A távolinak tűnő múltba vesztek az idők, amikor a szezon nyitányaként minden második magyar férfi elutazott Lothar főnökkel a Tatooin bolygóra, hogy a Langerhans-szigetek ligaválogatottja ellen öltse magára a címeres mezt. Szintúgy nem hívjuk ide a világ legjobbjait egy kis többletbevétel és más színű mezek kampányszerű eladása érdekében. Itt koncepció van a szerethetőség jegyében. Kérdés, hogy két bajnoki között, két nap alatt mit lehet gyakorolni egy válogatott edzőtáborában, de az nem kérdés, hogy nekünk szurkolóknak jól jön ez a meccs a sok száz között, amit egy-egy szezonban megnézhetünk. Ez ugyanis a válogatott, ami a kedvenc csapatunk. 18 órától a bolgárok ellen játszunk Győrben, akiknél már az is régen volt, hogy a múltjuk okán tartanak tőlük Európában. Gyengébbnek gondoljuk őket magunknál, de ez java részt annak köszönhető, hogy az új játékosaikat nem ismerjük, a régiek pedig kikoptak.

Sokkal rosszabb lett volna úgy elveszíteni ezt a meccset, hogy igazából érdekelt volna a végeredmény. Mivel itt szó sincs ilyesmiről, mi sem azzal foglalkozunk, hogy Vilmos miért nézte végig, ahogy a kapuba pattan róla a labda, hanem megpróbáljuk megfejteni, miért álltunk fel egy Eb-résztvevő otthonában védekező középpályás nélkül, miért kiváló választás az eSándor által bemutatott felállás, és ha már muszáj fehérvári srácnak kezdenie, akkor miért nem azt toljuk, akinek haszna is van? Kérdések mellett azt is megállapítjuk, hogy a mezőnyben egy _rossz formában levő Torghellét idéző Priskin újabban a kapu előtt pontosabb, mint egy japán személyvonat, talán eljutottunk arra a szintre, hogy Elek Ákos kihagyhatatlan, és sírunk egy sort a legpusztítóbb futballközhely, a kapussors okán.

A válogatott mai meccse előtt a barátságos meccsek alig érezhető jelentőségére próbálunk rávilágítani úgy, hogy nyilván értjük az értelmetlenségüket hangoztató szempontokat is. Minden csapat számára más és más a jelentőségük, de az mindegy, mert minket a magyarok érdekelnek a legjobban.

Pár jobban sikerült meccs után még arra is hajlamosak vagyunk, hogy koncepciót fedezzünk fel a válogatott körül és belássuk, hogy van olyan, hogy lehet igaza egy szövetségi kapitánynak is. Tesszük ezt annak ellenére, hogy mi magunk is gyakran szóltuk le egyes döntéseit és kikötve, hogy mivel karosszékből pofázó a mesterségünk címere, előfordulhat a jövőben is. Akár már holnap, ha úgy alakul, de sokkal jobban örülnénk, ha ma meglepetést okoznánk és odavernénk a lengyeleknek.

Hajrá, magyarok!

Érdekes az életben az is, hogy egyik pillanatról a másikra, hogyan nyernek értelmet mindaddig értelmetlennek látszó dolgok. A mai érzés ahhoz hasonlít, mint amikor az ördög századszor is a tarkómra teszi a mutatóujját és belök a budapesti éjszakába, hogy aztán ne történjen semmi, majd százegyedszerre találok egy lányt, aki annyira szép, mint az a pillanat amikor megkaptam az első focilabdámat. Ma sok év után először úgy állunk egy novemberi barátságos válogatott meccs elé, hogy több szempontból is értelme látszik a „csatának”. Nézzük, mert a Császárra emlékezünk, nézzük, mert lehet, hogy most már nemsokára lesz futballcsapatunk. Egyébként is néznénk, mert a magyar válogatott a kedvenc csapatunk, csak a helyszínen nem ennyien lennénk. 18 órakor Magyarország-Liechtenstein válogatott mérkőzés lesz a Puskásban. Valószínűleg a világtörténelem első olyan barátságos meccse, amelyre több jegyigénylés érkezett, mint az ellenfél összlakosságának száma. Hajrá magyarok!

Este válogatott meccset játszunk Izland ellen. Ez egy barátságos mérkőzés lesz, a nemzetközi versenynaptár által kijelölt és lehetővé tett időpontban. A válogatott focisták ekkor érnek rá arra, hogy pár napig ne a munkahelyükön dolgozzanak, hanem részt vegyenek néhány edzésen és egy meccsen a magyar válogatott színeiben. Azon legfeljebb csak morfondírozni ér, hogy Izland megfelelő ellenfél-e a svédek elleni és a további őszi tétmeccsek előtti felkészüléshez. Megmondani meg lehet mindent, erre való a fórumok tömkelege. Véleményünk szerint azonban a magyar válogatott jelenleg – az elmúlt 20 évben folyamatosan - abban az állapotban van, hogy a szurkolóktól a legfelsőbb vezetőkig, akárki akármit mondhat, futballt kellene látnunk, némi fejlődést. Kevésbé van értelme azzal foglalkozni, hogy kivel játszunk, kik hiányoznak és kik, miért játszanak. A kérdések összességének lényege pontosan ez: történik-e valami, vagy csak képzeljük néhanapján?

Elolvasom »