Miközben egész Németország azon mereng, vajon nagyobb lúzer-e a Hertha, mint amekkorának eddig hittük őket, a Dortmund és a Bayern egymásnak feszül Berlinben, ennek vége pedig nem lehet más, mint hogy a végén valaki sört fog vedelni a Német Kupából.

Ebben a meccsben az a jó, hogy garantáltan élvezetes lesz, minden pályára lépő legalább két indokot tudna mondani, hogy miért kell kiköpnie a tüdejét. Mindezek ellenére egyik félnek sem ez a trófea a szezon csúcspontja, nem ettől függ, milyen hangulatban mennek nyaralni (ezúttal az ukrán tengerpartra), viszont a Dortmund számára semmi sem fontosabb annál, hogy még a jelenleginél is egyértelműbb legyen, ki az úr otthon.

Általában a Bayern kollektív zacsiját eléggé rángatja, ha más az úr, ilyenkor Hoeness csak úgy tud elaludni, ha csíkos pizsamájában átmászik a szomszéd kertbe és az ellés utáni fáradtságában tehetetlen macska alomjából az egészségesnek tűnő piciket elemeli. Ez azért is fontos, mert a szemük csak később nyílik ki, és optimális esetben éppen ezt a gonosz embert látják meg elsőként – tudományosan igazolt tény, miszerint így lesz legnagyobb eséllyel a 'kolbász' a delikvens első szava.

Biztosak lehetünk benne, az öreg frusztrált, és legalább annyi feszültség szabadulna fel benne a kupa elhódításával, mint amennyire ellenkező esetben Klopp egója megnőne, immáron elhagyva ezt a nevetséges paraméterekkel megáldott naprendszert. Na, nem mintha Uli önértékelési problémákkal küzdene.

Ritka az olyan alkalom, amikor egy bajnokság hajrája úgy jön ki, hogy egy adott meccs kimenetele tényleg arról dönt, hogy ki nyeri meg a bajnokságot. Az eredmény, és a hátralévő mindössze négy meccs tükrében szinte biztosra vehető a Dortmund címvédése, ami a szurkolóik szempontjából azzal válik tökéletesség, hogy pont azzal a hat ponttal vezetnek, amit a Bayern oda-vissza történő leverésével szereztek, miközben gólt sem kaptak. A BVB egyébként a gyenge ősz után teljesen kiegyensúlyozottan teljesít, szeptember óta veretlen, és a tökéletesen megérdemelt bajnoki dupla kapujában áll. Tovább után Dortmund - Bayern mágnestábla.

Még tíz nap a Bundesliga, ami önmagában persze nem igaz, mivel május ötödikén lesz csak vége, de a mostanra besűrített, következő három forduló valószínűleg mindent eldönt elöl. Elsősorban a Dortmundra figyelünk már hetek óta, hiszen nekik kellett hibázni az izgalomhoz, vagy inkább legyünk népszerűek és mondjuk úgy: nekik nem szabadott volna rontani, hogy ne is legyen fontos, mit csinál a Bayern. Rontottak.

Most derül csak ki igazán, mit jelent a hétközi, nemzetközi kupás terhelés, ez egy olyan momentum (a pontelőny mellett, hahaha), ami könnyen döntő lehet a méhek javára. Nagyon érik egy toppmölleri szezon Heynckesnek, még ha sok köze nincs is hozzá. Mert bár a tripla gondolatát ő sem veszi komolyan, a BL-döntőbe jutás egyáltalán nem lehetetlen, de – lássuk be, – kicsit felesleges. Megéri-e elbukni otthon (sorozatban másodjára) egy szinte biztosan megnyerhetetlen, de amúgy papíron értékesebb másik döntőért?

És akkor még nem beszéltem a kupáról,  de mondjuk ez azért van, mert nem érdekel senkit.

Mielőtt még bárki azt hitte, hogy bármi is sablonosan alakul a Bundesliga idei szezonjának utolsó harmadában, még a biztonság kedvéért eljutottunk oda, hogy a Schalke nem lesz bajnok, ezzel párhuzamosan ellentmondást nem tűrően állt talpra a Bayern, sőt, hiába remegett meg a könyöke, mégsem ejtette magára a súlyt a Dortmund. Igazságtalan ponthoz jutott a 'Gladbach, ami valószínűleg Gelsenkirchenben okozza a legtöbb bosszúságot.

Mindez persze csak az eleje, középen Magath-nak és Finknek is közelebb a kiesőzóna, mint az EL-szereplés – ha ránk hallgatnak, nem szédítik az elnököt a stabil középmezőnynél hangzatosabb szöveggel. Labbadia és Babbel viszont még őszintén hihetnek a csodában, Slomkáról nem is beszélve.

Az utóbbi évekéhez hasonló kegyetlen harc jöhet a kipottyanni készülő csapatok között. Otto király miatt kicsit drukkolok a Berlinnek, de egyébként a Köln-Hertha-Augsburg-Freiburg négyes úgy, ahogy van, mehetne egy emelettel lejjebb, nem sajnálnánk egy percig sem. Szóval inkább az a pontos vallomás, hogy a 'Lauternnek szurkolok.

Az ősz az egész év legszebb és legizgalmasabb évszaka, a természet változása és szépsége ekkor mutatkozik meg számunkra a legdrámaibb formában. Az élővilág is felpezsdül, Európa ragadozói is ilyenkor a legaktívabbak, ami még érdekesebbé teszi számunkra ezeket a hónapokat. Ősszel a természet még nagyon bőkezűen kínálja a különböző táplálékforrásokat, ebben az időszakban kell felkészülniük a mérsékelt égövi állatoknak a szűkös téli időszakra, nagyobb mennyiségű zsírt kell felhalmozniuk amíg radikálisan le nem csökken az élelem. Európa nagyvadai ebben a ciklusban akár több ezer kilométer megtételére is képesek, sokkal nagyobb kockázatot vállalnak a bőséges zsákmányt kínáló területek elérése, illetve az élelem megszerzése érdekében. Az ő útjukat követjük figyelemmel Dél-Angliától a Németalföldön és a Rajna-vidéken át egészen az Atlanti-óceánig.

Annak ellenére, hogy a Bundesliga nem a start pillanatában dől el, mint a spanyoloknál a nevezett-e idén a Barca?-kérdéssel, nem is nokiás dobozok árnyékában, mint az olaszoknál, mégis, idén a friccparti ért véget a leghamarabb. Legalábbis a király megvan, azon már nem izgulunk. Kilenc év után ismét a BVB viheti haza a salátástálat.

Variálhatnánk bárhogyan ezt a történetet, lenne is rengeteg érvem, miért torz ez a kép, amit a méhek sikere majdnem a Bundásra rajzolt (így, hogy nem tizenponttal vezetnek, csak majdnem), de ez azon semmit nem változtat, hogy senki nem szólhat egy büdös szót sem. Nem csak nem érdemelte volna meg más, hanem ők meg is érdemelték. Respekt für den BVB.

Hajtás után három dolog a 2010-'11-es szezon bajnokához meg az egész kontextushoz.

Még pár hónapja szerettem volna írni egy posztot ezzel a címmel, ami picit másról szólt volna, mint a mostani, de látnom kell saját zsenialitásomat – akkori gondolataim pótolhatatlan inspirációt jelentettek és jelentenek ehhez az íráshoz.

Egyszer nagyon régen, amikor megcsináltam életem rengeteg ostobasága közül az egyik látványosabbat, azt mondta nekem egy kedves mosolyú embertársam, hogy a szülői pofont, amit amúgy fizikailag sose kaptam, érezzem nyugodtan egy forró ölelésnek. Ez a mostani fejemmel egyértelmű, akkor kellett pár óra, míg felfogtam, habár az általa még abban a körmondatban használt szopóálarc szóról azt hittem, vagy valami néptánc, vagy egy nagyon rossz sütemény.

Dortmundban kezdenek eljutni oda, hogy már látják, egyszer nem apu keze jön az ajtófélfa mögül, hanem egy virtuális, és a kettő között az is egy borzasztóan idegesítő különbség lesz, hogy utóbbit verbálisan széjjel fogja cincálni az egész falu sajtó meg aki csak tudja. Nehéz lesz, gyerekek.

November van, ami a hippi-naptár szerint az év utolsó nyári hónapja. Szerintünk viszont a futballősz kellős közepe, sőt, a szezon negyede, máshol már egészen a harmada, ami kiváló lehetőséget ad arra, hogy körbenézzünk a jelenlegi uralkodóházak udvartartásában. Képzeletben tettünk egy kört Európában és sorba vettük, hogy kik és miért vezetik a legjobb bajnokságokat. A futball megközelítésének számos szempontja érdekel bennünket, de most az imscouting.com oldalon fellelt ötlet alapján, a listavezetők alapvető taktikáját veséztük ki - néhol kicsit ellentmondva az ötletgazdának. Egymástól eltérő, de jelenleg, országhatárokon belül eredményes stratégiákról írunk hajtás után, fenntartva, hogy a taktika önmagában nem elég. Hajtás után Garcia Bőrmester, OJ, mocsing és _benito értekezik az alá tartozó bajnokság aktuális eminenséről.

Elolvasom »