Tegnap a 89. percben megpróbáltam beleképzelni magam egy Real Madrid-szurkoló szerepébe, hiszen kizárólag ebből az aspektusból voltam képes reménykedni benne, hogy valamelyik spanyol a 93. percben beiniestázik még egy gólt, és tökéletesen érdemtelen továbbjutáshoz segíti csapatát. Nem segítette végül senki.

A poszt megírásának feladatát magára vállaló Garcia bőrmester reggel 9 óta ül a monitor előtt, de állítása szerint délben ott tartott, hogy „ez a párharc az első meccsen eldőlt”. Nekem sincs sokkal több gondolatom, de egy azért van, úgyhogy átvállaltam a posztot, hajtás után ez a gondolat következik. Előre is elnézést kérünk az egészen kiváló, a továbbjutást bőven megérdemlő Borussia Dortmund szurkolóitól, jobbára a vesztes félről lesz szó.

A Dortmund–Real összefoglalójában jól kiröhögtem azt, akinek ez a poszt jut majd, aztán úgy kellett nekem, hozzám dobta a gép. Viszont még így is könnyebb dolgom van, mint a holnapi beharangot gyúró kollégának, ugyanis a Real Madridnak még van némi esélye, amelyet egy korai dugóval és kapott gól nélkül lehozott első félidővel elérhető közelségbe is hozhat. A bekapott gól elkerülésére a Madrid fő esélye a nagy Lewandowskiban rejlik, míg a vezetés korai megszerzéséhez valami olyasfajta nyomást kellene helyeznie a Dortmundra, amit a német csapat pakolt rájuk az első meccsen. Ez tényleg, a szó legszorosabb értelmében vett visszavágó lesz, hiszen a hazaiaknak nemcsak meg kell próbálniuk visszaadni azt a hatalmas pofont, amibe a Ruhr-vidéken szaladtak bele, de taktikailag is hasonlóan kell majd akaratukat az ellenfelükre kényszeríteniük.

Új világrend, Németország bő egy nap alatt átvette az uralmat a bolygó fölött. Mi arra számítottunk, hogy ez már tavaly nyáron megtörténik az ukrán fronton, de akkor Löw kavarása és egy kiváló olasz válogatott miatt elmaradt ennek a lehetősége, pedig akkor az jóval kiegyenlítettebb küzdelem lett volna, mint ez a két meccs. A történelem a szemünk előtt zajlik továbbra is, ami Hitlernek nem jött össze hetven évvel ezelőtt, az most meg fog történni: a bajorok és a frankoszászok bevonulnak Londonba, hogy német faluvá változtassák azt, megmutatva a bennszülötteknek, hogyan lehet megszállni egy külföldi várost anélkül, hogy szétvernék. Azokat a kollégákat viszont nem irigylem, akik a visszavágók beharangozóit írják majd, mert ahhoz, hogy izgalmasnak lehessen álcázni a dolgot, az Enterprise vagy a Nostromo fedélzetének díszleteit kell majd a legapróbb részletekbe menően megrajzolni, csak hogy az induló hangulat, és a hit, hogy ebből még lehet valami meglegyen az olvasóban a poszt elolvasása előtt.

A 2000-es évek elején tort ült az egygólos terror, és olasz házibajnokság volt a BL, aztán az angolok a veséspite és az East 17 után újabb metszően kegyetlen csapást mértek a kontinensre, míg végül I. Pep „Szűkgarbó” Guardiola klubfilozafálta véresre Európát. Tegnap eldördültek az Auróra ágyúi, és ha a kontinentális klubfutball ezerszer megidézett ciklikus voltát axiómának fogadjuk el, akkor a Dortmund ma fasírtot készít a Real Madridból.

Nem állítjuk, hogy ez így is lesz, hiszen egyrészt egy Mourinho által vezetett Real Madriddal elődöntőzni nagyjából valahova a mellbimbóprés és a spanyolcsizma közé esik elviselhetőségi együtthatóját illetően, másrészt a Dortmund mögött nem látunk senkit Németországban, aki a legjobb négybe jutott német kontingens a United/Chelsea/Pool (vehehe)/Arsenal, illetve a Juve/Milan/Inter méltó kiegészítője lenne. De végtére is az Ajaxnak sem volt szüksége hazai támogatottságra annak idején. Elolvasom »

A forduló összefoglalója

„Mekkorát fordult a világ!” felkiáltással szoktuk nyugtázni, ha rövid idő alatt gyökeresen megváltozik valami, témánkba vágó módon egy kieséses szakaszban vívott BL-párharc esélyei. A világ mindig ugyanakkorát fordul, de nem is ezért nem kiáltunk fel ma, hanem mert a továbbjutás esélyeseinek személye jottányit sem változott. Minden jel arra mutat, hogy a Dortmund és a Real Madrid lép ma tovább, de szokás szerint azért van a fülekbe ültethető bogarunk. A Málaga elérte ugyanis azt, amit a Galatának nem sikerült, hogy egyetlen mérkőzésre időzítse a továbbjutás eldöntését, azaz számszakilag és lelkileg is megtartotta magának az esélyt, amit már „csak” ki kellene használni. A török-spanyol eldőlt, azzal nincs mit vacakolni.

Elolvasom »

Valószínűleg nemcsak sokkal érdekesebb, de közérdekűbb is lenne ez a poszt, ha Garcia bőrmester jegyezné, és a tegnap esti meccsnézésen gyűjtött tapasztalatait írná körbe Bajnokok Ligája összefoglalóra emlékeztető megjegyzésekkel, ugyanis mindkét pályán egészen durván azt kaptuk, amire vártunk, vagyis talán még annál is kevesebbet, így gyakorlatilag már előre elmondtunk mindent a beharangozóban. A rend kedvéért azért még egy kicsit fintorgunk, szemöldököt ráncolunk és megböködjük a gyanús ételt, mielőtt szólnánk a pincérnek, hogy ennyi erővel akár a saját székletünket is felszolgálhatta volna nekünk, annyira ismerős ez a dolog valahonnan, azaz megpróbáljuk a lehetetlent: érdekes szemszögekből megnézni a totál érdektelent.

Két olyan csapatot is láthatunk a mai meccseken, akiket előzetesen csak reméltek a negyeddöntőkbe a szurkolóik. Nagyjából két angol csapat helyén szerepel a Málaga és a Galatasaray. Hallani, olvasni, hogy minden tisztelet az ellenfeleké a Real és a Dortmund részéről, de arra a kérdésre, hogy van-e esélye a párjaiknak a továbbjutásra, ugyanazt tudjuk mondani, amit Forgószél Marilyn, Fleischman doktor asszisztense mondott a Miért éppen Alaszka? egyik epizódjában Enrico Ballati repülőművésznek, amikor az elmutogatta neki a kérdést, hogy van-e kedve vele járni: nincs. Szóval az éhes Mourinho-csapat ellen, kieséses szakaszban, és az ezer oldalról gyorsuló Dortmund ellen nem látunk esélyt, de hátha ők látnak, és lesz valami pezsgés. Sem a Galata, sem a Málaga nem könnyű ellenfél még ezen a szinten sem, de egy párhuzamos univerzumban már lejátszottak ezeket a párharcokat, ahol Klopp és Mourinho örültek. Lentebb azért picit árnyaljuk a képet.

Elolvasom »

Még el sem kezdődött a meccs, de már bőven akadt vitatéma, ugyanis Ferguson, a megjósolhatatlan kezdőcsapatok embere a padra tette Wayne Rooneyt. Ezzel egy időben valósággá vált a beharangozóban is feltételezett szándék: az Öreg hazai pályán sem akart dominálni a Real ellen. Ennek az okairól [Mit játszik a United – A Van Persie-szimbiózis] címmel posztoltunk korábban, a BL-meccs fényében érdemes újra elővenni a témát, de annyiból szerencsénk van, hogy Ferguson maga is elmondta a lényeget a meccs előtt – mert akkor még szóba áll a sajtóval. A bírózás és a drámák lélektanát azonban meghagyjuk ennek a posztnak, tovább után jobbára a meccs elemzésére koncentrálunk.

Hérakleitosz úgy tekintett saját magára, mint aki e világ felépítésével kapcsolatban olyasmiket is tud, amit a többi ember nem. Továbbá azt is többször elpanaszolta, hogy hiába akarja megosztani ezt a tudást, a többségnek nem sikerül felismernie az igazságot, pedig az minden ember számára hozzáférhető, ha csak a megfigyelésre és az értelemre támaszkodik. Sajnos azonban Cüneyt Cakir bíró sporttárs egyik feltételnek sem felelt meg a meccsen, de hogy végképp az őrületbe kergesse szegény Epheszoszi Hérakleitoszt, azt is megmutatta, hogy említett filozófus állítása ellenére igenis beleléphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Mert most megint csak itt állunk üres zsebekkel, meglopva. Eltűnt a meccsélmény, lába kélt a MU-drukkerek buzdításának, megfújták a Real-szurkolók elégedettségét, elorozták a futball identitását. És identitás nélkül egy kicsit megbolondulunk.

A tavasz öt legérdekesebb meccse közül kettőt ma este játszanak. A Manchesterben rendezett akkor is izgalmas lesz, ha állóháborúvá válik, és a Real a Special One Old Trafford kombó (le-előre-kis ütés) segítségével továbbjut, miután Pepe a 95. percben bever egy lecsorgó szabadrúgást, de ebben az esetben legalább meg tudnánk nézni felvételről a másik meccset is, ami talán még látványosabb lesz. Mi viszont hosszabbításra készülünk, valami különlegesre Ryan Giggstől, és megnézzük, Sir Alex Ferguson mit tehet annak érdekében, hogy kikapcsolja Ronaldót, és használhatatlanná tegye a Real Madrid sebességváltóját. Hagyományos beharang.

Nem csak én nem, hanem egy embert leszámítva, más sem az. Éppen ezért nem ismerem a Barcelona minden rezdülését, nem látom 40 éve rendszerében és rendszerének elemeiben a klubot és a csapat játékát. Véleményem ettől függetlenül van, meccsről-meccsre változik, alakul, annak függvényében, hogy mit látok a közvetített játékból. Nem vagyok José Mourinho sem, hogy ragadozóként csapjak le a következő ellenfél/áldozat gyenge pontjaira, mert lehet, hogy vele ellentétben fel sem ismerem azokat. Mindezektől és a keddi meccstől függetlenül, továbbra is azt tartom, hogy mindkét csapatnak reformokra van szüksége, mert a céljuk nem lehet és általában nem is más, mint a világuralom. Szombat délután 16 órakor kezdődik a Real Madrid-Barcelona mérkőzés a La Liga 26. fordulójában. Minden egyes klasszikus jelentős, és ezt az sem feledtetheti, hogy nem feltétlenül a legjobbnak gondolt kezdőcsapatok állnak majd szemben egymással ezen a meccsen.

Elolvasom »

Az elődöntők visszavágóit rendezik maholnap a Király Kupában. A párosítások presztízse és a többi „fronton” kialakult helyzet miatt akkor sem lenne mindegy a kimenetel a négy résztvevő számára, ha pusztán a kupa megnyerésével szerezhető trófea ígérete nem lenne eléggé serkentő hatású. A klasszikust nem kell magyarázni, a Sevilla-Atlético Madrid pedig egy elérhető döntőt jelent a csapatok számára, ami gyógyír lehet a szurkolóknak az európai buktára illetőleg a gyengébb bajnoki szereplésre. Ami azonban talán fontosabb a számunkra, a más irány ígérete, amit a legnagyobb spanyolországi párharc és a felek fejlődésének útján észrevettünk. Nem spanyol viasz ez, inkább egy állapotrögzítés. Nem lehúzás a világ tetejéről, inkább csak vélemény, ami azt tükrözi, hogy az éveken át tartó Guardiola-Mourinho párharchoz képest, amit a szakma csúcsának gondoltunk, más irányt vesz a Barca-Real viszony. Mourinho nyári távozása egy korszak lezárását jelzi, és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mai meccs kapcsán sem, attól függetlenül, hogy a BL és a bajnokság még zajlik.

Elolvasom »

Mostanra megérett a helyzet arra, hogy tényként kezeljük José Mourinho év végi távozását a Real Madridtól, vagy mondjuk úgy, megéri egy kicsit hangosan gondolkodni a dolog kapcsán. A szóba jöhető új klubok köre nagyjából behatárolható, így talán nem is az az izgalmas kérdés, hogy hova megy José, hanem az, hogy ki jön helyette. Az edzőváltás sosem egyenlő egy szimpla személycserével. Az új edző személye a mögötte álló klub általános politikáját tükrözi majd. A Real Madrid – mint klub és üzleti vállalkozás – stílusjegyei hagyományosan a látványos, gólra törő játék, az innováció, az elitfutball krémjének futtatása. Mindennek pedig három gyakorlati célja van: 1) Megnyerni a BL-t 2) Megnyerni a spanyol bajnokságot 3) Legyőzni a Barcát. Mondhatjuk, hogy erős a kritériumrendszer, aki erre képes, az egyben a világ legjobb csapata is, ami nemcsak hogy megfelel a klub általános imidzsének, hanem egyeneses alappillére annak.

Az első játéknappal szemben a másodikon a világon semmi nem dőlt el, maximum egy Messi-lépéssel (ami legendásan pici) közelebb került a legjobb nyolchoz két csapat. Ez a kettő a Madridban taktikáját tökéletesen megvalósító Manchester United, és a Donyeckben kétszer is egyenlítő, így azért minimum nyeregben levő Dortmund voltak.

Őszintén szólva én a tegnapi meccsektől vártam azt, ami Madridban történt: gyors gólváltás, aztán a hazaiak a második félidőben mennek előre, de úgy, hogy közben az van a fejükben, a döntetlen még mindig sokkal jobb, mint a vereség. A szerdaiaktól azt vártam, hogy a formák alapján jóval esélyesebb vendégeknek emberül nekimennek a hazaiak, hiszen tudják, nagyon alaposan meg kell alapozni a visszavágót ahhoz, hogy legyen esélyük a továbbjutásra. Elolvasom »

A február úgy zajlik egyébként, hogy mindenféle munkahelyi gondok tarkítják, és úgy kell helytállni ezen a fronton, hogy ez tényleg napi szintű harcot jelent. Óráról órára válik fontosabbá egy addig elhanyagolt dolog, majd oldódik meg anélkül, hogy a lezárásnak bárki örülne akár egy percig is. Ez az úgynevezett átlagélet, ami zajlik, már-már annak a kárára, amiért éljük, hogy jól érezzük magunkat. Nem mellékesen vannak családi rendezvények, ehhez kapcsolódó elvárások, amiket időben, térben és főleg agyban össze kell egyeztetni azzal a valóságos teherrel, amit a felnőtt lét jelent. Nem ajándék az egész, így halomban. Mindezek mellett, minduntalan előkerül az a dolog, hogy meg kell szervezni a meccsek megnézését, ami a kikapcsolódás két olyan dolog között, amiken a 90 perc egy részében továbbra is jár az agyam. Még szerencse, hogy ennek ellenére várom a mai meccseket is. Magam sem tudom már pontosan, hogy miért, de még mindig kíváncsi vagyok a Real-MU és a Sahtar-Dortmund párharcokra is. Jó lenne csak ezekkel foglalkozni, mert a többi dolog jelentős részét rohadtul unom és hihetetlenül fárasztanak. A lapozás utáni részben ezekkel foglalkozom, utána pedig még dolgozom a meccsig, hogy hétvégén legyen időm a családomra, majd holnap igyekszem korábban felkelni, hogy este hamarabb végezhessek. Nem egyszerű, ugyanúgy mint nyerni Madridban.

Elolvasom »

Íme, itt áll az Úr színe előtt az európai mezőny legjava, azon belül is legelöl a Bundesliga és a La Liga. A selejtezőben elhulló Mönchengladbach kivételével mind a három német csapat – Bayern, Schalke, Dortmund – megnyerte a BL-csoportját, a bődületes siker mellett szokás szerint az EL-ben is továbbment mindegyik BuLi-csapat. A spanyolok is hiánytalan létszámban lesznek jelen az egyenes kieséses szakaszban, két csoportgyőztesük (Málaga, Barcelona) mellett két második helyezettjük van (Real Madrid, Valencia), az EL-ben pedig a bánatos Athletic elvérzett ugyan, de két csapatuk így is állva maradt.

Nem volt rossz őszük az olaszoknak sem, hiszen eleve csak két csapattal neveztek a főtáblára, a Juve és a Milan tovább is jutott, és most az EL-ben sem ment olyan rosszul: csak a BL-selejtezős Udinese esett ki, a Napoli, az Inter és a Lazio továbbment. Ha nem is olyan botrányosan rossz, mint a franciáké, de az angolok szezonja sem indul valami fényesen: két csapatuk is kiesett a BL-ből (a Chelsea címvédőként, a City szégyenletesen), viszont az EL-ben három csapatuk is lesz a kieséses körben.

A spanyol bajnokság aktuális fordulójában két olyan mérkőzést is rendeznek, ami klasszikus rangadónak minősül és ezért elérkezettnek láttuk az idejét annak, hogy visszatérjünk a spanyol foci követéséhez. Ha nem is ígérünk ezzel egyidejűleg rendszerességet, legalább a mai meccsekhez próbálunk több kedvet csinálni, miután a mi kedvünk is érezhető várakozásba csapott át főleg a madridi rangadó kapcsán. Szóval este előbb Barca-Bilbao utána pedig Real Madrid-Atlético Madrid, ami az érdekesség szempontjából az ősz mérkőzése lehet, bár már december van és biztosan gondoltuk már másra is, hogy az az ősz meccse. Mindegy, megnézzük mindkettőt.

Elolvasom »

Pontosan négy évvel ezelőtt is én írtam a BL-összefoglalót, akkor az Obama–McCain meccs 365-173 lett, és olyan dolgok történtek, hogy a Roma megverte a Chelsea-t, az Anorthoszisz 3-3-at játszott otthon az Interrel, a Basel meg 1-1-et Barcelonában, Maxi Rodríguez az Anfielden lőtt gólt, de ekkor még a Liverpool ellen, és Steve Gerrard már akkor se dobálta magát, csak mivel mindenkinél többet dolgozott, szegény a tizenhatoson belülre érve hirtelen elfáradt a 94. percben. Ilyenek most nem történtek, olyanok viszont igen, hogy a Manchester City megpróbálta beadni mindenkinek, hogy ő a Bayern München, az Ajax és a Porto extrém mezzel sokkolt, király meccset játszott a Real és a Dortmund, gólt lőtt az Anderlecht, Ibra meg négy assziszttal mutatta meg mindenkinek, hogy mennyire szeret focizni.