A nyolcadik forduló ihlette posztunkban először is elmondjuk a világnak, miért nem tudunk jobban örülni Gomez triplájának, mint amikor Rainer Calmund végre leadott másfél kilót, másodszor összemérjük, hogy hitetlenkedő csuklásunk, avagy elismerő csettintésünk hangosabb-e a forduló hőseként tetszelgő Rolfes kapcsán – s rájövünk: egyértelműen utóbbi. Harmadik vezérfonalunk pedig határozottan a Mainz első buktája, méghozzá hazai buktája mentén épül fel mintegy képzavarként, amelynek örülünk is meg nem is. (Mármint nem a képzavarnak.) És egy kicsit nekiállunk aggódni magunk miatt, mert még pár ilyen meccs és tisztelni kezdjük Veh-ben ahogy hisz a saját Guerrerojában. Vagy ezt most pont rosszkor hoztam fel? Nem baj, Podolski tett róla, hogy ne valóban félelmetesen elsülő balosáról, sokkal inkább viperanyitogató viselkedéséről beszéljünk és ezek nálam picit kiemelt napok, hiszen a fejemben lévő hangok és az engem folyton követő pici zöld lények létezése egyszerre válik bizonyítottá.