Hihetetlenül izgalmasnak ígérkezik a 2012-es év. Lesz amerikai elnökválasztás, Londonban olimpia, ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság, és nem utolsó sorban, decemberben világvége. Az év első hónapján már túl is estünk, így leporoljuk egy régi posztsorozatunk ódon karaktereit és hentesceruzánkkal visszaemlékezünk január labdarúgó eseményeire. Télen egyedül a Premier League nem áll le egy percre sem, így Angliából kicsit több történést mazsoláztunk ki, de hazai híreket is találhattok, bizonyítva, hogy nálunk meccs sem kell ahhoz, hogy beszéljünk a focinkról.

Hajtás után nagy visszatérők, csúcsdöntők, pazar gólok, válogatott kilátások, valamennyire időrendben.

Én mondom nektek, a futballban nincs szerepe a mágiának. Kamerun a bizonyíték, hogy mindez így van. Mágiában nem vagyunk olyan erősek, mint Benin, Togo vagy Nigéria, de a mi labdarúgásunk mégis jobb.

Roger Milla nyilatkozata a France Footballnak 1990-ben

Mindazt, amit az erkölcsről és az emberi elkötelezettségről tudok, a futballnak köszönhetem – mondta egyszer Albert Camus, és kurvára igaza volt.

A szurkoló angyalian ésszerűtlen, meghatóan fanatikus és elragadóan kritikátlan ember, aki mindenféle jelenségnek csak az egyik oldalát hajlandó észrevenni, így aztán játékvezetőként már a pénzfeldobásnál elbukna. Ráadásul büszkén. Büszkén, mert a szurkoló számára mindig a játékvezető a Csúf Fekete Ember, tolvaj, haramia, meddőhányó. A játékvezető a hibás, ha a csapat kikap, de neki róják fel azt is, ha a csapat győz, mert hát győzhetett volna nagyobb arányban is. A fekete mezes ember a szurkoló szemében a leggonoszabb agresszor, aki a csapat és a nyilvánvaló igazság közé tolakodva a legképtelenebb döntéseket hozza, így aztán nem árt, ha időről időre kiadós verésben részesítik a szurkolók.

Véget ért Gera Zoltán szezonja: az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion magyar válogatott középpályása a Tottenham ellen 3–1-re elveszített bajnokin szenvedett térdsérülést. Meg kell műteni, rehabilitációja hat-kilenc hónapig tart – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A tájékoztatás szerint Gera bal térdében elszakadt a külső keresztszalag, emiatt műtétre lesz szükség. Az operációt most szombaton hajtják végre. Ez a hír. A rá váró műtét nem számít komplikáltnak, az azt követő időszak, a rehabilitáció viszont igen kemény lesz számára, öt-hat hónapos gyógytornával. Az ilyen esetekben a labdarúgók szinte mindig visszanyerhetik a sérülés előtti formájukat, akaraterő és hozzáállás kérdése – mondja Dr. Mohácsi János, a sportorvos.

Kassai Viktor jelenleg talán a magyar labdarúgás legelismertebb alakja, nemzetközi mércével egy játékosunk sem tud felmutatni olyan teljesítményt, mint ő. Az sem véletlen, hogy a kiemelt fontosságú Eb-pótselejtezők közül ő kapta az Észtország-Írország párosítást, bár ezt azóta valószínűleg ezerszer megbánta már. Ahogy arról az Index beszámolójából először értesültünk, az észt drukkerek rögtön a meccs után felállították az Utálom Kassai Viktort fedőnevű FB-csoportot, és ez még a neten fellelhető finomabb provokációk közé tartozik. Az észtek bizonyító erejűnek szánt videót is feltöltöttek a Facebook-oldalra, ezen megyünk most végig pontról pontra, hogy eldönthessük, mekkora szerepe van a bírónak a súlyos vereségben, és hogy mennyire jogos 30.300 észt-drukker forró gyűlölete.

A lélegeztetőgépre kapcsolt, mesterséges állami csöveken keresztül táplált magyar futballt (aka NB I) a csontrepesztő kudarcok és a spirálisan mélyülő botrányok miatt már évek óta kataton állapotban figyelem, rezignált apátiával nyelem be az újabb és újabb mélyütéseket, megrendítő erejű jobbos kell, hogy áttörje a mesteri zónavédekezéssel (Csank János: A habarcs szerepe a modern labdarúgásban XXIII-XLIX. o.) megerősített önvédelmi vonalam. De most újra itt az idő, érzem, ahogy a szavak súlyától ingaként lendül ki a fejem, és felcsavarodok a bal kapufára, akár a folyondár: Mezey doktor ismét diagnosztizálta a legmélyebb szakmai és erkölcsi szakadék fenekén szánalmasan vergődő magyar futball rákfenéjét.

Tudta, hogy nem lesz könnyű, sem kellemes. Elsüllyed az átlagban, statisztává válik. Néhányan majd legyintenek rá, ez sem volt különb a többinél, a könnyebbik utat választotta. És többé már eszükbe sem jut. Nem, az értetleneket, a fafejűeket semmivel sem hajlíthatja a maga oldalára, manapság amúgy is a deheroizálás a divat, nem várhatja tőlük, hogy rokonszenvvel fogadják a döntését, ne adj Úristen, átfusson az agyukon: ennek az embernek igaza lehet. Az emberek, a táborok régóta nem azt keresik, ami összekapcsolja, hanem ami elválasztja őket. Igaz, Doug Gardner már ötven évvel ezelőtt, a '66-os világbajnokság előtt összefoglalta a szigetországi labdarúgás lélektanát. Az angolok sosem nyernek semmit anélkül, hogy előbb majdnem el ne veszítenék.

A profi futball olyan, mint a háború. Aki túlságosan korrekt, az elveszett.

Rinus Michels

Bár az Arsenal mindent megtett, hogy róluk szóljon a Premier League harmadik fordulója, tulajdonképpen ez az ágyúsok meg a tehenesek belügye, meg aztán túlzott jelentősége összességében nincs is. Talán Wenger kérhetne némi lótápot a kollégától, hátha gyorsabban futnak majd a fiúk, de legalább a szőrük legyen fényes, valahol el kell kezdeni a szitává lyuggatott önbizalom újjáépítését, bár talán az is segít, ha legközelebb nem lehugyozzák, hanem mégis inkább szárazon tartják a puskaport. A történelmi égés taglalása helyett minket inkább a Dzeko-féle mesternégyes érdekel, az első, amit City-játékos a PL-történelmében szerzett, és az első, amit Juventus-játékosként nem szerzett, de erről később.

Évek óta empátiával vegyes szánakozással figyelem az Arsenal-drukkerek vergődését a sorskivetett jajveszékeléstől a Wenger, takarodj!-on át a na, majd jövőre nekibuzdulásig, bár szerintem az az egészséges, ha a szurkolók az érzelmi skála teljes amplitúdóját átélik a csapattal együtt. Én mondjuk wengerista vagyok, simán bezabálom ezt az alulról építkező self-made man attyityűdöt, meg az ehhez passzoló játékstílust, bár tuti, hogy néhány csonkolással fűszerezett ámokfutást már én is bemutattam volna, méretes Wenger lófaszokat lobogtatva, hogy egy nagy szart vagy gall kakas, te búbánatos aszott majom, elpuhult tyúkanyó vagy otthonkában, semmi több, gürcölsz csak a fazekak között, a féltő gondot meg kend az idegesítően jól fésült fejedre, pancser. De eközben is tudnám, hogy igazságtalan vagyok, a pusztítás romjain ücsörögve pedig csak arra gondolnék, le van baszva, majd jövőre. Hajtás után jó tanulók, jó sportolók, tiszta udvar, rendes ház.

Elolvasom »

Három héttel ezelőtt a Hannover ügyvezetője, Martin Kind a német futballt felügyelő választott bírósághoz fordult (Ständige Schiedshof), hogy kifejtse álláspontját a 2010 januárjában beadott keresetével kapcsolatban, melyben a német futball egyik – ha nem a legsarkalatosabb alapkövét – alapkövét, az 50+1%-os szabályt támadja. A német futball felemelkedéséért folytatott önjelölt és egyszemélyes hadjáratának második lépcsője volt ez, hiszen korábban, 2009 novemberében a professzionális csapatok éves közgyűlésén már előhozakodott a változtatási igényével, de a Hannoveren kívül az összes többi klub az indítvány ellen szavazott. A német közvélemény egy része biztosra veszi, hogy a választott bíróság nem fog szembe menni a közakarattal, és Kind majd európai jogorvoslattal fog élni, ám egyáltalán nem biztos, hogy végül mégis így lesz. II.rész, az előzményt itt olvashatjátok.

A szubjektív érzelmek és az objektív tények elkülönítésének eszközei sajnos nem állnak rendelkezésünkre, és tulajdonképpen ilyesmivel nem is akarjuk fárasztani magunkat. Legalábbis nem a FIFA kapcsán, és legalábbis nem akkor, mikor mi már régen rezisztensek vagyunk az ehhez hasonló történésekre, sőt el sem tudjuk képzelni, hogy korrupció, kenőpénzek, és urambátyámok nélkül is lehet egy szervezetet vezetni. Ezzel párhuzamosan az is biztos, hogy a konfliktus a változás és a verseny természetes kísérőjelensége, egyben elválaszthatatlan része az emberi viselkedésnek. Jelen van minden társadalomban és kultúrában, és része a vállalatok működésének is, ami alól így a FIFA sem jelenthet kivételt. Márpedig konfliktus az van bőven. Van rogyásig, van szarásig és van orrvérzésig is. Ez még mindig nem lenne alapvető probléma, hiszen a konfliktusok sokszor viszik előre az ügyeket, de ebben az esetben nem erről van szó.

Ritka élmény – különösen a Juventusszal kapcsolatban –, hogy az ember klubja megszerez egy olyan játékost, aki egyrészt tökéletesen passzol a keretbe, másrészt hiányposztot tölt be, harmadrészt még az az elégtétel is megadatik a szurkolónak, hogy egy maga által is követelt játékost szerez meg a klub. Ez utóbbinak csak azért van jelentősége, mert a különböző futball managereken kívül általában csak a nagyhangú erősködés marad, hogy idefigyelj, öregem, én mondom, ez a Fassbinder minden pénzt megér, a Ganz-Mávagban tudna igazán kibontakozni, de ilyen esetekben az outsider is aktív szereplővé válik, hiszen mi magunk sem csinálnánk különbül. Utoljára Dzekót vártam ennyire, aki azóta a Citynél égeti magát, hogy nehézség jöjjön a pofájára, de most végre egy olyan játékost inkasszáltunk, aki minden tekintetben tökéletes igazolásnak tűnik, és ezzel egyenes arányban az elvárásaink is a kandelábereket verdesik. Vannak persze, akik kicsinyes féltékenységből vagy arisztokratikus gőgjükből kifolyóan ezt másképp látják, de velük nem kell foglalkozni, hiszen napnál világosabb, hogy Arturo Vidal egy tökélyharcos - ilyenkor fizetődik ki, hogy Bundesligát is néz az ember. Mármint ilyenkor is.

Elolvasom »

Nem sok mindent változik a magyar labdarúgás körül, az egyszer biztos, mi magunk vagyunk a status quo. Ugyanazzal a rutinná vált mozdulattal fogadjuk el a tényeket, hogy már megint feleslegesen reménykedtünk, ahogy az ember egy papírgalacsint hajít unottan a szemetesbe. Már megint nekünk sütött a szemünkbe a nap, persze, jól játszottunk, csak a bekapott gólok megzavartak minket, ne engem fárassz már ezekkel, öregem. Eközben persze a lázadók egy maroknyi csapata úgy látta, a Videoton kimondottan kulturált játékot mutatott, nem érződött az önbizalomhiány, nem voltak vaktában elbikázott labdák, nem az alibi megoldások jellemeztek minket. Minket, mint magyar csapatot, és minket, mint Videotont. Skizoid helyzet, többszörösen is.

Az olaszországi történéseket látva természetesen megmozdultak a szigetországi aktivisták, hordószónokok, kocsmai drukkerek és az FA képviselői is. Ha ezek a kontár,  futballgyilkos olaszok vissza tudják csinálni a visszacsinálhatatlant, meg adják-veszik a bajnoki címeket, akkor mi legalább kétszer olyan jól tudjuk, mégis csak mi vagyunk a futball teremtői - hangzott London utcáin mindenfelé.

Elolvasom »

Az IFAB éves rendes közgyűlését követően Sepp Blatter sajtótájékoztatón számolt be a szervezet legfrissebb döntéséről, mely szerint a gólvonal-technológia tesztelése továbbra is folytatódik, és legkorábban valószínűleg a 2014-es brazíliai világbajnokságon kerülhet bevezetésre. A testület ugyanakkor állást foglalt olyan roppant feszítő és nélkülözhetetlen kérdésekben is, mint például hogy viselhetnek-e a játékosok nyakmelegítőt a hidegben, vagy húzhatnak-e forrónacit. De mielőtt elmerülnénk a részletekben, lássuk, mi az az IFAB egyáltalán.

Az alábbi történetet a közelgő latin hetek jegyében, ráhangolódó jelleggel tesszük közzé. Számoljunk utána egy napunknak, hátha kiderül, mire is lehet elég kettő perc. Mondjuk kómásan feltenni egy kávét. Átfutni az emaileket. Meghallgatni a Blurtől a Song 2-t. Két perc a futballban se jó többre, persze egy gól és az azt követő kiadós gólöröm simán belefér. Két gól két perc alatt? Ilyenre is volt már precedens.

A mesterhármas azonban már lehetetlennek tűnik, de tovább olvasva kiderül, mennyire nem az.

Tulajdonképpen nem az a szar az uborkaszezonban, hogy nem történik semmi, mert ez nem igaz, hiszen most is lobognak a csöcsök, suhannak a puncik a női labdarúgó vébén, de talán ennél is megrázóbb, hogy tízes fejjátékú csatárt igazolt a Fradi, miközben végre fogott magának egy balekot edzőt az Inter. Az igazi gond, hogy bármi történik is, az a szemünk elől rejtve, az átláthatatlan sisnyásban mozog, nem veszünk részt benne, és nem is tudjuk követni. Így aztán nincs is benne spirit, lélek, érzelem, ahogy tetszik, nem tud tűzben tartani, még ha érdeklődéssel követi is az ember a fejleményeket, a kielégülés elmarad. Ilyenkor jöhet a futball-maszturbáció, az ezerszer látott videók újbóli átélése, de ez még mindig nem az igazi. Viszont a futball tele van olyan történettel és legendával, ami ha nem is vb-döntőben, vagy a Barcelonával esett meg, néhány percre mégis kitölti a valódi futball hiányában keletkező végtelen űrt. John Aloisi története.

Elolvasom »

Tulajdonképpen nem az a szar az uborkaszezonban, hogy nem történik semmi, mert ez nem igaz, Villas-Boast például most szedte le a Chelsea. Az igazi gond, hogy bármi történik is, az a szemünk elől rejtve, az átláthatatlan sisnyásban mozog, nem veszünk részt benne, és nem is tudjuk követni. Így aztán nincs is benne spirit, lélek, érzelem, ahogy tetszik, nem tud tűzben tartani, még ha érdeklődéssel követi is az ember a fejleményeket, a kielégülés elmarad. Ilyenkor jöhet a futball-maszturbáció, az ezerszer látott videók újbóli átélése, de ez még mindig nem az igazi. Viszont a futball tele van olyan történettel és legendával, ami ha nem is vb-döntőben, vagy a Barcelonával esett meg, néhány percre mégis kitölti a valódi futball hiányában keletkező végtelen űrt. A bejegyzést egy nyári sorozat első tagjának szánjuk kedvenc videeóinkkal, meglátjuk, mi lesz belőle.