köcsögválogatott címkével ellátott posztok 
Írta: benitoNST | 2012. máj. 31. 18:15
Kacska poszt lesz ez, nem is pazarolunk a két szezonválogatottra két posztot. A szupercsapaton nem kellett olyan marha sokat gondolkodni (bár meglepő választás azért van benne), de furcsamód a köcsögség különböző fajtáinak burjánzó melegágyaként ismert Serie A köcsögválogatottját sehogy sem sikerült összekalapálnom.
Úgyhogy igazából nem is tettem, inkább csak szerteágazó kritériumrendszerrel összeszedtem néhányat a konkrétan szar arcok, illetve jelentősen alulteljesítők közül. Értelemszerűen a jó arcokról lesz több szó hajtás után
Ha valakit nem érdekel a poszt, csak be akarja fröcsögni, hogy a kurva anyámat, amiért kimaradt a Izé, azoknak gyorsan a kezdő felállás a furcsának tűnő, mégis indokolt 3-4-3-as rendszerben:
Elolvasom »
Írta: mocsing | 2011. jún. 14. 7:00
Én eddig csak egyetlen köcsögválogatottat írtam, azt is sokad magammal, úgyhogy fogalmam nincs, miképpen álljak hozzá, de úgy képzelem, hogy belül pontosan annak a folyamatnak kell lezajlani, mint amikor egy nagyon régóta tartogatott, már a gerincvelődbe beleállt fing végre kiszabadulhat, mert a csajod elindult a teraszra virágot öntözni. Ez is gyűlik, egyre csak gyűlik egész évben, ötleted sincs, mit csinálj vele, mert mégse lehet mini-köcsögvillámposztokat kitenni minden forduló után, amikor felhúzod magad az egyik köcsögön. Így raktározod és egyszerre okádod ki, de olyankor nem érdemes semmit se finomítani.
Nem írom le előre, kik vannak benne, lapozzál. Ugyan nem mind német, de valamennyi elvenné a kedvedet a sajtos-tejfölös lángostól a földvári szabadstrandon.
Elolvasom »
Írta: benitoNST | 2011. jún. 1. 16:52
Még munkál bennünk a bajnokság vége, úgyhogy kicsit ülepítjük a Milan bajnoki címéhez kapcsolódó emlékeket, és az idény elemzését egy szép hagyomány felelevenítésével kezdjük meg. Köcsögválogatottat már három évvel ezelőtt is csináltunk a köcsögség változatos formáinak burjánzó melegágyában (= Serie A), ezt a Hajrá/Mocskos posztokhoz hasonlóan feltett szándékunk az Újhazában is megtartani. A 2010/11-es szezonban volt néhány emlékezetesen suttyó megmozdulás, ez a mostani poszt mégsem elsősorban ezekről szól, hanem a csalódást keltő teljesítményüket szarfejséggel tetézőkről. A támadóknál komoly Milan-dominancia mutatkozik, a védők, és a friss igazolások között pedig a Juventus tarol. Hajtás után jönnek a szar arcok.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2010. dec. 29. 9:00
Az NST ősolvasói emlékezhetnek a köcsögválogatott intézményére, mellyel a bajnokságok végén szórakoztatták őket a szerzők. Jómagam még nem írtam ilyet, no nem azért, mintha nem szerettem volna. Egyszerű az ok: csak onnan lehet válogatni, ahol van felhozatal. Könnyű terep a másik négy liga, ahol csak úgy hemzsegnek az elmebeteg, életképtelen focista-imitátorok, gyökeres (szó szerint) ellentétben a francia bajnoksággal, ahol egyszerűen nem terem annyi köcsög, hogy ne tűnjön erőltetettnek bármilyen csapatállítás. Így kicsit lazítva a kritériumokon, afféle barátságosan trollosított félköcsög-válogatottal zárom az esztendőt a magam részéről, elsősorban a kitartó fhranciás tábornak ajánlva.
