A mi életünkben körülbelül akkora korszakhatár ez, mint Monica és Chandler összeköltözése, Bruce Dickinson visszatérése az Iron Maidenbe vagy az internet bekötése. A futballtörténelem továbbra is a szemünk előtt zajlik, a többit ti mondjátok meg!

Még el sem kezdődött a meccs, de már bőven akadt vitatéma, ugyanis Ferguson, a megjósolhatatlan kezdőcsapatok embere a padra tette Wayne Rooneyt. Ezzel egy időben valósággá vált a beharangozóban is feltételezett szándék: az Öreg hazai pályán sem akart dominálni a Real ellen. Ennek az okairól [Mit játszik a United – A Van Persie-szimbiózis] címmel posztoltunk korábban, a BL-meccs fényében érdemes újra elővenni a témát, de annyiból szerencsénk van, hogy Ferguson maga is elmondta a lényeget a meccs előtt – mert akkor még szóba áll a sajtóval. A bírózás és a drámák lélektanát azonban meghagyjuk ennek a posztnak, tovább után jobbára a meccs elemzésére koncentrálunk.

Hérakleitosz úgy tekintett saját magára, mint aki e világ felépítésével kapcsolatban olyasmiket is tud, amit a többi ember nem. Továbbá azt is többször elpanaszolta, hogy hiába akarja megosztani ezt a tudást, a többségnek nem sikerül felismernie az igazságot, pedig az minden ember számára hozzáférhető, ha csak a megfigyelésre és az értelemre támaszkodik. Sajnos azonban Cüneyt Cakir bíró sporttárs egyik feltételnek sem felelt meg a meccsen, de hogy végképp az őrületbe kergesse szegény Epheszoszi Hérakleitoszt, azt is megmutatta, hogy említett filozófus állítása ellenére igenis beleléphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Mert most megint csak itt állunk üres zsebekkel, meglopva. Eltűnt a meccsélmény, lába kélt a MU-drukkerek buzdításának, megfújták a Real-szurkolók elégedettségét, elorozták a futball identitását. És identitás nélkül egy kicsit megbolondulunk.

A tavasz öt legérdekesebb meccse közül kettőt ma este játszanak. A Manchesterben rendezett akkor is izgalmas lesz, ha állóháborúvá válik, és a Real a Special One Old Trafford kombó (le-előre-kis ütés) segítségével továbbjut, miután Pepe a 95. percben bever egy lecsorgó szabadrúgást, de ebben az esetben legalább meg tudnánk nézni felvételről a másik meccset is, ami talán még látványosabb lesz. Mi viszont hosszabbításra készülünk, valami különlegesre Ryan Giggstől, és megnézzük, Sir Alex Ferguson mit tehet annak érdekében, hogy kikapcsolja Ronaldót, és használhatatlanná tegye a Real Madrid sebességváltóját. Hagyományos beharang.

Az első játéknappal szemben a másodikon a világon semmi nem dőlt el, maximum egy Messi-lépéssel (ami legendásan pici) közelebb került a legjobb nyolchoz két csapat. Ez a kettő a Madridban taktikáját tökéletesen megvalósító Manchester United, és a Donyeckben kétszer is egyenlítő, így azért minimum nyeregben levő Dortmund voltak.

Őszintén szólva én a tegnapi meccsektől vártam azt, ami Madridban történt: gyors gólváltás, aztán a hazaiak a második félidőben mennek előre, de úgy, hogy közben az van a fejükben, a döntetlen még mindig sokkal jobb, mint a vereség. A szerdaiaktól azt vártam, hogy a formák alapján jóval esélyesebb vendégeknek emberül nekimennek a hazaiak, hiszen tudják, nagyon alaposan meg kell alapozni a visszavágót ahhoz, hogy legyen esélyük a továbbjutásra. Elolvasom »

A február úgy zajlik egyébként, hogy mindenféle munkahelyi gondok tarkítják, és úgy kell helytállni ezen a fronton, hogy ez tényleg napi szintű harcot jelent. Óráról órára válik fontosabbá egy addig elhanyagolt dolog, majd oldódik meg anélkül, hogy a lezárásnak bárki örülne akár egy percig is. Ez az úgynevezett átlagélet, ami zajlik, már-már annak a kárára, amiért éljük, hogy jól érezzük magunkat. Nem mellékesen vannak családi rendezvények, ehhez kapcsolódó elvárások, amiket időben, térben és főleg agyban össze kell egyeztetni azzal a valóságos teherrel, amit a felnőtt lét jelent. Nem ajándék az egész, így halomban. Mindezek mellett, minduntalan előkerül az a dolog, hogy meg kell szervezni a meccsek megnézését, ami a kikapcsolódás két olyan dolog között, amiken a 90 perc egy részében továbbra is jár az agyam. Még szerencse, hogy ennek ellenére várom a mai meccseket is. Magam sem tudom már pontosan, hogy miért, de még mindig kíváncsi vagyok a Real-MU és a Sahtar-Dortmund párharcokra is. Jó lenne csak ezekkel foglalkozni, mert a többi dolog jelentős részét rohadtul unom és hihetetlenül fárasztanak. A lapozás utáni részben ezekkel foglalkozom, utána pedig még dolgozom a meccsig, hogy hétvégén legyen időm a családomra, majd holnap igyekszem korábban felkelni, hogy este hamarabb végezhessek. Nem egyszerű, ugyanúgy mint nyerni Madridban.

Elolvasom »

A történelem első nemzetközi barátságos meccsét 1872-ben vívták: Skócia–Anglia 0-0. A meccsnek azonban nem (vagy nem csak) elsőségénél fogva van értéke, hanem azért, mert már itt kiderült, a futballt alapvetően kétféleképpen lehet játszani. 1) a labdatartásra törekedő passzjátékkal (proaktív csapat), illetve ezzel ellentétesen, a terület kontrollálását célzó reaktív játékkal. Címkéket használva módosíthatjuk is küzdő felek nevét: 1872-ben a Csel&Passz játszott döntetlent a Rúgd&Fuss ellen. Akkor még nem lehetett tudni, de utólag elmondhatjuk: Skócia és Anglia döntetlenje egyben szimbólum is. Annak a szimbóluma, hogy a győzelemnek nincs definitív módja, mindkét eszközzel el lehet érni a végső célt, maximum a környezeti tényezők változásával bizonyos korszakokban jobban érvényesül egyik, mint a másik. Kis BL-áttekintő.

Nekünk, magyaroknak a csatár az csatár, maximum center, nagy különbséget nem teszünk a támadók között, jobbára gyűjtőfogalmakat használunk. Igaz, léteznek olyan kifejezések, mint a lesipuskás és a befejező csatár, de jobbára szegényes a választék a csatárok kategorizálására. A PL-ben jelenleg Van Persie vezeti a góllövőlistát (18), a Serie A-ban Cavani az első (17), a spanyoloknál Messi (29), a németeknél meg Kiessling (13). Ha a második helyezetteket is ide vesszük (Suárez, Di Natale, Ronaldo, Meier), akkor látjuk, hogy felépítésükben és stílusokban, valamint feladatkörüket tekintve teljesen különböző arcokat látunk. Kivéve Van Persie-t és Cavanit, akikre mondhatjuk, hogy nem a világ első számú csatárai, ugyanakkor igenis van, amiben a legjobbak. Ők az igazi bérgyilkosok.

Íme, itt áll az Úr színe előtt az európai mezőny legjava, azon belül is legelöl a Bundesliga és a La Liga. A selejtezőben elhulló Mönchengladbach kivételével mind a három német csapat – Bayern, Schalke, Dortmund – megnyerte a BL-csoportját, a bődületes siker mellett szokás szerint az EL-ben is továbbment mindegyik BuLi-csapat. A spanyolok is hiánytalan létszámban lesznek jelen az egyenes kieséses szakaszban, két csoportgyőztesük (Málaga, Barcelona) mellett két második helyezettjük van (Real Madrid, Valencia), az EL-ben pedig a bánatos Athletic elvérzett ugyan, de két csapatuk így is állva maradt.

Nem volt rossz őszük az olaszoknak sem, hiszen eleve csak két csapattal neveztek a főtáblára, a Juve és a Milan tovább is jutott, és most az EL-ben sem ment olyan rosszul: csak a BL-selejtezős Udinese esett ki, a Napoli, az Inter és a Lazio továbbment. Ha nem is olyan botrányosan rossz, mint a franciáké, de az angolok szezonja sem indul valami fényesen: két csapatuk is kiesett a BL-ből (a Chelsea címvédőként, a City szégyenletesen), viszont az EL-ben három csapatuk is lesz a kieséses körben.

Ha én NST-törzsolvasó lennék, az járna a fejemben, vajon melyik szerző jegyzi az utolsó forduló utolsó játéknapjának posztját. A fejlécen látható mezek nagyjából kijelölik a fókuszpontokat, a törzsolvasók már a név alapján előre tudják, melyik meccsen lesz a hangsúly, de igyekezni fogok kompenzálni.

Máris azzal kezdem, hogy borzasztó eseményeknek lehettek tanúi a gelsenkircheni vájárok sarjai: szülöttük, vérük, Motsching szerint a „Veltins aréna gyepén fogant kékvérű bányász” egy ideig a Bayern München csapatkapitányi karszalagját viselte. Aztán megemlítem, hogy idén ki lehetett esni a BL-csoportkörből úgy, hogy az utolsó körben pontot hozol el a Camp Nouból, vagy mindjárt hármat az Old Traffordról. És csak aztán kanyarodok rá, hogy a Juventus szépen, artikuláltan kifejtette a választ a Mennyit ér a veretlen olasz bajnoki cím Európában-kérdésre.

Összeharangozó jellegű, vagy legalábbis ezt a funkciót betöltő poszt következik, amelyben néhány grafikon erejéig Hodgsonometerezünk meg Hodgsonogramozunk, hiszen sikerült feldolgoznunk az első néhány fordulót is teljes egészében, úgyhogy van mit mutogatnunk, meg megnézzük, hogy az európai kupás helyeken állók milyen Hn-értékeket meg átlagot produkáltak, aztán a végén a csúcsformában lévő pöte betolja tippjeit. Reszkessetek, kommentelők!

Egy elég komoly meccs, néhány érdektelen találkozó, pár egészen alibi és a szezon leggusztustalanabb gólja – röviden ezek történtek, de majd látni fogjuk, hogy a komoly cucc már a két csapat hozzáállása alapján eldőlt, és boncolgatni fogjuk azt is, hogy ki miért és mikor állt ki, illetve mikor fog kiállni B-csapattal, miért tehetik meg, és miért fontos ez. Torres önbizalmának nyilván jót tett, hogy helyette inkább a keretben található utolsó előtti szélső hátvéd került be a csapatba, kicsit sajnáljuk a Kolozsvárt, de nagyobb perspektívába helyezve a történteket, nem szabad felháborodnunk, és kíváncsian várjuk, hogy vajon lehet-e majd fogadni a Sahtar–Juve csoportrangadóra.

Ez egy üres poszt.
Nektek kell megírni.

Be lesz írva.

Ez egy üres poszt.
Nektek kell megírni.

Be lesz írva.

Egy 80 éves nagymama betelefonált az MUTV élő műsorába a Chelsea elleni meccs előtt, hogy elmondja: szerinte ez a gyémánt formáció egy nagy baromság. Kijelentette, hogy ha Fergie nem tér vissza hamarosan a jól bevált régi játékhoz, akkor előbb-utóbb szívinfarktust fog kapni, mert nem bírja idegekkel, hogy mindig hátrányba kerülünk.

"Jobb, ha nem húzok vele ujjat" - reagált Sir Alex a másnapi sajtótájékoztatón a nagymama taktikai tanácsára, és a Chelsea ellen tényleg visszatért a szélsőkhöz - olvashattuk a Stretford End Facebook oldalán, és valóban A. Young csapatba kerülése volt a két kezdő legnagyobb meglepetése.

Tulajdonképpen már a felállásokból lehetett látni, hogy itt baj lesz, annyit legalábbis biztosan kiolvashattunk, hogy nagyon kétélű taktikája van mindkét csapatnak – persze főleg a Chelsea-nek. Kezdjük is rögtön a két kezdővel, aztán szép lassan kibontjuk az ügyet.

Miközben a Barcelona és a Manchester United a vártnál sokkal nehezebben, de továbbjutott a csoportjából, addig a Bayern, a Valencia és a Sahtar óriásit lépett felé, a Juventus pedig belevágta a bökőt a saját lábába. Új szerelmünk, a Braga továbbra is kiszámíthatatlanabb, mint egy első menzeszét bonyolító fruska, a Szpartak és a Benfica kiváló meccset játszottak Moszkvában, a Barcelona pedig még a szünetben sem adta oda a labdát az óriásit küzdő Celticnek – világrekord-gyanús a labdabirtoklási stat.

Inkább a következő forduló, a mostani kör visszavágója lesz döntő, de már most körvonalazódnak a csoportkör végét pihenéssel töltők, az utolsó pillanatig megfeszülők, és a nagy vesztesek, akik többre hivatottként nem érik meg az egyenes kieséses szakaszt sem.
Elolvasom »

Azt mondhatnánk, hogy mérsékelten érdekes játéknapon vagyunk túl, csakhogy a Celtic olyannyira nem nyer minden hónapban/évben/évtizedben idegenbeli BL-meccset, hogy egyenesen ez volt története első ilyen bravúrja. A Barcelona negyedóra alatt elvesztette Puyolt és Busquets-et, a Benfica meg a meccset azzal, hogy nem lőtt öt gólt és provokált ki három kiállítást a meccs első perceiben. A Chelsea keményen megbüntette a dánokat, amiért arrafelé mindenki csak La Liga-meccseket néz, Juventusban továbbra is képtelenség nyerni, érdekesen alakul a Bayern csoportja, és új főellenségre lelt a Manchester United.

A múlt heti bejegyzésnek azt a részét, amely az angol bírókról szól, egészen nyugodtan bevághatnánk minden egyes PL-poszt elé, vagy azt is csinálhatnánk, hogy csak a játékvezetésről írunk blogot, esetleg megalkothatjuk a Webb-o-metert a hülyeségük mérésére, mert mindig szolgáltatnak elég témát ezek a szerencsétlenek. De mi inkább csak érintőlegesen foglalkozunk a marhaságaikkal, mert azért a játékosok is szoktak érdekes dolgokat csinálni, és itt van nekünk a Hodgsonometer Turbo, amelyet pont azért fejlesztettünk ki, hogy egy forduló minden meccsét könnyedén le tudjuk mérni vele, vagyis kicsit visszavettünk a mérési pontosságból a mennyiség és a sebesség javára, de ez érdemben nem változtat a dolgok szerkezetén.

Az interaktivitás jegyében, mivel a legutóbbi posztok alatt többet foglalkoztatok a bejegyzés szerkezetével, mint a hétvége eseményeivel, közkívánatra megnézzük, hogy mi van akkor, ha egy hagyományos összefoglalóba ágyazzuk a Hodgsonometer által mért eredményeket. Hogy ebben a formában megy-e tovább a rovat, azt még nem tudjuk, az viszont biztosnak tűnik, hogy például a hétközi fordulókról nem ilyen jellegű posztok fognak születni, a többit pedig még meglátjuk. Ja, és igen, az összes meccsre rákötöttük a Hodgsonometert, lehet böngészni az eredményeket, és ízlés szerint szörnyülködni vagy élvezkedni rajtuk.

Az NST által a nyáron kifejlesztett Hodgsonometer az angol bajnokság stílusának mérésére szolgáló eszköz. Nem mondja meg, hogy melyik csapat jobb, vagy melyik stílus hatásosabb, viszont számszerű értéket rendel a különböző stílust képviselő klubok játékához, így könnyebben hasonlíthatjuk össze, hogy egy-egy csapat hogyan is próbálta lehozni a meccset, a hagyományos angol iskolát választotta-e, vagy inkább európai módon próbált-e focizni. Nagyon leegyszerűsítve 1 Hodgson (Hn) a hagyományos angol direktfocit játszó, főleg a PL alsóházában található, Championship-kompatibilis alakulatokra jellemző játék, míg 5 Hn a csúcson pörgő Barcelona stílusához rendelhető érték.