Ha csupán statisztikai szempontból tekintjük végig a kétezres évek nagy tornáit, már akkor is számos törvényszerűséget felismerhetünk, persze az igazán érdekes dolgok a számok mögött vannak. A legegyszerűbb statisztikai következtetés az lehet, hogy a sötét lovaknak tartott országok – elsősorban a sorozatterhelés miatt – csak a legritkább esetben tudják megszerezni a végső győzelmet, Görögország kivételével mindig az egyik topfavorit húzta be a tornát. Ennek elsősorban az az oka, hogy a kiscsapatok húzóemberei nem képesek a torna ideje alatt folyamatosan csúcsformában teljesíteni, míg a kiemelkedő futballkultúrával rendelkező országok kerete sokkal mélyebb, adott esetben még a kispadon is sztárjátékosok ülnek, emiatt taktikailag is kifinomultabb, rugalmasabb rendszerekkel képesek alkalmazkodni az adott kihívásokhoz. Szintén szembetűnő az is, hogy a végső győztesek milyen kevés gólt kapnak az egyenes kieséses szakaszban, a spanyolok például mindkét előző tornán nullázták az ellenfeleiket. Ezzel párhuzamosan az Eb-k és vébék gólátlaga is folyamatosan csökken 2000 óta, aminek elsősorban a meghatározó taktikai trendek változása az oka.

Az a baj, hogy a „valami megmozdult a magyar labdarúgásban” és a „szerethető csapat” mind olyan klisék, amiktől az ember agyfaszt kapva nyúl a legközelebbi tompa tárgyért, hogy saját maga mögé lopózva kúrja irgalmatlanul nyakszirten magát. De a közhelyeknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy hiába kap tőlük sikítófrászt az ember, ha nem csak átengedi a fülén, hanem a jelentését is vizsgálja, még akár igazak is lehetnek. Mert ugyan ha a magyar labdarúgás meg is mozdult, az a mocsár aljáról felfingott levegőbuborék képében történt, viszont a válogatott a lassan mögöttünk hagyott selejtezősorozatban megvalósított egy csomó olyan dolgot, amiket nemcsak a jelenlegi helyzetben (= a bálnaszar mellett heverve az óceán legmélyebb gödrében) kell sokra értékelnünk, hanem abszolút értékében is. Elolvasom »

Az utolsó előtti forduló néhány jelentéktelen kérdés mellett bizonyos csoportokban mindent eldönthet, ami kérdéses még. Igazából ez a döntő forduló sok esetben, hiszen a B és az F csoportban nemcsak a továbbjutás, de még az első hely sem dőlt el, de a D és az A kivételével mindenhol fontos kérdések kerülnek eldöntésre (utóbbi kettő jobbára lefőtt).

Minket persze sokkal kevésbé érdekelnek a fentiek, hiszen – még szoknunk kell – a magyarokért is szoríthatunk egy olyan meccsen, ahol nem is lép pályára a válogatott. Finnországra figyel ma este (18.15, Digisport) az ország, ahol a ki tudja, milyen okból nyelvrokonnak tartott testvéreink tehetnek velünk majdnem olyan jót, mint amikor a 93. percben a saját kapujukba szerencsétlenkedték a labdát az ózdi Charles Bronson fiai ellen. Hajtás után bővebben erről, lazábban a többi csoport aktuális rangadóiról, és csoportállásokról. Szerencse fel! Elolvasom »

Rávetjük magunkat a lehetőségre, hogy végre nem azt kell számolgatnunk, ott lehetünk-e a 2078-as Eb-n, és ízekre szedjük a csoportok tabelláit két fordulóval a vége előtt, hogy kiderüljön, miféle esélyeink vannak az egyenes ági kijutásra, illetve kik lehetnek a pótselejtezős ellenfelek. Nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyjuk a tényt, hogy már a második helyhez is óriási bravúr és még annál is nagyobb szerencse kellene, az alapállásunk az, hogy a svédek lecumiznak a finnektől, és csak döntetlent játszanak a hollandokkal, mi pedig a Puskásban örömünnepet ülünk. Figyelem, kattintás után fikció, a valósággal való mindenféle egyezés a véletlen szüleménye. Aztán majd októberben meglátjuk, tényleg az-e.

Szabálymagyarázat: mivel van három ötfős csoport is, a legjobb másodiknak járó helyet úgy számolják ki, hogy a hatfős csoportokban nem számítják az utolsó helyezett ellen elért eredményeket. Ez jelen esetben úgy néz ki, hogy mindenkitől hat pontot kell levonni - ami nekünk nem csak a hat pont miatt fájó, hanem azért is, mert a San Marinói eredményeket nem számítva vastagon negatív a gólkülönbségünk. Elolvasom »