ligue1 címkével ellátott posztok 
Írta: ojnst | 2012. máj. 20. 12:00
Eldől? Eldől. Végleg? Végleg. A topligák közt utolsóként a franciák is lezárják az évet, de nemcsak a Montpellier és a PSG páros versenyfutása ígér izgalmakat a legutolsó pillanatig, az alsóháziakra is kilencveniksz perc tömény fuldoklás vár, bár sejteni véljük, kik járnak sikerrel és kik süllyednek el végül. Ait-Fana hihetetlen hajrágóljának köszönhetően a vártnál talán kevesebb kérdőjellel indul az utolsó felvonás, Girard-ék kizárólag egy vereséggel tudnák magukat megsemmisíteni, a már kiesett Auxerre otthonában ökölharctól lefekvésig bármi elképzelhető. Győzni kell a PSG-nek is, de ha nem lesz meg, hát majd Nené gólkirályi címével vigasztalódnak a fiúk. Két szerencsétlen csapat mellett a liga egyik legnagyszerűbb karaktere is búcsúzik az élvonaltól, egy-egy gólja még talán befér a körkapcsolásba.
Írta: ojnst | 2012. máj. 13. 13:06
Hónapokon át gyakorlatilag kétcsapatos élbolyról beszéltünk, hol a Montpellier volt egy stoplivonásnyival előrébb, hol a PSG, ám ahogy a télutó tavaszra fordult, harmadikként a Lille is felült erre a fura hullámvasútra és így hárman száguldanak egy kiszámíthatatlan végjáték felé. Még matekozni sem kell sokat hozzá, hogy lássuk, ma este akár a bajnokavatásra is sor kerülhet. Ehhez a PSG bukásán kívül az kell elsősorban, hogy a bajnoki döntőnek minősülő Momp-Lille-t a hazaiak nyerjék, sőt, extrém esetben még egy döntetlen is elég lehet, bár a feszültség rettentő nagy, nagyobb, mint bármikor az év során. Odalenn is égnek a cipellők és lesz, akitől már most érzékeny búcsút kell vennünk.
Írta: ojnst | 2012. máj. 6. 12:20
Hátul még minden nyitott és egymást sorozzák a menekülőrangadók, úgyhogy kezdjük a végéről. Egy árnyalattal differenciáltabbá vált a kiesőzóna, de a megmaradási esélyek még mindig elég széles sávban mozognak, jó példa erre a pár hete elhantolt Auxerre, ahol két hatpontos győzelem rögtön lelkesebbé varázsolta a darvadozó állományt. A Dijon-Brest-Sochaux trió sorsa viszont valóban megpecsételődhet, ha nem tudnak nyerni, márpedig csak az egyiknek van reális esélye erre. Idegenbe kényszerülnek az éllovasok is és minden elvesztett ponttal az ezüst felé nézegető Lille jár jobban. A hétvége most inkább hétfőt jelent, a poszt végén kiderül, miért.
Írta: ojnst | 2012. máj. 2. 13:00
A hátralévő négy forduló fontosságát nem szeretném túlhangsúlyozni, de a legnagyobb bajban lévők közül hatan is menekülőtárssal mérik össze kapacitásaikat, ami három darab kiesési rangadót és az egészséges szintet többszörösen meghaladó feszültséget feltételez.
A Montpellier kiverekedett magának egy hatpontos előnyt, ami nyolc is lehetett volna egy sikeres tizenegyessel. Tehát ha úgy vesszük, Camara idegrendszere miatt van még versenyben a PSG, bár többen már könnyes búcsút vettek az aranytól és inkább az ezüst megtartására összpontosítanának, ami nem lesz olyan sima, mert Hazard úgy tolja előre a Lille-t, mint a veszedelem. Párizsban tehát maradnak az újpesti tradíciók: mindig jövőre!
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. ápr. 27. 16:00
Igen változatos, háromnapos szendvics-hétvégét tartanak a franciák. Ez tízből hétszer azt jelentené, hogy elmennek piknikezni két szakszervezeti tüntetés között, most viszont más a program.
Irgalmatlan nehéz feladványt kaptak az élmenők: pénteken a Montpellier derbizik, vasárnap a PSG, előbbi Toulouse-ban, utóbbi Lille-ben és ebből aztán nemhogy bármi, még akármi is lehet, beleértve a címvédő feltámadását. A táblázat alsó felét elöntötte a mocsárszag, mostantól kergülnek csak meg igazán a veszélyeztetettek, ráadásul egy kupac kiesési rangadóval kell folytatni a menekülést. Egyedül az Auxerre tűnik döglöttnek, a többiekben még mocorog valami, bár szinte kivétel nélkül hitvány a formájuk. A szendvics közepén pedig ott figyel a kupadöntő, a Lyonnal mérkőző harmadligás Quevilly sikeréért két város szorít majd, de hogy melyik az a kettő, nem árulom el, tessék felzárkózni.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. ápr. 21. 12:23
Kerek egy hónappal az évzárás előtt már javában röpködnek a szebbnél szebb pletykák, hová megy Hazard, ki marad Marseille-ben, ki pótolja Ancelottit, de még messze nem indokolt, hogy ezekkel a történetekkel szórakoztassuk magunkat. Emlékeim szerint a pécsi vasútállomáson egy rendkívül nevetséges tábla figyelmeztet az elbotlás veszélyére, no valami hasonló villoghat az éllovasok fejében is, mert legutóbb mindketten botlottak és egy újabbat már aligha engedhetnek meg maguknak. Eközben az ország szinte minden csücskében kiélesedik a bennmaradásért vívott harc, sorsdöntő meccsek következnek a Riviérán, Bretagne-ban és Korzikán.
Írta: ojnst | 2012. ápr. 14. 15:36
Minimum kilencvenkilenc százalék az esélye annak, hogy a súlyos döntések sorát elöl és hátul is az utolsó forduló hozza majd meg.
Egyedül a győztes kiléte dőlhet el hamarabb, ha ugyanis az elképzeléseim igazolást nyernek, hat pont előnybe kerül a Montpellier, amivel aztán megroppanthatja párisi vetélytársát, sőt, a lagymatag marseille-iek után a Lille jótékony segítségére is számíthat a közeljövőben. Az alsóház is fortyog tovább, amennyiben az Auxerre nem győz, átmenetileg felfüggesztheti az élvonalbeli jelenlétet.
A bajnokikra vasárnapi kezdettel kerül sor, a szombatot a Lyon-Marseille Ligakupa-döntő uralja.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. ápr. 7. 13:10
Nem gondoltam volna, hogy a hétvégét döntően meghatározó PSG-OM-nek nem úgy lesz döntő hatása a bajnoki végjátékra, ahogy én azt elképzeltem, de a Lille felzárkózásával, az OM összeomlásával és a Montpellier összenemomlásával senki sem számolt igazán sem a nyári rajtnál, sem utána, de talán még télen sem. Egyszerre rossz és nagyszerű a clasico időzítése: Ancelottinak az aranyálmokat kell életben tartania, Deschamps-nak a komplett évet kéne mentenie, de a másik alulmúlásáért nem osztanak dicsérő szavakat.
Cimborám, pöte oly sokszor emlékeztetett már arra a kicsit felelőtlen kijelentésemre, miszerint nem lesz több francia poszt, ha nem Párizsba vagy Marseille-be kerül az arany. Ezt csak azért írom, hogy érezzétek, mekkora súlya van a meccsnek, persze aki akar, nyugodtan szorítson a párizsiakért.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. márc. 31. 10:00
A játéknap legtőbb érdeklődőt mozgató meccse az OM-Momp kellett volna, hogy legyen, de a csörte halasztásra került, ennek pedig fő kedvezményezettje Ancelotti bandája lehet, amennyiben sikerül nyernie a teljesen kiszámíthatatlan, de eddig sikerrel menekülő Nancynál.
Két helyszínen is a nemzetközi terepre való kipislantás lehetősége kerül előtérbe, de amíg a Rennes-t önmarcang nélkül le lehet írni, addig a Toulouse-t nem, bár az utóbbi hetek teljesítménye pont annyira megtévesztő, mint az elmúlt években mindig. Sőt, még a francia klubedzők között a legszőrösebb dzsekiben feszítő Galtier számolhat a kupaindulás növekvő igényével. Hátul is sokismeretlenes az egyenlet, ez már bőven a kötelező pontok ideje.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. márc. 24. 13:00
Tíz fordulóval vagyunk a bajnokság befejezése előtt és néhány ponton olyan változásokat észleltünk, amivel több fronton újra kiélesedhetnek a viszonyok és jóval izgalmasabbá válhat a hajrá.
Az alsóházban edzőváltással menekül a Sochaux után az Auxerre is, a veszélyzóna még milliószor átrendeződhet. Marseille-ben is komoly krízishelyzet van, rettentő nehéz sorozatra készül DD, de előtte még át kell ruccanni Nizzába és az minden, csak nem wellness program. Kupakiesést bajnoki győzelemmel orvosolnának az éllovasok, akikhez a helyrerázódó Lille is csatlakozhat, az pedig valóban gyönyörű lenne.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. márc. 17. 9:00
A tavaszi BL-posztokban eddig rendre a Lyon volt a francia résztvevő, idén nem kis meglepetésre a Marseille húzza tovább ezt a jelenlétet, a bajnokságbeli teljesítményük azonban távolról sem alakul úgy, hogy jövő ilyenkor is beszélhessünk róluk kedd-csütörtök viszonylatban.
A lyoniakra vízválasztó presztízsmeccs vár az előttük haladó és kupaindulásra ácsingózó St-Étienne otthonában, ez ígérkezik a hét leghangulatosabb meccsének, bár Rennes-ben is élbolyozók randevúznak, a Vélodrome pedig biztosan győzelmi hangulattal töltődik fel a dijoni srácok tiszteletére. Ancelotti egy komplett csapatrésznyi embert kénytelen nélkülözni az északi viziten: Nenét nehéz pótolni védőkkel, de azért sztáredző, hogy megoldja.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. márc. 10. 13:37
Ajaccióban eldőlt, hogy még a dobogót se érdemli meg az idén az OM, bár sorozatban négy vereség és a bántó góltalanság ellenére DD még reménykedik a jelenleg nyolc pontos hátrány ledolgozásában. A BL-ben persze más a helyzet, de ezt a Marseille-t még a létező legvénebb, legmotiválatlanabb Internek is illene kipicsáznia a sorozatból.
Nem tudom, hány olvasónk álmodik a francia bajnoksággal, de nálam egyre többször felvillan a forgatókönyv vége, melyben a Montpellier többszöri szívmegállás után fordít és bajnok lesz, a két Olympique meg kézenfogva marad le az első hatról. Erre a hétvégére mindenféle meccstípusból jutott: lesz kiesési különparti Nizzában, sokgólos görgeteg Dijonban, felső-alsó fixegyesek többfelé is, meg persze egy Lyon-Lille, ahol senki sem tudja majd leplezni csalódottságát.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. márc. 3. 8:00
A Lyon-PSG az ötödik, legalább nyolcgólos mérkőzés volt az idén, élményszámba ment szinte minden a Gerland-ban, így nem lehet őszinte passzusokat szentelni a töketlenségnek, de tény, hogy Garde és Ancelotti is értékes tanulságokkal lehetett gazdagabb. Csak amíg a kezdő edző makacsságát kárhoztatjuk, elfelejtjük, mennyire idegesítő látni, hogy a rutinos kolléga tojásokon lépdel a rendelkezésére álló, nem szerény kerettel és a lyoni iksszel - ahogy az várható volt - az alaposan megszorongatott Montpellier-t is a csapata elé engedte a tabellán.
Derbi-free forduló a mostani, de fürdik a verítékben. Szabadulna görcseitől Rudi Garcia és Gourcuff papa is, a Violák viszont pontért mennek a Vélodrome-ba.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. febr. 25. 14:27
Ahogy a páneurópai beharangban is megemlíttetett, elég nívós kínálat sodródott össze erre a hétvégére, a Ligue 1 rögtön három olyan meccsel jelentkezik, ahol komoly impulzusok érik a bajnoki hajrá alakulását. Az élboly - ha eddig nem lett volna tiszta - tovább kristályosodhat, ehhez kéne mondjuk egy lyoni iksz, egy Bordeaux-bravúr vagy az, hogy a címvédő zakózzon Rennes-ben.
Mindkét játéknapon lesz csúcsesemény, a szombati Lyon-PSG azonban mindent visz: Ancelotti szerkezeti rajongásával saját magát hozza kényszerhelyzetbe, de neki legalább fix a munkahelye, Rémi Garde pozíciója sokak szerint csak a BL-hely megszerzésével tűnik menthetőnek - vagy még azzal sem. Az OM Brestbe megy, a Sochaux tönkremegy.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. febr. 18. 17:35
Megrendítő és a liga ismert tartományain belül egyelőre értelmezhetetlen vereséget szenvedett a címvédő a nagyon magára találó Bordeaux-tól, ez pedig igen rossz hír az atlanti térfélre látogató Lyon számára. Az OM-nek is megvan a maga baja Rémy sérülésével, de a fivérek visszatérésével azért mégsem tűnik olyan ördögtől valónak az előnyszerzés gondolata a hitványság különböző szintjei közt hullámzó Inter ellen. Ragyogó alsóházi pofavizitekre is sor kerül, melyeket csak a Montpellier vélhetően eredményes párizsi fellépése - vigyázat, szuperrangadó! - homályosíthat el.
Írta: NST | 2012. febr. 17. 16:00
Múlt heti visszatérésünk után, bizonyítandó a beharangozó kedvünk újbóli megtalálását, alább olvashatjátok meglátásainkat, tippjeinket páneurópa fontosabb hétvégi meccseivel kapcsolatban. Összefogtunk és keresztül-kasul pótoltuk egymást, hogy létrejöjjön a beharang, de a lényeg úgy is az, hogy mindenki nézzen minél több focit a hétvégén. Skóciában a csapatok felétől levontak 10 pontot, így bajnokot avatunk. Az olasz bajnokság rangadóját Firenzében, míg a bundásét Hamburgban rendezik. a franciáknál az első kettő, a spanyoloknál pedig a második kettő boldogítja egymást. Az angolok a hétközi Európa Liga után, hétvégén a FA Kupa küzdelmeire koncentrálnak, amit mi is a helyén kezelünk.
Kommentek: 134 komment
Írta: ojnst | 2012. febr. 11. 12:45
Európa-szerte befagyott hátsóval és összedermedt lábujjakkal készül a hétvégére a labdát kergető ifjúság, a franciáknál is sok meccs a halasztás sorsára jutott - egy ebből a fordulóból is -, ami bölcs döntésre sarkallta a liga korifeusait és a meccsek zömét előrébb csúsztatták. Bár az is meglehet, hogy Jérémie Janot tanulságos nyilatkozata lökte be a döntéshozatali folyamatot, tudja a fene - én naponta érzem magam Bear Gryllsnek anélkül, hogy a nadrágomba hugyoznék.
A korai kezdés okán a párhuzamos sztrímeléssel küzdők átmeneti könnyebbséget élvezhetnek. Nizzába megy a PSG, Giroud-ékhoz pedig a szintén remek szériát futó korzikaiak érkeznek. A Lille-Bordeaux is érdekesnek tűnik, de a kör fő kérdése az, hogy az öntudatlanul csoszogó Auxerre-Sochaux-Caen triót sikerül-e még a csapóajtós kalkulációk beindulása előtt észhez téríteni, vagy így hand in hand zuhannak Komanék mellé a büdösbe.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. febr. 4. 13:47
Még javában tél van, de ez évről évre egyre többeket lep és hülyít meg teljesen, így miközben tegnap a pékségnél kanyargó riadt emberkígyót figyeltem, arra jöttem rá, hogy a szibériai légtömegekkel sakkban tartott lakosság egy része nyilván sportközvetítésekbe menekül majd, hogy addig se kelljen veszekednie azon, ki lapátolja el a havat a porta előtt.
Dermesztő kondíciókkal küzd a Ligue 1 is és bár a marseille-iek edzőközpontja így néz ki, a Vélodrome-ot vélhetően alkalmassá teszik a BL-szintű - és lényegében a BL-hely reményében elővezetett - futballra, hiszen az OM-Lyonra pont ezt ígérik, meg kurva hideget. Ancelotti immár teljes kerettel parádézhat a Parc des Princes-ben, alsóháziakkal meccsel a Montpellier és a Lille, a korzikai miracle pedig egy hókupacok közi szlalommal folytatódik.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. jan. 28. 14:25
Miközben az Afrika-kupa csodáin (a házigazdák), blamáin (Marokkó, Szenegál) és nívótlanságán (egyéb) révedezünk, egy közbeszúrt kupaforduló után újra francia bajnokikat rendeznek. A tovább erősödő PSG egy körömélnyi győzelem reményével kirándul Brestbe, ahonnan a fő veszélyforrás már távozott, egyenesen a címvédőhöz, Moussa Sow pótlására.
A bizonyítási lehetőségért megveszni is képes támadók meccsén (rébuszok helyett: Rennes-OM) hatalmas ikszet várunk, ami nagyon is jól jöhet az idővel megedződő dijoniakra készülő Lyonnak. Az alsóháziak egymáshoz, Giroud-ék a nizzai kollégákhoz látogatnak, de a bizonytalanság völgyeiben vonatozunk, szóval bármi megtörténhet.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. jan. 14. 14:25
Mire kijön ez a poszt, lehet, hogy megint bővült valakivel a PSG képzeletbeli kerete, sőt, az se lehetetlen, hogy a következő beharang idejére már a klubtöri huszonötödik brazilját is szerződteti a Kombouaré tabellát meghazudtoló menesztése után összeálló Leonardo-Ancelotti tandem. Papíron persze nem Carlo valódi debütálása a legkomolyabb meccs, hanem a vasárnapi OM-Lille, bár az őszi rangadók fényében kérdéses, mennyire is lesz szikrázó és zseniális a játék, de ha már gyengén alakul, legalább Valbuena és Joe Cole essenek egymásnak. Montpellier-be egy védősormentes Lyon látogat, kötelező behúzni a hazaiaknak. A naptári év szerinti első kör egyben az utolsó is az Afrika-kupát érintő végzetes meggyengülés előtt.