Garcia bőrmester bejegyzései 
spanyol vagy más fociÍrta: Garcia bőrmester | 2012. máj. 17. 12:10
Közeledik a BL-döntő, tehát elő kellett vennünk jól bejáratott, megbízható műszereinket, melyek segítségével tudományos igényű elemzést készítettünk arról, hogy miért okozna morális kataklizmát az egyes csapatok szombati győzelme.
A Bayern München az a klub, amit nagyon régóta, nagyon sok minden miatt lehet utálni. Világszerte meg is teszik ezt elég sokan. Szombaton BL-döntőben fognak játszani, ami egyetlen dolog miatt jó, hogy egy újabb generáció tagjai is megszerezhetik a focit néző emberek egyik alapvető tulajdonságát, ami a Bayern minden körülmények között megmaradó utálata. Azért maradhat meg örökké, mert az évtizedek során felhalmozott ellenszenv csak alap, de a Bayern képes arra, amire egyetlen más klub sem, hogy évről-évre összerak egy olyan csapatot, amit saját magáért lehet gyűlölni.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. máj. 15. 11:52
A szemmel látható dolgok mellett, mint a technikai képzettség és a fizikális tulajdonságok, vannak azok is, amiket nehezebb kiszúrni. Ezek azok, amiket nem is mindenki ugyanúgy ért. Például ilyen az, hogy valaki „lát a pályán” vagy jól helyezkedik. Azonban még ezek is tetten érhetőek, ha elég sok meccset néz lát az ember. Rengeteg jó játékos rendelkezik a fenti tulajdonságokkal, a kiválóságot azonban pontosan a többiek közül történő „kiválás” jelzi. A klasszisok közül az a világklasszis, akinek olyan erős a jelenléte a pályán, hogy magasabbnak, erősebbnek, intelligensebbnek tűnik, mint a többi jó futballista. Egy ilyen jelenlét jövőre hiányozni fog. Akire egyszer már kimondtad, hogy a világ legjobb középhátvédje, az az is marad, legfeljebb másokra is kimondod később, de attól a cím még megilleti, és hajlamos vagy vitába szállni érte, ha olyan másikat említenek, aki mérhető hozzá. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy én magam hány ilyen másikat láttam. Alessandro Nesta, a világ legjobb középhátvédje visszavonul vagy Amerikában folytatja, ami számunkra ugyanaz. Valahol mélyen, ezt még az ellenfelek is bánják.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. ápr. 26. 12:06
Azon szoktunk röhögni néha, hogy utólag milyen könnyen meg lehet mondani, hogy egy meccs miért alakult úgy ahogy, és főleg azt, hogy mi lett volna a megfelelő fogadás, amivel még pénzt is lehet nyerni. Mindez csak azért helyénvaló felütés, mert a második BL-elődöntő sem azt az eredményt hozta, amire az emberek többsége számított. Axiómaként kezeltük, hogy a két spanyol csapat klasszisokkal jobb, mint bármelyik másik. Két mérkőzés alapján kiderült, hogy a Real Madrid nem jobb, mint a Bayern München. Nem úgy értve, hogy nem jut tovább annak ellenére, hogy jobban játszik, hanem úgy, hogy játékban sem jobb. A fizikális, akarati és futballszakmainak tűnő dolgok eredője az lett, hogy egyenlő erejű csapatokat láttunk, akik közül az egyiknek jobban sikerült a vége. Lehet arról magyarázni, hogy ki miért hagyta ki a tizenegyest, és arról, hogy kinek szabadna, illetve nem szabadna vállalni azt, de ez teljesen parttalan. A tizenegyes néha bemegy, néha meg nem, és ekkora tétnél néha az égben is kiköt a labda. Platinitól kezdve, Baggión és Beckhamen át Ivancsics Gellértig sokan tudják ezt. Most már Ramos is, de akárcsak Messi esetében, vele kapcsolatban sem fair azt mondani, hogy rajta ment el.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. ápr. 21. 15:00
Ma este 8 órától lejátsszák az idei bajnoki címet eldöntő mérkőzést a Camp Nou-ban, és miközben várjuk, megnézzük, van egy ilyen furcsa gyomorszorító érzés, hogy biztos lesz valami, ami végül fontosabbnak tűnik, mint maga a játék. Vagy a pályán, vagy közvetlenül mellette, vagy a sajtóban, vagy legalább a kommentek között. Taktika, egyéni megmozdulások, fordulatok kellenének, és reméljük, lesznek is, de a körülötte lévő dolgok túlnőttek az amúgy sem elhanyagolható és régen kiérdemelt nimbuszon. Boldog-boldogtalan, régóta és 2 éve focit néző is járatos a labdarúgásban, ha a Barcelona-Real Madrid párost ismeri, legalább a spanyol blikk címlapjáról. Meccs az lesz, és előtte, alatta, utána még egy csomó minden.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. ápr. 20. 11:09
Igazán nagy gólokat már mindenki látott. Ami még ennél is jobb, az amikor az ember saját maga rúg egy olyan gólt, amit addig még elképzelni is nehezen tudott. Kispályás meccsen középkezdésből lőni spiccel egy olyat, amire a kapus csak széttárja a karjait, az olyan, amiért aznap elindultál focizni, csak nem sejtetted, hogy lesz. Az viszont egyáltalán nem olyan, hogy erre az ellenfél tagjai azt mondják a kapusnak, hogy hagyd, nem baj. Merthogy mindezt 0-6-nál rúgtad, ami közkeletű kifejezéssel élve halottnak a csók, az ellenfél szerint alamizsna, szerinted meg maximum szépségtapasz. Komolyabb helyeken is előfordul, hogy életed, de legalábbis a szezon gólja fabatkát sem ér. Alvaro Negredo nem arról híres, hogy egy tehetségtelen senki lenne, aki néhanapján megtalál egy kipattanót. Emelt, helyezett, lőtt, fejelt már pár szép gólt, de a Getafe-Sevilla spanyol bajnokin elkövetett mozdulatsora egészen kivételesre sikeredett. Története azonban kisvártatva negatív fordulatot vett, hiszen a „bombaerős” Getafe 5 góllal büntette a Sevillát.
Keserű szájíz, lehorgasztott fej, maximum egy búbolás, lassú visszakocogás jár azoknak, akik életük egyik legnagyobb gólját rosszkor szerzik. Negredo ollózásánál – bár ő csak a levonuláskor szomorkodhatott - de ja vu érzésünk támadt. Láttunk már ilyet, nem is egyet.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. ápr. 18. 11:42
Komoly szinten nem szokott az első mérkőzésen eldőlni egy kupapárharc, ahogy tegnap sem dőlt el semmi a továbbjutást illetően. Előzetesen csak az lehetett kérdés, hogy egymásnak komoly szintet jelent-e a Bayern München és a Real Madrid. Csalódtunk volna, ha nem így lesz, mert azért a legjobb 4 között már ne legyen nagy különbség. Különbség viszont volt, mégpedig a németek javára. Mivel mindkét csapat azt a felállást tette a pályára, amit a legvalószínűbbnek tartottunk, körmönfont taktikai elemzés helyett inkább a meccseldöntő szereplőkre koncentrálunk az egyik, illetve ilyennek nem mutatkozó játékosokra a másik oldalon. Annak örülünk, hogy egyrészt reális eredmény született, másrészt pedig a visszavágót már most lehet várni a tegnap látottak fényében. Az döntött a Bayern javára, hogy akadtak fontos embereik, akik a meccs bizonyos szakaszaiban legalább kiemelkedőt nyújtottak, míg a madridiak közül most senki sem volt erre képes. A csodát Mourinhótól várók is csalódhattak, hiszen gyenge kézzel, rosszul elsülő elképzeléssel cserélt. Ha valaki, akkor ő hozhat meglepetést a visszavágón, de benne van a keze a hátrány megteremtésében.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. ápr. 5. 16:01
Aki ebben a szezonban hat éves kisgyerek, az majd elég könnyedén magyarázhatja meg 30 éves fejjel, hogy miért szurkol éppen a Real Madridnak. Semmi egyebet nem nézve, csak a szemmel látható „terméket”, az egészen hihetetlen, amit a Real a meccsei jelentős részén bemutat. Egyikünk sem, közel sem Real Madrid szurkoló itt, akik vagyunk, és ez a tény már nem is fog megváltozni soha, de a madridi csapat mutatja most azt, amit a régi focinak gondolunk. Egy pillanatra félretéve minden jogosnak vélt sérelmünket, amit Mourinho, Pepe, Ramos vagy a hatalmas pénzek okoztak, azt tudjuk megállapítani, hogy ha gólokért nézzük a focit, akkor azt a Real Madrid hozza. Heinrich tegnapi posztjának ez nem riposztja, nem Real-nyalás és Barcelona-beszólás szándékával készül, hanem pusztán annak rögzítésére, hogy Ronaldóéknak nem elég, hogy rengeteg gólt rúgnak, de az elmúlt meccseken berúgtak 5-6 olyat is, ami a szezon legnagyobbika is lehetne. Kérdés sem volt az Apoel kiejtése, ami megtörtént tegnap. A másik párharc pedig a gyengélkedésből lábadozó Chelsea sikerét hozta, némi parával a végén, de annyi meg kell, hogy egy kicsit jobban aludjanak az izgalomtól.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. márc. 29. 19:55
Végre nem maradt olyan csapat az Európa Liga mezőnyében, amelyről feltételezhető, hogy nem akarja megnyerni a sorozatot, mert a hazai bajnokságot tartotta fontosabbnak. Akik viszont maradtak, azok most már mind olyanok, hogy kifejezetten szeretnek serlegeket emelgetni a magasba és klubszínű konfettieső alatt énekelgetni a Queen elcsépelt dalát. A nyolc csapat között nincs egyértelmű esélyes, és nagyon kicsi lehet a különbség a játéktudásuk között. Érdekessé továbbra is az teszi a sorozatot, hogy ritkábban látott csapatokra is oda lehet figyelni, lehet nézegetni, hogy jövőre kit akarhat majd megvenni az aktuális Manchester City.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. márc. 28. 14:00
Egész évben arra készült a nemzetközi focit követő közönség, hogy meglássa, mire megy a Barcelona vagy a Real Madrid egy olyan ellenféllel szemben, amely hagyományait tekintve és a saját bajnokságában betöltött szerepe alapján is méltó kihívója lehet. A kihívást úgy kell érteni, hogy az adott csapat szembeszáll a világ két legerősebb csapatának egyikével. Múltbeli eredményességet tekintve a Milan a Barcelona előtt jár, de a jelen más. A kérdés most nem az, hogy az olasz vagy a spanyol bajnokság erősebb, hanem sokkal inkább az, hogy létezik-e csapat, amely egy kétmecces párharc során végig esélyt tud teremteni magának a címvédő ellen. A Milan amellett, hogy Boateng belőtte a Puskás-díjas gólt, ősszel azt mutatta meg a Barcelona ellen, hogy tud jó meccseket játszani, de azt nem bizonyította, hogy ő lenne az esélyes, ha ismét összekerülnek. Este meglátjuk, mennyit változott a helyzet ősz óta. A Marseille és a Bayern közben azért mérkőzik, hogy a Milan esélyét ők is megjátszhassák az elődöntőben, azaz újabb akadályt gördítsenek a sokak által előre megmondott Barcelona-Real Madrid döntő létrejötte elé.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. márc. 21. 15:23
Aki elmúlt már 24 éves, az üljön le és vesse papírra, hogy milyen rekordot döntött meg, mire elérte azt a kort, amelyben most Messi van. Aki pedig még csak közelít a 24-hez, az alaposan szedje össze magát. Csak önmagában Lionel Messiről nem szólhat egy poszt, mert az olyan, mintha egy a minket körülvevő világról írt blog bejegyzése a levegőről szólna. Messi annyira alapvetővé vált, hogy szinte már nem illik róla beszélni, ha valaki kerülni akarja a közhelyeket, vagy az olyan kérdéseket, mint ami a régebbi sportcsatorna spanyol háttérműsorában elhangzott: „XY Úr (spanyol vendég), ugye Ön sem vitatja Messi képességeit?”. Közben pedig ez az ember új sportágat teremtett. Lényegében egyedül játssza egy csapatsport olyan elemeit, amelyeket egy bő évszázadon át taktikai virtuózok helyesbítgettek és alkalmaztak csapatrészekre. Messi másként használja ugyanazt a teret és ugyanazt az időt, ami a többi játékos számára is rendelkezésre áll. Persze C. Ronaldo is. Messi rekordjáról, a Barcelonáról és kifejezetten a spanyol bajnokságról szóló poszt következik.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. márc. 13. 10:03
A Mourinho-mágia, a madridi meccs már a múlt. Ma Milánó és München is Manchester meglepő mintáját másolhatja. Milito és Müller ma még megmutathatja, mi maradt meg a morálból és a motivációból, mely miatt másnak mondhatták magukat. Marseille és a miniállam meglepetéscsapata mérhet megalázó mélyütést mindkettőjükre. Mérsékelt megújulással még menthetik magukat, miközben a média méltatlan magatehetetlenségük miatt már meggyújtott máglyájuk mellett mondaná megérdemelt mementójukat. Elvileg a két erősebb fogadja hátrányból a két gyengébbet. Mindkettő esélyesebb még most is, de főleg az Inter esetében kérdéses, hogy ez az esély mennyire valós, hiszen, amit tőlük láttunk az első meccsen az olyan volt, mint amiért Messit kiszórták Vanczák ellenében. Erősen visszafogott.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. febr. 29. 17:00
A távolinak tűnő múltba vesztek az idők, amikor a szezon nyitányaként minden második magyar férfi elutazott Lothar főnökkel a Tatooin bolygóra, hogy a Langerhans-szigetek ligaválogatottja ellen öltse magára a címeres mezt. Szintúgy nem hívjuk ide a világ legjobbjait egy kis többletbevétel és más színű mezek kampányszerű eladása érdekében. Itt koncepció van a szerethetőség jegyében. Kérdés, hogy két bajnoki között, két nap alatt mit lehet gyakorolni egy válogatott edzőtáborában, de az nem kérdés, hogy nekünk szurkolóknak jól jön ez a meccs a sok száz között, amit egy-egy szezonban megnézhetünk. Ez ugyanis a válogatott, ami a kedvenc csapatunk. 18 órától a bolgárok ellen játszunk Győrben, akiknél már az is régen volt, hogy a múltjuk okán tartanak tőlük Európában. Gyengébbnek gondoljuk őket magunknál, de ez java részt annak köszönhető, hogy az új játékosaikat nem ismerjük, a régiek pedig kikoptak.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. febr. 22. 17:33

Amikor az ember az esti meccsre, meccsekre gondol, általában tudatában vannak annak, hogy a mérkőző felek milyen eredményeket érte el az elmúlt időszakban. Azt is tudja nagyjából, hogy mely játékosok sérültek, kik vannak jó vagy éppen rossz formában. Legalább halvány képet arról is kap, hogy az edző és a játékosok között épen milyen a viszony, és úgy általában véve milyen a klub körül uralkodó hangulat. Statisztikai mutatók, nyilatkozatok állnak rendelkezésre, ugyanakkor nagyon nehéz ezeket úgy értelmezni, hogy egy konkrét másik csapattal szemben mihez vezethetnek az előjelek, a fentiekben taglalt ismeretek. Bizonyos állítások beigazolódnak, mások pedig cáfolatot nyernek, hiszen mégis pillanatok, egyéni megoldások változtatnak az adott meccsre elképzelt „rendszeren” Nehéz figyelmen kívül hagyni a tudományos értelemben vett taktikát is, hiszen bonyolult stratégiai játékként is fel lehet fogni egy találkozót. A Bajnokok Ligája különlegességét az adja, hogy ebben a sorozatban játékosok, csapatok, edzők képesek attól eltérően viselkedni amit a bajnoki meccseken mutatnak. A ma esti Basel-Bayern és Marseille-Inter előtt megpróbálunk a rendelkezésre álló információk alapján képet alkotni arról, hogy mi történhet. Tendenciákat keresünk, és a tegnap esti hangulatot reméljük.
Elolvasom »
Írta: Garcia bőrmester | 2012. febr. 16. 17:20
Érdekes az a hangulat, amit érzékelünk a sajtóból az Európa Liga kapcsán. Szakvezetők, játékosok, szurkolók nem ritkán úgy magyarázzák az ebben való részvételt, mint valami állatoktól elkapható nemi betegséget. Enyhébben fogalmazva, azt tapasztaljuk, hogy a kisebbik európai kupa résztvevői legalábbis igyekeznek megnyugtatni szurkolóikat, hogy azért igenis fognak futballozni. Míg a Bajnokok Ligáját senki nem kérdőjelezi meg ilyen szempontból, az EL kapcsán sokakban felmerül a kérdés, hogy melyik csapatot mi ösztönzi arra, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a kupában való sikeres szereplés érdekében. A megmaradt 32 csapat és annak játékosai különféle klubszintű és egyéni motivációkkal állnak a tavaszi folytatáshoz. Beharangozandó a mai mérkőzéseket, azt kíséreltük meg összegyűjteni, hogy bennünket mi érdekel ebből az egészből. Nagy horderejű következtetéseket nem szándékoztunk levonni és nem is magyarázzuk meg magunknak, hogy miért nézzük, mert ezek nélkül is valóban van jó néhány figyelemreméltó dolog. Tapasztalatszerzés, figyelemfelkeltés, feledtetés és presztízs a választék legjava.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. febr. 14. 14:50
A mai napon nemcsak a kínai újév és az epilepsziával élők világnapja van, hanem folytatódik a Bajnokok Ligája idei kiírása is. A nyolc darab nyolcaddöntő négy különböző játéknapon lesz, amiből logikusan következik, hogy ma két meccset rendeznek. Csak azért nem írjuk úgy, hogy ma két meccset nézhetünk meg a fotelünkben hátradőlve, mert ez hazugság lenne. A tévécsatornákkal sáfárkodó titkos felsőbb erők ugyanis az eddig sem mindenhol nézhető mellett egy másik olyan sávra terelték a csillagos ligát, ami olyan, mint egy flex. Nincs otthon, pedig néha kellene. Annak, aki ezt kitalálta, mostantól élete végéig legyen része kéthetente egy cukorpasztás intim gyantázásban. Ha pedig nő, akkor élete napján, nyári esküvőjén, ölelgesse meg percenként a zakójától addigra megszabadult Camacho. Most kivételesen a nemsztrímelő, hanem tévét néző nyugdíjasokra is gondoljunk, akik nem fogják látni a BL-t pedig szeretnék. Ma este Lyonban és Leverkusenben játszanak meccset, a vendégek pedig a szezon előtt legkisebbnek és legnagyobbnak gondolt csapatok. Mindjárt elmondjuk, mit gondolunk a Lyon-APOEL és a Leverkusen-Barcelona meccsek esélyeiről, de csak röviden, mert ma egyébként szívecskés lufikkal kell egy réten boldogan szaladni, miközben a világ összes hangosbemondójából meglepetés Coelho-igazságok áradnak szét a Földön.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. febr. 9. 12:55
Kínáról egyelőre azt tudjuk a legbiztosabban, hogy irgalmatlanul sokan vannak ott, még akkor is, ha már ide a Nyugati környékére is elég sokan eljöttek. Ezzel a tudással felvértezve, ezerlábú Marco Polóként nekiindult a nemzetközi labdarúgás, azon belül pedig a spanyol futball is, hogy meghódítsa Mao változás alatt álló birodalmát is. Amikor Kínában már tényleg túl sokan lettek, a tornacipők nyomdokain maguk is elég sokan megjelentek itt. Ekkor már gyaníthattuk, hogy a felismerés, mely szerint a kultúrák egymásra hatásának politikai indíttatású fékezése megállni látszik, nem légből kapott. A kínai futball önmagában senkit sem érdekel. Napról-napra szárnyra kap azonban egy-egy hír, hogy a Sanghai Senhua vagy a Guangzsu Evergrande kit igazol le és ki az, akit mégsem. A többi európai nagyhatalom klubjai mellett a spanyolok is megtették a lépéseiket Marco Polo nyomában. Utánanéztünk, hogy a mintaként szolgáló Barcelona mit tesz annak érdekében, hogy minél több Barsellona felirat díszítse majd a riksák oldalát. A spanyol bajnokság hétvégi menetrendjének átírása, új kínai mezszponzorok és háttérszponzorok megjelenése az eddigi eredmény. Lehet, hogy más nem is lesz. Maximum pénz.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. jan. 31. 9:04
Még csak az európai viszonyokkal sem kell tisztában lenni ahhoz, hogy felmérjük, mekkora szerepe van a mai futballban a háttérben munkálkodó menedzsereknek. Elég a tehetségesnek vélt magyar fiatalok követhetetlen útját "követni", és időről-időre elgondolkodhatunk azon, hogy kinek mi a jó, mi az adott játékosnak megfelelő szint, van-e még előrelépés vagy elérte saját határait. Az átigazolások útvesztőjében elvétve találni olyan hírt, amire azt mondanánk, hogy ennek semmi köze a pénzhez, előmenetelhez, de van egy bizonyos típus, amiről ezek megléte mellett azt feltételezzük, hogy mégis jókora érzelmi többlet is társul az anyagi haszonhoz. Három spanyol játékos karrierje is érdekes fordulatot vett ebben a szezonban. Karrierjük három különböző állomásán tértek vissza ugyanis nevelőegyesületeikhez. Három variáció egy témára, hiszen a tehetségük korán kitűnt, azonban teljesen máshová jutottak mire visszaértek a kezdőpontra. Külső tényezők és belső tulajdonságok alakítanak egy-egy karriert. Egy-egy modell, aminek a mozgatórugóiról, hátteréről nekünk keveset árulnak el, de véleményünk azért van.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. jan. 25. 18:33
Annyi valóságshow van már, hogy az embernek kezd az az érzése támadni, hogy minden az. Mindenkinek minden perce be van kamerázva, nem maradhat rejtve ok nélküli fetrengés, lábrátétel kézre, sőt a szerkesztők már annyira belejöttek, hogy a nem annyira a kifinomult stílusukról ismert futballisták valósnak beállított mondatait is a tudtunkra adják és még azt is megnézheted, hogy Shakira mikor nem tudja érthetően mondani, hogy vakavaka. A Barcelona-Real Madrid alapvetően egy jó párosítás, egészen várható futballmeccs. Volt régebben. Most meg valamit kell vele csinálni szinte mindennap, hogy továbbra is valóságnak és show-nak is tűnjön egyszerre. Korunk hőse a valóságshow szereplő. Azt hiszed, hogy tudsz róla egy csomó mindent, nyitott könyv az élete, sőt az összes haverjáé is. A Joséról szól az egész világ, legalábbis ő azt hiszi című műsor ma folytatódik. Garantált a dráma, nézzétek.
Ha ez üres fecsegésnek tűnt, akkor lapozás után hátha megtelik tartalommal. Ha nem, akkor sincs semmi, csak beszélgettünk egy-két dologról emberekkel és ezek jutottak eszünkbe.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. jan. 18. 19:56
Azt az alapvetőnek látszó tételt próbáljuk a magunk számára igazolni a mai Copa del Rey negyeddöntővel, hogy ha egy csapat folyamatosan ugyanazon edző keze alatt dolgozhat, akkor mi magunk is észre kell, hogy vegyük a fejlődés jeleit. A fenti tétel még erőteljesebben hajlik az igazság felé, ha tudjuk, hogy a csapat edzője jó edző, a játékosok pedig jó játékosok vagy még annál is többek.
A Real Madrid és a Barcelona egy éven belül kilencedik alkalommal találkozik ma a kupa negyeddöntőjében. Egymást tudják csak mérni, nemcsak otthon, lassan már Európában is. Ehhez képest szeretnénk azt látni, hogy a Real Madrid csapatjátéka nagyobb ellenerőt jelent a Barcelona számára, mint Mourinho előtt vagy az edzősége elején. Ennek a meccsnek lesz visszavágója, ezért akár azt is feltételezhetnénk, hogy egy döntetlen közeli eredmény mindkét fél számára megfelelő lesz. Valamiért azonban mégsem teszünk így.
Írta: Garcia bőrmester | 2012. jan. 11. 17:55
Most az van, amire vágytunk egy jó ideig, hogy van egy balszélsőnk, aki ér külföldi pénzt és mi magunk is úgy látjuk, hogy elég jól berúgja a labdát ballal a sarokba. Itthon is, Hollandiában is és Finnországban is. Most Oroszországban rúgja a labdát, csak ezt nem láttuk eddig. Ott kezdődik egy alább kifejtett gondolatunk, hogy eszünkbe jutna megkérni a hírek szereplőit, azok alakítóit, hogy ha egy mód van rá, legyenek szívesek elmondani először a tényeket és utána ne tekerjenek rá körbe elméleteket, amelyek később nem állják meg a helyüket. Nem újdonság, de ahhoz, hogy valakiből lett valami, felelősség is társul. Nem feltétlen elvárás az okosság és mindennek az átlátása, de segítene némi jó szándék abban, hogy követni tudjuk a szemünk előtt felnövő futballistánk dolgait, mert róla készülnek a poszterek a szobák falára, olyan cipőt kell venni a gyereknek és azt a bajnokságot veszi meg a tévé amit nézünk.
Mostanában majdnem mindennapra bemond valaki egy világvégét. Akarva-akaratlanul különböző kalapácsokkal verik a szögeket a koporsónkba. Kérnénk, hogy a foci változzon vissza. Azzal legalább ne háborítsanak.
Elolvasom »