Nem is tudom, hogy is lenne jó ezt kezdeni: őszre megint csak egy marad vagy inkább őszre megint marad valaki. Kárörvendőnek kéne lenni az elsőhöz, hálásnak a másodikhoz és nyilván azok vagyunk. Múlthéten - tudod, otthon, idegenben - még azon elmélkedtem, mennyire egy hülye (más olvasatban talán kényelmes) állapot a debreceni szurkolóé, hiszen papíron szépnek, meggyőzőnek, biztatónak, tökéletesnek mutatkozó eredmények alkalmával is felettébb sokszor károsítja magát a dohogással. Megtalálja a gyengéket, kijavítja a taktikát, várja Dombit, mint az állat, úgy üvölti, hogy Bandi, bazmeg, cserélj mááár!, aztán két nap múlva mégiscsak egy sikeres dolog részesének érzi magát és Király Gabiként tekint a jövőbe. Magában sorsol, kisbuszt szervez, szabit egyeztet és közben sokadjára is felfogja a szerencséjét.