Ha a tavalyi döntő után azt mondtuk, Falcao befejezte a művét, akkor most helyesbítünk, mint öreg székely a bakon: Falcao most látott csak neki igazán. A rekordhalmozó Porto két kulcsfigurája közül ő nemcsak átmentette a formáját, de újabb rekordot tett hozzá: senki nem nyert még egymást követő két évben El-t/UEFA-kupát különböző csapatokkal.

Ahogy lenni szokott, ahol hős van, ott akad egy bűnbak is: Amorebieta élete talán legtragikusabb meccsén van túl, nem túlzás azt mondani, hogy mindhárom gól az ő lelkén szárad. A meccs összképét tekintve – ahogy a ZM nagyon jól fogalmazza meg – elmondhatjuk, hogy míg általában a csapatok taktikája határozza meg az eredményt, most az eredmény határozta meg a meccs képét. Az Atlético agresszív letámadással kezdett, egyáltalán nem hagyta kibontakozni a Bilbaót, így Bielsa csapata pozíción kívülre került, kiesett a szerepéből, mint a bokszoló, aki megszokta, hogy a ring közepét uralva irányít, most mégis azon kapja magát, hogy a kötelek mellett gyomrozzák.

Minden sorozatnak a döntő és annak résztevői mutatják meg a valódi mélységét. Utólag lehet lamentálni azon, mennyivel lett volna más mondjuk a legjobb nyolc vagy négy mezőnye, ha egyik-másik nyegle nagyklub nemcsak a kiesésre vár, hanem kicsit komolyabban veszi a szereplést. Vagy ha mondjuk a BL-hez mérten is vonzó pénzdíjak kerülnek megállapításra már az elején és ezzel nem ítélik bohócsorsra ezt a valóban fasza sorozatot. Ez persze nem minősíti a döntősök idei evolúcióját: az állhatatos Bilbaót és a tavaszra összerázott Atléticót is van miért szeretni. Ma este Bukarestben ők házidöntőznek az Európa-Liga serlegéért.

Hazai lépéskényszerből futunk neki az elődöntőknek és statisztikai tanulmányok nélkül is megállapíthatjuk, hogy a Madridban hatalmasat mentő Valencia feladata kétszer olyan nehéz, mint a Hemingway által is becsült és imádott baszkoké, bár valószínű, hogy az ő idejében még nem volt igazán kiforrott az idegenben lőtt gól intézménye és jelentősége.

Emery valódi izgalmakra készül, de valódi csatárok nélkül, miközben Falcao sebessége már-már Adriánt is magával rántja. A Bilbaotól csak azt várjuk, hogy önmagát adja, mint mindig, ez pedig annyit tesz a gyakorlatban, hogy sikere esetén döntőzhet.

Heinrich mágnestáblája azzal a felütéssel indít, hogy mindkét BL-elődöntő a spanyolok körül forog és ez az állítás egy karakter kicserélésével is tökéletesen igazzá és helytállóvá tehető, ha eltekintünk a morcosan felcsattanó Bilbao-drukkerek véleményétől. Az elődöntő mezőnye kiegyensúlyozott, mégis felosztható egy nagyobb és egy kisebb párharcra osztható: az Atlético-Valenciáról van elképzelésünk, de nagyon nyitott a dolog és minden további ötletmag kibontása egy Szendrei Józsiba oltott csöncsönt igényel (minimum). Ami igazán szép, hogy a sokak szerint baszk sikert hozó Sporting-Athletic párharc is legalább ennyire izgalmas lesz, de ha a párharcnyerő képesség oldaláról közelítünk az elődöntőkhöz, akkor a két vendéglátónak tetemes előnyt kellene szereznie, ha  a fináléba szeretne kerülni. Egy fix: soha ennyit nem kellett még tornászni egy bukaresti repjegyért.

Ma este dűlőre viszik a nyolc közé jutás dolgát az EL-ben is. A párharcok fele izzadtságszagú, hosszabbításgyanús csörtének tűnik, ilyen várható Eindhovenben, Udinében, Hannoverben és G'kirchenben, a vendéglátók szempontjából változó kimenetelekkel.

Fintorgó arckifejezéssel állnak sorban a nyaklevesért a Bilbao vendégei, Ferguson hozzáállását Manciniék akarása ellensúlyozza majd. Az Olympiakosz nagyszerű szériát fut Megyerivel, a védelem tökéletesre csiszolása továbbjutást érhet, a madridiaknak pedig a támadótrió formája hozhatja el a sorsolás gyönyörét.

Az, hogy nyolc párharcra szűkült a mezőny, már önmagában érdekessé és átláthatóbbá teszi a csütörtöki játéknapokat. Az pedig, hogy az igazán szoros eredmény – sőt, egy-egy rendkívüli meccs is akár – a nyolcból legalább négyben benne van, kicsit kárpótolja azokat is, akik a kedd-szerdák kínálatán keseregnek. Persze, hogy a Bilbao manchesteri túrája a legnagyobb csemege, de nyilván sokakat izgat az újra Portugáliába utazó City és a sorozatot egyre érettebben kezelő Udinese sorsa is. A spanyol-holland birodalmi tengely iránt érdeklődőknek a Valencia és a Twente ütközeteit, a hardcore európaligások számára pedig az ukrán frontot ajánlom.

Felgyorsult a dolgok menete az EL-ben is és ez nem csak azért jó, mert sűríteni tudom a munkahelyi góltotót a csütörtöki meccsekkel, hanem azért is, mert lassan kipörögnek a nem ide valók és körvonalazódik azon csapatok köre, akikből tényleg kupagyőztes válhat. Elég nehezen jósolható első kör után a visszavágók jóval simábbnak látszanak, itt-ott még többgólos győzelem, kiütés is elképzelhető. A címvédő után a másik tavalyi finalista is befejezi, akárcsak az Ajax, a Stoke vagy a két olasz. Megyeri nincs, de Roliért lehet szorítani, sőt, az Anderlechttel együtt három belga banda is a következő mezőre léphet. Ágrajzot igénylő jóslatok.

Érdekes az a hangulat, amit érzékelünk a sajtóból az Európa Liga kapcsán. Szakvezetők, játékosok, szurkolók nem ritkán úgy magyarázzák az ebben való részvételt, mint valami állatoktól elkapható nemi betegséget. Enyhébben fogalmazva, azt tapasztaljuk, hogy a kisebbik európai kupa résztvevői legalábbis igyekeznek megnyugtatni szurkolóikat, hogy azért igenis fognak futballozni. Míg a Bajnokok Ligáját senki nem kérdőjelezi meg ilyen szempontból, az EL kapcsán sokakban felmerül a kérdés, hogy melyik csapatot mi ösztönzi arra, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a kupában való sikeres szereplés érdekében. A megmaradt 32 csapat és annak játékosai különféle klubszintű és egyéni motivációkkal állnak a tavaszi folytatáshoz. Beharangozandó a mai mérkőzéseket, azt kíséreltük meg összegyűjteni, hogy bennünket mi érdekel ebből az egészből. Nagy horderejű következtetéseket nem szándékoztunk levonni és nem is magyarázzuk meg magunknak, hogy miért nézzük,  mert ezek nélkül is valóban van jó néhány figyelemreméltó dolog. Tapasztalatszerzés, figyelemfelkeltés, feledtetés és presztízs a választék legjava.

Tulajdonképpen egy nagy angol-olasz ellentétre hegyezhető ki a sorsolás kifutása, a többi párharc vagy lefutott, vagy teljesen érdektelen. A helyzetet nagyjából a kulcsjátékosok formája és/vagy sérülése befolyásolhatja még, hiszen egy BL-párharc egyik csapatnak sem lesz másodlagos a bajnokság mellett, bár pont a Milan-Arsenal esetében ez is faktor lehet. Utolsó szempontként a visszavágók helyszínei jelenthetnek némi pluszt – ez mindkét esetben az angolokat segíti, bár korántsem biztos, hogy annyi előnyt tudnak ebből kovácsolni, mint fordított esetben az olaszok tudnának, így aztán szinte totálisan kiegyenlítődnek a párharcok. Tovább után rövidebb helyzetelemzés OptaNépsportos statisztikákkal dúsítva, amelyek persze inkább csak érdekességként szolgálnak.

A blogposztalkotási folyamat egyik alapeleme alighanem a bevezetőben elhelyezett problémafelvetés és annak érdeklődést felkeltő csomagolása. Én ebben világéletemben béna voltam, pedig most is komoly kérdés feszít, mégpedig az, hogy vajon kinek lehet nagyobb esélye a talponmaradásra, egy műkörmösnek Gundi új műsorában vagy a románoknál vizitáló Lazionak a kupában. Nem ajánlatos elkapkodni a választ, hiszen a fogadó fél oldalára is jutnak azért érvek, mégha legfontosabb góllövőjük hiányzik is. Többhetes szenvedéséből keresi a kiutat a PSG, ahol Pastore vállalkozó kedve a nyugdíj küszöbén állókét idézi, Ménez pedig még a frizurájával se képes valódi frászt hozni az ellenfelekre. Belgák, hollandok, baszkok kényelemben, a Stoke dolgait pedig továbbra sem vagyok hajlandó komolyan venni.

Decemberre fordulva bebéelesedik szépen az EL is, mikor is a kellemesen felduzzasztott mezőny szerdai és csütörtöki játéknapra válik, szerény pótlást nyújtva azoknak a szerencsétleneknek, akik a reggel, félkómásan félreolvasott naptár miatt jelenleg is Real-meccset keresnek a rojadirectán. Remélem, nem tőlünk tudják meg, hogy amúgy lesz Madrid, csak a másik, az I-jelű négyes azonban Udinéstől, matracostól rém kiábrándító. Az új ukrán front ígéretesen anyakönyvezett brazillal, a PAOK freskóképes frontemberrel, a korábbi döntős pedig csoportrangadónak csúfolt rendezvénnyel támad.

Úgy vettem ki a BL-összefoglalók olvasása során, kollégáim nincsenek maradéktalanul megelégedve a párosítások által kínált látvánnyal és izgalmakkal, meg azzal, hogy a napi nyolc meccs ellenére sincsenek igazán választás elé állítva. Ugyanakkor azt is biztosra veszem, ha nagyszabású attrakciók ígéretével inkább a csütörtökök felé irányítanám figyelmüket, horkantva-nyihogva röhögnének ki a következő utáni bloggertalálkozón. Tájékoztatásul közlöm, hogy az előző kör eredményei nyomán kristályosodáshoz közeli állapotok jelentkeztek az EL-főtábla több csoportjában is, így a PSV, a Sporting, az Anderlecht, a Schalke, a Twente és az Udinese jövőképe is nagyjából biztosítottnak tűnik. Átlag két mondat csoportonként.

Éjszakára féltávhoz ér a mostohán tartott, épp csak ki nem tagadott EL csoportköre, de a nyilvánvaló resztlik mellett azért megint akadnak jónak tűnő partik, amiért mondjuk két szikrázó BL-elődöntő visszavágó után se szégyellnének beizzítani a megfelelő vonalakat, bele-belenyalni kecsegtetően alakuló meccsekbe, ismerkedni lecsúszott elitcsapatok szedett-vedett játékoskeretével és újra meglepődni a rotáció népszerűségén.

Mediterrán minitornaként, portugál háziligaként aposztrofáltuk az EL végkifejletét, mostanra pedig elértük a döntő küszöbét: a lesajnáltsága ellenére is sok tanulságot felsorakoztató kupatavasz ma este Dublinban éri el tetőpontját. Ennyire szomszédvárakkal még nem rendeztek finálét és ennyire egyértelműnek tűnő felállás se gyakorta adódik egy efféle sorozat döntőjében: vajon kényelmesen eljátszogat a kicsikkel a Porto a 60. percig, elhitetve, hogy lehet keresnivalójuk, esetleg – ahogy donnelly fogalmazott - élesbe' hátulról hajtják végre a várt forgatókönyvet a szívós bragaiakon? A konklúzió pedig: a legutóbbi három fináléját bearanyozó Porto erőfölénye túl komoly ahhoz, hogy a Bragának a kötelező udvariasságból táplálkozó esélyeknél akár egy picivel is többet adjunk.

Az őszi meglepetésvárás és Mourinho első találkozása a Barcelonával a Real edzőjeként arra sarkallt bennünket, hogy több részes felvezetéssel várjuk a novemberi rangadót. Láttuk, mi lett. Most a több részt maguk a csapatok harcolták ki. Este 10 órakor lejátsszák azt a bajnokit, amelyről sokan azt állítják, hogy a 4 közül ennek van a legkevesebb jelentősége. Vegyük elő akkor a szokásos módszert, képzeljük magunkat este 10 órára, nézzünk végig a játékosokon, a közönségen, és azt fogjuk látni, hogy van az általunk ismert Barcelona és van az általunk ismert Real Madrid. Az lesz az érzésünk, hogy az utóbbi kevés, pontosabban az előbbi (még mindig) sok.
Elolvasom »

Igyekszünk a beharangokat még véletlenül se egy kaptafára írni, de hétközi felvezetőink bármelyikét ide másolhatnánk, csak az érintett klubok nevét kellene kicserélnünk a szövegben. Az érdektelenség levedlésére tett felhívást ugyanis egyesek túl komolyan vették, illetőleg átértelmezték: aratott a Villarreal és a Benfica is, a portói Falcao meg háromszor slisszolt el a ruszkik hóna alatt és ráadásként még egy gólpasszt is adott.

Két dolog vehető biztosra: 1. a visszavágók háromnegyede csak nyomokban tartalmaz majd érdemi eseményeket, 2. a portugál nőknek lesz dolga az éjjel. Négy rövid tipp.

Három körre elég gólt és beszédtémát hozott a BL tegnapja és tegnapelőttje, de a második legjobb sorozat is a végjáték felé araszol. Bár Robben szellemi ürüléke pár hete vastagon beterítette (beárazta, kackac) az EL-t, épp itt az ideje, hogy így a legjobb nyolchoz érve komolyan vegyük egy portugál házidöntő gondolatát. Miután az elitosztályt képviselők többsége az olaszok mintáját követve kihullott, már csak a Villarreal mentheti a becsületet a helyeket kisajátító második vonallal szemben. Tegyük túl magunkat a fájó érdektelenségen és kapcsolódjunk be, Dzsudzsákék túrája rögtön a témakör elejére kívánkozik. Négy pár, négy tipp.

Nagyon kevés olyan tapasztalattal rendelkezünk, ami segítene kitalálni, hogy hogyan lehetne legyőzni a Barcelonát vagy a Real Madridot. Mindkét csapat szinte hibátlan mérleggel áll a bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában is csak egy-egy rövid időszakra bizonytalanították el őket az aktuális ellenfelek. Most mégis kísérletet teszünk arra, hogy összeszedjük azokat a pontokat, ahol látunk rést a pajzsokon. Gondolatainkat az a kevés meglepetés táplálja, amelyet az elmúlt évek során a Barcelona, és az elmúlt hónapok során a  Real Madrid ellenfelei okoztak.
Elolvasom »

Máris délelőtt van. Folytatódik a visszaszámlálás. Tíz óra múlva kezdősípszó a Camp Nouban. Most még minden nyugodt, úgyhogy maradjunk azok mi magunk is, és ahogy egy nagy esemény előtt szokás, idézzük fel a közvetlen előzményeket. Az El Clasico, mint nagy esemény, külön kalendáriummal rendelkezik, külön időszámítás tartozik hozzá.

Nézzük, mi történt tavaly április óta. Hogyan alakult ki a mai rangadó összetétele, hogyan várják a csapatok az esti összecsapást.

Ébresztő! Az a nap van.

A 161. klasszikus spanyol rangadó felvezetését nem kezdhetjük másképp, mint a történelem felidézésével. Szótárunkból száműzve a történeti hűség és a mindenre kiterjedő alaposság fogalmait, felelevenítünk néhány kulcsfigurát, néhány gólt a Real Madrid és a Barcelona több évtizedes, közös történetéből. Annak a mérkőzésnek vágunk neki ily módon, amelyre sokféleképpen lehet gondolni. Lehet évszázados harc, lehet ma is aktuális politikai felhang, lehet a média által keltett sztárhisztéria, és lehet futballmeccs, amit az egész világon követnek. Innen a futballtérkép széléről, annyit tudunk hozzátenni, hogy amennyire lehet, megpróbáljuk magunkévá tenni a hangulatot, és a nap folyamán megvitatni pár olyan szempontot, amelyek fontosak lehetnek az esti csatával kapcsolatban.

Elolvasom »