Az esetek többségében az edzők szándékából nagyjából megjósolható egy adott meccs képe, és a kezdőcsapat összetétele. Ebben az évben viszont a Real-Barca a kevés kivétel közé tartozik. Amíg tavaly fejből lehetett sorolni Guardiola 4-3-3-ját, addig a mostani idény tele van meglepetéssel és változással, elsősorban a csapat védekezését illetően. Szintén új helyzetet teremt az, hogy a Real hatpontos előnnyel várja a meccset, az ő kezük van felül, minden nyomás és eredménykényszer a Barcán. Mourinho egy hosszú távra tervező, örökösen mérlegelő precíziós gépezet, nem szokta egy-egy meccsbe belelovalni magát. A cél szentesíti az eszközt, most nem neki fontos a meccs. Jó az iksz, egy végig kulcsmondat lehet. Guardiola viszont a formaidőzítéssel eddig sosem hibázott, a nagy meccsekre mindig kipengézi a csapatot, a támadás a rögeszméje, ezen a meccsen pont azt kell hogy adja a Barca, ami a lényege. Fricska, hogy ez Mourinhóra is igaz, hidegvérű gyilkosságra készülhet. Tovább után egy várható jóslat, vagy inkább csak útmutató, és a taktika boncolgatása.

Furcsa egy állatfaj a szurkoló, ezzel nem mondunk újat. Az érzelmek teljes skáláját bejátszó kaszt még úgy is tud forrón szeretni, és epekeserűen gyűlölni, hogy talán még életében nem látta élőben játszani az adott csapatot. A kaszt egy felületesebb, ám létszámban jelentős része persze sodródik. Faképnél hagy egy csapatot egy másik kedvéért, megszűnik az érdeklődése, ami aztán másnál lángol fel újra, megszeret, megutál, beleun.

Itt van nekünk ez a Barcelona. Megkerülhetetlen, hiszen minden róla szól. Olyan csapat, amilyet a mi generációnk még csak lightosabb változatban látott (Ajax, Milan), mert legtöbbünk még csak olvasott Cruyffékról, Shanklyékről, Puskásékról. Teljesen normális, hogy szélsőséges érzelmeket vált ki, de a Barcelona egy olyan érdekes utat járt be, hogy muszáj külön is megemlékeznünk róla. Elolvasom »

Európai csúcsrangadó a jelenlegi lebonyolítású torna csoportkörében ritka vendég, az meg már csak ráadás, hogy egészen kiválóra sikeredett a Milan-Barcelona. Szintén rendben volt a győzelemért sokat tevő német bajnok kafferbivaly kísérlete, amelynek a taglót kezelő van Persie állta útját, és nem panaszkodhatunk a meglepetések számára sem, hiszen az APOEL teljesen megérdemelten vezeti a csoportját (ott is marad, a továbbjutása pedig már biztossá vált), a Chelsea pedig addig szerencsétlenkedett, míg a Manchester Unitedhez hasonlóan kicsi, de meglevő esélye van rá, hogy tovább se jusson. Hasonló a helyzet a Portóval, akitől az edzőjéhez hasonlóan túl nagyon sokat vártunk, egyelőre mindkettő perecre áll.

Szerettük ezt a fordulót, és szerencsére olyan eredmények születtek, hogy néhány kivételtől eltekintve a következőt is szeretni fogjuk. Mert mi az élet-halál harcra gerjedünk, ahol nincs vér, az minket nem is érdekel. Elolvasom »

Az ég áldja meg a simulcastot egy olyan BL-fordulóban, ahol pályára lépnek a legjobb csapatok, csak éppen nem egymás ellen. Ilyenkor reménykedhetsz benne, hogy elkapsz egy szimpatikus kiscsapatot, amint éppen nagyot küzd, vagy megnézheted magadnak azokat a nagyokat, akiket a bajnokságuk érdektelensége miatt egyébként nem látsz hétvégén. Most külön akkora mázlim volt, hogy orosz streamre kapaszkodtam fel, így a kiindulópont mindig a Sahtar-Zenit meccs volt, ami jó eséllyel az egész forduló legizgalmasabb, legszínvonalasabb derbijét hozta. Láttunk néhány gyönyörű gólt, két alaposan elnadrágolt magyart, németkedő németeket, barcelonáskodó Barcelonát és az APOEL személyében befutott az emberül harcoló kiscsapat is. Vagy most akkor kicsi akkor is, ha vezeti a csoportját? Elolvasom »

Rengeteg variációt láttunk már, hogyan lehet, kell játszani a Barcelona ellen, ha az ember életben akar maradni. Láttuk Hiddink brutális középpályás jelenlétre épülő Chelsea-bunkerjét, Mourinho felhúzott íjra emlékeztető kontrajátékát (Inter-Barca 3-1), Wenger és Allegri tizenhatosra parkolt buszát (Barca-Arsenal 3-1, Barca-Milan 2-2), Ferguson hiperagresszív letámadását (Barca-MU 2-0), épp csak Bear Grylls nem szállt még be a túlélőshow-ba. Tegnap Unai Emery jelentkezett a saját változatával, aki egyébként legalább akkora túlélő, mint az angol SAS veterán, hiszen hiába adják el alóla folyamatosan a sztárokat, mindig a felszínen tud maradni. Hosszan értekezünk a parádésra sikerült Valencia-Barca összecsapásról, de igyekszünk képekkel tömöríteni a lényeget. Mágnestábla.

Az ősz az egész év legszebb és legizgalmasabb évszaka, a természet változása és szépsége ekkor mutatkozik meg számunkra a legdrámaibb formában. Az élővilág is felpezsdül, Európa ragadozói is ilyenkor a legaktívabbak, ami még érdekesebbé teszi számunkra ezeket a hónapokat. Ősszel a természet még nagyon bőkezűen kínálja a különböző táplálékforrásokat, ebben az időszakban kell felkészülniük a mérsékelt égövi állatoknak a szűkös téli időszakra, nagyobb mennyiségű zsírt kell felhalmozniuk amíg radikálisan le nem csökken az élelem. Európa nagyvadai ebben a ciklusban akár több ezer kilométer megtételére is képesek, sokkal nagyobb kockázatot vállalnak a bőséges zsákmányt kínáló területek elérése, illetve az élelem megszerzése érdekében. Az ő útjukat követjük figyelemmel Dél-Angliától a Németalföldön és a Rajna-vidéken át egészen az Atlanti-óceánig.

Túl vagyunk egy olyan párharcon, ami bonyolultnak hitt dolgoktól a legegyszerűbbekig sok mindent megmutatott. A Real Madrid összességében közelebb van a Barcelonához, mint tavaly volt. Döntő fölény percekig sem alakult ki a katalánok részéről, míg a Real Madrid az első mérkőzés első negyedében jól meglepte és felülmúlta Guardiola csapatát. Tegnap megvolt a visszavágó, aminek az első 45 perce tökéletes játékot hozott, a második félidő viszont csapnivaló volt, egy-két megmozdulástól eltekintve. Közben azon gondolkoztunk, hogy lehet-e másképp hozzáállni egy ilyen rangadóhoz, mint úgy, ahogy egyesek, ha kell a kíméletlenségig elmenve, minimális tisztelet nélkül a másik iránt. Arra jutottunk, hogy lehet, és voltak is a pályán páran, akik láthatóan kívül tudták helyezni magukat a csapattársaik, vagy épp az ellenfeleik okozta stresszhelyzeteken. A tegnapi előadás olyan volt, mint egy elsőre jól sikerült akciófilm első és második része, ahol a másodikra elfogytak az ötletek, unalmasabb lett a sztori és néhány „hős” csak azért maradhatott, mert kellettek az utolsó jelenethez.

Elolvasom »

Számtalan kérdés vetődik fel Fabregas Barcelonába szerződése okán, kezdve attól, hogy nyert-e ezzel bárki bármit azon kívül, hogy Cesc boldog mosollyal cummanhat régen látott anutája csecsére. Ha azonban a legfontosabb kérdést – érdemes-e hozzányúlni a tökéletesen működő rendszerhez csak azért, hogy a sok pénzért igazolt világsztár beleférjen? - figyelmen kívül hagyjuk, és nem törődünk vele, hogy az utolsó ilyen kísérlet méretes bukóval zárult (Ibra csókoltat mindenkit), azért érdemes legalább megpróbálni megkeresni Fabregas helyét a csapatban. Természetesen nem onnan indítjuk a csapást, hogy Aprajafalva elöljárói közül valaki megsérül, mert úgy túl könnyű lenne, arra teszünk néhány erőtlen kísérletet, hogy Xavi és Iniesta mellé/alá/fölé szuszakoljuk be valahova Fabregast. Elolvasom »

Lassan vége annak az időszaknak, amit felkészülésinek neveznek Európában és ezen a nyáron sem a Real Madrid sem a Barcelona nem szolgáltatott napi szintű meglepetésekkel, ami az átigazolásokat illetve az azok körüli hercehurcát illeti. Mindkét oldalon vannak persze érkezők, de míg a Real már a nyár elején letudta a jelentősebb piaci transzfereket, addig a Barcánál Sanchez és Fabregas – vélhető – érkezése jelentett „csak” csemegét az újságíróknak és a szurkolóknak. Úgy tűnik, hogy a Real háza táján most nyugalom van és az edzőmeccsekre koncentráltak, míg a Barcelonánál eddig is nyugalom volt, amit egyedül Fabregas érkezése zavarhat meg némiképp, de az is inkább csak a találgatók körében. Guardiola majd tudja.
Vasárnap este az új szezon első, naptári évet tekintve pedig az ötödik Real Madrid-Barcelona mérkőzésre kerül sor, a szezon első trófeájáért, amiért egyébként a legkevesebbet kell tenni. A kevésből úgy lesz sok a tennivaló, hogy a Realt vagy a Barcát kell legyőzni hozzá visszavágós párharcban. Megnézzük, mire jutottak a nyáron.

Elolvasom »

A vb-döntő után volt egy vita ez NST-n arról, hogy Pedro Rodríguez most akkor a szélen, összekötőben vagy centerben a leghasznosabb, talán univerzális támadó-e, egyáltalán minek hívjuk, és hova állítsuk, ha azt a feladatot kapjuk az élettől, hogy vele kell megnyernünk a BL-t, vagy a világbajnokságot. Ezt a problémát a futball evolúciója Salamonként oldotta meg, és olyan alternatívát kínált, amely akkor még nem vetődött fel, vagy ha igen, nem tudatosult bennünk. Ez a megoldás minden álláspontot képviselő fél számára kielégítő – és nem utolsó sorban Pedrót tökéletesen illesztette a Barca játékába.

Túl vagyunk az utolsó olyan hétvégén, ami jelentős eseményeket tartogatott még az idei klubszezonban. Ezek közül nyilván a Bajnokok Ligája döntője emelkedett ki, így szinte kizárólag erről volt szó a Rádió Q tegnap esti sportműsorában is. Alaposan kielemeztük a szombat esti mérkőzést, és a hallgatók is ehhez szóltak hozzá leginkább. Kassai Viktor méltatása mellett. Próbáltunk hibákat és erényeket keresni, és nem nagyon volt vita, de egy-két dolog magunknak is csak a műsor közben tűnt fel a meccsel kapcsolatban. A műsorban ezen kívül beszéltünk még teniszről, kézilabdáról és Forma 1-ről is. 12 órától hallgatható az ismétlés a www.radioq.hu oldalon vagy a 99.5-ös hullámhosszon.

Mondhatjuk, hogy alaposan körbejártuk a témát. Áthoztuk, és tovább ápoltuk a régi hagyományokat, ami a Mocskos és a Hajrá posztokat illeti, ráadásul most csatlakoztak hozzánk a Népsport vezérszurkerei is, akik Amikor kivertük a... posztokkal készültek a BL-döntőre. Bemutattuk a két csapat útját a döntőig, elemeztük a döntőjüket taktikatörténelmi szempontból, helyszíni képriporttal támadtunk Londonból, végül Blake segítségével megidéztük a két futballkultúra kozmikus ellentétét, így nem is maradt más hátra, mint hogy a szerzők is elmondják néhány mondatban, mit várnak a ma esti meccstől. A tippeléstől valamiért iszonyúan fázunk, de azért mindenki kiprésel magából egy végeredményt is, hogy legyen mivel szembesíteni a végén. Idei utolsó BL-beharangunk a hajtás után, a meccshez jó szórakozást mindenkinek.

"Neville bőg, a lelátón rázza mezét;
Messinek Rio csúszik alá."

A napokban elkezdtük szorosabbra vonni a kapcsolatunkat kedvenc sportriporterünkkel, Hajdú B. Istvánnal. Készítettünk vele videós interjút is, de megegyeztünk abban is, hogy ha ideje engedi, bejelentkezik az NST kedvéért Londonból is, hogy olyan bennfentes infókkal lásson el minket, amiket senki más nem tud. Ez a dolog olyan jól sikerült, hogy a mintegy ötven perces beszélgetést a United edzésén a partvonalon állva bonyolítottuk le, és közben olyan mondatokkal szakította félbe, hogy „Na, ilyen nem lesz holnap: Obertan lőtt egy irgalmatlan nagy gólt!”. Hajtás után lesz szó a két döntős csapat karakteréről, a kezdőcsapatokról, és az abból következő haditervekről, és bármilyen furcsa, szóba kerül Czibor Zoli, és a magyar pólóválogatott is. Elolvasom »

A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

Nem a Barcelona változott. A csapat ugyanolyan zseniális, mint két évvel ezelőtt, talán csak még erősebb lett azóta, hiszen pofátlanul fiatal tagjai érettebbek, és/vagy világbajnokabbak lettek a Manchester Uniteddel való legutóbbi találkozás óta. Valahogy mégis megváltozott a közhangulat a Barca körül. A Rijkaardtól sújtott, a Real Madrid gonosz felhője alól kitörni igyekvő csapat mezéből nemcsak azért adtak el kétszer annyit, mert gyönyörű futballt játszott, hanem mert könnyű volt szimpatizálni a Legkisebb Királyfit meggyőzően alakító klubbal is. Az elmúlt években a csapat sokat tett azért, hogy ez a címke lekerüljön a hátáról, és a helyére arannyal azt hímezze, hogy „Legyőzhetetlenek vagyunk, szevasztok!” Ennek köszönhetően egyrészt megnőtt –  és ugyanannyira fel is hígult – a Barca szurkolótábora, másrészt bárki állt is a másik oldalon, egyre forróbban gyűlölt minket. Elolvasom »

Közeledik a BL-döntő, tehát elő kellett vennünk jól bejáratott, megbízható műszereinket, melyek segítségével tudományos igényű elemzést készítettünk arról, hogy miért okozna morális kataklizmát az egyes csapatok szombati győzelme.

Az egy dolog, hogy Barcelona városa a férfiszerelem melegágya, – aki sétált már a Ramblán, csak megerősítheti ezt – mi azonban nem akarunk ezen a homokozós témán rugózni, egyrészt mert ez most nem Bundesliga-beharang, másrészt ez mindenkinek a magánügye, harmadrészt pedig kétségtelen, hogy a vélt vagy valós erkölcsi fertő a csapat legpozitívabb tulajdonsága (lenne).

Mondhatnánk azt, hogy a csapat, meg ez az egész spanyol-dominancia az orvostudomány csodája, de ha történelmi léptékben figyeljük ezt a hegemóniának csúfolt – egyébként vak tyúk-elven működő – pünkösdi királyságot, rájövünk, hogy az egész nem több egy merevedési zavarnál, amely most a világfutball ágyékán állt be.

Hajtás után megpróbálunk nyugodtak maradni, bár nem lesz egyszerű.

Napjainkban illik hangzatos kijelentéssel kezdeni egy-egy irományt, így mi is alkalmazkodunk a trendhez: mindenidők legjobb idei elklasszikója volt a BL-elődöntő visszavágója. Pont ilyen mérkőzést vártunk tizennyolc nappal ezelőtt, amikor még titkon azt hittük, hogy valami hipiszupi négymeccses csoda prológjáról beszélünk, ami május harmadikára olyan szintet fog elérni, hogy a legínyencebb focibuzik is percenként jutnak el orgazmusig, majd a - természetesen - tizenegyesrúgásokkal eldőlő párharc végén a két hadvezér összeölelkezik a kezdőkörben és a győztes hosszasan vigasztalja a könnyeivel küszködő, csalódott ellenfelét.

No, ehhez képest Mourinho a stadionban sem volt, és a hosszabbításra is csak annyi esélyt láttunk, mint egy állami pénzen készülő 2011-es Jancsó-filmre. Azonban az elmúlt napok eseményei ellenére egy kimondottan élvezetes mérkőzést láthattunk, ahol az indulatok csak rövid időre szabadultak el. Lapozás után áttekintjük a visszavágó fontosabb mozzanatait.

Lehet, már akkor is sok lenne az elklásszikókból, ha az előző három érdekes lett volna, de egyet leszámítva nem voltak azok. Előzetesen azt gondoltuk, az első lesz a legérdektelenebb, de azt sem tartottuk kizártnak, ami végül is megtörtént: az utolsónak sincs a világon semmi értelme. Tulajdonképpen a meccs előtt megfogalmazott kérdések közül olyan – tökéletesen lényegtelen – dolgok kerülnek előtérbe, mint hogy agyonveri-e a Barcelona a Real Madridot, vagy José a kerítésen túlról kukorékolva megőriz valamit alaposan megtépázott Speciális Hírnevéből. Hajtás után fogadási tippek, a Real Madrid megalázásának eszközei, és persze José tesztkérdése, amire nincs helyes válasz. Elolvasom »

Azt mondja Xavi, a „futball nyert” szerdán a Bernabeuban. A céljait egyedül az ellenfele szétrúgásában, a kupadöntőn látottakhoz hasonlóan egy eredményes kontra végigvitelében látó Real Madrid került a gonosz szerepébe. És nyilvánvalóan nem is érdemtelenül, hiszen a vegytiszta kiállítás(ok) mellett az utóbbi hetek clásicó-dömpingjében megúsztak még legalább 3-4 ugyanolyan egyértelmű piros lapot néhány egészen égbekiáltó faparasztság miatt. Mégsem gondolom, hogy Xavinak igaza lenne, mert amit a Barcelona csinált – nyilvánvalóan nem a 900 körömpasszra, ritmusváltásra, és a Csodatörpe szlalomjára gondolok – annak talán még kevesebb köze van a „futballhoz”, mint a Real Madrid spártai védekezésének. Nem védjük egyiket sem, nem teszünk igazságot, csak mérleget vonunk. Elolvasom »

Két nagyon különleges lemez jutott a birtokunkba, úgyhogy exkluzív lemezkritikák vannak ma terítéken. Ha minden igaz, holnap kerülnek a cuccok az európai üzletekbe, az Egyesült Államokban kedd óta, Japánban már péntektől lehet kapni mindkettőt, és természetesen nyitás után nem sokkal aranylemez lett belőlük. Az egyik előadó hozza a szokásosat, igazából emlékeztet rá, hogy mennyire is jó, és még mindig az, a másik zenész viszont minden eddiginél durvább sokkhatást produkál csontig ható művészi őszinteségével. Sokkolnak a korongok, lángolnak a gitárok, ollé!