napoli címkével ellátott posztok 
Írta: heinrich | 2012. márc. 19. 12:21
Mivel mindkét csapat - egyaránt megrázó körülmények között - kiesett az európai kupából, a meccsnek komoly tétet adott a harmadik, még BL-szereplést érő hely megszerzése, különösen a Lazio veresége miatt, de végül egyik csapat sem tudta kihasználni a kialakult helyzetet.
A két felállás nagy meglepetést nem hozott, az alaptaktikát is megtartották a csapatok, mégis, mindkét oldalon fontos kiigazításokat eszközölt a két edző. Armero és Flores cseréje még akkor is jól sült el, ha az utóbbi helyén játszó Fabbrinit végül kiállították (jogtalanul), miközben Pasquale az Udinese egyik legjobbja volt a bal oldalon.
A Napolit már jobban fel kellett forgatni: Aronica, Lavezzi és Hamsik kapott pihenőt a BL-meccs után (egyéb okot nem tudok a mellőzésükre), még Maggio sérült, így Dossena kezdett a bal oldalon, Zuniga pedig – a Chelsea elleni meccshez hasonlóan – átkerült a jobb oldalra. Lavezzi helyét Pandev vette át, és szintén erősen támadó szerepkörben kapott lehetőséget a világpolgár Dzemaili. Mágnestáblán az Udinese-Napoli.
Írta: benitoNST | 2012. márc. 15. 11:39
Ha van jelszó, amit a visszavágók mellé biggyeszthetünk, az biztosan a „kontrajáték halála” lenne, hiszen az ilyen game plannel pályára lépő csapatok 15 gólt kaptak, és közülük csak a Napolinak volt esélye, bár neki is jobbára csak az első meccsen megszerzett előnye miatt. Saját feladatát közülük mégsem az olasz, hanem az orosz csapat oldotta meg legjobban, de Madridban nyerni (vagy sokgólos döntetlent játszani) azért jelentősen túlmutatott ennek a CSZKA-nak a képességein.
A Chelsea és a Napoli képességeit már sokkal nehezebb megítélni, főleg ez alapján a meccs alapján, ahol igazán kevés említésre méltó dolog történt, még ha maga a meccs ritmusa, és az eredmény alakulása egy igazi BL-klasszikussá is tette a legkiélezettebb visszavágót.
Elolvasom »
Írta: magpiezz | 2012. márc. 14. 18:00
Az angoloknál negatív, az oroszoknál pozitív meglepetés volt, hogy két csapatuk jutott a 16 közé. Most, a nyolcaddöntők utolsó játéknapján viszont minden azt sugallja, hogy e két nemzet csapatai további meglepetéseket már nem tartogatnak a számunkra. Bár a labdarúgás az a sport, ahol minden megtörténhet, ugye. Ennek ellenére nehéz elképzelni, hogy a ma esti visszavágókon komoly bajba kerülhetnek az első körben előnyt szerzett csapatok: a Napoli és a Real is viszonylag kényelmes helyzetből vághat neki a meccsének. A két összecsapás közül a londoniban van benne a több izgalom – és reményeink szerint egy kiadós adok-kapok – lehetősége, az angolok utolsó (és erősen dülöngélő) bástyájának, a Chelsea-nek mennie kell előre, amit a vendégek élesített csapdákkal és kaján vigyorral várnak. A másik párosításban a CSZKA-nak van feladva a lecke, de itt nem a szenzációt keltő továbbjutás a feladat, hanem a Leverkusen és a Basel sorsának elkerülése.
Írta: donnelly | 2012. febr. 21. 3:05

Ahhoz, hogy tőlünk távol álló embereket teljes egészében méltányolhassunk vagy elutasíthassunk, elég, ha tisztában vagyunk céljaikkal.
FRIEDRICH NIETZSCHE
A fölébredés – igaz – elviselhetetlen szenvedést okoz. És a szenvedések soká tartanak. És az ablakok tejüvegje meg a színes függönyök nem védenek ellene, mert bántó, recsegő, ritmusos lármájával áthatol mindenen, és követelően hí. Menni kell. Rossz arcú és alacsony emberi lények közé, akik azt hiszik, hogy e nemtelen és kegyetlen muzsika az Élet törvénye, s amit ők élnek, az maga az élés.
CSÁTH GÉZA: ÓPIUM
Parancsod olyan gyönyörnek tekintem,
hogy itt későnek tetszenék a kész
DANTE ALIGHIERI: ISTENI SZÍNJÁTÉK
(Babits Mihály fordítása)
Írta: benitoNST | 2011. nov. 28. 13:35

Milyen lehet ez az olasz bajnokság a külső szemlélő szemével? Vajon a Juventus szárnyalása beárazza a Serie A-t, vagy tényleg egy komoly bajnokesélyes csapatról beszélünk? Képes lehet-e a Juve, vagy bárki más megszorítani a Milant egy hosszú bajnoki versenyfutásban? Van-e még remény a Roma, a Napoli, esetleg az Inter számára? Meddig juthatnak a tavalyi évben is szépen futó középcsapatok, azaz a Lazio és az Udinese?
A bajnokság bő harmadánál járunk, és egy csomó helyen már most úgy tűnik, szénné égett a pite. Jóval érdekesebbnek gondoltuk az idei szezont, mint amilyen végül valószínűleg lesz, a rengeteg szerencsétlenkedés miatt már most elmondható, hogy kétszemélyesre csökkenőben van a bajnoki versenyfutás. Ettől már csak egy dolog menthet meg minket.
Elolvasom »
Írta: benitoNST | 2011. okt. 31. 18:51
Még csak a bajnokság negyede ment le, de egy scudetto-esélyest máris kihúzhatunk a listáról: az Inter innen már nem fog visszajönni, főleg a Ranieri rendelkezésére álló kerettel (és magával Ranierivel). A Napolit szétszaggatja a kettős terhelés, és a cserék távolról sem olyan erősek, mint a kezdőcsapat, a Roma identitást vált, a Lazio egyelőre kevés ahhoz, hogy végigmenjen egy bajnokságon, és ugyanez még igazabb az Udinesére is. Ott lenne még a Juventus, hogy versenyezzen a Milannal, de hiába vezetnek most Contéék, és hiába győzték már le idén a címvédőt, arra azért nagy összegben nem fogadnánk, hogy a Juve mostani formája kitart májusig – vagy akár februárig. Egy kicsit beszélünk a tabella elején látható tömörülésről, de még mindig óvatosabbak vagyunk, mint a moldáv hegyipásztor, amikor a kecskéje mögé lopódzik.
Elolvasom »
Írta: benitoNST | 2011. szept. 28. 10:04
Embert küldünk a holdra, birkákat klónozunk és állítólag már szavazhatnak a nők is, az viszont valamiért elérhetetlen, hogy az ember beüljön a tévé elé egy BL-fordulóban, és kiválassza, melyik meccset szeretné nézni. A két BL-győztes meccse helyett szívesebben néztem volna (és akik látták a PSV-Ajaxot múlt héten, valószínűleg egyetértenek) a játéknap nagy (Bayern-Citeh) vagy kisebb (Napoli-Villarreal) rangadóját. Némi meglepetésre az Ajax lehozott egy egész jó félidőt Madridban, így csak fél szem jutott a fenti két meccsre, Ranieri alatt megbokrosodott az Inter, a Citynél a vereségnél is fájóbb botrány kezd alakulni, a Napoli pedig Csöni kedvéért egyszer kiállt a Villarreal ellen a legerősebb felállásában is.
Elolvasom »
Kommentek: 118 komment
Írta: benitoNST | 2011. szept. 19. 13:29
A Napoli-Udinese versenyfutásba csak áprilisig tud beleszólni a Juventus, de miután Conte félholtra veri Kraszicsot, és lefejeli Vucsinicset, a csapategység megbomlik, és az utolsó fordulóban a Cagliari előz, és elcsípi az utolsó BL-helyet. A fantasztikus meglepetéseket hozó bajnokságot végül úgy nyeri meg a Napoli, hogy 4-0-ra nyer Udinében, a friuliak viszont csak 3-1-re a San Paolóban, de már februárban látszik, hogy a 24 pontos hátrányban levő Internek, és a 15 fával lemaradó Milannak nincs esélye a scudettóra.
Legalábbis – a jobbára semmit nem jelentő – első két játéknap után így néz ki. Noha nem így lesz, azért van itt néhány dolog, amit már most érdemesnek találunk kedves mindnyájuk elé tárni, hiszen egyrészt tanulságosak, másrészt alig kettőt kell aludni, hogy meg is mérettessenek ezek a meglátások. Hajtás után megnézzük, mi okozza, hogy a bajnokság esélyeseinek jelentős része a tabella alsóbb részén tanyázik az első két játéknapot követően.
Elolvasom »
Írta: benitoNST | 2011. szept. 15. 9:29
Nem elég, hogy a két legnagyobb kábelszolgáltató szétszopat a Deco, Paprika, Vadász és egyéb tévékkel, miközben fordulónként egyetlen BL-meccset engedélyez, mostanában egyre durvábban rászálltak a streamgyűjtő oldalakra is. A myp2p megszűnt, a rojadirectán alig van működő stream, ami kevés pedig van, azokon meg a csillárról is userek lógnak. Nem azért kezdem így, mert eseménytelen volt az első játéknap, hanem azért, mert minden egyes alkalommal képes vagyok berágni ezen a helyzeten. De foglalkozzunk inkább azzal, hogy mi történik akkor, ha az ember rákapaszkodik egy simulcastra, aminek hátránya, hogy egy meccset sem lát végig, nagy előnye viszont, hogy mindegyikbe bele tud nézni, és egy gólról sem marad le.
Elolvasom »
Kommentek: 67 komment
Írta: ojnst | 2011. szept. 14. 18:00
Úgy 20:47 lehetett, amikor ránéztem a livescore-ra, hogy tényleg úgy van-e, ahogy látni vélem, vagy ez valami furcsa jelzőtüze a fáradtsággal keveredő sörhiánynak, de nem, Pato tényleg berakta az érdemi sorozat első gólját, amit aztán tizenhat másik dugó követett. Ekkor már éreztem, hogy _donnelly natgeo-átiratához még annyira sem sikerülhet felnőnöm, mint Lázok Janinak egy liverpooli próbajátékhoz. Miután kollégám a vadak és nagytestűek szükségleteinek oldaláról közelítette meg a tegnapi játéknapot, én az eltiprásra, megsemmisülésre vagy csak simán tétlen bámészkodásra kárhoztatott apróságok oldalára álltam, de ahogy az láthatóvá is válik, nem sikerült maradéktalanul.
Kommentek: 266 komment
Írta: benitoNST | 2011. szept. 9. 8:00
Egy hét késéssel, de úgy néz ki, elindul a világ legjobb bajnoksága, a Serie A. Olaszos nyár van mögöttünk, a trendek nem változtak sokat, és egyszer még a nap is kisütött, amikor a válogatott megcsapta a dupla címvédő spanyolokat. A többi viszont keserves: Eto'o személyében elhagyta a ligát egy klasszikus top10-es sztár (Sneijdert és Ibra maradt ilyen), a legnagyobb érkező csillag pedig a 32 éves Diego Forlán volt. Aztán mindhárom olasz selejtezős csapat elhasalt saját kupasorozatában, az Udinese emberül helytállt az Arsenallal szemben a BL-ben, a Palermo és a Roma viszont egy svájci, illetve egy szlovák csapat ellen hullott ki az EL-ből. Ebbe a remek hangulatba vert bele egyet a sztárjk, ami Juhár Tomi összeesküvés-elmélete szerint meg volt rendezve – ami nem is tűnik hülyeségnek egyébként. Mindezek ellenére kifejezetten izgalmasnak ígérkező bajnokság indul el pénteken, mindjárt egy nagyon jó meccsel. Kezdjük is.
Elolvasom »