európaliga címkével ellátott posztok 
Írta: ojnst | 2012. máj. 9. 16:17
Minden sorozatnak a döntő és annak résztevői mutatják meg a valódi mélységét. Utólag lehet lamentálni azon, mennyivel lett volna más mondjuk a legjobb nyolc vagy négy mezőnye, ha egyik-másik nyegle nagyklub nemcsak a kiesésre vár, hanem kicsit komolyabban veszi a szereplést. Vagy ha mondjuk a BL-hez mérten is vonzó pénzdíjak kerülnek megállapításra már az elején és ezzel nem ítélik bohócsorsra ezt a valóban fasza sorozatot. Ez persze nem minősíti a döntősök idei evolúcióját: az állhatatos Bilbaót és a tavaszra összerázott Atléticót is van miért szeretni. Ma este Bukarestben ők házidöntőznek az Európa-Liga serlegéért.
Írta: ojnst | 2012. ápr. 26. 19:21
Hazai lépéskényszerből futunk neki az elődöntőknek és statisztikai tanulmányok nélkül is megállapíthatjuk, hogy a Madridban hatalmasat mentő Valencia feladata kétszer olyan nehéz, mint a Hemingway által is becsült és imádott baszkoké, bár valószínű, hogy az ő idejében még nem volt igazán kiforrott az idegenben lőtt gól intézménye és jelentősége.
Emery valódi izgalmakra készül, de valódi csatárok nélkül, miközben Falcao sebessége már-már Adriánt is magával rántja. A Bilbaotól csak azt várjuk, hogy önmagát adja, mint mindig, ez pedig annyit tesz a gyakorlatban, hogy sikere esetén döntőzhet.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. ápr. 19. 17:45
Heinrich mágnestáblája azzal a felütéssel indít, hogy mindkét BL-elődöntő a spanyolok körül forog és ez az állítás egy karakter kicserélésével is tökéletesen igazzá és helytállóvá tehető, ha eltekintünk a morcosan felcsattanó Bilbao-drukkerek véleményétől. Az elődöntő mezőnye kiegyensúlyozott, mégis felosztható egy nagyobb és egy kisebb párharcra osztható: az Atlético-Valenciáról van elképzelésünk, de nagyon nyitott a dolog és minden további ötletmag kibontása egy Szendrei Józsiba oltott csöncsönt igényel (minimum). Ami igazán szép, hogy a sokak szerint baszk sikert hozó Sporting-Athletic párharc is legalább ennyire izgalmas lesz, de ha a párharcnyerő képesség oldaláról közelítünk az elődöntőkhöz, akkor a két vendéglátónak tetemes előnyt kellene szereznie, ha a fináléba szeretne kerülni. Egy fix: soha ennyit nem kellett még tornászni egy bukaresti repjegyért.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. márc. 29. 19:55
Végre nem maradt olyan csapat az Európa Liga mezőnyében, amelyről feltételezhető, hogy nem akarja megnyerni a sorozatot, mert a hazai bajnokságot tartotta fontosabbnak. Akik viszont maradtak, azok most már mind olyanok, hogy kifejezetten szeretnek serlegeket emelgetni a magasba és klubszínű konfettieső alatt énekelgetni a Queen elcsépelt dalát. A nyolc csapat között nincs egyértelmű esélyes, és nagyon kicsi lehet a különbség a játéktudásuk között. Érdekessé továbbra is az teszi a sorozatot, hogy ritkábban látott csapatokra is oda lehet figyelni, lehet nézegetni, hogy jövőre kit akarhat majd megvenni az aktuális Manchester City.
Írta: ojnst | 2012. márc. 15. 18:33
Ma este dűlőre viszik a nyolc közé jutás dolgát az EL-ben is. A párharcok fele izzadtságszagú, hosszabbításgyanús csörtének tűnik, ilyen várható Eindhovenben, Udinében, Hannoverben és G'kirchenben, a vendéglátók szempontjából változó kimenetelekkel.
Fintorgó arckifejezéssel állnak sorban a nyaklevesért a Bilbao vendégei, Ferguson hozzáállását Manciniék akarása ellensúlyozza majd. Az Olympiakosz nagyszerű szériát fut Megyerivel, a védelem tökéletesre csiszolása továbbjutást érhet, a madridiaknak pedig a támadótrió formája hozhatja el a sorsolás gyönyörét.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2012. márc. 8. 17:40
Az, hogy nyolc párharcra szűkült a mezőny, már önmagában érdekessé és átláthatóbbá teszi a csütörtöki játéknapokat. Az pedig, hogy az igazán szoros eredmény – sőt, egy-egy rendkívüli meccs is akár – a nyolcból legalább négyben benne van, kicsit kárpótolja azokat is, akik a kedd-szerdák kínálatán keseregnek. Persze, hogy a Bilbao manchesteri túrája a legnagyobb csemege, de nyilván sokakat izgat az újra Portugáliába utazó City és a sorozatot egyre érettebben kezelő Udinese sorsa is. A spanyol-holland birodalmi tengely iránt érdeklődőknek a Valencia és a Twente ütközeteit, a hardcore európaligások számára pedig az ukrán frontot ajánlom.
Írta: ojnst | 2012. febr. 23. 17:20
Felgyorsult a dolgok menete az EL-ben is és ez nem csak azért jó, mert sűríteni tudom a munkahelyi góltotót a csütörtöki meccsekkel, hanem azért is, mert lassan kipörögnek a nem ide valók és körvonalazódik azon csapatok köre, akikből tényleg kupagyőztes válhat. Elég nehezen jósolható első kör után a visszavágók jóval simábbnak látszanak, itt-ott még többgólos győzelem, kiütés is elképzelhető. A címvédő után a másik tavalyi finalista is befejezi, akárcsak az Ajax, a Stoke vagy a két olasz. Megyeri nincs, de Roliért lehet szorítani, sőt, az Anderlechttel együtt három belga banda is a következő mezőre léphet. Ágrajzot igénylő jóslatok.
Írta: potepf | 2011. dec. 15. 16:00
Egy Udinese-Celtic és még tizenegy meccs, ez lesz a csütörtöki menü az EL-ben, amivel ki is alakul a legjobb harminckettő mezőnye. Kiemelést tényleg csak az olasz-skót csata érdemel, mert rajtuk kívül még a Spursnek, az Austriának és a Birminghamnek van minimális sansza a továbblépésre, de nekik annyira van a saját kezükbe a sorsuk, mint egy Zete-Siófokon a vendégszurkolóknak. Lapozás után átnyálazzuk a maradék hat csoport lehetséges kimeneteleit, leadjuk tucatnyi tippünket és elégedetten hátradőlünk, mert már csak egyet kell aludni a pénteki sorsolásig.
Elolvasom »
Írta: potepf | 2011. dec. 14. 15:00
Huszonnégy mérkőzés maradt az idei EL csoportköréből, amelyeket igazságos leosztásban szerdán és csütörtökön le is tudnak a felek. Van olyan csoport, ahol már minden hely elkelt, de izgalmak így is bőven maradtak, hiszen tucatnyi csoport van. A múlt heti BL-csillaghullás kicsit átrajzolta az erőviszonyokat, mert az egyenes kiesés szakaszba olyan csapatok csatlakoznak majd be, mint a Man United, a Man City, a Porto vagy a Valencia. Ergo, könnyen előfordulhat, hogy a csoportkörből továbbjutóknak fikarcnyi esélyük sem lesz tavasszal. Persze tudjuk, hogy nem mindenhol veszik komolyan ezt a sorozatot, no meg a meglepetés faktort sem szabad figyelmen kívül hagyni.
Lapozás után a - tippjeinkkel megtűzdelt - szerdai menetrend, amik alapján az ügyesebbek a továbbjutókat is kisakkozhatják.
Írta: ojnst | 2011. dec. 1. 17:20
A blogposztalkotási folyamat egyik alapeleme alighanem a bevezetőben elhelyezett problémafelvetés és annak érdeklődést felkeltő csomagolása. Én ebben világéletemben béna voltam, pedig most is komoly kérdés feszít, mégpedig az, hogy vajon kinek lehet nagyobb esélye a talponmaradásra, egy műkörmösnek Gundi új műsorában vagy a románoknál vizitáló Lazionak a kupában. Nem ajánlatos elkapkodni a választ, hiszen a fogadó fél oldalára is jutnak azért érvek, mégha legfontosabb góllövőjük hiányzik is. Többhetes szenvedéséből keresi a kiutat a PSG, ahol Pastore vállalkozó kedve a nyugdíj küszöbén állókét idézi, Ménez pedig még a frizurájával se képes valódi frászt hozni az ellenfelekre. Belgák, hollandok, baszkok kényelemben, a Stoke dolgait pedig továbbra sem vagyok hajlandó komolyan venni.
Írta: ojnst | 2011. nov. 30. 17:05
Decemberre fordulva bebéelesedik szépen az EL is, mikor is a kellemesen felduzzasztott mezőny szerdai és csütörtöki játéknapra válik, szerény pótlást nyújtva azoknak a szerencsétleneknek, akik a reggel, félkómásan félreolvasott naptár miatt jelenleg is Real-meccset keresnek a rojadirectán. Remélem, nem tőlünk tudják meg, hogy amúgy lesz Madrid, csak a másik, az I-jelű négyes azonban Udinéstől, matracostól rém kiábrándító. Az új ukrán front ígéretesen anyakönyvezett brazillal, a PAOK freskóképes frontemberrel, a korábbi döntős pedig csoportrangadónak csúfolt rendezvénnyel támad.
Írta: ojnst | 2011. nov. 3. 16:58
Úgy vettem ki a BL-összefoglalók olvasása során, kollégáim nincsenek maradéktalanul megelégedve a párosítások által kínált látvánnyal és izgalmakkal, meg azzal, hogy a napi nyolc meccs ellenére sincsenek igazán választás elé állítva. Ugyanakkor azt is biztosra veszem, ha nagyszabású attrakciók ígéretével inkább a csütörtökök felé irányítanám figyelmüket, horkantva-nyihogva röhögnének ki a következő utáni bloggertalálkozón. Tájékoztatásul közlöm, hogy az előző kör eredményei nyomán kristályosodáshoz közeli állapotok jelentkeztek az EL-főtábla több csoportjában is, így a PSV, a Sporting, az Anderlecht, a Schalke, a Twente és az Udinese jövőképe is nagyjából biztosítottnak tűnik. Átlag két mondat csoportonként.
Írta: ojnst | 2011. okt. 20. 17:00
Éjszakára féltávhoz ér a mostohán tartott, épp csak ki nem tagadott EL csoportköre, de a nyilvánvaló resztlik mellett azért megint akadnak jónak tűnő partik, amiért mondjuk két szikrázó BL-elődöntő visszavágó után se szégyellnének beizzítani a megfelelő vonalakat, bele-belenyalni kecsegtetően alakuló meccsekbe, ismerkedni lecsúszott elitcsapatok szedett-vedett játékoskeretével és újra meglepődni a rotáció népszerűségén.
Írta: ojnst | 2011. szept. 29. 16:17
Második körét kezdi pár órán belül a BL-nél is klasszabb EL mezőnye, de egy huszonnégy párra kiterjedő elemzésre sem energia, sem igény nem mutatkozik, ezért egy koncentráltabb formakincsű beharangban találgatunk a forduló slágermeccseivel kapcsolatban. Tehát szólunk a nagyszerűnek ígérkező Rennes-Atléticoról, az imiroli csoport eseményeiről, de a Tottenhamhez látogató írek, a népbetegség miatt váltani kényszerülő Schalke és az emlékezetes összegekért feljavított, mégis tartalék üzemmódban utazó PSG esélyeit is részletezzük.
Írta: potepf | 2011. szept. 15. 16:00
A BL kisöccse is elkezd játszadozni a héten, de ahogy már megszokhattuk, sokkal kisebb figyelemmel kísérve. Idén ismét nincsen magyar csapat a mezőnyben, így a szegény emberek Bajnokok Ligáját leginkább csak azok követik, akik véletlenül a második vonalból választottak csapatot anno, esetleg imádott csapata betlizett az elmúlt szezonban, netalántán elvérzett a BL-selejtező utolsó körében, vagy egyszerűen semmi épkézláb programot nem talált kispéntekre. Ennek megfelelően, szerkesztőségünkből továbbra is OJ számít majd EL-gurunak francia kapcsolatainak köszönhetően, de az UEFA donnelly Celticét is beszavazta a csoportkörbe, míg a Juve az EL-szintjét sem éri el, így nem meglepő, hogy _benito és heinrich számára még az is esélytelen, hogy eltalálják, hányan vannak egy csoportban.
Lapozás után bepillantunk a csoportok mai programjába, és különösen a halálcsoportoknál véleményt is formálunk.
Írta: heinrich | 2011. máj. 19. 3:54
Az UEFA-kupában megszokottnak mondható parádé ugyan elmaradt, de azért nem volt ez rossz felvezetés a jövő heti BL előtt, és tegnap valószínűleg azok is leültek megnézni a Portót, akik a szezon során csak a hírekből követték az újabb és újabb rekordokat. Erre a csapatra szép lassan mindenki kíváncsi lett Európában, és ez a BL nyomasztó árnyékában talán még a kupa megnyerésénél is nagyobb teljesítmény. Villas-Boas legyűrte igazi fokmérőjét, hiszen a tegnap esti győzelem nélkül mindenki túlzott hype-nak könyvelte volna el a Porto szezonját, így viszont minden idők legfiatalabb európai kupagyőztese lett. Ebben nagy segedelmére volt Falcao, akinek a produkcióját leginkább a tavalyi Militóhoz lehet hasonlítani, hiszen nem csak a döntőig vezető úton parádézott, de el is döntötte azt. Tovább után mágnestáblára feszítjük az Európa-liga döntőjét, húzzuk a vonalakat, rajzoljuk a nyilakat, és nem keresünk hibát egyik csapat taktikájában sem.
Írta: ojnst | 2011. máj. 18. 14:00
Mediterrán minitornaként, portugál háziligaként aposztrofáltuk az EL végkifejletét, mostanra pedig elértük a döntő küszöbét: a lesajnáltsága ellenére is sok tanulságot felsorakoztató kupatavasz ma este Dublinban éri el tetőpontját. Ennyire szomszédvárakkal még nem rendeztek finálét és ennyire egyértelműnek tűnő felállás se gyakorta adódik egy efféle sorozat döntőjében: vajon kényelmesen eljátszogat a kicsikkel a Porto a 60. percig, elhitetve, hogy lehet keresnivalójuk, esetleg – ahogy donnelly fogalmazott - élesbe' hátulról hajtják végre a várt forgatókönyvet a szívós bragaiakon? A konklúzió pedig: a legutóbbi három fináléját bearanyozó Porto erőfölénye túl komoly ahhoz, hogy a Bragának a kötelező udvariasságból táplálkozó esélyeknél akár egy picivel is többet adjunk.
Írta: ojnst | 2011. máj. 5. 17:00
Egy héttel ezelőtt elhangzott az a mondat, miszerint a Porto-Villarrealon szinte semmi esélye annak, hogy felmosórongyot készítsen egyik a másikból - aztán a csíkosakon valaki (mostantól AVB) megnyomta a gombot a szünetben, a Falcao bokájára tekert pörgésszámláló kiakadt, a spanyolok pedig kaptak egy ötöst. Megint kéne valami olyat mondani, ami holnap ilyenkor sem hangzik majd blődnek, legyen ez: Nilmarék kísérlete csak a győzelmet célozza, az egyik döntőst már megtaláltuk.
Írta: ojnst | 2011. ápr. 28. 18:05

Élesebbnél élesebb kupameccsek tompítják az agyat a Pireneusoktól lejjebb eső vidékeken, az EL pedig nyilván nem lehet kivétel ez alól, hiszen a Villarreallal kiegészülő portugál triád mediterrán minitornává transzformálta a sorozat hátralévő öt meccsét. Kicsit a pár évvel ezelőtti eseményekhez hasonlít a felállás: akkor a spanyolok sajátították ki a végjátékot, most Cazorláéknak kell elmohikánkodni magukat Dublinig.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2011. ápr. 14. 17:47
Igyekszünk a beharangokat még véletlenül se egy kaptafára írni, de hétközi felvezetőink bármelyikét ide másolhatnánk, csak az érintett klubok nevét kellene kicserélnünk a szövegben. Az érdektelenség levedlésére tett felhívást ugyanis egyesek túl komolyan vették, illetőleg átértelmezték: aratott a Villarreal és a Benfica is, a portói Falcao meg háromszor slisszolt el a ruszkik hóna alatt és ráadásként még egy gólpasszt is adott.
Két dolog vehető biztosra: 1. a visszavágók háromnegyede csak nyomokban tartalmaz majd érdemi eseményeket, 2. a portugál nőknek lesz dolga az éjjel. Négy rövid tipp.
Elolvasom »