Mediterrán minitornaként, portugál háziligaként aposztrofáltuk az EL végkifejletét, mostanra pedig elértük a döntő küszöbét: a lesajnáltsága ellenére is sok tanulságot felsorakoztató kupatavasz ma este Dublinban éri el tetőpontját. Ennyire szomszédvárakkal még nem rendeztek finálét és ennyire egyértelműnek tűnő felállás se gyakorta adódik egy efféle sorozat döntőjében: vajon kényelmesen eljátszogat a kicsikkel a Porto a 60. percig, elhitetve, hogy lehet keresnivalójuk, esetleg – ahogy donnelly fogalmazott - élesbe' hátulról hajtják végre a várt forgatókönyvet a szívós bragaiakon? A konklúzió pedig: a legutóbbi három fináléját bearanyozó Porto erőfölénye túl komoly ahhoz, hogy a Bragának a kötelező udvariasságból táplálkozó esélyeknél akár egy picivel is többet adjunk.

Egy héttel ezelőtt elhangzott az a mondat, miszerint a Porto-Villarrealon szinte semmi esélye annak, hogy felmosórongyot készítsen egyik a másikból - aztán a csíkosakon valaki (mostantól AVB) megnyomta a gombot a szünetben, a Falcao bokájára tekert pörgésszámláló kiakadt, a spanyolok pedig kaptak egy ötöst. Megint kéne valami olyat mondani, ami holnap ilyenkor sem hangzik majd blődnek, legyen ez: Nilmarék kísérlete csak a győzelmet célozza, az egyik döntőst már megtaláltuk.

Élesebbnél élesebb kupameccsek tompítják az agyat a Pireneusoktól lejjebb eső vidékeken, az EL pedig nyilván nem lehet kivétel ez alól, hiszen a Villarreallal kiegészülő portugál triád mediterrán minitornává transzformálta a sorozat hátralévő öt meccsét. Kicsit a pár évvel ezelőtti eseményekhez hasonlít a felállás: akkor a spanyolok sajátították ki a végjátékot, most Cazorláéknak kell elmohikánkodni magukat Dublinig.