Kedves arcú, aranyos, ősz bácsika áll a vonal mellett. Nem látod rajta, hogy a csapata éppen 3-0-ra veri a legnagyobb ellenfelét, vagy egy másodosztályú kicscsapat pofozza őket lilára a kupában. Nem emlékeztet futballedzőre, pedig az. Nem is rossz. Volt szerencséje egészen nagy klubokat vezetni, illetve közepes klubokat a nagyok közé irányítani, a megítélése mégis vegyes. Vagy ahogy kedvenc szájkarate-partnere, Mourinho megjegyezte: nyerni, azt nem lehet vele. Hogy ez valójában csak egy pályafutást végigkövető szerencsétlenség-sorozat, vagy valóban képességbeli gondok vannak-e vele, azt nem mi fogjuk megítélni, de annyit feltétlenül megérdemel posztunk múzsája, Claudio Ranieri, hogy kellő megilletődöttséggel búcsút intsünk a rengeteg kirúgás közül a legfájdalmasabbat elszenvedő Tákolónak. Elolvasom »