Van egy remek sportág, az evezés, amelyhez óriási kitartás, hihetetlen edzésmunka, teljes összpontosítás, formaidőzítés és pillanatokra lebontott, kiszámolt és ezerszer begyakorolt összhang szükséges. Ebben a sportágban háttal haladnak a cél felé és még azt is kitalálták, hogy kormányos nélkül is lehet csinálni. Van egy remek játék, a futball, amihez szükségesek a fentiek, egyre inkább ezek szükségesek, de nem lehet szem nélkül, háttal a kapunak művelni és nincs olyan, hogy nem kell kormányos. Kell egy ember, akinek oda kell adni a labdát, amikor kéri és akkor majd lesz csapatjáték. Nem biztos, hogy olyan, amilyet az edző elképzelt, de olyan biztosan lesz, amilyet a közönség szeretne. Evezni nem nagyon szeretnénk, mert rettentő strapásnak tűnik, focizni viszont igen és ha lehet választani, akkor azt úgy ahogy Juan Román Riquelme tette. Szemmel látva, ésszel irányítva kormányozni. Argentína vergődése láttán eszünkbe jutott pár dolog. Olyasmik, hogy mi hiányzik a futballból és mi hiányozhatott Riquelméből, hogy mindenki számára ő legyen a futball. Részletek következnek a Zsopao (nst read only) kollégával folytatott maratoni párbeszédből, kiegészítve még néhány gondolattal.

Elolvasom »

Az alábbi történetet a közelgő latin hetek jegyében, ráhangolódó jelleggel tesszük közzé. Számoljunk utána egy napunknak, hátha kiderül, mire is lehet elég kettő perc. Mondjuk kómásan feltenni egy kávét. Átfutni az emaileket. Meghallgatni a Blurtől a Song 2-t. Két perc a futballban se jó többre, persze egy gól és az azt követő kiadós gólöröm simán belefér. Két gól két perc alatt? Ilyenre is volt már precedens.

A mesterhármas azonban már lehetetlennek tűnik, de tovább olvasva kiderül, mennyire nem az.