Öldöklő küzdelmet hozott a hétvégi mágnestábláról szóló szavazás, melyet ugyan a Swansea-City nyert, de közvetítés hiányában (felvételről ugye senki nem néz meccset, ha van rá mód, a hülyeségemért pedig elnézést) mégis a Diósgyőr-Videoton sporttörténelmi elemzése érkezik tovább után, vagyis az NST Mágnestáblák történetében először NB I-es meccset néztünk - sajnos az öldöklő küzdelem a szavazás lezárásával véget is ért.

Mivel mindkét csapat 4-2-3-1-et játszott, óriási taktikai meglepetésekre nem lehetett számítani, de a korai gól mégis alapjaiban hatott a meccs kimenetelére. A 4-2-3-1 alapjában véve támadó felállás, ugyanakkor alkalmas kontrajátékra, és a csatár mögötti ember visszalépésével labdatartásra is. Azzal, hogy a Videoton gyakorlatilag az első támadásából gólt lőtt, a két csapat közti stíluskülönbség előre vetítette a meccs végkimenetelét is.

Akkor, ha a világ legjobb focija éppen Magyarországon zajlik, nem érdekel más. Nem érdekel más általában, ha éppen foci van a tévében és nem érdekel más, ha azt mondja, hogy ne nézzünk magyar focit, mert az színvonaltalan egy posvány, amelyből évtizedek óta nem tudunk kimászni. Nagyjából meg tudjuk ítélni, hogy mi a rossz és mi a jó, így tegnap megállapítottuk, hogy na ez tényleg jó. Ez a világ legjobb focija egyszerre körülbelül tízezer ember számára, ami nem kevés. Nem kapcsoltunk el és örültünk neki, mert bár nem láttuk a 70-es évek magyar bajnokijait, de ilyennek képzeltük el az akkori hangulatot.
Hibátlan dolog volt, ahogy a Diósgyőr-Győr meccsen sokakat láthatóan tényleg nem érdekelt más, csak a Diósgyőr. Nem az jön, hogy megpróbáljuk elhitetni, megmozdult valami a magyar futballban, még csak nem is az, hogy oktató szándékkal leírjuk innen a fotelból, hogy na így kell klubot építgetni, ez lehet a példa, mert fogalmunk sincs, mitől működik és csak a felszínről halásznánk információt. Arról tudunk írni, hogy bennünket nézőként mivel lehet megfogni. Hangulat kell hozzá és nem árt némi foci is, de a hangulat azt majd hozza magával.

Az új mesteredző hatalmas beszédben körvonalazta programját a sajtó képviselői előtt.

– Nos – kérdezte a főszerkesztő az íróasztalához visszatérő riportert –, mit mondott a mester?
– Semmit – volt a válasz.
– Helyes – biccentett a főszerkesztő. – Írd meg. De három gépelt oldalnál ne legyen több.

/Magyar vicc 1974-ből/

A címben látható mondat volt az első élményünk a kupadöntőn, egy biztonsági őr zavarta el a sörösdobozokra vadászó embereket egy kívánós oroszlánfóka hangját imitálva. A rögvalóság első megmutatkozását újabbak követték. Ha az ember megfelelő mennyiségű időt tölt el Hanta társaságában, egy kicsit elkerülhetetlenül megfertőzi a magyar futball. Az NBI aranytorkú bárdja lágyan búgó hangján előadott sztorijainak („Amikor Hahn Árpi kikeresztezett Aranyos Imire...”) köszönhetően az utóbbi időben több magyar bajnokin is előfordultunk, aztán megválasztottuk a Lila Ködöt a Hónap Blogjának, így többé-kevésbé kötelességünknek éreztük, hogy testületileg kivonuljunk a Magyar Kupa döntőjére a Puskásba. Hajtás után az aljas sucker punch-csal pofán törlő magyar futballvalóság, benne egy válogatott csatárral, egy kis nosztalgikus örömködés, és egy üvöltve röhögő Habi következik okulásul. Elolvasom »