A párhuzamos univerzumok Münchenben mégis összeértek: a mindenen áthatoló ágyúgolyó találkozott a mindent megállító fallal, és a paradoxont csak az utolsó lehetséges eszköz oldotta fel. A Barca legyőzhetetlenségének dogmája után a németek tizenegyespárbajáról szóló törvény is megdőlt. A Chelsea-fal ezt is kibírta. Nem azért, mert tökélyre fejlesztették a védekezésüket, hanem mert tökéletesen megközelítették saját határaikat. A többi már az ellenfél kezében volt. Szerencse, predesztináció, isteni beavatkozás, karma – a futball összes irracionális aspektusát fel lehet hozni ellenük, és mind meg is áll. Elméletileg. A gyakorlatban azonban egyik ellenfél sem tudott fogást találni a Chelsea-féle biomasszán, amit egy komplett BL-sorozat után szerencsétlen lenne a véletlennek tulajdonítani. BL-döntő, 2012, München.

Furcsa az a BL-döntő, amelybe a csapatok drukkerein kívül senki, vagy csak nagyon kevesen várták a két résztvevő felet. 2010-ben a Realnak nem jött össze a hazai döntő, a Bernebéuban rendezett finálén csak Mourinho koronázta királlyá magát, miután az Inter sima meccsen 2-0-ra verte  Bayernt. Viszont a bajorok most megcsinálták a bravúrt (egyben a Madridot is), így az Arroganz Arénában fogadhatják a Chelsea-t. A két szezon közti másik párhuzam, hogy a Bayern ellenfele pont a 2010-es Interre hajaz, hiszen a Chelsea-Barcelona párharc kísérteties párhuzamokat mutatott az Inter-Barca elődöntővel. 2010-ben az Inter kontrafocija nem feküdt a Bayernnek a döntőben, ami azért lehet fontos, mert most sem számíthatnak másra. Persze azért Di Matteo Chelsea-je más, mint az akkori Inter volt, különösen úgy, hogy Ramires, Ivanovics, Terry és Meireles hiányozni fog (ez akár érhetne egy Mocskos UEFA posztot is), de a hazai csapat sem teljes: Badstuber, Gustavo és Alaba sem lehet ott a döntőn. Tovább után megpróbálunk a két edző fejével gondolkodni, és tippelünk is.

Megannyi nehéz kérdés van a futballban, olyan bonyolult eldönteni egy csomó mindent, hogy tényleg. Például mekkora súlya legyen az idegenben rúgott gólnak, hány pontot érjen egy 0-0, mivel helyettesítsük a tizenegyesrúgásokat, meddig segítsük a kicsiket, miért olyan fontos a gólarány, miért nehezebb gólt rúgni, mint nem kapni, meddig tűrjük a portugálokat, mi a logika abban, hogy bedobásnál nincs les, tényleg kell-e huszonkét játékos egy ilyen kicsi területre, és végül ott van az az átkozott videóbíró-dilemma. Ezek mind-mind nehéz kérdések még akkor is, ha az utolsó lassan egyértelmű lesz, hogy jön, csak meg kell várni egy generáció kihalását az időponton rágódunk. Nem irigylem azt, aki ezekről dönt.

De te gennyes képű francia, ha egyszer olyan egyszerű lenne eltörölni a Bajnokok Ligája-döntő előtt is a sárgákat, miért nem teszed meg? Mondd, kinek fájna ez a módosítás, ha már a vb-n meg tudta csinálni a hájfejű, még gennyesebb haverod? Hopp, várj csak, már az Eb-n is törlik a negyeddöntők után.

Miért pont a legfontosabb trófeát kell neked elkúrnod?

A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

Ha elég sok focit nézel, akkor elég sok szar meccset is látsz. A szar meccs viszont az igazi focibuzinak még bőven lehet élvezhető, ha nem is az adott meccs miatt. Hanem például azért, mert el lehet mélázni alatta valami olyasmiről, amit eszedbe juttatott. Én még azt is megjegyeztem, hogy a képernyőn éppen a bűnrossz Romát koncolta fel a végül kiesett Lecce, amikor azon kezdtem gondolkodni, mit is jelent nagycsapatnak lenni.

Nem állíthatom, hogy ezek a mélázások mindig meghozzák a választ, de egy lépéssel biztosan közelebb visznek a megoldáshoz. Mire a Roma lankadt feltámadása kimúlt Leccében, megállapítottam, hogy a nagycsapat az, amit még azok is annak tartanak, akik olyan forrón gyűlölik, mint a kutyájukból kiszedett kullancsot. Elolvasom »

Kisajtoltuk Hajbúbé Pistiből, hogy a meccs után is dobjon össze nekünk egy vendégposztot, alább az ő helyszíni gondolatait olvashatjátok. A Nagy Duett: mielőtt bárki azt hinné, hogy arról lészen most itten szó, hogy Majka manchesteri marcona martalócai hogyan kufircoltak a katalán kamarazenészek Claudia kegyeiért kórussal, gyüjjék a letaglózó valóság: persze, hogy még mindig a BL-döntő a téma. Az internet biztosította névtelenségbe burkolózást maximálisan kihasználó szerző a már kihunyófélben lévő vasat ütéseivel megpróbálja újra felforrósítani, így aztán sújtás, akarom mondani hajtás után posztolónk a múltba nézve a jövőbe látna, nem találja fel a spanyolviaszt, de megalkotná a viaszspanyolt, Sir mentén felfedi, miért nem jó, ha egy lovag lovagias, sőt, átrobog majd a sorok között maga Michael Schumacher is, egészen addig, amíg egy angol Hentes el nem üti. Ám mindenekelőtt válaszolnék arra a közérdeklődésre számot tartó kérdésre: buzi-e vagy? Elolvasom »

Túl vagyunk az utolsó olyan hétvégén, ami jelentős eseményeket tartogatott még az idei klubszezonban. Ezek közül nyilván a Bajnokok Ligája döntője emelkedett ki, így szinte kizárólag erről volt szó a Rádió Q tegnap esti sportműsorában is. Alaposan kielemeztük a szombat esti mérkőzést, és a hallgatók is ehhez szóltak hozzá leginkább. Kassai Viktor méltatása mellett. Próbáltunk hibákat és erényeket keresni, és nem nagyon volt vita, de egy-két dolog magunknak is csak a műsor közben tűnt fel a meccsel kapcsolatban. A műsorban ezen kívül beszéltünk még teniszről, kézilabdáról és Forma 1-ről is. 12 órától hallgatható az ismétlés a www.radioq.hu oldalon vagy a 99.5-ös hullámhosszon.

Mondhatjuk, hogy alaposan körbejártuk a témát. Áthoztuk, és tovább ápoltuk a régi hagyományokat, ami a Mocskos és a Hajrá posztokat illeti, ráadásul most csatlakoztak hozzánk a Népsport vezérszurkerei is, akik Amikor kivertük a... posztokkal készültek a BL-döntőre. Bemutattuk a két csapat útját a döntőig, elemeztük a döntőjüket taktikatörténelmi szempontból, helyszíni képriporttal támadtunk Londonból, végül Blake segítségével megidéztük a két futballkultúra kozmikus ellentétét, így nem is maradt más hátra, mint hogy a szerzők is elmondják néhány mondatban, mit várnak a ma esti meccstől. A tippeléstől valamiért iszonyúan fázunk, de azért mindenki kiprésel magából egy végeredményt is, hogy legyen mivel szembesíteni a végén. Idei utolsó BL-beharangunk a hajtás után, a meccshez jó szórakozást mindenkinek.

"Neville bőg, a lelátón rázza mezét;
Messinek Rio csúszik alá."

A napokban elkezdtük szorosabbra vonni a kapcsolatunkat kedvenc sportriporterünkkel, Hajdú B. Istvánnal. Készítettünk vele videós interjút is, de megegyeztünk abban is, hogy ha ideje engedi, bejelentkezik az NST kedvéért Londonból is, hogy olyan bennfentes infókkal lásson el minket, amiket senki más nem tud. Ez a dolog olyan jól sikerült, hogy a mintegy ötven perces beszélgetést a United edzésén a partvonalon állva bonyolítottuk le, és közben olyan mondatokkal szakította félbe, hogy „Na, ilyen nem lesz holnap: Obertan lőtt egy irgalmatlan nagy gólt!”. Hajtás után lesz szó a két döntős csapat karakteréről, a kezdőcsapatokról, és az abból következő haditervekről, és bármilyen furcsa, szóba kerül Czibor Zoli, és a magyar pólóválogatott is. Elolvasom »

Ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk az előző döntő taktikájáról, némiképp felidéznénk a 2009-es körülményeket, és a mögöttük húzódó történelmi hátteret, mert csak így tudunk bármiféle jóslatba bocsátkozni a holnap döntőt illetően, de enélkül az előző összecsapás tanulságait sem lehet levonni. Sőt, tulajdonképpen még így sem. A két csapat alig változott, mégis teljesen más döntőre lehet számítani, tulajdonképpen az egyetlen dolog, ami biztos, hogy bármely edző is nyerjen, mindenképp a legszűkebb elit tagjává válik. Guardiola két győzelem + egy elődöntője három év alatt szinte példátlan, míg Alex Ferguson harmadik BL-győzelmével beérné a szigetországi managerek rangsorában a Liverpool legendáját, az 1977-ben, 78-ban és 81-ben is BEK-et nyerő Bob Paisleyt. A szovjet iskola, Charles Reep, a totális futball, a 2009-es döntő és a pillanatnyi helyzet fekszik a bonckésünk alatt, tovább után a döntő mágnestáblája, vagy valami olyasmi.

Legyünk őszinték, a United ősszel mutatott játéka alapján nem sokan gondolták, hogy május utolsó hetében Rooney-ék döntőbe vezető útjával kezdünk el ráhangolódni a 2011-es Bajnokok Ligája fináléjára. A 2010 végén még döcögős MU aztán kezdett egyre masszívabb lenni, élre állt a Premier League-ben is, majd körről-körre a BL-ben is imponáló magabiztossággal takarították el maguk elől ellenfeleiket. Ahogy a Barcáról, úgy róluk is elmondható, hogy igazán komoly ellenállást csak a helyi riválisuk tudott kifejteni rájuk.

Lapozás után átvesszük az angol bajnok tucatnyi BL-meccsét a 2010-11-es szezonból, és egy kicsit elemezzük a szombatra várható keretüket is.