leverkusen címkével ellátott posztok 
Írta: ojnst | 2012. márc. 8. 10:46
Ha jól lettem informálva, ennek a játéknapnak a hatezredik Barátok Közt-résszel kellett versenyt futnia, ami színvonalában nyilván minimum két szinttel magasabb, mint a legpengébb Xavi-Messi összjáték, ezért utólag csodálkoztam is, miért nem övezte a kollégák részéről tömeges jelentkezés az összefoglaló megírását. Akik elcsábultak – illetve ahol az asszony nyert –, történelmi eseményekből maradtak ki, mert a mesterötöst prezentáló Messi megint kihúzott egyet a megdöntendő rekordok listájáról, a Lyon pedig a futó kiírás egyik legnagyobb égését produkálva köszönt el a BL-től.
Írta: donnelly | 2012. márc. 7. 16:15
Garcia bőrmester sikeres jelenlegiélet-utaztatásra vitte benitót az éjjel, amely komolyabb testen kívüli élményben végződött, ezért nekem kellett beugranom kötényosztó szerzőtársunk helyett BL-beharangozót írni. Mivel éppen nem dolgoztam a Békák BL-verzióján és a sumer nyelv futball segítségével történő klasszifikálásán, ahogyan Hank Moodyt sem akartam másnaposan felébreszteni a Barcelona öltözőjében, meg most valahogy nem is lett volna kedvem ilyesmihez, így legnagyobb örömötökre teljesen hagyományos beharangozó következik az aktuális Bajnokok Ligája-mérkőzések elé.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. febr. 14. 14:50
A mai napon nemcsak a kínai újév és az epilepsziával élők világnapja van, hanem folytatódik a Bajnokok Ligája idei kiírása is. A nyolc darab nyolcaddöntő négy különböző játéknapon lesz, amiből logikusan következik, hogy ma két meccset rendeznek. Csak azért nem írjuk úgy, hogy ma két meccset nézhetünk meg a fotelünkben hátradőlve, mert ez hazugság lenne. A tévécsatornákkal sáfárkodó titkos felsőbb erők ugyanis az eddig sem mindenhol nézhető mellett egy másik olyan sávra terelték a csillagos ligát, ami olyan, mint egy flex. Nincs otthon, pedig néha kellene. Annak, aki ezt kitalálta, mostantól élete végéig legyen része kéthetente egy cukorpasztás intim gyantázásban. Ha pedig nő, akkor élete napján, nyári esküvőjén, ölelgesse meg percenként a zakójától addigra megszabadult Camacho. Most kivételesen a nemsztrímelő, hanem tévét néző nyugdíjasokra is gondoljunk, akik nem fogják látni a BL-t pedig szeretnék. Ma este Lyonban és Leverkusenben játszanak meccset, a vendégek pedig a szezon előtt legkisebbnek és legnagyobbnak gondolt csapatok. Mindjárt elmondjuk, mit gondolunk a Lyon-APOEL és a Leverkusen-Barcelona meccsek esélyeiről, de csak röviden, mert ma egyébként szívecskés lufikkal kell egy réten boldogan szaladni, miközben a világ összes hangosbemondójából meglepetés Coelho-igazságok áradnak szét a Földön.