NST

NST a facebookon
Twitter
Friss kommentek
Archívum
Iratkozz fel
Szabályok

Itt találod, hogy merre hány méter:

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Linkek


NST

pote bejegyzései



Pep Nyolc és fele
Írta: potepf | 2012. máj. 6. 18:45

Ritka, amikor egy edző távozása akkora érzelmi cunamit indítson el, mint Guardiola búcsúja. Ráadásul csak négyéves uralkodás után. A Barca szurkolók reakciója már a Chelsea elleni meglepő kiesés után különleges volt, úgy ünnepelték a csapatot, mintha megnyerték volna a sorozatot, hiszen egy gigafavorit kipottyanását általában füttyszóval szokta díjazni a saját közönsége. Aztán a szombat éjjeli Pep-farewell-party ismét bizonyította, hogy az FC Barcelona tényleg több, mint egy klub. Nekünk pedig  - elnézve a képeket - egy ötven évvel ezelőtti filmklasszikus ugrott be.

Elolvasom »

 


Hentesceruza - 2012. február
Írta: potepf | 2012. márc. 1. 17:00

Ahogy az várható volt, a február jóval mozgalmasabbra sikeredett foci szempontjából, mint a január. A topligák már teljes fordulaton pörögtek, a BL- és az EL-küzdelmek szintén folytatódtak, ráadásul az Európa-bajnokság jegyében, a hónap utolsó napján még válogatott mérkőzéseket is rendeztek.

Ismét igyekszünk egyetlen hónapot egyetlen posztba önteni, és hentesceruzánkkal a legérdekesebb történéseket próbáljuk a lapozás után megrajzolni. Rendezőelvnek most sem a kronológiát választottuk, hanem különböző szempontok szerint mazsolázunk az eltelt huszonkilenc napból.

Elolvasom »
Címkék: hentesceruza, hetinst, összefoglaló
Kommentek: 9 komment

 


SzépEN ESTÉl el, drágám!
Írta: potepf | 2012. febr. 23. 18:45

Hisszük, valljuk, tudjuk, hogy a tosztaózás után is van élet. Még véletlenül sem szeretnénk azt sugallni, hogy meguntuk azt a játékot, de egy focibuzi közegbe mindig kellenek új impulzusok (már, ha értitek mire gondolok). A feladat pofon egyszerű, vé'gy egy játékost a pályáról, vagy az emlékeidből, és a nevét rejtsd el egy értelmes magyar mondatban. A játéknak még nincs neve, pedig nálunk kicsit nagyobb emberek kezdték el játszani a múlt század elején. Karinthy-éknak anno sikerült elrejteni Kosztolányit: "Jó itt a (sör) koszt, ó lány, ide zsörtölődés nélkül jöhet az ember" és Csokonait is: "Nem is tudod, hogy milyen jó a csók, ó naiv ítész, mi hájjal kenegetnek"

Nekünk pár hete kattant be, amikor egy Barca (Pálfy István) és egy Inter (Hoffer Miki) drukker kezdett elmélyülni a problémában. Aztán onnantól már mi is komolyan vettük, amikor az interestől Dzsudzsákra érkezett pazar megoldás. Lapozás után egy Roma-Inter meccsnézés termése, és az azután elszabaduló pokol.

Elolvasom »
Címkék: kisszines, nst, szülinap
Kommentek: 21 komment

 


Hentesceruza - 2012. január
Írta: potepf | 2012. febr. 1. 0:40

Hihetetlenül izgalmasnak ígérkezik a 2012-es év. Lesz amerikai elnökválasztás, Londonban olimpia, ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság, és nem utolsó sorban, decemberben világvége. Az év első hónapján már túl is estünk, így leporoljuk egy régi posztsorozatunk ódon karaktereit és hentesceruzánkkal visszaemlékezünk január labdarúgó eseményeire. Télen egyedül a Premier League nem áll le egy percre sem, így Angliából kicsit több történést mazsoláztunk ki, de hazai híreket is találhattok, bizonyítva, hogy nálunk meccs sem kell ahhoz, hogy beszéljünk a focinkról.

Hajtás után nagy visszatérők, csúcsdöntők, pazar gólok, válogatott kilátások, valamennyire időrendben.

Elolvasom »
Címkék: hentesceruza, hetinst
Kommentek: 35 komment

 


Új seprű jól seper
Írta: potepf | 2012. jan. 2. 14:30

Amilyen ipari szinten szállítja a PL a meglepetéseket, akár már a következő BL-meccsét listavezetőként várhatja az Arsenal. A könnyűnek ígérkező mérkőzésekből a Chelsea, a United és a City is égő pofával szállt ki, de a Spursnek sem eshetett jól a pontvesztés. Előzetes jóslatainkkal ellentétben, nem szétpakolta a mezőnyt, hanem éppen ellenkezőleg, összerántotta az élbolyt az ünnepi meccsdömping. A PL azonban nem pihen, hétfő délutántól már a tavaszi szezon első fordulóját bonyolítják a pályákon, köztük a City-Poollal és a Newcastle-MU-val.

Hajtás után láthatjátok a tippjeinket, de előtte - a félidő apropóján - zsippzsupp összeállítottunk egy válogatottat.
Elolvasom »

Címkék: angol, premier league
Kommentek: 183 komment

 


Év végi jóslatok - PL #19
Írta: potepf | 2011. dec. 30. 8:00

Volt egy fogadásom, hogy képes vagyok olyan PL-posztot írni Karácsonykor, amelyik legalább négyszáz kommentet számlál. Ezzel meg is volnánk, köszi mindenkinek a közreműködést (kacsint). Az élet ellenben nem áll meg, így máris robogunk tovább, hiszen nyakunkon a bajnokság félideje. A topcsapatok jelentős része betlizett az ünnepek alatti első fordulóban, így talán még komolyabb küzdelmek várhatóak a hétvégi/évvégi fordulóban.

Lapozás után csemegézünk a tizennyolcadik forduló hőseiből, és előretekintünk a két naptári évet érintő fordulóra. Azonban mindenekelőtt az én meakulpám.
Elolvasom »

Címkék: angol, beharang, premier league
Kommentek: 117 komment

 


Fekete pontokat Evrának
Írta: potepf | 2011. dec. 26. 11:00

Általában Karácsonykor egy posztban a bejgli, az ajándék, a csillagszóró szavak szoktak dominálni, most azonban a rasszizmus, a nigger és az eltiltás kerül előtérbe, mert nem tudunk szó nélkül elmenni Suarez elkaszálása mellett. Az FA döntése – pár kivételtől eltekintve – az egész futballtársadalmat ledöbbentette, és nehezen emészti meg a nyolcmeccses eltiltás tényét.

Lapozás után mi is padlót fogunk, gátlástalanul ekézzük az FA-t, majd leadjuk tippjeinket, jelezve, hogy máris újabb forduló jön a Premier League-ben.

Elolvasom »
Címkék: angol, evra, premier league, suarez
Kommentek: 442 komment

 


Ünnepek előtti jóslatok - PL #17
Írta: potepf | 2011. dec. 20. 16:00

December 23, 24, 25, 28 és 29, már csak ezeken a napokon nem játszanak angol bajnokikat idén, de 2012 első négy napja is PL-teljes lesz, így igazán nem panaszkodhatnak a világ legjobb labdarúgó-bajnokságának szerelmesei. Ennek megfelelően, az ünnepek alatt fordulónkét jelentkezünk posztokkal, amelyek nem biztos, hogy minden egyes alkalommal megütik egy beharangozó szintjét, és azt sem garantáljuk, hogy komolyságukban vetekedni fognak az ÉS aktuális számával, de szépen beosztva, igyekszünk minden lényeges témát körbejárni.

Lapozás után a tizenhetedik fordulóra tekintünk, és elsősorban azoknak a csapatoknak a sűrű programját vizsgáljuk, akiknek simán alakulhat úgy, hogy jövőre a Birmingham lesz a legnehezebb ellenfelük, ami azt is jelenti egyben, hogy negyvenhat meccsel számolhatnak a következő szezonban.

Elolvasom »
Címkék: angol, beharang, premier league
Kommentek: 30 komment

 


Európa Liga - tucatból csak egy
Írta: potepf | 2011. dec. 15. 16:00

Egy Udinese-Celtic és még tizenegy meccs, ez lesz a csütörtöki menü az EL-ben, amivel ki is alakul a legjobb harminckettő mezőnye. Kiemelést tényleg csak az olasz-skót csata érdemel, mert rajtuk kívül még a Spursnek, az Austriának és a Birminghamnek van minimális sansza a továbblépésre, de nekik annyira van a saját kezükbe a sorsuk, mint egy Zete-Siófokon a vendégszurkolóknak. Lapozás után átnyálazzuk a maradék hat csoport lehetséges kimeneteleit, leadjuk tucatnyi tippünket és elégedetten hátradőlünk, mert már csak egyet kell aludni a pénteki sorsolásig.
Elolvasom »

Címkék: európaliga
Kommentek: 71 komment

 


Európa Liga - utolsó simítások, szerda
Írta: potepf | 2011. dec. 14. 15:00

Huszonnégy mérkőzés maradt az idei EL csoportköréből, amelyeket igazságos leosztásban szerdán és csütörtökön le is tudnak a felek. Van olyan csoport, ahol már minden hely elkelt, de izgalmak így is bőven maradtak, hiszen tucatnyi csoport van. A múlt heti BL-csillaghullás kicsit átrajzolta az erőviszonyokat, mert az egyenes kiesés szakaszba olyan csapatok csatlakoznak majd be, mint a Man United, a Man City, a Porto vagy a Valencia. Ergo, könnyen előfordulhat, hogy a csoportkörből továbbjutóknak fikarcnyi esélyük sem lesz tavasszal. Persze tudjuk, hogy nem mindenhol veszik komolyan ezt a sorozatot, no meg a meglepetés faktort sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Lapozás után a - tippjeinkkel megtűzdelt - szerdai menetrend, amik alapján az ügyesebbek a továbbjutókat is kisakkozhatják.

Elolvasom »
Címkék: európaliga
Kommentek: 51 komment

 


Harmadnapos jóslatok - PL #12
Írta: potepf | 2011. nov. 19. 12:31

Két hét nyugalom után ismét belecsapnak a lecsóba az angol topcsapatok. A tizenkettedik forduló igazán pazar programmal örvendezteti meg a Premier League szerelmeseit, hiszen a Chelsea - Liverpool gigarangadó mellett összecsap a két még veretlen alakulat, de a pillanatok múlva kezdődő Norwich - Arsenal is pompás fociélményt kínál, ahogy a United első velszi kirándulása sem tartozik a smafu kategóriába.

Lapozás után rövid tippjeink, rövid indoklással.

Elolvasom »
Címkék: angol, beharang, premier league
Kommentek: 23 komment

 


Rövidhétvégi jóslatok - PL #11
Írta: potepf | 2011. nov. 5. 11:30

Három dolgot biztosan nem tudnak a Premier League szervezői: 1) a mostani szombat munkanap Magyarországon, 2) Körmend-Paks rangadó lesz 6-tól, 3) Hanta ingyen toboroz nézőket a Honvéd-Pécsre. Gazdasági elemzők egybehangzó véleménye, hogy a PL mindhárom bevételkiesési forrást forint alapú hitel felvételével igyekszik pótolni, de kockázatként számolnak a forint rövidesen várható drasztikus erősödésével is. A kieső magyar nézőkre tekintettel, igyekeztek erre a szombatra egy-, max kétesélyes mérkőzéseket tenni. A nagyok és a bajnokesélyesek is verhető ellenfeleket kapnak, így a forduló slágermérkőzései a Newcastle-Everton és - egy londoni derbi - a Fulham-Tottenham lesznek.

Lapozás után mind a tíz meccsről gondolunk valamit, de csak röviden.

Elolvasom »
Címkék: angol, premier league
Kommentek: 33 komment

 


Hosszúhétvégi jóslatok - PL #10
Írta: potepf | 2011. okt. 28. 18:00

Hosszú hétvége és Premier League. Nem nagyon tudunk elképzelni jobb kombinációt, talán csak a kétnégernős álmunkat, de az neg ritkán teljesül. A jubileumi tizedik forduló egy óriási és több kisebb rangadót is tartogat számunkra. A Chelsea-Arsenalon kívül lesz még londoni derbi, Rooney nevelőklubjához látogat egy kis búzásért, a City gálára készül, míg a Newcastle a Stoke ellen próbál meg szűz maradni.

Lapozás után tíz tipp, egy büntető videó és egy gyakorlati - de nagyon fontos - kérdés.

Elolvasom »
Címkék: angol, beharang, premier league
Kommentek: 34 komment

 


Hétvégi jóslatok - PL#9
Írta: potepf | 2011. okt. 22. 11:39

Az ember naivsága hihetetlen mélységeket tud elérni. Még harminc fölött is eltudja hitetni magával, hogy egy hét olaszországi kirándulás alatt időt fog szakítani egy PL-beharang megírására. Természetesen, most is elvesztünk a tészták-pizzák-kávék-látnivalók tengerében, pedig nem ez az első római vakációnk, így manchesteri derbi ide, londoni összecsapás oda, a tippjeinken kívül nem sok mindent tudunk nyújtani ezen az - állítólag otthon hideg és borongós - októberi hétvégén.

Lapozás után tíz megérzés, tíz római hangulatmorzsával.

Elolvasom »
Címkék: angol, beharang, premier league
Kommentek: 95 komment

 


Hétvégi jóslatok - PL #8
Írta: potepf | 2011. okt. 15. 11:26

Két hét szünet után egy gyönyörűen keretbe foglalt fordulóval tér vissza mindennapjainkba a Premier League. A szombati ebéd még le sem ér a gyomorba, máris harminchét bajnoki cím csap össze az Anfield gyepén, majd nyolc kisebb érdeklődésre számot tartó mérkőzés után, vasárnap délután a Spurs newcastle-i vendégjátékával zárul a PL nyolcadik fordulója. Természetesen, mi foglalkozunk a nyolcakkal is (no, nem ezzel), hiszen olyan csemegéket rejt a műsor, mint a veretlenek ütközete, az újoncok csatája, a wigani derbi, a duplavével alliteráló párharc, és az Arsenal soros szenvedése.

Lapozás után után mindezekről bővebben, megspékelve egy - a héten bemutatott - film ajánlójával.

Elolvasom »
Címkék: angol, beharang, premier league
Kommentek: 26 komment

 


Hétvégi jóslatok - PL #7
Írta: potepf | 2011. okt. 1. 8:00

Ismét európai kupanapok után vagyunk, ahol megint az EL-csapatok teljesítettek jobban. A sebek nyalogatására sok idő nincs, hiszen két derbivel kényeztet el minket a Premier League hetedik fordulója, és még a City-nek sem kell órákat utaznia. A helyi rangadókon felül a Unitedre és a Chelsea-re is verhető ellenfél vár, míg Wales-ben favágó heppeninget tartanak a Stoke érkezését ünnepelve.

Lapozás után bővebben foglalkozunk a City morális válságával, leadjuk tippjeinket, és több helyen érzékeltetjük, hogy hiába feszülnek egymásnak ősi ellenségek a Goodison Parkban és White Hart Lane-en, minket ezen a hétvégén leginkább a maratoni táv teljesítése - meg Penelope Cruz - izgat fel.

Elolvasom »
Címkék: angol, beharang, premier league
Kommentek: 88 komment

 


Hétvégi jóslatok - PL #6
Írta: potepf | 2011. szept. 24. 9:30

Mivel ligakupa volt hétközben, és jövő héten BL/EL, így a csapatok egy része ráállt a szerda-szombat (kedd-szombat, csütörtök-vasárnap/hétfő) ritmusra, ami nagyon hamar valós képet fog festeni a tabellán is az erőviszonyokról. A múlt heti ranagdódömping után ismét csendesebb forduló elé nézünk, és az említett kupakötelezettségek miatt a lényegi események szombatra összpontosulnak. Ezzel még véletlenül sem azt akarjuk sugallni, hogy ne érdekelne minket a vasárnapi QPR-Villa és a hétfői Norwich-Sunderland, hanem csak annak az egyszerű matematikai képleteknek hódolunk be, hogy a nyolc meccs több, mint a kettő.

A két manchesteri csapat meccse ígérkezik talán a legjobbnak, de a kárörvendők biztos szívesen leülnek az Arsenal-Bolton elé is, és a Pool-Chelsea duónak is csak első blikkre tűnik ujjgyakorlatnak a hétvégi feladat. Lapozás után a hatodik forduló műsora, rengeteg visszatérővel és az utolsó négy minikupájával.

Elolvasom »
Címkék: angol, beharang, premier league
Kommentek: 51 komment

 


Hétvégi jóslatok - PL #5
Írta: potepf | 2011. szept. 17. 11:40

Hat PL csapat is érdekelt volt a hétközi európai kupameccseken, és veretlenül le is tudták a soros feladataikat (a tavaly kiesett B'ham kapott csak ki), ami az egyetlen győzelem (Chelsea) fényében már nem nevezhető tökéletes kezdésnek, de az ellenfeleket és körülményeket figyelembe véve panaszra sem lehet okunk. A szerdai-csütörtöki elfoglaltságoknak megfelelően a krém csak vasárnap lép pályára, így a koca PL-szimpatizánsok még pihenhetnek szombaton.

Lapozás után a Premier League ötödik fordulójának felvezetése, aminek csúcseseménye a United-Chelsea csata lesz, de addig még az Arsenal megmutatja nekünk az Ewood Parkban, hogy merre tart éppen, a Spurs a Pool ellen bizonyíthatja, hogy érdemes volt B-csapattal utazni Görögországban, a City tovább növelheti parádés gólkülönbségét, és az évszázad suttyója második alkalommal lehet cséká.

Elolvasom »
Címkék: angol, beharang, premier league
Kommentek: 132 komment

 


Érdekel valakit? Ma indul a kelet-európai BL
Írta: potepf | 2011. szept. 15. 16:00

A BL kisöccse is elkezd játszadozni a héten, de ahogy már megszokhattuk, sokkal kisebb figyelemmel kísérve. Idén ismét nincsen magyar csapat a mezőnyben, így a szegény emberek Bajnokok Ligáját leginkább csak azok követik, akik véletlenül a második vonalból választottak csapatot anno, esetleg imádott csapata betlizett az elmúlt szezonban, netalántán elvérzett a BL-selejtező utolsó körében, vagy egyszerűen semmi épkézláb programot nem talált kispéntekre. Ennek megfelelően, szerkesztőségünkből továbbra is OJ számít majd EL-gurunak francia kapcsolatainak köszönhetően, de az UEFA donnelly Celticét is beszavazta a csoportkörbe, míg a Juve az EL-szintjét sem éri el, így nem meglepő, hogy _benito és heinrich számára még az is esélytelen, hogy eltalálják, hányan vannak egy csoportban.

Lapozás után bepillantunk a csoportok mai programjába, és különösen a halálcsoportoknál véleményt is formálunk.

Elolvasom »
Címkék: európaliga
Kommentek: 99 komment

 


Hétvégi jóslatok - PL #4
Írta: potepf | 2011. szept. 10. 12:21

A válogatott szünet és az átigazolási szezon lezárulta után, látszólag a legunalmasabb fordulóval tér vissza hétvégéinkbe a Premier League. Az óriások mind-mind könnyedén verhető ellenfelekkel találkoznak, és az is valószínűsíthető, hogy a laikusokat nem fog felizgatni egy Fulham-Blackburn alsóházi rangadó, vagyis minden adott, hogy egy picit a - most startoló - SerieA küzdelmei is nagyobb figyelmet kapjanak, és hogy nyugodtabban kezdjünk neki a maratoni felkészülésünk finisére.

Lapozás után sablontippek, mert ez egyszer tényleg a papírforma fog érvényesülni a pályákon.

Elolvasom »
Címkék: angol, premier league
Kommentek: 70 komment

 


Régebbiek | Végére »