NST

NST a facebookon
Twitter
Friss kommentek
Archívum
Iratkozz fel
Szabályok

Itt találod, hogy merre hány méter:

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Linkek


NST

olasz címkével ellátott posztok 

Páneurópai beharang a hétv
Írta: NST | 2012. márc. 30. 17:32

Lázasan keressük a hétvége rangadóját, mint a maradék négy oldal eredeti szerzőjét, és úgy néz ki, sehol egy klasszikus derbi, be kell érnünk a Barcelona-Bilbaóval, a Dortmund-Stuttgarttal és a Juventus-Napolival. Mindez egészen nézhető felhozatal, ha hozzácsapjuk a Toulouse-Lille-t, sőt, a Vidi-Honvédra gondolva könny szökik a szemünkbe.

A fent nem említett bajnokesélyesek közül a Milan Cataniába utazik, ami úgy sem kellemes elfoglaltság, ha a hét közepén nem kellett birkózni a Barcával, de így, hullafáradtan talán még kevésbé az. A Bayern bajor rangadót játszik a frankokkal, ráadásul idegenben – nyilván pont annyira magas fordulatszámon pörögnek majd a müncheniek, mint múlt héten, de lehetetlen őket komolyan venni, ha nem húzzák be valahogy. A Real ezúttal az Osasunat veri majd, mert ők mérsékelten merültek ki a gyilkos ciprusi túrán.

Az angolok felhozatala álmosító, Manchester egyik felében sem kell izgulni a három pont miatt.

Elolvasom »
Címkék: angol, német, olasz, pán, skót, spanyol
Kommentek: 67 komment

 

Ki vesz jobban bírót? (29. giornata)
Írta: benitoNST | 2012. márc. 23. 20:45
Milyen idény ez? Olyan,  hogy a meccs lőtt még saját szurkolói által is esélytelennek vélt Inter a Milan pályaválasztása mellett mourinhózza mélytorkon a Milant? Meg olyan, hogy a 70 percig épkézláb akciót nem vezető Milan Maxi Lopez vezetésével (!) megfordítja az Udinese elleni meccset (nem mellesleg kirántja igen rossz felé induló szekerét a kátyúból)?
Vagy inkább arra hajaz, hogy az alakuló Roma százhúsz év után elbukta a szezon mindkét derbijét? Meg hogy az életörömtől kicsattanó őszi Juventus a saját pályáján varrta a fosplecsnit az Inter vállapjára? Csak azért kérdezzük, mert ha ez utóbbi igaz erre az idényre, akkor a Milan a Romával, a Juventus pedig az Interrel fog nagyon sima meccset játszani. Ha viszont a meglepetéses verzió, akkor megnézhetjük magunkat.
Kezdjük az utóbbival, mert meglepetés mivoltából fakadóan rájuk van kevesebb esély. A tavasz beköszöntével feléledt az elmúlt két évet idéző téli nihilből a Juventus, bár két és fél jó meccs alapján ezt még túlzás kijelenteni (a Milan elleni 2. félidő a hiányzó fél). Pirlo virgoncul suhogtat a pálcájával, Conte addig forgatta a csatárait, míg a télen vergődő csatárok közül talált valakit, aki képes gólt lőni, a védelem pedig igazából egész évben rendben volt. Az Interről nehéz hasonlókat mondani, talán nem állunk nagyon messze a valóságtól, ha az elmúlt szűk évtized legrosszabb csapatáról beszélünk. Mindenki rossz formában van, aki nem rossz játékos, a többiek meg hozzák magukat. Ilyen Derbi d’Italia elé nézünk, de azért óvatosnak kell lennünk, mert Udinében sem láttuk, hogyan tudna nyerni a Milan, de nem számoltunk vele, hogy az Udinese is meg tudja verni magát.
Az Internél viszont valószínűleg úgy gondolnak erre a meccsre, mint egy utolsó komoly lehetőségre. Mivel mindenki össze-vissza ekecskedik előttük, nincs nagyon messze (7 pontra) az utolsó BL-hely, és egy Juve-verés lendülete bőven a fáradó Napoli, az idegenben kutya Udinese, vagy a kifulladni látszó Napoli seggébe rakétázhatja őket. Ranieri amúgy is ilyen helyzetekben szokott előhúzni valami tök váratlant, bár ezt a Juvét ő már nem ismeri. A Juventus a meccs esélyese, ez nem is vitás, de azt sem gondolta senki, hogy a kupameccs 90. percében a Milan Light 2-1-re fog vezetni. Mostanra mást mondunk: Juventus-Inter 2-0
Mivel ez a titulus évek alatt is változhat, a Milan jelenleg egy európai topcsapat (valószínűleg a Barcánál is utolsó előtti választottak voltak), a Roma meg nem az. És nem is olasz topcsapat. Lehet, hogy jövőre az lesz, de idén cirka minden 8-10. meccsén jött ki belőle valami fasza. A Milanból ezzel szemben szinte (=londoni szégyen) mindig kijön egy erős átlag, amire még rá is tesz néha (=Arsenal lábtörlővé hitványítása). A Milan jó, összeszokott, magabiztos és még szerencsés is, és csak ritkán esik pofára, főleg egy olyan kiélezett helyzetben, mint ez a mostani, ahol fennáll a veszélye, hogy a Juventus lőtávon belülre kúszik. Eközben a Roma kiegyensúlyozatlan, fegyelmezetlen és esetleges, bár mostanában éppen a jobbik arcát mutatja. A Genoa ellen egészen jól védekeztek, ami eddig nem volt szokásuk, és Osvaldo személyében van olyan csatáruk, aki eséllyel veheti fel a harcot Thiago Silvával.
Amit az Interről írtunk, áll a Romára is, csak nekik mindössze négy pontot kell hozniuk, hogy tripla gyönyört okozva befogják a Laziót az utolsó BL-helyen. A címvédő listavezető otthonában elért győzelem hasonló hatással lehet rájuk (és Luis Enrique megítélésére), ami legalább a reményt megőrizhetné az egyetlen reális cél, a BL-szereplés iránt. Egy döntetlenhez már közel tökéletesen kéne védekezniük (Juan, Burdisso és Cassetti nélkül), egy győzelemhez meg az egész csapatnak brillíroznia kéne. Ezt most nem érezzük bennük. Milan-Roma 2-1
A fogcsikorgató élet-halál harcra gerjedőknek nyilván a Novara-Lecce (3-0) a forduló 3. legfontosabb meccse, amivel a későn ébredő piemontiak csak annyit érnek el, hogy magukkal rántják a déli pajtásaikat. Ellenben igazából ennél sokkal fontosabb, hogy a fáradó Napoli nem tudja megverni a szezon legjobban hasító kiscsapatát, a már az Inter előtt álló Cataniát (1-1). A Genoa-Fiorentina (0-0) két igen lehangoló színű fostengerben úszó csapat meccse, ahol szomorúan jelentjük, hogy amennyiben a két évvel ezelőtt még BL-nyolcaddöntős csapat kikap, hivatalosan is a kiesés ellen folyó harc résztvevőjének kell nyilvánítanunk.
A Palermo európai élcsapat: nála szarabbul senki nem szerepel idegenben az öt topliga csapatai közül. Otthon viszont nem annyira rosszak, bár a Milan különösen kegyetlenül mészárolta le őket. Egy erős csapat érkezik az Udinese személyében, akik nem szeretnének most kipukkanni, amikor ennyit tettek már ezért a szezonért, és meg is érdemlik majd a győzelmet: Palermo-Udinese 1-2 A Lazio még bronzérmes, de ha igazak a hírek, és Klose 2-3 hétre kidőlt, már nem sokáig lesznek azok. Visszatért Rocchi, de a német mellett Lulic is sérült, Dias és Matuzalem pedig eltiltott, az ellenfél pedig a rajtjához képest igen csehül álló Cagliari lesz. Kínkeserves lesz: Lazio-Cagliari 2-2
A remek ősz (Atalanta) és a remek tavasz (Bologna )meccsén a múlt heti botlás lendületével elbukja ezt is (2-1), a másik kiesési rangadón pedig a Parma elhozza azt a pontot Cesenából (0-0), amivel a hazaiak tutira kiesnek, ők meg talán pont megmenekülnek vele. A Chievo-Sienára való tippelésnél még soha életemben nem találkoztam nehezebb feladattal, pedig szigorlatoztam nyelvészetből dr. Buday Lászlónál. A rettegve tisztelt valenciaelmélet megalkotóját megidézve: 1-1

Milyen idény ez? Olyan,  hogy a meccs lőtt még saját szurkolói által is esélytelennek vélt Inter a Milan pályaválasztása mellett mourinhózza mélytorkon a Milant? Meg olyan, hogy a 70 percig épkézláb akciót nem vezető Milan Maxi Lopez vezetésével (!) megfordítja az Udinese elleni meccset (nem mellesleg kirántja igen rossz felé induló szekerét a kátyúból)?

Vagy inkább arra hajaz, hogy az alakuló Roma százhúsz év után elbukta a szezon mindkét derbijét? Meg hogy az életörömtől kicsattanó őszi Juventus a saját pályáján varrta a fosplecsnit az Inter vállapjára? Csak azért kérdezzük, mert ha ez utóbbi igaz erre az idényre, akkor a Milan a Romával, a Juventus pedig az Interrel fog nagyon sima meccset játszani. Ha viszont a meglepetéses verzió, akkor megnézhetjük magunkat.

Elolvasom »
Címkék: beharang, derbi, derbi ditalia, olasz
Kommentek: 214 komment

 

Páneurópai beharangozó a hétvé
Írta: NST | 2012. márc. 23. 19:20

Persze, hogy a derby d'Italia lesz a hétvége csúcspontja, melyhez kiváló felvezetésként fog szolgálni a tükörsima Old Firm vasárnap ebéd után – ez most még biztosan skót bajnoki lesz, akármit is hordtunk össze a héten. A Premier League alakulhatott volna izgalmasabban is, de nem alakult, és a londoni rangadó se lesz olyan izgalmas, mint, amilyen lehetne. Spanyolországban a Levante–Osasuna a forduló csúcsmeccse (¡NO!), de a Barcelona talán kapaszkodhat, mert a Realnak éppen bizonyítania kell. Eközben Észak-Rajna–Vesztfália csapatai egymásnak esnek a bundásban, a Bayern a Hannovert szeretné lepofozni, Moszkvában meg házibajnokságot rendeznek.

Elolvasom »
Címkék: angol, német, olasz, oroszország, pán, skót, spanyol
Kommentek: 49 komment

 

Páneurópai beharangozó a hétvég
Írta: NST | 2012. márc. 3. 11:39

A hétvégén az emocionálisan túlfűtött rangadók szerelmeseinek kedvez a sorsolás, hiszen a tabellákra tekintve nem tűnik igazán nagy horderejű rangadónak sem a NuCastle-Sunderland, sem a Bilbao-Sociedad, de még a Roma-Lazio sem, viszont a csapatok szurkolói ezeket a meccseket már szeptemberben bekrétázták a naptárukba.

Megy a rájátszás Oroszországban is, ahol lesz csúcs-, és magyar rangadó is. Talán érdekesebb a sztyeppék két BL-csapatának összecsapásával foglalkoznunk, ahol a CSZKA vendége lesz a Zenit. A kis kitekintés mellett persze bővebben elemezzük a fenti párosítások kimenetelét, viszont most a skót bajnokság és a Bundesliga nélkül nézünk körbe Európában. Hajrá!

Elolvasom »
Címkék: angol, olasz, oroszország, spanyol
Kommentek: 67 komment

 

Páneurópai beharangozó a hétvégé
Írta: NST | 2012. febr. 24. 19:15

Úgy döntöttünk, hogy amíg CéRonaldo gólt lő, addig mi sem hagyjuk abba a páneurópai kezdeményezésünket, így ismét egy monstre beharangozót olvashattok. A múlt heti pótlások után a sérültek felépültek, és mindenki megtalálta a helyét a csapatban, vagyis a legerősebb keretünkkel vágunk neki az év nyolcadik hétvégéjének. Rangadó pedig annyi lesz, hogy logisztikai szakértő szükséges, hogy semmiről se maradjunk le. Nehéz eldönteni, hogy a Bayern-Schalke, az Arsenal-Spurs, a Lyon-PSG, az Atletico-Barca vagy a Milan-Juve bír-e nagyobb téttel. És akkor a kisebb derbiket (Rayo-Real, QPR-Fulham), és holmi Napoli-Intereket, meg Valencia-Sevillákat nem is említettük.

Ami fontos a hétvége focijával kapcsolatban, azt lapozás után megtalálod a héten ötévessé vált blog szerzőitől.

Elolvasom »
Címkék: angol, beharang, francia, német, nst, olasz, pán, skót, spanyol
Kommentek: 94 komment

 

Páneurópai beharangozó a hétvégér
Írta: NST | 2012. febr. 17. 16:00

Múlt heti visszatérésünk után, bizonyítandó a beharangozó kedvünk újbóli megtalálását, alább olvashatjátok meglátásainkat, tippjeinket páneurópa fontosabb hétvégi meccseivel kapcsolatban. Összefogtunk és keresztül-kasul pótoltuk egymást, hogy létrejöjjön a  beharang, de a lényeg úgy is az, hogy mindenki nézzen minél több focit a hétvégén. Skóciában a csapatok felétől levontak 10 pontot, így bajnokot avatunk. Az olasz bajnokság rangadóját Firenzében, míg a bundásét Hamburgban rendezik. a franciáknál az első kettő, a spanyoloknál pedig a második kettő boldogítja egymást. Az angolok a hétközi Európa Liga után, hétvégén a FA Kupa küzdelmeire koncentrálnak, amit mi is a helyén kezelünk.

Elolvasom »

 

Egyszerűbb a németek ellen drukkolni
Írta: benitoNST | 2011. jún. 29. 7:00

Nem járnak nagy napok az olasz futballra, az utóbbi évek európai kellemetlenségei miatt idén indul utoljára maximális számú kontingens szerte a földrészen. Jövőre a németek indítanak négy csapatot a Bajnokok Ligájában, ez már biztos, tudott dolog. Az viszont egyelőre csak sejthető, hogy mi lesz utána, bár az UEFA-együttható kalkulátora már most is ad hozzá némi támpontot. Ahhoz, hogy a németeket egyből visszaelőzzék az olaszok, gyakorlatilag idén minden Serie A-csapatnak a lehető legtovább kéne menetelnie úgy, hogy a németeket közben bucira veri a fél világ. Az esélyek leírásához talán az a legjobb, ha elmondjuk, a németek előnye durván 9 pont Olaszországgal szemben, hátrányuk 13 pont a második spanyolokkal szemben. Elolvasom »

Címkék: olasz, serie a, uefa együttható
Kommentek: 114 komment

 

Nem futball, calcio - I., bölcsődal angolul
Írta: benitoNST | 2010. okt. 14. 8:00

Minden országnak megvan a maga futballkultúrája. A brazilok gyermeki örömmel buzizzák a labdát, az angolok 120 éve futnak, megtolják, ellövik, a spanyolok elvesztik, a németek megnyerik. A népekre jellemző sajátosságok szinte kivétel nélkül tetten érhetők az ország futballjában is, a kollektív néplélek a nemzet csapataiból tisztábban tükröződik vissza, mint a történelemkönyvekből, ami újra csak azt bizonyítja, hogy a labdarúgás már nagyon régen több mint egy játék. Egy kivétel mégis akad. Az enni, inni, énekelni, mulatni, dugni mindenkinél jobban szerető, a kicsorduló életörömtől egy bamba vigyorrá összeálló Olaszország gyermekei a futballpályára lépve hihetetlen metamorfózison mennek keresztül. Az autóikat nem tudják rendesen összerakni, csatát legutóbb az ókorban nyertek, az olasz játék valahogy mégis az elképesztően precíz harctéri fegyelmezettség labdarúgásra hangolt verziója lett. Nincs hozzá hasonló, nincs jobban megosztó: úgy hívják, calcio.

Elolvasom »