Négy nappal azután, hogy szerencsétlen Benfica a 92. percben szinte biztosan elvesztette a portugál bajnoki címet Porto ellen, a tragédiát meg tudták fejelni azzal a fájdalommal, amit egy európai kupadöntő elvesztése okoz – mindezt zsinórban hetedszer kell átélnie a klubnak, kicsit olyan érzés lehet, mint amikor valaki három műszakban kamikaze. Hacsak a Bayern el nem veszíti a BL-döntőt, menthetetlenül a Benfica lesz Európa legtöbbet emlegetett lúzere a következő években. Eközben a Chelsea pont ellentétes utat jár be: Mourinhóval az úristennek sem jött össze a BL, beszéltünk a Liverpool elleni fantomgólról, később szerencsétlen Terry moszkvai elcsúszásáról – ő egyébként úgy nyert BL-t és El-t, hogy egyik alkalommal sem volt pályán a döntőben –, aztán volt itt ez az Övrebo-kalandpark, miközben Abramovics két pofára falta az edzőket. Aztán mindez megváltozott, a Chelsea újabban zombihordaként kísérti Európát, és sehogy sem lehet őket kinyúvasztani. Benítezt novemberben nevezték ki, és 175 nappal később nemhogy nem árt nekik az ólom, de szinte kívánják az újabb sorozatot.

A BL-ben az egymáshoz teljesen közeli erőviszonyokból történelmi verések születtek, míg az EL-ben az egymástól jól elkülöníthető potenciállal bíró csapatok között viszonylag nyílt maradt a játék. Egyedül talán a bázeliek esélyei csappantak meg végzetesen, de annyi azért van bennük, hogy igazán nehézzé tegyék a Chelsea továbbjutását. A klubtöri legnagyobb sikerének kapujában álló törökök minimális előnnyel lépnek harcba a Benfica otthonában, de alapembereik egy részére nem számíthatnak.

Ahogy donnelly írta egyik előző posztjában, az elődöntőket csak imádni lehet. Annál már csak a döntőket lehet jobban szeretni és ezt a négy csapatot épp úgy sikerült egymás mellé sorsolni, hogy viszonylag nagy rizikó nélkül be lehessen kiabálni a két finalistát. Természetesen adja magát  a Chelsea-Benfica, mondom ezt úgy, hogy a két és fél hónapja nagy műgonddal kitalált Atléti-Napoli érdeklődés hiányában elmaradt.

A Fener-Benfica lesz itt az a párharc, ami legközelebb áll az EL szellemiségéhez: bárki is szerezze a gólt, mindkét menetében bedrogozott harcikutyákká változhatnak a szurkolók, sőt, a játékosoknak is van affinitása a hevüléshez, ha összefeszül a török a portugállal, ott a kanapé nyugalmát azonmód bezárják a szobába és teljes fogsorral ugranak a másikra. A másikon persze lehet a Bázelért szorítani, bár az a megfigyelés, hogy az idegenbeli meccsein nagyon nem akart gyilkológépnek látszani a Chelsea, nem jelenti közvetlenül azt, hogy most is így lesz. Az otthoni korrekció lehetősége mindenesetre ad némi mozgásteret.

Donnelly írta, hogy ez a BL-forduló megtévesztésig hasonlított egy EL-játéknapra, úgyhogy bízhatunk benne, hogy az Európa Liga negyeddöntői kárpótolnak minket. Az amott tapasztalható britmentesség itt komoly szorzóval jön vissza, sőt, a Chelsea (vs. Rubin) és a Spurs (vs. Basel) elődöntője valójában csak azon múlik, hogy mennyire fektetnek bele komoly erőfeszítést tudva, hogy a bajnokságban sokkal komolyabb feladataik vannak. A Newcastle helyzete nehezebb, hiszen a Benfica csak elunatkozta magát idáig, és így valószínűleg már meg is akarja nyerni.

A játéknap rangadója egyértelműen a Fener-Lazio lenne, de az oda(?)-vissza nézők nélkül lejátszandó párharcból pont az marad ki, ami miatt ez a párosítás a legtöbbet ígéri: két rohadt jó szurkolótábort zártak ki a római stadionból, és - ebben nem vagyok biztos - Isztambulból is.

A Lazio blog a szokásos alapossággal gyúr a meccsre, a Newcastle-nél a kezdőre is lehet tippelni, és biztosan lesz poszt Fulhamből, Enfieldből és Lisszabonból is.

Ha én NST-törzsolvasó lennék, az járna a fejemben, vajon melyik szerző jegyzi az utolsó forduló utolsó játéknapjának posztját. A fejlécen látható mezek nagyjából kijelölik a fókuszpontokat, a törzsolvasók már a név alapján előre tudják, melyik meccsen lesz a hangsúly, de igyekezni fogok kompenzálni.

Máris azzal kezdem, hogy borzasztó eseményeknek lehettek tanúi a gelsenkircheni vájárok sarjai: szülöttük, vérük, Motsching szerint a „Veltins aréna gyepén fogant kékvérű bányász” egy ideig a Bayern München csapatkapitányi karszalagját viselte. Aztán megemlítem, hogy idén ki lehetett esni a BL-csoportkörből úgy, hogy az utolsó körben pontot hozol el a Camp Nouból, vagy mindjárt hármat az Old Traffordról. És csak aztán kanyarodok rá, hogy a Juventus szépen, artikuláltan kifejtette a választ a Mennyit ér a veretlen olasz bajnoki cím Európában-kérdésre.

Rafa Benítezt a Chelsea-szurkolók nyakára hozni olyan, mint karácsonyra Sziget hetijegyet ajándékozni Robinson Crusoe-nak. Nem szerencsés. Nem csak azért, mert a pincér korábban többször is becsmérelte a lelketlen klubot, melynek ajánlatát soha a büdös életben nem fogadná el, hanem azért is, mert komoly értékválságba dönti a drukkereket, és magát a Chelsea-t. Még akkor is, ha a londoniak már hozzá vannak szokva a hülye választásokhoz. Az angol válogatottnak soha nincs rendes kapusa, a Chelsea-nek soha nincs rendes edzője. Jó, a soha némiképp túlzás, Mourinhónak vagy Ancelottinak nem kell szégyenkezni, bár ők is csak az erős pettingig jutottak, a legszentebb szentélybe nem tudtak behatolni, ami pedig Abramovics legfőbb vágya volt. Di Matteónak sikerült, mégis lapátra tették. Pedig.

Összeharangozó jellegű, vagy legalábbis ezt a funkciót betöltő poszt következik, amelyben néhány grafikon erejéig Hodgsonometerezünk meg Hodgsonogramozunk, hiszen sikerült feldolgoznunk az első néhány fordulót is teljes egészében, úgyhogy van mit mutogatnunk, meg megnézzük, hogy az európai kupás helyeken állók milyen Hn-értékeket meg átlagot produkáltak, aztán a végén a csúcsformában lévő pöte betolja tippjeit. Reszkessetek, kommentelők!

Egy elég komoly meccs, néhány érdektelen találkozó, pár egészen alibi és a szezon leggusztustalanabb gólja – röviden ezek történtek, de majd látni fogjuk, hogy a komoly cucc már a két csapat hozzáállása alapján eldőlt, és boncolgatni fogjuk azt is, hogy ki miért és mikor állt ki, illetve mikor fog kiállni B-csapattal, miért tehetik meg, és miért fontos ez. Torres önbizalmának nyilván jót tett, hogy helyette inkább a keretben található utolsó előtti szélső hátvéd került be a csapatba, kicsit sajnáljuk a Kolozsvárt, de nagyobb perspektívába helyezve a történteket, nem szabad felháborodnunk, és kíváncsian várjuk, hogy vajon lehet-e majd fogadni a Sahtar–Juve csoportrangadóra.

Ez egy üres poszt.
Nektek kell megírni.

Be lesz írva.

Ez egy üres poszt.
Nektek kell megírni.

Be lesz írva.

Egy 80 éves nagymama betelefonált az MUTV élő műsorába a Chelsea elleni meccs előtt, hogy elmondja: szerinte ez a gyémánt formáció egy nagy baromság. Kijelentette, hogy ha Fergie nem tér vissza hamarosan a jól bevált régi játékhoz, akkor előbb-utóbb szívinfarktust fog kapni, mert nem bírja idegekkel, hogy mindig hátrányba kerülünk.

"Jobb, ha nem húzok vele ujjat" - reagált Sir Alex a másnapi sajtótájékoztatón a nagymama taktikai tanácsára, és a Chelsea ellen tényleg visszatért a szélsőkhöz - olvashattuk a Stretford End Facebook oldalán, és valóban A. Young csapatba kerülése volt a két kezdő legnagyobb meglepetése.

Tulajdonképpen már a felállásokból lehetett látni, hogy itt baj lesz, annyit legalábbis biztosan kiolvashattunk, hogy nagyon kétélű taktikája van mindkét csapatnak – persze főleg a Chelsea-nek. Kezdjük is rögtön a két kezdővel, aztán szép lassan kibontjuk az ügyet.

Miközben a Barcelona és a Manchester United a vártnál sokkal nehezebben, de továbbjutott a csoportjából, addig a Bayern, a Valencia és a Sahtar óriásit lépett felé, a Juventus pedig belevágta a bökőt a saját lábába. Új szerelmünk, a Braga továbbra is kiszámíthatatlanabb, mint egy első menzeszét bonyolító fruska, a Szpartak és a Benfica kiváló meccset játszottak Moszkvában, a Barcelona pedig még a szünetben sem adta oda a labdát az óriásit küzdő Celticnek – világrekord-gyanús a labdabirtoklási stat.

Inkább a következő forduló, a mostani kör visszavágója lesz döntő, de már most körvonalazódnak a csoportkör végét pihenéssel töltők, az utolsó pillanatig megfeszülők, és a nagy vesztesek, akik többre hivatottként nem érik meg az egyenes kieséses szakaszt sem.
Elolvasom »

Azt mondhatnánk, hogy mérsékelten érdekes játéknapon vagyunk túl, csakhogy a Celtic olyannyira nem nyer minden hónapban/évben/évtizedben idegenbeli BL-meccset, hogy egyenesen ez volt története első ilyen bravúrja. A Barcelona negyedóra alatt elvesztette Puyolt és Busquets-et, a Benfica meg a meccset azzal, hogy nem lőtt öt gólt és provokált ki három kiállítást a meccs első perceiben. A Chelsea keményen megbüntette a dánokat, amiért arrafelé mindenki csak La Liga-meccseket néz, Juventusban továbbra is képtelenség nyerni, érdekesen alakul a Bayern csoportja, és új főellenségre lelt a Manchester United.

A múlt heti bejegyzésnek azt a részét, amely az angol bírókról szól, egészen nyugodtan bevághatnánk minden egyes PL-poszt elé, vagy azt is csinálhatnánk, hogy csak a játékvezetésről írunk blogot, esetleg megalkothatjuk a Webb-o-metert a hülyeségük mérésére, mert mindig szolgáltatnak elég témát ezek a szerencsétlenek. De mi inkább csak érintőlegesen foglalkozunk a marhaságaikkal, mert azért a játékosok is szoktak érdekes dolgokat csinálni, és itt van nekünk a Hodgsonometer Turbo, amelyet pont azért fejlesztettünk ki, hogy egy forduló minden meccsét könnyedén le tudjuk mérni vele, vagyis kicsit visszavettünk a mérési pontosságból a mennyiség és a sebesség javára, de ez érdemben nem változtat a dolgok szerkezetén.

A párosításokat böngészve az ember gyorsan meghozta a döntését: a Barca felkoncolja a ruszkikat, ezt csak perverzek nézik, a United ugyanígy tesz a törökökkel, a Valencia most nem egy kategória a Bayernnel, ott is kokizás lesz. A többi nem érdekes, marad a Chelsea-Juventus, és a kőbe vésett döntetlen.

Aztán úgy alakult, hogy a Barca vezetése után nemcsak fordított a Szpartak, de kifejezetten ráhozta a frászt a katalánokra, a United győzelméhez sokkal nagyobb szükség volt De Geára, mint azt bárki gondolta volna, a kolozsvári CseFeRe Bragában, a BATE pedig Lille-ben borított akkorát a papírformán, hogy ha ezeket az eredményeket előre tudom, ezeket a sorokat Baliról írnám. De nem. Elolvasom »

Az NST által a nyáron kifejlesztett Hodgsonometer az angol bajnokság stílusának mérésére szolgáló eszköz. Nem mondja meg, hogy melyik csapat jobb, vagy melyik stílus hatásosabb, viszont számszerű értéket rendel a különböző stílust képviselő klubok játékához, így könnyebben hasonlíthatjuk össze, hogy egy-egy csapat hogyan is próbálta lehozni a meccset, a hagyományos angol iskolát választotta-e, vagy inkább európai módon próbált-e focizni. Nagyon leegyszerűsítve 1 Hodgson (Hn) a hagyományos angol direktfocit játszó, főleg a PL alsóházában található, Championship-kompatibilis alakulatokra jellemző játék, míg 5 Hn a csúcson pörgő Barcelona stílusához rendelhető érték.

Az NST által a nyáron kifejlesztett Hodgsonometer az angol bajnokság stílusának mérésére szolgáló eszköz. Nem mondja meg, hogy melyik csapat jobb, vagy melyik stílus hatásosabb, viszont számszerű értéket rendel a különböző stílust képviselő klubok játékához, így könnyebben hasonlíthatjuk össze, hogy egy-egy csapat hogyan is próbálta lehozni a meccset, a hagyományos angol iskolát választotta-e, vagy inkább európai módon próbált-e focizni. Nagyon leegyszerűsítve 1 Hodgson (Hn) a hagyományos angol direktfocit játszó, főleg a PL alsóházában található, Championship-kompatibilis alakulatokra jellemző játék, míg 5 Hn a csúcson pörgő Barcelona stílusához rendelhető érték.

A felvezetők után majdnem sikerült követnünk az olimpiai futballtornát, de sajnos csak majdnem, ahogy az talán észlelhető is volt. Az olimpiával járó terhelést csúnyán benéztük, maximum erőszakposztokkal tudnánk előállni, azokat meg inkább hagyjuk. Próbálunk majd javítani, addig is legalább az átigazolások megtárgyalására lehetőséget kínáló poszttal jelentkezünk a Chelsea zsákmánya, Hazard kapcsán, akire David Luiz megsemmisítő csapást mért a csapat edzésén.

A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

A Chelsea neve mára az ósdi ellentéte lett. Mindenki, aki a régi futballhoz kötődik, jajveszékelve mutogat a futball hamis prófétájára, amely a pokolba vezető útra csábítja a tévelygő fociszurkolókat. Mondják csak ezt, mi kiválót kacagunk rajtuk, egyrészt mert semmi ilyesmiben nem hiszünk, másrészt mivel tudjuk, hogy ezt csak az irigység és a frusztráció mondatja velük. Féltik az ősidők óta féltve őrzött csecsebecséiket, amelyekről le kell mondaniuk. Amellett, hogy hiszünk a szabadságban és az egyenlőségben, realisták is vagyunk, a kapitalista világrend pedig lehetőséget ad arra, hogy rátegyük kezünket a régi világrend javaira. És meg is tesszük. New Deal.

A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

Ha elég sok focit nézel, akkor elég sok szar meccset is látsz. A szar meccs viszont az igazi focibuzinak még bőven lehet élvezhető, ha nem is az adott meccs miatt. Hanem például azért, mert el lehet mélázni alatta valami olyasmiről, amit eszedbe juttatott. Én még azt is megjegyeztem, hogy a képernyőn éppen a bűnrossz Romát koncolta fel a végül kiesett Lecce, amikor azon kezdtem gondolkodni, mit is jelent nagycsapatnak lenni.

Nem állíthatom, hogy ezek a mélázások mindig meghozzák a választ, de egy lépéssel biztosan közelebb visznek a megoldáshoz. Mire a Roma lankadt feltámadása kimúlt Leccében, megállapítottam, hogy a nagycsapat az, amit még azok is annak tartanak, akik olyan forrón gyűlölik, mint a kutyájukból kiszedett kullancsot. Elolvasom »