Ezzel a pillanattal kezdődött, és egyben ért véget minden. A Leverkusen az utolsó előtti BL-csoportkör 91. percében Friedrich fejesével legyőzte a Chelsea-t, a kiesés szélére sodorva az angolokat. De csak a szélére. Mert innentől kezdve nemhogy pechje nem volt a Chelsea-nek, de gigantikus sötét lyukként szívták magukba Afganisztán egész éves máktermését. Már a jó formában érkező Valencia elleni meccs is neccesnek tűnt előzetesen, de Villas-Boas utolsó hőstettével a Chelsea végül kiharcolta a továbbjutást. Innen egyenes volt az út: Ashley Cole alig háromszor mentett a gólvonalról, miközben laza hét kapufa segítette a Chelsea menetelését, az a három kimaradt tizenegyes és a 15 centi híján szabályos gól már csak könnyed levezetése volt a sorozatnak. Az ordító, de kimaradt ziccereket, és a gigantikus Cech-bravúrokat már nem is számoltuk, így is összejött a tavasz tizenegy pillanata, amely közül ha csak egy is másképp alakul, most egészen másról beszélgetnénk.

Minden szezonban, minden nemzetközi kupasorsolás előtt és után, mindenki félti a csapatait az oroszoktól. „Rosszabb ellenfelet nem is kaphattunk volna, a kemény időjárási viszonyok között nehéz lesz ellenük játszani” – nyitja fel a közhelyszótárt edző és játékos, „Megfagyhat a Real az orosz télben” – írja az egyszeri sportújságíró, „Nem örülnék a kozákoknak, mindig rohadtul megszenvedünk a fagyott pályájukon” – kommentel a szurkoló. Mára a futball világában általánosan elfogadott – valószínűleg a sikertelen napóleoni hadjárat és a sztálingrádi csata mítoszából is táplálkozó – képletté vált, hogy ruszkik + embertelen időjárás = óriási szívás. Nekünk viszont mindig az volt az érzésünk, hogy ebben az egészben igazából csak a hideg a félelmetes, nem pedig az orosz csapatok hazai pályán nyújtott teljesítménye.

Az idei BL-szezonban megtörtént az, ami eddig sosem: két orosz klub – a CSZKA Moszkva és a Zenit – is továbbjutott a csoportjából az egyenes kieséses szakaszba. Ez remek apropót szolgáltatott arra, hogy utánajárjunk, vajon a számok is igazolják-e a fenti legendát, és ha már témánál vagyunk, a képet árnyalva végigfutunk eddigi orosz BL-történelmen is.

Egy kellemetlenül hosszúra nyúlt sorozat véget ért 1998-ban, egy másik kellemetlen sorozat pedig folytatódott: 32 év után a Világ Legfehérebb Mezére került a plecsni, a Real Madrid legyőzte a döntőkben továbbra is esetlen óvodásként támolygó Juventust, amely 73 (Ajax), 83 (Hamburg), 97 (Dortmund) után 98-ban is csak a fináléban kapott ki (és hol volt még 2003-as Milan?). A Bajnokok Ligája 1997-98-ban még kereste a helyét, újra voltak változások a lebonyolításban. Az egy évvel korábbihoz képest hat csoportot csináltak négy helyett, és visszatérhettek a korábban az UEFA-kupába száműzött kiesebb csapatok is – tőlünk az MTK Hungária. További változás, hogy csak a csoport első helye ért automatikus továbbjutást, a hat csoportmásodik közül csak kettő ment a negyeddöntőbe. Tovább folytatjuk Amokachitól Militóig tartó sétánkat hajtás után. Elolvasom »

Nemzeti ünnephez nemzeti ünnepet: az Amokachitól Militóig tartó sorozatunk különkiadásában arra az őszre emlékezünk, amikor a magyar futball egy rövid időre feltűnt az európai futballtérképen, és elhitette sokat próbált szurkolóival, hogy mégsem halt meg teljesen. Először szerepelt magyar bajnokcsapat a főtáblán, és egyből zöldbe öltöztetett egy országot bravúros bejutásával, elképesztő nyitómeccsével, aztán a Real Madrid elleni döntetlennel, és - ha kevesebben is emlékeznek rá - a sorozatban nyújtott legjobb játékával, az amszterdami 0-4-gyel. Visszaköltözött a futballöröm, és abban a néhány hétben Magyarország is megmutatta, mit érez a játék iránt. Hajtás után boldog nosztalgia (az 1994-95-ös szezonról szóló posztért katt ide).

A Juventus, az ősz hajú, szivarkázó férfi (akiről azt mondták annak idején, túl jóképű ahhoz, hogy nagy játékos váljék belőle), a címvédő Ajax szívrohamos elődöntője a furcsa úton odáig jutó Panával, a nemzeti futballja erejét ezúttal a Nantes-tal mutató franciák, először három pont, bundabotrány, és egy ország öltözik zöldbe. Címszavakban ennyi lenne, amit alább részletesebben tárgyalunk, illetve most már a Ferencváros csodálatos menetelésével nem foglalkozunk, mert azt Garcia bőrmester már megénekelte külön (a poszt stílszerűen a nemzeti ünnepen élesedik). 1995/96-ban először járt három pont egy győzelemért, először járt magyar csapat a csoportkörben, és tovább folytatódott a jelenlegi szemmel nézve röhejes olasz klubok nyomasztó dominanciája a sorozatban. Amokachinál indult, Militóig tartó utunk IV. része hajtás után vár rád. Elolvasom »

Ritkán sikerül olyan címet találni, ami tökéletesen lefedi az adott írás tartalmát, ez viszont egy kivételes alkalom, hiszen a kéz kereste a labdát és az évad győztesénél meg is találta. Ahogy _benito írta a sorozat előző részében, a Barca kudarcdöntőjével nem szűnt meg a totális futball, inkább telephelyet váltott - úgyis mondhatjuk, hazatért - és a nagyok közé visszavágyó hollandok keretében ütötte fel a fejét, hogy helyenként botrányosan jól és újszerűen futballozó fiatalokkal, egy veretlenül lenyomott sorozat végén adja vissza a Milan jussát a bécsi döntőben. Patrick Kluivert bekapart gólja kitörölhetetlen emlék, olvasmányélmények egészítik ki, melyeket a posztban fel is idézünk, akárcsak a PSG és George Weah menetelését. 1973 után a trófea újra az Ajaxé lett.

Igaza van a világ legszebb férfijének, Dino Vercottinak, amikor azt mondja, a töke tele van a 20. Barcelona-Chelsea-vel (helyettesíthető a Real Madrid-Lyon, vagy a Liverpool-Milan). És valóban, gondoljunk csak az Old Firmre, ami lehetne akár az év egyik legjobban várt meccse is, de így, hogy alsó hangon öt van belőle egy évben, már egy sem érdekel az ötből. Volt régen olyan is a Bajnokok Ligája, hogy ilyesmiről szó sem lehetett, hacsak valaki nem produkált olyan sorozatot, mint például akkoriban a Barcelona. Mert akkor még bajnoknak kellett lenni ahhoz, hogy elindulhass, abból meg minden országban csak egy volt. BL-történelmi sorozatunk második részében jön az, amikor 90 percre komplett őrület költözött a brémai Weserstadionba, megtudtuk, hogy Új-Zélandon is ismerik a futballt, Roy Keane kettőt vágott kispesten, és talán már nem is meglepő ezek után, hogy a döntőben bucira verték a világ legjobb csapatát. Elolvasom »

1992-ben megváltozott Európa térképe. Ebben az időszakban sok minden megváltozott abban is, amit addig Európa történelmének gondoltunk. A nyugat hatása és a kelet visszahatása ebben az időszakban kezdte átformálni az évtizedeken át megszokott „rendet”. 1992. november 25-én a csehszlovák parlament kimondta az ország kettéválását. 1993. május 1-jén Pierre Beregovoy volt francia miniszterelnök öngyilkos lett. A két időpont között, illetve kicsivel előtte és kicsivel utána játszották le az első olyan szezont az európai klubfutball történetében, amelyben a legértékesebb sorozatot már UEFA Bajnokok Ligájának hívták. Elkezdjük most Amokachitól, és folytatjuk tavasszal egészen Militóig, közben felelevenítjük egy-egy évad történéseit, érdekességeit. Az első BL-szezont a Barcelona kezdte címvédőként, és azzal sem árulunk el nagy újdonságot, hogy az Olympique Marseille fejezte be győztesként. Botrányok, Barthez szokatlan, Lipcsei Péter megszokott frizurával, és egy pályafutás is ideje korán véget ér, amit azóta is milliók sajnálnak.

Elolvasom »

Egy új sorozat kezdő epizódját morzsolgatja tanácstalanul a kedves olvasó emitt. Sokat beszélgettünk arról, vajon milyen újításokkal támadjunk – nem számítva a lóhúgyba mártott pergamenszerű skint – és arra jutottunk, hogy egy kicsit történelmi, de már multicolor emlékeket fogunk nektek felidézni, mert úgy láttuk, anno szeretettétek az ilyesmit. Az Amokachitól Militóig a Bajnokok Ligája történelmével foglalkozó sorozat, amelyben a sorozat kiírásait vesszük végig sok érdekességgel, videóval, és úgy általában a Válogatott Történetek nyomvonalán haladva. A sorozat nulladik epizódjában a még nem BL-nek nevezett, de már csoportkörben bonyolított 1991-92-es idényről lesz szó döntőst verő Honvédostul, Bakero életének nagy pillanatával, visszatérő angol csapatokkal, és a története első BEK-győzelmét szerző Barcelonával. Elolvasom »