összeölelkezik a kezdőkörben és a győztes hosszasan vigasztalja a könnyeivel küszködő, csalódott ellenfelét.

No, ehhez képest Mourinho a stadionban sem volt, és a hosszabbításra is csak annyi esélyt láttunk, mint egy állami pénzen készülő 2011-es Jancsó-filmre. Azonban az elmúlt napok eseményei ellenére egy kimondottan élvezetes mérkőzést láthattunk, ahol az indulatok csak rövid időre szabadultak el. Lapozás után áttekintjük a visszavágó fontosabb mozzanatait.

Lehet, már akkor is sok lenne az elklásszikókból, ha az előző három érdekes lett volna, de egyet leszámítva nem voltak azok. Előzetesen azt gondoltuk, az első lesz a legérdektelenebb, de azt sem tartottuk kizártnak, ami végül is megtörtént: az utolsónak sincs a világon semmi értelme. Tulajdonképpen a meccs előtt megfogalmazott kérdések közül olyan – tökéletesen lényegtelen – dolgok kerülnek előtérbe, mint hogy agyonveri-e a Barcelona a Real Madridot, vagy José a kerítésen túlról kukorékolva megőriz valamit alaposan megtépázott Speciális Hírnevéből. Hajtás után fogadási tippek, a Real Madrid megalázásának eszközei, és persze José tesztkérdése, amire nincs helyes válasz. Elolvasom »

Azt mondja Xavi, a „futball nyert” szerdán a Bernabeuban. A céljait egyedül az ellenfele szétrúgásában, a kupadöntőn látottakhoz hasonlóan egy eredményes kontra végigvitelében látó Real Madrid került a gonosz szerepébe. És nyilvánvalóan nem is érdemtelenül, hiszen a vegytiszta kiállítás(ok) mellett az utóbbi hetek clásicó-dömpingjében megúsztak még legalább 3-4 ugyanolyan egyértelmű piros lapot néhány egészen égbekiáltó faparasztság miatt. Mégsem gondolom, hogy Xavinak igaza lenne, mert amit a Barcelona csinált – nyilvánvalóan nem a 900 körömpasszra, ritmusváltásra, és a Csodatörpe szlalomjára gondolok – annak talán még kevesebb köze van a „futballhoz”, mint a Real Madrid spártai védekezésének. Nem védjük egyiket sem, nem teszünk igazságot, csak mérleget vonunk. Elolvasom »

Két nagyon különleges lemez jutott a birtokunkba, úgyhogy exkluzív lemezkritikák vannak ma terítéken. Ha minden igaz, holnap kerülnek a cuccok az európai üzletekbe, az Egyesült Államokban kedd óta, Japánban már péntektől lehet kapni mindkettőt, és természetesen nyitás után nem sokkal aranylemez lett belőlük. Az egyik előadó hozza a szokásosat, igazából emlékeztet rá, hogy mennyire is jó, és még mindig az, a másik zenész viszont minden eddiginél durvább sokkhatást produkál csontig ható művészi őszinteségével. Sokkolnak a korongok, lángolnak a gitárok, ollé!

Egy kellemetlenül hosszúra nyúlt sorozat véget ért 1998-ban, egy másik kellemetlen sorozat pedig folytatódott: 32 év után a Világ Legfehérebb Mezére került a plecsni, a Real Madrid legyőzte a döntőkben továbbra is esetlen óvodásként támolygó Juventust, amely 73 (Ajax), 83 (Hamburg), 97 (Dortmund) után 98-ban is csak a fináléban kapott ki (és hol volt még 2003-as Milan?). A Bajnokok Ligája 1997-98-ban még kereste a helyét, újra voltak változások a lebonyolításban. Az egy évvel korábbihoz képest hat csoportot csináltak négy helyett, és visszatérhettek a korábban az UEFA-kupába száműzött kiesebb csapatok is – tőlünk az MTK Hungária. További változás, hogy csak a csoport első helye ért automatikus továbbjutást, a hat csoportmásodik közül csak kettő ment a negyeddöntőbe. Tovább folytatjuk Amokachitól Militóig tartó sétánkat hajtás után. Elolvasom »