A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

A Chelsea neve mára az ósdi ellentéte lett. Mindenki, aki a régi futballhoz kötődik, jajveszékelve mutogat a futball hamis prófétájára, amely a pokolba vezető útra csábítja a tévelygő fociszurkolókat. Mondják csak ezt, mi kiválót kacagunk rajtuk, egyrészt mert semmi ilyesmiben nem hiszünk, másrészt mivel tudjuk, hogy ezt csak az irigység és a frusztráció mondatja velük. Féltik az ősidők óta féltve őrzött csecsebecséiket, amelyekről le kell mondaniuk. Amellett, hogy hiszünk a szabadságban és az egyenlőségben, realisták is vagyunk, a kapitalista világrend pedig lehetőséget ad arra, hogy rátegyük kezünket a régi világrend javaira. És meg is tesszük. New Deal.

A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

Ha elég sok focit nézel, akkor elég sok szar meccset is látsz. A szar meccs viszont az igazi focibuzinak még bőven lehet élvezhető, ha nem is az adott meccs miatt. Hanem például azért, mert el lehet mélázni alatta valami olyasmiről, amit eszedbe juttatott. Én még azt is megjegyeztem, hogy a képernyőn éppen a bűnrossz Romát koncolta fel a végül kiesett Lecce, amikor azon kezdtem gondolkodni, mit is jelent nagycsapatnak lenni.

Nem állíthatom, hogy ezek a mélázások mindig meghozzák a választ, de egy lépéssel biztosan közelebb visznek a megoldáshoz. Mire a Roma lankadt feltámadása kimúlt Leccében, megállapítottam, hogy a nagycsapat az, amit még azok is annak tartanak, akik olyan forrón gyűlölik, mint a kutyájukból kiszedett kullancsot. Elolvasom »

Közeledik a BL-döntő, tehát elő kellett vennünk jól bejáratott, megbízható műszereinket, melyek segítségével tudományos igényű elemzést készítettünk arról, hogy miért okozna morális kataklizmát az egyes csapatok szombati győzelme.

Szeretve tisztelt felebarátaim, sporttársak. Közeleg a BL-döntő, és a nagy, összközösségi ellenséget lebíró Chelsea már-már a reformkor romantikájával, egy nemzet eposzi igényével, olykor már túlvilági elemek bevonásával jelenik meg a sajtóban. Ne hagyjuk, hogy megtévesszen minket a látszat, és érzékeinket félrevezesse az esőcsináló Di Matteo legendája. Hogy a Valencia, meg a sírból visszahozott továbbjutás a Napoli ellen. Hogy a szívszaggató küzdelem a Camp Nouban, ahogy a remény utolsó morzsáit is felcsipegették a stelázsi mellől ezek a szerény, ám nemes férfiak. És ez a Torres, most mondd meg, nem drámai az élet, ilyen a hollywoodi forgatókönyvekben sincs! Ó, bazdmeg, dehogy nincs, pont ott van. Hiszen mindez nem más, mint érzelmi-intellektuális Teleshop, a tömény klubmodell vetülete. A történelem tele van csalókkal, és az őket éltető balekokkal. Bizonyos szerencsétlen egybeállások esetén ezek az emberek egyetlen egységfrontba, úgynevezett futballklubokba tömörülnek. De úgy futballklub ez, mint amikor megrendeled a NASA technológiás comb- és farizomerősítő gépet. A reklám minden szava igaz, tényleg elfér a kanapé alatt! Mint Terry, mikor túl korán jön haza a férj. De ez még nem minden. Hajts, lapozz, rendelj!

"Ha te vagy az első, te vagy az első. Ha második vagy, senki vagy." Olyannyira, hogy például a többi csapatéval ellentétben a Liverpool wikipédia-oldala nem is tartja a számon a második helyeket. Igaz, hogy a Féltékenység Fővárosában is átvették ezt a gyakorlatot, de a becsületükre legyen mondva, hogy legalább a pályán is igyekeznek ehhez igazodni: a hétfői rangadón sem csináltak semmit, így nem is nyernek majd semmit. Természetesen logikai alapon azt a mérkőzést kellett volna Az év meccse címmel beharangozni, de mivel sejtettük előre, hogy egy fostenger lesz, így nem is akartuk a hőségben feleslegesen terhelni ilyesmivel a bájtjaitokat. A mostani viszont tényleg az év meccse lesz. Legalábbis a pályára lépők kb. 77%-ának.

A látótávolság nulla, fogytán az üzemanyag. A kettes motor ég, csökken az olajnyomás. A navigáció elszállt, és nem tudom kiengedni a futóművet. Beszart a hidraulika. A köd egyre vastagabb, Johnny egyre hájasabb. Elvesztettem a bal szárnyat... elvesztettem a jobb szárnyat is. Ilyet még nem láttak, pörög, mint egy szélkakas!

Hát pörgött rendesen, majd becsapódott az SS Essess tatjára, de Roberto Di Matteo sikeresen ötvözte Ted Pájnacsősz Striker és Topper Harley skilljeit, majd Rex Kramer életének legszarabb landolásával földre tette a gépet. Nagy durranás és Airplane paródia a BL-elődöntőben  - mert azt tudjuk, hogy a vígjáték is csak a dráma egyik fajtája.

Haladjunk akkor sorrendben.

Nem sokkal azt követően, hogy az óriás kimondta a fenti szavakat, jóslata valóra vált. Nüansznyi eltéréssel ugyan, de a múlt hátborzongató módon megismétlődött, a nézők pedig választ kaptak arra, ki ölte meg Laura Palmert. Kissé erőltetett a hasonlat, de ez a mondat és jelenet ugrott be, amikor a Barcelona-Chelsea visszavágóról kezdtünk el gondolkodni. Mielőtt kiderülne, ma este ki lesz a gyilkos (és ki az áldozat), valószínűleg kísértetiesen ugyanazt kell végignéznünk, mint a múlt héten. Az az érdekes – két meccses párharcokban nem túl gyakori – helyzet állt elő ugyanis, hogy a döntőhöz mindkét csapatnak kábé ugyanazt kell játszania, mint az első mérkőzésen. Ugyanazt, csak tökéletesebben: a hazaiaknak a helyzetkihasználásban, a vendégeknek a helyzetek megakadályozásában kell a múlt szerdához képest javulniuk. Aki többet javul, az jut tovább, és ezek a különbségek most messze nem az elhanyagolható kategóriába tartoznak: a BL-döntő múlik rajtuk.

A mai meccsel kapcsolatban született anyagokat két fő téma köré rendezhetjük: az egyik arról szól, hogy a Chelsea miben reménykedhet, hogyan győzheti le a Barcelonát, ha egyáltalán, a másik pedig azt próbálja bizonygatni, hogy a Chelsea most tényleg nem fog félni a Barcától. Pedig azért nem ártana, legalább egy kicsit, főleg ha az ember Gary Cahillekkel a védelemben áll ki Messiékkel szemben – és itt most nem is igazán tudjuk, hogy jó-e a kékeknek, hogy nem játszhat a bohóc David Luiz, vagy rossz. (De, igazából tudjuk.) Ráadásul félni még azért is jó, mert ha úgy vagy kicsit még jobban félnek, mint 2009-ben, akkor a Barcelona játékosai nem igazán fogják magukat jól érezni a pályán, ami mindenképp érdekes meccset jelenthet a számunkra, sőt a Chelsea még nyerhet is. Nem kell mást tennie, csak félni.

Aki ebben a szezonban hat éves kisgyerek, az majd elég könnyedén magyarázhatja meg 30 éves fejjel, hogy miért szurkol éppen a Real Madridnak. Semmi egyebet nem nézve, csak a szemmel látható „terméket”, az egészen hihetetlen, amit a Real a meccsei jelentős részén bemutat. Egyikünk sem, közel sem Real Madrid szurkoló itt, akik vagyunk, és ez a tény már nem is fog megváltozni soha, de a madridi csapat mutatja most azt, amit a régi focinak gondolunk. Egy pillanatra félretéve minden jogosnak vélt sérelmünket, amit Mourinho, Pepe, Ramos vagy a hatalmas pénzek okoztak, azt tudjuk megállapítani, hogy ha gólokért nézzük a focit, akkor azt a Real Madrid hozza. Heinrich tegnapi posztjának ez nem riposztja, nem Real-nyalás és Barcelona-beszólás szándékával készül, hanem pusztán annak rögzítésére, hogy Ronaldóéknak nem elég, hogy rengeteg gólt rúgnak, de az elmúlt meccseken berúgtak 5-6 olyat is, ami a szezon legnagyobbika is lehetne. Kérdés sem volt az Apoel kiejtése, ami megtörtént tegnap. A másik párharc pedig a gyengélkedésből lábadozó Chelsea sikerét hozta, némi parával a végén, de annyi meg kell, hogy egy kicsit jobban aludjanak az izgalomtól.

Elolvasom »

A múlt héten megpróbáltuk elhitetni magunkkal, hogy ebben a két párosításban jóval több lehet annál, mint amit első ránézésre ígérnek. Egy héttel bölcsebben már nem megy annyira a lelkesedés, az első meccseket és az erőviszonyokat látva minden idők egyik leglaposabbnak ígérkező BL-negyeddöntős játéknapjának nézünk elébe. Izgalmakra csak a Stamford Bridge-en van némi esély, BL-klasszikusokra vágyó gyermeki szívünk egyedüli kapaszkodója, hogy ott az idei sorozatban már történt két csodával határos feltámadás – igaz, ezt mindkétszer a hazaiak produkálták. A madridi meccsel kapcsolatban ambivalens érzéseink vannak: nem tudjuk, hogy örüljünk vagy méltatlankodjunk amiatt, hogy ez a mérkőzés most nem egy érdektelen csoportmeccs, hanem egy BL-negyeddöntő visszavágója lesz.

„Védőt igazolni a gyengeség jele” – ez már önmagában elképesztő ostobaság, de a legjobb védőt elengedni csak azért, mert nem képes flikkflakkokra, mint Makelele szájában a negró, világít rá a szellemi fogyatékosság nyilvánvaló jeleire. Makelele a Real Madrid legjobb és legfontosabb játékosa volt az ott töltött három szezon alatt, az elnök úr mégis kivágta, mint macskát szarni, azzal az indokkal, hogy átlagos képességű, látványtalan futballista (és az ilyennek nyilván nem fizet annyit, amennyit kér). De mi lett volna, ha valaki meggyőzi Florentino Pérezt, hogy szerkezeti problémái lesznek a csapatnak a következő években, és Zidane-ék nem tudnak úgy csillogni, ha most elengedi a csapat dízelmotorját, és az elnök megemeli a védekező középpályás fizuját?

Másfél héttel ezelőtt, a sorsolás kimenetelét szemlélve azon kaptuk magunkat, hogy szinte ösztönösen ugrottuk át a negyeddöntők körét, és már a Real-Bayern, valamint a Chelsea-Barca elődöntős párharcok zamatát ízlelgettük. Ha viszont nem zsigerből, felszínesen és előítéletekkel megrakottan elemezzük a legjobb nyolc közötti párosításokat, hamar kiderül, hogy jóval több van ebben a körben, minthogy csak a remélt csúcsrangadók kötelezően letudandó előjátékának tekintsük: bőven lesz szépségben, élményben, érdekességben, sőt, akár meglepetésben is részünk a következő BL-héten.

A mai két meccs közül az egyik a legkönnyebben, a másik pedig a jelenleg legnehezebben megtippelhető párharc odavágója lesz, és bár egyik sem ígér látványos, sokgólos csatát, – már csak az esélyek közötti óriási és nagyon kicsiny különbség okán is – kifejezetten érdekes összecsapásokat vizionálunk. Egyúttal arra a kérdésre is keressük a választ, hogy este melyiküket kezdjük el sztrímelni, mert ennek eldöntése tegnap délután óta nem sikerül.

Két ellentétes formában és lelkiállapotban lévő csapat meccse volt a City-Chelsea. Előbbiek kiestek az Európa-ligából, ráadásul a bajnokságban is botlottak egyet (megérdemelten) a Swansea ellen, így hosszú idő után már a MU mögött helyezkednek a tabellán. Eközben a Chelsea felemelkedése volt a BL legnagyobb sztorija, továbbmentek a hazai kupában is, és Di Matteo veretlenül készült az Etihadba. A karakterek nem, csak a tendenciák változtak: a Chelsea immár Di Matteo elvei szerint, mélyen a saját térfelén védekezett, egy totális fullbekké változtatott Bosingwával és Cole-lal, míg a City addig erőltette a rövidpasszos támadásait, míg eredményre nem vezettek. Tovább után Mágnestábla, és egy kis Mancini-méltatás.

Ha van jelszó, amit a visszavágók mellé biggyeszthetünk, az biztosan a „kontrajáték halála” lenne, hiszen az ilyen game plannel pályára lépő csapatok 15 gólt kaptak, és közülük csak a Napolinak volt esélye, bár neki is jobbára csak az első meccsen megszerzett előnye miatt. Saját feladatát közülük mégsem az olasz, hanem az orosz csapat oldotta meg legjobban, de Madridban nyerni (vagy sokgólos döntetlent játszani) azért jelentősen túlmutatott ennek a CSZKA-nak a képességein.

A Chelsea és a Napoli képességeit már sokkal nehezebb megítélni, főleg ez alapján a meccs alapján, ahol igazán kevés említésre méltó dolog történt, még ha maga a meccs ritmusa, és az eredmény alakulása egy igazi BL-klasszikussá is tette a legkiélezettebb visszavágót. Elolvasom »

Az angoloknál negatív, az oroszoknál pozitív meglepetés volt, hogy két csapatuk jutott a 16 közé. Most, a nyolcaddöntők utolsó játéknapján viszont minden azt sugallja, hogy e két nemzet csapatai további meglepetéseket már nem tartogatnak a számunkra. Bár a labdarúgás az a sport, ahol minden megtörténhet, ugye. Ennek ellenére nehéz elképzelni, hogy a ma esti visszavágókon komoly bajba kerülhetnek az első körben előnyt szerzett csapatok: a Napoli és a Real is viszonylag kényelmes helyzetből vághat neki a meccsének. A két összecsapás közül a londoniban van benne a több izgalom – és reményeink szerint egy kiadós adok-kapok – lehetősége, az angolok utolsó (és erősen dülöngélő) bástyájának, a Chelsea-nek mennie kell előre, amit a vendégek élesített csapdákkal és kaján vigyorral várnak. A másik párosításban a CSZKA-nak van feladva a lecke, de itt nem a szenzációt keltő továbbjutás a feladat, hanem a Leverkusen és a Basel sorsának elkerülése.

A fiatal és tehetséges tiszt, Boas őrmester sorra aratja a könnyed győzelmeket a luzitán fronton. Sikereire a vezérkari főnök is felfigyel, aki benne látja az egykor szebb napokat is megélt, de mára öregedőben és züllőben lévő különleges egység, a Kék Oroszlánok leendő megmentőjét. Áthelyezésével nem mindenki ért egyet: sokan kételkednek abban, hogy a zöldfülű tiszt képes lesz uralni az új helyzetet, ráadásul azon az európai hadszíntéren, ahol a legintenzívebb  harcok zajlanak. Kinevezése után Boas nagy lendülettel veti magát a brigád életének megreformálásába, ám nem várt ellenállásba ütközik. Rövid ismertető és kritika a Roman Abramovics rendezte háborús filmeposzról.

Ezt a posztot a szülinapra akartam elkészíteni, de sajnos mivel egy kisebb botanikus kert fejlődött ki a légutaimban az elmúlt hetekben, csak most jutottam el a megírásához. Egy új sorozat bemutatkozó darabját olvashatjátok, amelyben a futballtörténelem egy-egy kulcspillanatát vizsgáljuk meg abból a szempontból, hogy vajon mi minden változott volna meg azzal, ha másképpen alakul az a bizonyos szituáció. Az első poszt témája nem is lehet más, mint az NST születésének kiváltó oka, a walesi golfütők éjszakája, amely meglepő módon nem a két érintett csapat, a Liverpool és a Barcelona, hanem a Chelsea és Magyarország sorsának alakulását befolyásolta döntően.

Ahhoz, hogy tőlünk távol álló embereket teljes egészében méltányolhassunk vagy elutasíthassunk, elég, ha tisztában vagyunk céljaikkal.

FRIEDRICH NIETZSCHE

A fölébredés – igaz – elviselhetetlen szenvedést okoz. És a szenvedések soká tartanak. És az ablakok tejüvegje meg a színes függönyök nem védenek ellene, mert bántó, recsegő, ritmusos lármájával áthatol mindenen, és követelően hí. Menni kell. Rossz arcú és alacsony emberi lények közé, akik azt hiszik, hogy e nemtelen és kegyetlen muzsika az Élet törvénye, s amit ők élnek, az maga az élés.

CSÁTH GÉZA: ÓPIUM

Parancsod olyan gyönyörnek tekintem,
hogy itt későnek tetszenék a kész

DANTE ALIGHIERI: ISTENI SZÍNJÁTÉK
(Babits Mihály fordítása)

Az angolok alapos emberek, szeretik összefüggéseiben érteni és vizsgálni, hogy mi miért történik. Így volt ez a '80-as évek elején is, nem sokkal korábban, hogy Alex Ferguson megkapta volna a MU kispadját. Charles Reep addigra már közel 30 éve foglakozott meccselemzésekkel és statisztikákkal, és ebben partnerre talált Graham Taylor menedzserben és Charles Hughesban, aki az angol edzőképzés feje volt akkoriban. Hughes vezetésével 109 meccset szedtek darabjaira olyan statisztikai összefüggések után kutatva, melyek alapjaiban határozzák meg a meccsek kimenetelét. Tapasztalataikat a The Winning Formula c. könyvben összegezték, amely igen erős nyomot hagyott az angol labdarúgáson, és amelynek állításait a mai napig vitatják vagy istenítik az edzők – nézőpont szerint. Tovább után hosszúra nyúló felvezető a Chelsea-MU elemzéséhez, és a hagyományos baszdelőre long ball futball angliai áttekintése.

Lehet, hogy a Porto-Zenit lesz a jobbik meccs, de most mindenki a Chelsea–Valenciára kíváncsi, ugyanis előfordulhat olyasmi, ami utoljára 2002/03-ban történt meg, vagyis hogy nem rendeznek tavasszal BL-meccset a Stamford Bridge-en. Akkor nem indultak a sorozatban, ugyanis a bajnokságban csak hatodikok lettek a mögött a Leeds United mögött Ranieri irányításával – ez már önmagában jelzi, hogy mennyire régen történt ez, az Arsenal, Liverpool, MU, NU volt az első négy, a kékek középpályájáról olyan nevek távoztak, mint Gustavo Poyet, Dennis Wise a helyükre pedig olyanok érkeztek, mint Emmanuel Petit, Boudewijn Zenden vagy a fiatal tehetség, Frank Lampard.

Európai csúcsrangadó a jelenlegi lebonyolítású torna csoportkörében ritka vendég, az meg már csak ráadás, hogy egészen kiválóra sikeredett a Milan-Barcelona. Szintén rendben volt a győzelemért sokat tevő német bajnok kafferbivaly kísérlete, amelynek a taglót kezelő van Persie állta útját, és nem panaszkodhatunk a meglepetések számára sem, hiszen az APOEL teljesen megérdemelten vezeti a csoportját (ott is marad, a továbbjutása pedig már biztossá vált), a Chelsea pedig addig szerencsétlenkedett, míg a Manchester Unitedhez hasonlóan kicsi, de meglevő esélye van rá, hogy tovább se jusson. Hasonló a helyzet a Portóval, akitől az edzőjéhez hasonlóan túl nagyon sokat vártunk, egyelőre mindkettő perecre áll.

Szerettük ezt a fordulót, és szerencsére olyan eredmények születtek, hogy néhány kivételtől eltekintve a következőt is szeretni fogjuk. Mert mi az élet-halál harcra gerjedünk, ahol nincs vér, az minket nem is érdekel. Elolvasom »