Fanyalgásból vagy a lehordás szándékával nyilván nem írnék posztot, de pár órával az idei ANK díszes végjátéka előtt azért színtiszta lelkesedésből sem tudok. Pedig a választott csapatom döntőzik, ráadásul az ellenfele sem az aranygenerációt búcsúztató Elefántok vagy a kísérleti csapattal érkező Ghána, hanem az a nigériai válogatott, akiket tornaszinten nagyon régen nem láttunk ilyen magasan. De akinek volt szerencséje a temérdek bírói baklövéshez, az évről évre lelketlenül, mindenkit megcsalva játszó észak-afrikaiakhoz vagy a futballra alkalmatlan pályákhoz, alighanem akad némi hiányérzete. A tovább után azért a pozitívumok lesznek többségben.

A szokásoknak megfelelően most jól megmondjuk, miért szurkolj egyik, vagy másik csapatnak. Elsőnek hajrá, Olaszország!

Ha a torna előtt azt mondom, Spanyolország befosva fog készülődni az Olaszország elleni Eb-döntőre, rámhívod a felcsert. Kizárólag Prandelli személye miatt voltak kétségeim, hogy ez sokkal inkább lesz a Zokogó Cassano, a szerencsétlen Marchetti és az összeroskadó Di Natale Eb-je, mint bármi más.

Erre az olaszok ilyenek lettek:

Minden sorozatnak a döntő és annak résztevői mutatják meg a valódi mélységét. Utólag lehet lamentálni azon, mennyivel lett volna más mondjuk a legjobb nyolc vagy négy mezőnye, ha egyik-másik nyegle nagyklub nemcsak a kiesésre vár, hanem kicsit komolyabban veszi a szereplést. Vagy ha mondjuk a BL-hez mérten is vonzó pénzdíjak kerülnek megállapításra már az elején és ezzel nem ítélik bohócsorsra ezt a valóban fasza sorozatot. Ez persze nem minősíti a döntősök idei evolúcióját: az állhatatos Bilbaót és a tavaszra összerázott Atléticót is van miért szeretni. Ma este Bukarestben ők házidöntőznek az Európa-Liga serlegéért.

Minimum kilencvenkilenc százalék az esélye annak, hogy a súlyos döntések sorát elöl és hátul is az utolsó forduló hozza majd meg.

Egyedül a győztes kiléte dőlhet el hamarabb, ha ugyanis az elképzeléseim igazolást nyernek, hat pont előnybe kerül a Montpellier, amivel aztán megroppanthatja párisi vetélytársát, sőt, a lagymatag marseille-iek után a Lille jótékony segítségére is számíthat a közeljövőben. Az alsóház is fortyog tovább, amennyiben az Auxerre nem győz, átmenetileg felfüggesztheti az élvonalbeli jelenlétet.

A bajnokikra vasárnapi kezdettel kerül sor, a szombatot a Lyon-Marseille Ligakupa-döntő uralja.

Ha lenne itt oldalt egy szavazódobozunk azzal a kérdéssel, hogy összességében milyennek értékeled az Afrika-kupa színvonalát, majdnem biztos vagyok benne, hogy tízből nyolcan a gyengére gondolnának. Az első másfél hét csetlő-botló fociparódiái, a vérmes reményeket nulla játékra alapozó, magát teljesen leminősítő Szenegál és Marokkó bukása, kiegészülve az olykor üres stadionokkal és a hiányzók Egyiptomtól Dél-Afrikáig terjedő listájával valóban a nívótlanság irányába mutat.

Na de ne ezekből merítsünk, hanem a két házigazda helytállásából vagy a mali és zambiai srácok meneteléséből - pláne, ha győzelemmel zárják a tornát. Az ANK döntőjében Zambia és Elefántcsontpart.

A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

Nem a Barcelona változott. A csapat ugyanolyan zseniális, mint két évvel ezelőtt, talán csak még erősebb lett azóta, hiszen pofátlanul fiatal tagjai érettebbek, és/vagy világbajnokabbak lettek a Manchester Uniteddel való legutóbbi találkozás óta. Valahogy mégis megváltozott a közhangulat a Barca körül. A Rijkaardtól sújtott, a Real Madrid gonosz felhője alól kitörni igyekvő csapat mezéből nemcsak azért adtak el kétszer annyit, mert gyönyörű futballt játszott, hanem mert könnyű volt szimpatizálni a Legkisebb Királyfit meggyőzően alakító klubbal is. Az elmúlt években a csapat sokat tett azért, hogy ez a címke lekerüljön a hátáról, és a helyére arannyal azt hímezze, hogy „Legyőzhetetlenek vagyunk, szevasztok!” Ennek köszönhetően egyrészt megnőtt –  és ugyanannyira fel is hígult – a Barca szurkolótábora, másrészt bárki állt is a másik oldalon, egyre forróbban gyűlölt minket. Elolvasom »

Mediterrán minitornaként, portugál háziligaként aposztrofáltuk az EL végkifejletét, mostanra pedig elértük a döntő küszöbét: a lesajnáltsága ellenére is sok tanulságot felsorakoztató kupatavasz ma este Dublinban éri el tetőpontját. Ennyire szomszédvárakkal még nem rendeztek finálét és ennyire egyértelműnek tűnő felállás se gyakorta adódik egy efféle sorozat döntőjében: vajon kényelmesen eljátszogat a kicsikkel a Porto a 60. percig, elhitetve, hogy lehet keresnivalójuk, esetleg – ahogy donnelly fogalmazott - élesbe' hátulról hajtják végre a várt forgatókönyvet a szívós bragaiakon? A konklúzió pedig: a legutóbbi három fináléját bearanyozó Porto erőfölénye túl komoly ahhoz, hogy a Bragának a kötelező udvariasságból táplálkozó esélyeknél akár egy picivel is többet adjunk.