premier league címkével ellátott posztok 
Írta: NST | 2012. ápr. 20. 17:20
Ötletem sincs, mikor rendezhettek utoljára olyan El Clasícót, amire vert seregként érkeztek a felek, de ez legfeljebb érdekesség lehetne, ha foglalkoznánk ebben a beharangban a spanyol rangadóval. Nem tesszük.
Arról viszont írunk néhány sort, hogy szegény Lampardék aludni sem tudnak a BL-döntő terhétől, és ez a kialvatlanság egy iksznél többre most nem lesz elég az Emirátusokban. A nemzetközi kupaszereplésért küzdő spanyol csapatokat összeeresztő meccsekről szintén ejtünk pár szót, na meg a német bajnokság maradék izgalmairól. Utóbbi esetében esélyes egy bajnokavatás szombaton, amit annak rendje és módja szerint hivatalos körülmények között megismételnek majd az utolsó fordulóban, de ez mellékes itt és most.
Nem mellékes viszont, kiesik-e a Bolton. A Hertha valószínűleg igen.
Elolvasom »
Írta: Garcia bőrmester | 2012. ápr. 6. 17:45
Hétvégén folytatódik az a rendezvénysorozat, ami áll egyrészt a spanyol bajnokságból, másrészt pedig a többiből. A többiek a spanyol csapatoknak köszönhetően, szinte kivétel nélkül koncentrálhatnak a saját bajnokijaikra, amiken azt próbálják kiharcolni, hogy jövőre megint kikaphassanak az első szembejövő spanyol csapattól. A ciklikusság idén ott tart, hogy a BL mellett az EL-t is egy ország képviselői uralják, ami remélhetőleg azt vonja maga után, hogy az angol, német, olasz stb. csapatok megpróbálnak kitalálni valamit, amivel közelebb kerülhetnek Európa legerősebb labdázó országához. Legkésőbb mostanra kétcsapatossá vált a legerősebb öt bajnokság, de értékes helyekért folyatott rangadókat mindenhol játszanak. Arsenal-City, Lazio-Napoli, Real Madrid-Valencia és PSG-Marseille is lesz.
Írta: heinrich | 2012. márc. 22. 13:21
Két ellentétes formában és lelkiállapotban lévő csapat meccse volt a City-Chelsea. Előbbiek kiestek az Európa-ligából, ráadásul a bajnokságban is botlottak egyet (megérdemelten) a Swansea ellen, így hosszú idő után már a MU mögött helyezkednek a tabellán. Eközben a Chelsea felemelkedése volt a BL legnagyobb sztorija, továbbmentek a hazai kupában is, és Di Matteo veretlenül készült az Etihadba. A karakterek nem, csak a tendenciák változtak: a Chelsea immár Di Matteo elvei szerint, mélyen a saját térfelén védekezett, egy totális fullbekké változtatott Bosingwával és Cole-lal, míg a City addig erőltette a rövidpasszos támadásait, míg eredményre nem vezettek. Tovább után Mágnestábla, és egy kis Mancini-méltatás.
Írta: donnelly | 2012. márc. 20. 17:15
Miután a Rangerst kihúzták a konnektorból, gyakorlatilag semmi sem indokolja azt, hogy az egyetlen megmaradt, nagy csapatként működni képes skót klub továbbra is olyan alakulatok ellen butítsa játékát és futballistáit, mint az Inverness vagy a Dunfermline. Az ősi ellenség várhatóan csak némi idő elteltével fogja összeszedni magát, mielőtt újra fel tud kapaszkodni a skót foci csúcsára, egy League One-ból vagy Two-ból startoló Celtic viszont egészen új vibrációt hozna Anglia futballjába, elindulhatna az igazi fejlődés útján, és a lehetőségeit tekintve hosszú távon odaérhet... bárhova.
Írta: heinrich | 2012. márc. 5. 14:06
A mágnestáblás posztok legtöbbször arról szólnak, ki, mit, hogyan, vagy még pontosabb, ki, mit, hogyan kellett volna. Ezúttal ilyesmivel nehéz előállni. A Pool a rutinból csajozók magabiztosságával vette fel a ritmus, laza bókok, koktélokkal oldódó gátlások, mindenki tudja, mi jön, pörög az íratlan forgatókönyv, már fekszik a csaj, nem is kéreti magát, a Pool meg csak izzad az üres kapu előtt, bocs, de ez ma nekem nem megy. Pedig Dalglish felrakta a tökéletes csapatot, az ötfős középpályával egyszerre erősítette a saját csapatát, miközben jól vette el az Arsenal élét is, de aki üres kapuba sem tud gólt lőni, az megérdemli a kilencven sokadik perces ménkűt. Tovább után az első Mágnestábla, melyet a nép választott.
Írta: NST | 2012. febr. 17. 16:00
Múlt heti visszatérésünk után, bizonyítandó a beharangozó kedvünk újbóli megtalálását, alább olvashatjátok meglátásainkat, tippjeinket páneurópa fontosabb hétvégi meccseivel kapcsolatban. Összefogtunk és keresztül-kasul pótoltuk egymást, hogy létrejöjjön a beharang, de a lényeg úgy is az, hogy mindenki nézzen minél több focit a hétvégén. Skóciában a csapatok felétől levontak 10 pontot, így bajnokot avatunk. Az olasz bajnokság rangadóját Firenzében, míg a bundásét Hamburgban rendezik. a franciáknál az első kettő, a spanyoloknál pedig a második kettő boldogítja egymást. Az angolok a hétközi Európa Liga után, hétvégén a FA Kupa küzdelmeire koncentrálnak, amit mi is a helyén kezelünk.
Kommentek: 134 komment
Írta: potepf | 2012. jan. 2. 14:30
Amilyen ipari szinten szállítja a PL a meglepetéseket, akár már a következő BL-meccsét listavezetőként várhatja az Arsenal. A könnyűnek ígérkező mérkőzésekből a Chelsea, a United és a City is égő pofával szállt ki, de a Spursnek sem eshetett jól a pontvesztés. Előzetes jóslatainkkal ellentétben, nem szétpakolta a mezőnyt, hanem éppen ellenkezőleg, összerántotta az élbolyt az ünnepi meccsdömping. A PL azonban nem pihen, hétfő délutántól már a tavaszi szezon első fordulóját bonyolítják a pályákon, köztük a City-Poollal és a Newcastle-MU-val.
Hajtás után láthatjátok a tippjeinket, de előtte - a félidő apropóján - zsippzsupp összeállítottunk egy válogatottat.
Elolvasom »
Írta: potepf | 2011. dec. 30. 8:00
Volt egy fogadásom, hogy képes vagyok olyan PL-posztot írni Karácsonykor, amelyik legalább négyszáz kommentet számlál. Ezzel meg is volnánk, köszi mindenkinek a közreműködést (kacsint). Az élet ellenben nem áll meg, így máris robogunk tovább, hiszen nyakunkon a bajnokság félideje. A topcsapatok jelentős része betlizett az ünnepek alatti első fordulóban, így talán még komolyabb küzdelmek várhatóak a hétvégi/évvégi fordulóban.
Lapozás után csemegézünk a tizennyolcadik forduló hőseiből, és előretekintünk a két naptári évet érintő fordulóra. Azonban mindenekelőtt az én meakulpám.
Elolvasom »
Írta: potepf | 2011. dec. 26. 11:00
Általában Karácsonykor egy posztban a bejgli, az ajándék, a csillagszóró szavak szoktak dominálni, most azonban a rasszizmus, a nigger és az eltiltás kerül előtérbe, mert nem tudunk szó nélkül elmenni Suarez elkaszálása mellett. Az FA döntése – pár kivételtől eltekintve – az egész futballtársadalmat ledöbbentette, és nehezen emészti meg a nyolcmeccses eltiltás tényét.
Lapozás után mi is padlót fogunk, gátlástalanul ekézzük az FA-t, majd leadjuk tippjeinket, jelezve, hogy máris újabb forduló jön a Premier League-ben.
Írta: potepf | 2011. dec. 20. 16:00
December 23, 24, 25, 28 és 29, már csak ezeken a napokon nem játszanak angol bajnokikat idén, de 2012 első négy napja is PL-teljes lesz, így igazán nem panaszkodhatnak a világ legjobb labdarúgó-bajnokságának szerelmesei. Ennek megfelelően, az ünnepek alatt fordulónkét jelentkezünk posztokkal, amelyek nem biztos, hogy minden egyes alkalommal megütik egy beharangozó szintjét, és azt sem garantáljuk, hogy komolyságukban vetekedni fognak az ÉS aktuális számával, de szépen beosztva, igyekszünk minden lényeges témát körbejárni.
Lapozás után a tizenhetedik fordulóra tekintünk, és elsősorban azoknak a csapatoknak a sűrű programját vizsgáljuk, akiknek simán alakulhat úgy, hogy jövőre a Birmingham lesz a legnehezebb ellenfelük, ami azt is jelenti egyben, hogy negyvenhat meccsel számolhatnak a következő szezonban.
Írta: potepf | 2011. nov. 19. 12:31
Két hét nyugalom után ismét belecsapnak a lecsóba az angol topcsapatok. A tizenkettedik forduló igazán pazar programmal örvendezteti meg a Premier League szerelmeseit, hiszen a Chelsea - Liverpool gigarangadó mellett összecsap a két még veretlen alakulat, de a pillanatok múlva kezdődő Norwich - Arsenal is pompás fociélményt kínál, ahogy a United első velszi kirándulása sem tartozik a smafu kategóriába.
Lapozás után rövid tippjeink, rövid indoklással.
Írta: potepf | 2011. nov. 5. 11:30
Három dolgot biztosan nem tudnak a Premier League szervezői: 1) a mostani szombat munkanap Magyarországon, 2) Körmend-Paks rangadó lesz 6-tól, 3) Hanta ingyen toboroz nézőket a Honvéd-Pécsre. Gazdasági elemzők egybehangzó véleménye, hogy a PL mindhárom bevételkiesési forrást forint alapú hitel felvételével igyekszik pótolni, de kockázatként számolnak a forint rövidesen várható drasztikus erősödésével is. A kieső magyar nézőkre tekintettel, igyekeztek erre a szombatra egy-, max kétesélyes mérkőzéseket tenni. A nagyok és a bajnokesélyesek is verhető ellenfeleket kapnak, így a forduló slágermérkőzései a Newcastle-Everton és - egy londoni derbi - a Fulham-Tottenham lesznek.
Lapozás után mind a tíz meccsről gondolunk valamit, de csak röviden.
Elolvasom »
Írta: potepf | 2011. okt. 28. 18:00
Hosszú hétvége és Premier League. Nem nagyon tudunk elképzelni jobb kombinációt, talán csak a kétnégernős álmunkat, de az neg ritkán teljesül. A jubileumi tizedik forduló egy óriási és több kisebb rangadót is tartogat számunkra. A Chelsea-Arsenalon kívül lesz még londoni derbi, Rooney nevelőklubjához látogat egy kis búzásért, a City gálára készül, míg a Newcastle a Stoke ellen próbál meg szűz maradni.
Lapozás után tíz tipp, egy büntető videó és egy gyakorlati - de nagyon fontos - kérdés.
Írta: potepf | 2011. okt. 22. 11:39
Az ember naivsága hihetetlen mélységeket tud elérni. Még harminc fölött is eltudja hitetni magával, hogy egy hét olaszországi kirándulás alatt időt fog szakítani egy PL-beharang megírására. Természetesen, most is elvesztünk a tészták-pizzák-kávék-látnivalók tengerében, pedig nem ez az első római vakációnk, így manchesteri derbi ide, londoni összecsapás oda, a tippjeinken kívül nem sok mindent tudunk nyújtani ezen az - állítólag otthon hideg és borongós - októberi hétvégén.
Lapozás után tíz megérzés, tíz római hangulatmorzsával.
Írta: potepf | 2011. okt. 15. 11:26
Két hét szünet után egy gyönyörűen keretbe foglalt fordulóval tér vissza mindennapjainkba a Premier League. A szombati ebéd még le sem ér a gyomorba, máris harminchét bajnoki cím csap össze az Anfield gyepén, majd nyolc kisebb érdeklődésre számot tartó mérkőzés után, vasárnap délután a Spurs newcastle-i vendégjátékával zárul a PL nyolcadik fordulója. Természetesen, mi foglalkozunk a nyolcakkal is (no, nem ezzel), hiszen olyan csemegéket rejt a műsor, mint a veretlenek ütközete, az újoncok csatája, a wigani derbi, a duplavével alliteráló párharc, és az Arsenal soros szenvedése.
Lapozás után után mindezekről bővebben, megspékelve egy - a héten bemutatott - film ajánlójával.
Írta: potepf | 2011. okt. 1. 8:00
Ismét európai kupanapok után vagyunk, ahol megint az EL-csapatok teljesítettek jobban. A sebek nyalogatására sok idő nincs, hiszen két derbivel kényeztet el minket a Premier League hetedik fordulója, és még a City-nek sem kell órákat utaznia. A helyi rangadókon felül a Unitedre és a Chelsea-re is verhető ellenfél vár, míg Wales-ben favágó heppeninget tartanak a Stoke érkezését ünnepelve.
Lapozás után bővebben foglalkozunk a City morális válságával, leadjuk tippjeinket, és több helyen érzékeltetjük, hogy hiába feszülnek egymásnak ősi ellenségek a Goodison Parkban és White Hart Lane-en, minket ezen a hétvégén leginkább a maratoni táv teljesítése - meg Penelope Cruz - izgat fel.
Írta: potepf | 2011. szept. 24. 9:30
Mivel ligakupa volt hétközben, és jövő héten BL/EL, így a csapatok egy része ráállt a szerda-szombat (kedd-szombat, csütörtök-vasárnap/hétfő) ritmusra, ami nagyon hamar valós képet fog festeni a tabellán is az erőviszonyokról. A múlt heti ranagdódömping után ismét csendesebb forduló elé nézünk, és az említett kupakötelezettségek miatt a lényegi események szombatra összpontosulnak. Ezzel még véletlenül sem azt akarjuk sugallni, hogy ne érdekelne minket a vasárnapi QPR-Villa és a hétfői Norwich-Sunderland, hanem csak annak az egyszerű matematikai képleteknek hódolunk be, hogy a nyolc meccs több, mint a kettő.
A két manchesteri csapat meccse ígérkezik talán a legjobbnak, de a kárörvendők biztos szívesen leülnek az Arsenal-Bolton elé is, és a Pool-Chelsea duónak is csak első blikkre tűnik ujjgyakorlatnak a hétvégi feladat. Lapozás után a hatodik forduló műsora, rengeteg visszatérővel és az utolsó négy minikupájával.
Írta: potepf | 2011. szept. 17. 11:40
Hat PL csapat is érdekelt volt a hétközi európai kupameccseken, és veretlenül le is tudták a soros feladataikat (a tavaly kiesett B'ham kapott csak ki), ami az egyetlen győzelem (Chelsea) fényében már nem nevezhető tökéletes kezdésnek, de az ellenfeleket és körülményeket figyelembe véve panaszra sem lehet okunk. A szerdai-csütörtöki elfoglaltságoknak megfelelően a krém csak vasárnap lép pályára, így a koca PL-szimpatizánsok még pihenhetnek szombaton.
Lapozás után a Premier League ötödik fordulójának felvezetése, aminek csúcseseménye a United-Chelsea csata lesz, de addig még az Arsenal megmutatja nekünk az Ewood Parkban, hogy merre tart éppen, a Spurs a Pool ellen bizonyíthatja, hogy érdemes volt B-csapattal utazni Görögországban, a City tovább növelheti parádés gólkülönbségét, és az évszázad suttyója második alkalommal lehet cséká.
Írta: potepf | 2011. szept. 10. 12:21
A válogatott szünet és az átigazolási szezon lezárulta után, látszólag a legunalmasabb fordulóval tér vissza hétvégéinkbe a Premier League. Az óriások mind-mind könnyedén verhető ellenfelekkel találkoznak, és az is valószínűsíthető, hogy a laikusokat nem fog felizgatni egy Fulham-Blackburn alsóházi rangadó, vagyis minden adott, hogy egy picit a - most startoló - SerieA küzdelmei is nagyobb figyelmet kapjanak, és hogy nyugodtabban kezdjünk neki a maratoni felkészülésünk finisére.
Lapozás után sablontippek, mert ez egyszer tényleg a papírforma fog érvényesülni a pályákon.
Írta: potepf | 2011. aug. 27. 8:59
A harmadik forduló még durvábbnak ígérkezik, mint amilyen a második volt: két óriási rangadó mellett összecsap a jelenlegi harmadik és negyedik is. Minden bizonnyal hazudik, aki azt állítja, hogy ebből a fordulóból leginkább a Villa-Wolves meccs érdekli, de azt már tényleg nehéz eldönteni, hogy a Spurs-City vagy a MU-Arsenal lesz a nagyobb mérkőzés. Az átigazolási piac még javában pörög, így könnyen előfordulhat, hogy lesznek olyan szurkolók, gondolunk itt az Ágyúsokra, akiket jobban fognak érdekelni a háttérben zajló események, mint ami a pályán folyik.
Lapozás után pár sablon tipp, egy-két merésszel kombinálva.