Az NST rendkívül gazdag hagyományokkal bíró össznépi képzettársítós játékára sajnos már csak búsongó nosztalgiával emlékezünk vissza, valahol a kettős rangadók megszűnése és Farkas Jancsiék korszakának elmúlása miatt érzett világfájdalom között félúton, miközben üveges tekintettel bámuljuk a kihűlt pacalt, és reményvesztetten szorongatjuk utolsó fröccsünket. A születésnap viszont az ünneplés és a búfelejtés ideje, és ez remek alkalmat szolgáltat arra, hogy feltámasszuk ezt a szép tradíciót – igaz, rendhagyó formában. Hajtás után szabad az asszociáció.

Azt már tudjuk, hogy mik voltak az 1863-as szabálykönyvben, és hogy a skótok fektették le a modern játék alapjait, illetve azt is, hogy ehhez a típusú játékhoz szükséges volt a lesszabáyt módosítani, úgy, hogy durván hatvan évig hozzá se kelljen nyúlni – egy lényeges apróságtól eltekintve, amelyre most ki is fogunk térni. Egyelőre még az nem világos, hogy hogyan lett a részleteket tekintve olyan a játék, ahogyan ma ismerjük, mert addig jutottunk el, hogy 11 egyforma mezbe öltözött ember összecsap 11 másikkal, és nem rögbiznek, hanem valami másoznak. Futballrégészeti ásatásunk egy kiegészítőposzttal folytatódik, melyben vágunk egy kutatóárkot, és áttekintjük legfontosabb változásokat az alsó rétegektől 1925-ig.

Az alábbi történetet a közelgő latin hetek jegyében, ráhangolódó jelleggel tesszük közzé. Számoljunk utána egy napunknak, hátha kiderül, mire is lehet elég kettő perc. Mondjuk kómásan feltenni egy kávét. Átfutni az emaileket. Meghallgatni a Blurtől a Song 2-t. Két perc a futballban se jó többre, persze egy gól és az azt követő kiadós gólöröm simán belefér. Két gól két perc alatt? Ilyenre is volt már precedens.

A mesterhármas azonban már lehetetlennek tűnik, de tovább olvasva kiderül, mennyire nem az.

Kezdetben az angolok nem csináltak semmi mást, csak cseleztek, rohantak a labdával, birkóztak, dribliztek, esetleg rohantak, dribliztek és cseleztek. Még akkor sem esett le nekik, hogy másképpen is lehet játszani ezt a játékot, amikor a futballt már egyértelműen elkülönítették a rögbi-jellegű verzióktól. Aztán ugyanígy folytatták egészen addig, amíg szembe nem találkoztak egy olyan társasággal, akik alacsonyabbak és könnyebbek voltak náluk, viszont ésszel játszottak, egymást keresték a labdával, rövid- és hosszú passzokkal zilálták szét az ellenfelet. Ez a csapat nem a Barcelona volt, hanem a skót válogatott, a meccs pedig, amiről ez a poszt szól, az első válogatott találkozó 1872-ből, amely két futballfilozófia összecsapását hozta rögtön a kezdetkor. Rövidpassz és erőfutball házassága a palatáblán.

Minden országnak megvan a maga futballkultúrája. A brazilok gyermeki örömmel buzizzák a labdát, az angolok 120 éve futnak, megtolják, ellövik, a spanyolok elvesztik, a németek megnyerik. A népekre jellemző sajátosságok szinte kivétel nélkül tetten érhetők az ország futballjában is, a kollektív néplélek a nemzet csapataiból tisztábban tükröződik vissza, mint a történelemkönyvekből, ami újra csak azt bizonyítja, hogy a labdarúgás már nagyon régen több mint egy játék. Egy kivétel mégis akad. Az enni, inni, énekelni, mulatni, dugni mindenkinél jobban szerető, a kicsorduló életörömtől egy bamba vigyorrá összeálló Olaszország gyermekei a futballpályára lépve hihetetlen metamorfózison mennek keresztül. Az autóikat nem tudják rendesen összerakni, csatát legutóbb az ókorban nyertek, az olasz játék valahogy mégis az elképesztően precíz harctéri fegyelmezettség labdarúgásra hangolt verziója lett. Nincs hozzá hasonló, nincs jobban megosztó: úgy hívják, calcio.

Minden országnak megvan a maga futballkultúrája. A brazilok gyermeki örömmel buzizzák a labdát, az angolok 120 éve futnak, megtolják, ellövik, a spanyolok elvesztik, a németek megnyerik. A népekre jellemző sajátosságok szinte kivétel nélkül tetten érhetők az ország futballjában is, a kollektív néplélek a nemzet csapataiból tisztábban tükröződik vissza, mint a történelemkönyvekből, ami újra csak azt bizonyítja, hogy a labdarúgás már nagyon régen több mint egy játék. Egy kivétel mégis akad. Az enni, inni, énekelni, mulatni, dugni mindenkinél jobban szerető, a kicsorduló életörömtől egy bamba vigyorrá összeálló Olaszország gyermekei a futballpályára lépve hihetetlen metamorfózison mennek keresztül. Az autóikat nem tudják rendesen összerakni, csatát legutóbb az ókorban nyertek, az olasz játék valahogy mégis az elképesztően precíz harctéri fegyelmezettség labdarúgásra hangolt verziója lett. Nincs hozzá hasonló, nincs jobban megosztó: úgy hívják, calcio.