A stílus lehet átfogó jelentésű, mint korstílus, és lehet szűkebb értelmezése az egyéni kifejezésmódnak. Ugyanígy, a stílus jelen van a futballban is, csapat- és játékosszinten egyaránt. Általános szóhasználattal élve minden kultúrának, országnak megvan a maga stílusa. Ha azt halljuk, hogy az olasz, az angol, a brazil, az elenfántcsontparti vagy a norvég válogatott játszik valahol, rögtön felvillan előttünk egy jellemző kép, momentum, játékoskarakter, amellyel az adott országot és stílust - vagyis az adott labdarúgó kultúrát azonosítjuk. A stílus egyben identitást is ad egy csapatnak, egy bajnokságnak, következésképp a válogatottnak is. A közelgő Eb előtt ez még érzékenyebben érint minket, hiszen mi megint nem vagyunk ott, így aztán mindenki kedve és ízlése szerint választhat magának csapatot. Nekem egyébként nem is ez fáj igazán. Hanem az, hogy miközben tűpontos képünk van a világ számos válogatottjának a játékáról, semmiféle vizuális mementónk nincs a mieinkről, nem jelenik meg semmilyen stiláris kép a fejemben, ha azt hallom, hogy a magyar válogatott játszik. A miértre persze mindannyian tudjuk választ, de nem is ez a legfontosabb, így azért belemegyünk a témába.

A barátságos meccs olyan, mint egy vegetáriánus disznótor, hát hiszen hogy lehetne egy meccs barátságos, így aztán paradox természete miatt az abból levonandó vagy levonható következtetések sem érnek túl sokat. Puhl Sándor azt mondja a szünetben, hogy itt mindenki 2-3-4 gólos győzelmet várt, és hát attól messze vagyunk. Azt mondjuk nem tudom, ki várt 2-3-4 gólos győzelmet, de azt igen, hogy 2-3-4 egymást követő pontos passzt többen is, de az első félidőben még ez sem ment igazából, és ha a kilencven perc alatt többször változott is a meccs képe, összességében nagyon elégedettek lehetünk azzal, hogy találtunk egy gólt, és legalább ikszre kihoztuk ezt a részünkről roppant barátságos meccset.

A távolinak tűnő múltba vesztek az idők, amikor a szezon nyitányaként minden második magyar férfi elutazott Lothar főnökkel a Tatooin bolygóra, hogy a Langerhans-szigetek ligaválogatottja ellen öltse magára a címeres mezt. Szintúgy nem hívjuk ide a világ legjobbjait egy kis többletbevétel és más színű mezek kampányszerű eladása érdekében. Itt koncepció van a szerethetőség jegyében. Kérdés, hogy két bajnoki között, két nap alatt mit lehet gyakorolni egy válogatott edzőtáborában, de az nem kérdés, hogy nekünk szurkolóknak jól jön ez a meccs a sok száz között, amit egy-egy szezonban megnézhetünk. Ez ugyanis a válogatott, ami a kedvenc csapatunk. 18 órától a bolgárok ellen játszunk Győrben, akiknél már az is régen volt, hogy a múltjuk okán tartanak tőlük Európában. Gyengébbnek gondoljuk őket magunknál, de ez java részt annak köszönhető, hogy az új játékosaikat nem ismerjük, a régiek pedig kikoptak.

Sokkal rosszabb lett volna úgy elveszíteni ezt a meccset, hogy igazából érdekelt volna a végeredmény. Mivel itt szó sincs ilyesmiről, mi sem azzal foglalkozunk, hogy Vilmos miért nézte végig, ahogy a kapuba pattan róla a labda, hanem megpróbáljuk megfejteni, miért álltunk fel egy Eb-résztvevő otthonában védekező középpályás nélkül, miért kiváló választás az eSándor által bemutatott felállás, és ha már muszáj fehérvári srácnak kezdenie, akkor miért nem azt toljuk, akinek haszna is van? Kérdések mellett azt is megállapítjuk, hogy a mezőnyben egy _rossz formában levő Torghellét idéző Priskin újabban a kapu előtt pontosabb, mint egy japán személyvonat, talán eljutottunk arra a szintre, hogy Elek Ákos kihagyhatatlan, és sírunk egy sort a legpusztítóbb futballközhely, a kapussors okán.

A válogatott mai meccse előtt a barátságos meccsek alig érezhető jelentőségére próbálunk rávilágítani úgy, hogy nyilván értjük az értelmetlenségüket hangoztató szempontokat is. Minden csapat számára más és más a jelentőségük, de az mindegy, mert minket a magyarok érdekelnek a legjobban.

Pár jobban sikerült meccs után még arra is hajlamosak vagyunk, hogy koncepciót fedezzünk fel a válogatott körül és belássuk, hogy van olyan, hogy lehet igaza egy szövetségi kapitánynak is. Tesszük ezt annak ellenére, hogy mi magunk is gyakran szóltuk le egyes döntéseit és kikötve, hogy mivel karosszékből pofázó a mesterségünk címere, előfordulhat a jövőben is. Akár már holnap, ha úgy alakul, de sokkal jobban örülnénk, ha ma meglepetést okoznánk és odavernénk a lengyeleknek.

Hajrá, magyarok!

Érdekes az életben az is, hogy egyik pillanatról a másikra, hogyan nyernek értelmet mindaddig értelmetlennek látszó dolgok. A mai érzés ahhoz hasonlít, mint amikor az ördög századszor is a tarkómra teszi a mutatóujját és belök a budapesti éjszakába, hogy aztán ne történjen semmi, majd százegyedszerre találok egy lányt, aki annyira szép, mint az a pillanat amikor megkaptam az első focilabdámat. Ma sok év után először úgy állunk egy novemberi barátságos válogatott meccs elé, hogy több szempontból is értelme látszik a „csatának”. Nézzük, mert a Császárra emlékezünk, nézzük, mert lehet, hogy most már nemsokára lesz futballcsapatunk. Egyébként is néznénk, mert a magyar válogatott a kedvenc csapatunk, csak a helyszínen nem ennyien lennénk. 18 órakor Magyarország-Liechtenstein válogatott mérkőzés lesz a Puskásban. Valószínűleg a világtörténelem első olyan barátságos meccse, amelyre több jegyigénylés érkezett, mint az ellenfél összlakosságának száma. Hajrá magyarok!

Akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát – nagyjából így próbálkoztunk mi is a finnek ellen, megállás nélkül középen erőltetve a támadásokat, de ott is lassan, enerváltan, kényszerítők és átlövések nélkül. A null-null önmagában nem tragédia, de sajnos arra tökéletesen megfelelt a meccs, hogy a következő selejtezősorozat előtt újra rávilágítson azokra a területekre, amelyeken mindenképp előbbre kell lépnünk ahhoz, hogy meg tudjuk ugorni a kvalifikációs magasságot. A játéknap egyetlen gól nélküli döntetlenjét toltuk, ez már sok mindent elmond a meccsről, mint ahogy a szurkolók lightos fütyülése is a meccs végén. Kár, a csapat és a szurkolók is megérdemelték volna, hogy egy minden mellékíztől mentes Szép volt, fiúkat el tudjunk ereszteni a végén, még ha valahol érthető is, hogy az elhúzott mézesmadzag után nem tudtunk felpörögni.

A ma esti meccsel lezárul a tizenharmadik selejtezősorozat 1986 óta, amikor utoljára vettünk részt sikerrel a selejtet kiválogató rendezvényen. Két kivételtől eltekintve, halvány reményünk sem volt arra, hogy eljussunk Európába vagy a világba. Mostanra az újabb remény is szertefoszlott e tekintetben, de van még egy meccs hátra. Amint olyan meccseket produkált a válogatott, hogy érdemes lett számolgatni, nagyon sokan megtették ezt, és közülük most sokan csalódottak lehetnek. Mi magunk viszont úgy vágtunk neki a selejtezősorozatnak, hogy egy évekkel ezelőtt felvett pozíciót kívántunk végigvinni, ami nem más, mint az egyes meccseken való szurkolás. Ma tehát meglátjuk, hogy erősebbek vagyunk-e azoknál a finneknél, akiket a sorozat elején mindenképpen meg akartunk előzni. Pontszámban nyilván igen és most alkalom nyílik arra is, hogy a pályán is megmutassuk. Többen hiányoznak majd, de egy játékosunk mindenkinél jobban. Érik a gondolat, hogy Rudolf az elmúlt 15 év legjobb magyar válogatott futballistája

Az a baj, hogy a „valami megmozdult a magyar labdarúgásban” és a „szerethető csapat” mind olyan klisék, amiktől az ember agyfaszt kapva nyúl a legközelebbi tompa tárgyért, hogy saját maga mögé lopózva kúrja irgalmatlanul nyakszirten magát. De a közhelyeknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy hiába kap tőlük sikítófrászt az ember, ha nem csak átengedi a fülén, hanem a jelentését is vizsgálja, még akár igazak is lehetnek. Mert ugyan ha a magyar labdarúgás meg is mozdult, az a mocsár aljáról felfingott levegőbuborék képében történt, viszont a válogatott a lassan mögöttünk hagyott selejtezősorozatban megvalósított egy csomó olyan dolgot, amiket nemcsak a jelenlegi helyzetben (= a bálnaszar mellett heverve az óceán legmélyebb gödrében) kell sokra értékelnünk, hanem abszolút értékében is. Elolvasom »

Az utolsó előtti forduló néhány jelentéktelen kérdés mellett bizonyos csoportokban mindent eldönthet, ami kérdéses még. Igazából ez a döntő forduló sok esetben, hiszen a B és az F csoportban nemcsak a továbbjutás, de még az első hely sem dőlt el, de a D és az A kivételével mindenhol fontos kérdések kerülnek eldöntésre (utóbbi kettő jobbára lefőtt).

Minket persze sokkal kevésbé érdekelnek a fentiek, hiszen – még szoknunk kell – a magyarokért is szoríthatunk egy olyan meccsen, ahol nem is lép pályára a válogatott. Finnországra figyel ma este (18.15, Digisport) az ország, ahol a ki tudja, milyen okból nyelvrokonnak tartott testvéreink tehetnek velünk majdnem olyan jót, mint amikor a 93. percben a saját kapujukba szerencsétlenkedték a labdát az ózdi Charles Bronson fiai ellen. Hajtás után bővebben erről, lazábban a többi csoport aktuális rangadóiról, és csoportállásokról. Szerencse fel! Elolvasom »

Rávetjük magunkat a lehetőségre, hogy végre nem azt kell számolgatnunk, ott lehetünk-e a 2078-as Eb-n, és ízekre szedjük a csoportok tabelláit két fordulóval a vége előtt, hogy kiderüljön, miféle esélyeink vannak az egyenes ági kijutásra, illetve kik lehetnek a pótselejtezős ellenfelek. Nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyjuk a tényt, hogy már a második helyhez is óriási bravúr és még annál is nagyobb szerencse kellene, az alapállásunk az, hogy a svédek lecumiznak a finnektől, és csak döntetlent játszanak a hollandokkal, mi pedig a Puskásban örömünnepet ülünk. Figyelem, kattintás után fikció, a valósággal való mindenféle egyezés a véletlen szüleménye. Aztán majd októberben meglátjuk, tényleg az-e.

Szabálymagyarázat: mivel van három ötfős csoport is, a legjobb másodiknak járó helyet úgy számolják ki, hogy a hatfős csoportokban nem számítják az utolsó helyezett ellen elért eredményeket. Ez jelen esetben úgy néz ki, hogy mindenkitől hat pontot kell levonni - ami nekünk nem csak a hat pont miatt fájó, hanem azért is, mert a San Marinói eredményeket nem számítva vastagon negatív a gólkülönbségünk. Elolvasom »

Ezt is tudjuk. Mint egy igazi nagycsapat: nem is kell igazán jól játszanunk ahhoz, hogy behúzzunk egy igen fontos győzelmet. És ami még fontosabb, elbírjuk egyrészt a győzelmi kényszert, másrészt az esélyesség terhét, hiszen egy félig román, félig orosz sportoló nem lehet sikeres, a mi övünkön pedig ott fityegett a svédek testmeleg skalpja. Annyiból feltétlenül szerencsénk volt, hogy nagyon gyorsan jött Vanczák 'Chiellini' Vili gólja, ami után pont úgy alakulhatott a meccs, ahogy mi szerettük volna előzetesen. Aztán nem jött rosszul az sem, hogy a moldávokról sütött, hátrányban nagyon nem tudnak futballozni, így újfent belefért, hogy a támadó középpályásaink gyengén játszottak. Rudolf egész egyszerűen zseniális, amit csinál, csak azért féltjük egy kicsit, mert vérlázítóan nagyképűen adja el magát, és ezt egy pokróc védő egyszer meg fogja unni. 18 pont, hellószia. Elolvasom »

Utoljára 14 évvel ezelőtt nyáron fordult elő velünk, hogy nem csak azért vártuk a futballőszt, mert a csillagos ligában akartuk nézegetni, ahogy a nagyok játszanak, hanem mert a válogatottunknak fontos meccsei következtek. Ráadásul nem úgy fontos, hogy a jövő csapatát kellett építeni egy november végi barátságos meccsen, hanem úgy fontos, hogy az Európában is érdeklődésre tarthat számot. Van mit várni, ez a lényeg és most nem lehet kifogás, hogy ez „csak” U20 vagy ez „csak” a Fradi vagy a Debrecen. A svédek legyőzése azt jelenti, hogy elértünk egy olyan eredményt, amire odafigyelnek mások is. Pár meccs erejéig újra Európához tartozunk. Aki nem szeretne itt magyar fociról olvasni, az olvassa tovább holland, svéd stb. fociként, mert erre a pár meccsre csatlakozhatunk a világ legjobb focijához, ugyanazt a sportágat űzi a válogatottunk, mint ami a tévében szokott menni. Ma este Moldova válogatottja ellen folytatjuk a szereplést, akik verhetőek, de veszélyesek. Ezen a meccsen sem lesz elég kevesebb, mint a svédek ellenin.

Hitetlen kutya vagyok, de Faragó Ricsi mozgalmi dalokra hajazó hősi eklogái ellenére folyamatosan azt vártam, hogy mikor kezdenek el futballozni a svédek. Nem mertem reménykedni, mert még az ébren töltött óráinak masszív százalékát atom részegen töltő Feri bácsi is tudta, hogy Ibrákimovics gólt fog lőni a végén. Aztán a svédek addig várták a 93. percet, amíg mire eljött, már semmi esélyük nem volt rá, hogy Ibra győztes gólt lőjön. Nem lőtt semmilyen gólt. Még egyenlítőt sem. Igen, nyertünk. Elolvasom »

A tény az, hogy legalább egy hete, de inkább kettő minden egyes alkalommal előkerül baráti társaságban, hogy mi lesz a svédek ellen, és ez így is van teljesen rendjén. Ma estére ott tartunk, hogy szinte mindenki, akit kérdezünk, azt mondja, hogy ajjaj, ez nagyon necces lesz. Mindenkiben él a várakozás, de a többségben munkál a bosszúság, hogy hol saját hibáink miatt, hol pedig sérülések okán nem a legerősebb csapattal állhatunk ki. Azt a sokat hangoztatott, már-már állandósult szeptemberi jelzőt nyugodtan elfelejthetjük, hogy „sorsdöntő”. Nem a magyar válogatott sorsa a tét, hanem az a minimális elvárás, hogy legyünk egy kicsit jobbak, mint legutóbb a svédek vagy hasonló kaliberű ellenfél ellen. A gond az, hogy most ehhez nem adottak a feltételek. A másik tény mindezek ellenére az, hogy 19 óra 45 perckor már mind tudjuk, hogy hol fogunk állni a himnusz alatt és, hogy a napi egyéb gondokat félretéve legkésőbb 18 órától már csak a meccset fogjuk várni. Este magyar-svéd, az előjelek nem jók és a magyar válogatott nem az a meglepetésokozó fajta, de attól még a magyar válogatott. Tessék szurkolni! Ne a továbbjutásért, hanem azért, hogy fociban legyőzzünk egy másik csapatot, aki nem rossz.

Elolvasom »

Este válogatott meccset játszunk Izland ellen. Ez egy barátságos mérkőzés lesz, a nemzetközi versenynaptár által kijelölt és lehetővé tett időpontban. A válogatott focisták ekkor érnek rá arra, hogy pár napig ne a munkahelyükön dolgozzanak, hanem részt vegyenek néhány edzésen és egy meccsen a magyar válogatott színeiben. Azon legfeljebb csak morfondírozni ér, hogy Izland megfelelő ellenfél-e a svédek elleni és a további őszi tétmeccsek előtti felkészüléshez. Megmondani meg lehet mindent, erre való a fórumok tömkelege. Véleményünk szerint azonban a magyar válogatott jelenleg – az elmúlt 20 évben folyamatosan - abban az állapotban van, hogy a szurkolóktól a legfelsőbb vezetőkig, akárki akármit mondhat, futballt kellene látnunk, némi fejlődést. Kevésbé van értelme azzal foglalkozni, hogy kivel játszunk, kik hiányoznak és kik, miért játszanak. A kérdések összességének lényege pontosan ez: történik-e valami, vagy csak képzeljük néhanapján?

Elolvasom »

Egervári már összeírta a listát az Izland-meccsre, az őszi selejtezők is itt a nyakunkon, de jövő ilyenkor már egy másik sorozat sikeres indításában leszünk érdekeltek. Az a sorozat viszi majd a brazil vébére a legjobbakat, nekünk viszont ábrándokon, menedzserjátékokon meg egy Tankcsapda-klasszikuson keresztül vezet csak oda az út - vagy nem. Miután épp sikerült bezuhanni a románok elé, a harmadik kalapból várjuk a sorsolást, de az is megeshet, hogy az izlandiakat már leendő csoportellenfélként fogadja a válogatott. Lehet rakosgatni az ideálisnak ítélt csoportokat, hogy aztán a tervezhetőség határain belül kalkuláljuk tovább az utat a pótselejtezős helyek egyikéig.

Kezdő szett a mindig bizakodók nyugalmával: Görögország, Szlovénia, MAGYARORSZÁG, Skócia, Feröer, Andorra.

Figyelmeztetés: a svédek csoportba tippelése azonnali kitiltást von maga után.

A sorsolást 20:40-től közvetíti az m2, részletek itt.

Mindig elmondjuk, hogy számunkra a jelenlegi aktuális magyar válogatott meccsei előtt nem a megszerzendő pontok számítanak. Sokkal többre becsüljük, ha bébilépéseket vehetünk észre, ha látjuk, hogy előrefelé haladunk. Ebből a szempontból most nehéz dolgunk van, hiszen a válogatotthoz hasonlóan mi is úgy vagyunk vele, hogy ezen a meccsen semmi nem számít, csak hogy nyerjünk. Nehéz egy olyan csapat ellen bármiféle előrelépésről beszélni, amely eddig mind a hat meccsén elveszítette, még gólt sem rúgott, és -30-as gólkülönbséggel rettenti el a derék kvázi-olaszokat a magyarok elleni meccsre meneteltől. Bár hangsúlyozzuk, nem gondoljuk úgy, hogy a továbbjutás bármilyen szinten is értékmérője lenne a magyar válogatottnak, fél szemünket az egy órával korábban kezdődő svéd-finn meccsen tartjuk, hátha sokadszor is tesznek nekünk egy szívességet a finnek. Elolvasom »

A mai labdarúgásban már senkit nem szabad lebecsülni, minden megszerzett három pontnak komoly súlya van, kivált, ha idegenből hozzuk el. Bár a nemzeti csapat keveset mutatott a rövidpasszos, magyaros technikából, küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, és megérdemelt győzelmet aratott Luxemburgban. Külön öröm, hogy a szövetségi kapitány bátran nyúl a fiatalokhoz, ugyanakkor rutinos, minden hájjal megkent „vén rókákat” is bevet, amivel bizonyítja, hogy a válogatott kapuja mindenki előtt nyitva áll. Hiszen előállhat olyan helyzet, hogy több játékosunk egyszerre kerül a maródiak listájára. Olyankor aztán főhet a kapitány feje.

Ugyanakkor Egervári Sándornak kellemes gondjai akadtak. Talán ha kollégája is számíthat olyan sok puskaport szagolt „veteránra”, mint a kecskeméti kedvenc, Tököli Attila, más eredmény születik. A csatármesterség minden csínját-bínját ismerő támadónak most nem volt szerencséje, kétszer is nagyot védett az ellenfél kapusa, de a helyzetbe kerülése maga volt a jó értelemben vett csibészség. Elolvasom »

Kezdjük a legfontosabbal: földig hajolunk a magyar válogatott előtt. Egyszer vezettünk, kétszer egyenlítettünk a vb-ezüstérmes könyvtárra emlékeztető arénájában. A második félidő elején olyan zavarba hoztuk a holland válogatottat, amilyenben régen láttuk. Végig megvolt a tartás, a játék, és jöttek az egyéni teljesítmények is. Ezeket a mondatok szerettük volna nagyon leírni, amikor azt mondtuk, el kell döntetnünk, melyik fajta kiscsapat akarunk lenni, és most olyan elégedettek vagyunk, mintha a 79. percben lefújta volna a meccset ez az átkozott norvég rigó. A magyar válogatott mindent megtett, hogy visszaszerezze szurkolóit, és aki reálisan látja az erőviszonyokat, most biztosan nem csalódott. Mi sem fogunk egyetlen negatívummal sem foglalkozni, ez itt most a felhőtlen örömködés ideje. Hajtás után bővebben. Elolvasom »