Írta: ojnst | 2012. jún. 17. 9:50
Sokszor szoktam mélázni azon, mennyire nehéz jól eltalálni egy posztot, hogy az tisztes távolságba kerüljön a közhelyességtől és a banális féligazságoktól. Legutóbb épp tegnap este két citromos HB és az egyik legjobb cimborám társaságában jutott az eszembe ugyanez, mikor is a kocsma falára felszögezett két plazmatévén pont a két legváratlanabb kimenetelt láttam megvalósulni.
Ha lenne milettvolnaha rovatunk, biztosan a cseh meccs utolsó helyzetén, Dzagojev kapu mellett elosonó fejesén vagy Kerzsakov bosszantó luftján pislognánk, de ezek hiányában inkább a tényeket rögzítem: az egyik házigazdától és az idejekorán esélyesnek kikiáltott oroszoktól elköszöntünk.
Három meccs alatt sem sikerült megértenem a lengyeleket. Leginkább azért, mert nem szolgáltattak kellő mennyiségű és minőségű inputot, amit meg adni tudtak, szépen csendben visszavették. Ezzel párhuzamosan viszont rájöttem, hogy csak lufit szorongatnak, amihez a makacs (minden edzőtípus közül a legrosszabb) kapitány Smuda elég görcsösen ragaszkodik. Persze az ő taktikája is érthető: ha már nem ők hozzák el a forradalmi futballt a gyöngyházfényű stadionokba, legalább a csapatuk tegyen meg minden emberit és ha ehhez ki kell purcannia a meccs végére, hát purcanjon ki.
Ez nemhogy nem valósult meg, de egy enervált, a saját nyilatkozataiknak ellentmondó társaságot hagyott hátra a mezőny. A csehek elleni teljesítmény akkor lett volna igazán sokkoló, ha Smuda helyett az embertelen unottságot és dekadenciát árasztó Fernando Santos ül ott a padon, két kilátástalan támadáscsíra között azon keseregve, miért épp őt veri a Jóisten ennyi szerencsétlennel.
Nem bántom a lengyeleket, de nem adták jelét olyan kvalitásnak, ami alapján joggal juthattak volna a nyolcba. Tény, az első meccsen még egy félidőt ki tudtak tölteni játékkal, de a félidőből menet közben negyedóra lett, ami aztán két-háromperces hullámokra redukálódott és amikor igazán elő kellett volna venni a tudományt, már a csapatot egyébként kicsit féloldalassá tevő dortmundiak kelléktára is kiürült. Smuda látványosan csak egy kezdőben gondolkodott az egész Eb-n, ebből kifolyólag minimális befolyással bírt a játék alakulására és rendre elkésett a támadócserékkel.

A cseh gól után pedig le is főtt a kávé. Jirácek mintha fél életét szélcsatornában töltötte volna és minden környezeti kondíciót leküzdve harcolhat tovább a torna felfedezettjének járó emlékplakettért, pedig látszik rajta, hogy - a bicikliversenyeket kommentáló Sipi szavaival élve - nem egy technikai himalája. Mégis abszolút húzóemberré vált a válogatottban, akárcsak Gebre vagy Pilár, de ez a pár príma produkció önmagában csak a szép halálhoz lett volna elegendő. Bíleknek pont az kellett a továbbjutáshoz, amit a lengyel kolléga képtelen volt meglépni: összerázta azt, ami az elején szétesett - vagy meg sem volt.
A siker szempontjából még a negatív gólkülönbség is indifferens és még azt is hozzátehetjük némi malíciával, hogy Rosicky kihagyása - mint korábban vállalhatatlan luxus - is belefért, sőt az is, hogy Cech szinte az összes kapura tartó labdából gólt kapjon, a csatárok csatára, Baros pedig saját jelentéktelensége okán még vágóképnek se legyen alkalmas. Lengyelország-Csehország 0-1
*
A csehek továbbjutásával keltett döbbenetet az oroszok fokozták: az, ahogy kiejtették magukat a játékból, egyszerre volt bravúros és jósolható, de mindenekelőtt persze csalódást keltő. Se Advocaat, se a játékosok nem akarták elhinni a görögöknek, hogy nem 2004 újraértelmezése a cél, de még akkor sem foglalkoztatta őket, mekkora szarban vannak, amikor Karagunisz besuhintotta a kapus hóna alatt. Meg a megúszott tizinél sem, meg az ordas kapufánál sem. A terv így már nem arról szólt, mennyi elmajmolt helyzet fér bele Kerzsakovnál, mert addigra már a padon pihent. Arsavint viszont valószínűleg csak a kiutasítás árán vehette volna le a holland, így el kellett viselnie egy röpképtelen vezért, akit a saját nagyszerűségébe vetett hit sorol tegnaptól hivatalosan is a középszerű futballisták közé.

Rehhagelék óta már elég sokat romlott az euro, Karagunisz is sokat ráncosodott és talán a görög válogatott szerethetőségi indexe is elrugaszkodott a nullától, mégha ezt nem is soroljuk az Eb-élményeinket meghatározó változások sorába. Santos válogatottjának igazi erősségeit látjuk, az előmeneteli lehetőségeiket viszont nehéz belőnünk, mert a három csoportmeccsen három különböző arcot mutattak. Küzdelemben, szemfüles gólok szerzésében jól állnak, a bírói túlkapásokon is hamar átlendülnek, ám a védelmükben - nyilván Dellaszékhoz viszonyítva - kevés a karakteres figura és játékszervező emberekből is csak úgy tizenöt-húsz jobb van ezen az Eb-n, nem több.
Nem ismerem behatóan a hellén néplélek bugyrait, de a parlamenti választásokon való részvételre valószínűleg jó hatást gyakorolt, hogy az azt megelőző éjszakán a fél ország benyomott örömében. Görögország-Oroszország 1-0
Visszatérve az elejére: a fenti kombináció megvalósulási esélye olyan pici volt, hogy az olaszok teljes joggal kezdhetnek rettegni. A hollandok meg reménykedni - és nem merem azt mondani, hogy hiába.
Kommentek: 73 komment
Eddig 73 komment érkezett

-
[1] kiskutya21 2012. 06. 17. 10:16
-
[2] Anthony 2012. 06. 17. 10:27
Tényleg a lengyelek első félideje alapján az EB-n az volt az érzésem, hogy simán továbbjutnak. A lengyel kapitányt én sem értem. Amikor van egy ilyen futottak még csapatod, akkor maximálisan a meglévő erényekre kellene építeni akármilyen kiszámítható is legyen ezzel a játékuk. Jelen esetben a Piszczek fémjelezte jobbszélt kellett volna erőltetni, mert minőségben az a legerősebb csapatrész. Többször is képesek voltak megverni a védelmeket, erre mégis a baloldalon meg középen próbálkoznak. Érthetetlen.
Az oroszokról már az első két meccsen, amikor jól teljesítettek azt mondtam, hogy gyengébben muzsikálnak, mint négy éve, ez a harmadik meccsen jött ki igazán. Ők azt hitték nem eshetnek ki, ezért teljesen nyugodtan labdáztak, annyira elaludtak, hogy a görög gól után sem ébredtek fel. Az a durva, hogy még így is továbbjuthattak volna. Náluk Kerzsakhov szerepeltetésére nincsen semmi mentség, annyi helyzetet kihagyott már az első két meccsen, hogy vezethetné a góllövőlistát, erre még rátett a tegnap. Persze Zhirkov sem volt éppen a helyzet magaslatán, de ezt nem volt honnan előre látni.
-
[3] heinrich - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 10:39
A lengyelek valószínűéeg pocsék fizikai állapotban van, mind a három meccsükön volt egy jó 30 percük nyitásnak, aztán semmi.
-
[4] Oarbeaskoa 2012. 06. 17. 10:46
néztem rendesen én is a két meccset egyszerre. Ennyi szánalmas focit egyszerre!!! Ami lekötött, az az volt, hogy lássak még újabb és újabb kelet-európai és balkán magatartásformákat, hátha meg tudnak lepni. Az orosz az egy alkalommal kivillanó, majd önmaga hamvába bukó meg nem értett zseni Puskin-ék óta. A görög az önző gyakorlatiasság példaképe, teljes mediterrán lustasággal, mérhetetlen álszentséggel. A cseh meg mindig a nevetségesen duzzadó büszke, szánalmas tartalommal, amit olyan jól megénekelt már Menzel és Forman - annyira jó volt látni a Baros-okat és Jiracek-eket tényleg mindenben tökélyre vitt look-kal és allürökkel. A lengyelek meg az ismerős maguk tragikus romantikájukban, összeomlottak a "nagy" lehetőségtől: hirtelen az egész világ szeme rajtuk, nem tudtak túllépni önmagukon. Pedig még Lewandowski gólja után reménykedtem, felszabadulnak ettől a tehertől. De nem, vissza kerültek a szürke hétköznapokbban, a további fájó, de egyben életben tartó reménykedés mindennapjaiba - oda a "nagy" lehetőség.
-
[5] PrawoJazdy 2012. 06. 17. 10:48
Az oroszok tényleg elkaphatták volna a nagyokat is, megvolt hozzá a képességük és a taktikájuk is. Ennek a válogatottnak a legszélesebb a tárháza, bárkitől ki tud kapni, és bárkit ki tud ejteni. Nem véletlenül egyik fogadási alapelvem, hogy orosz csapatra vagy ellene soha, semmilyen körülmények között.
-
[6] PrawoJazdy 2012. 06. 17. 11:05
Egyébként az oroszok egyik kulcsfigurája Zirjanov volt (és véletlenül sem Sirokov), mint tegnap kiderült. Az ő hiányával átjáróház lett a középpálya, amit az sem segített, hogy a helyén Glusakov, a támadóközéppályás kezdett, akinek pl Zsirkov felfutásait kellett volna fedeznie (gól megvan?), de Gyenyiszov is gyakorlatilag egyedül maradva 4 labdát szerzett az előző 12-höz és 13-hoz képest. Egyszerűen átfutottak az oroszokon, a magára maradt Gyenyiszovot kipasszolták, és az összeköttetés is megszűnt a bal oldali támadók és Gyenyiszov között. Zsirkov is csak egyéni meoldásokra volt képes, és mint offenzív wingback, nem tudta segítség nélkül tartani az oldalát.
Zirjanov kiesése (és az, hogy nem egy igazi KK-t, mondjuk Szemsovot rakta be helyette Advocaat) minden tekintetben szétzilálta az orosz csapatot, védekezésben és támadásépítésben is. -
[7] benitoNST 2012. 06. 17. 11:14
sem féligazságot, sem banális közhelyeket nem találtam benne, remek poszt, kolléga
-
[8] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:28
Igen, a lengyelek nagy csalódást okoztak, és nem azért, mintha sokat vártunk volna tőlük. De legalább hajtást az utolsó percig, szép halált mégis. Aztán még az se lett meg. A lengyelek helyében emiatt lennék nagyon csalódott. (Ugye emlékszünk, négy éve Svájc és Ausztria mekkorát küzdött...)
A görögök hihetetlenek. Már az első két meccsen látszott, hogy ha más nem is, tartás az van bennük.
Ez az Eb eddig tényleg elképesztő. Van egy tippjáték baráti körben. Toronymagasan vezeti az a lány, aki max. kétévente néz meg egy-egy meccset az Eb-n, vb-n. És messze leszakadva én vagyok az utolsó, aki éjjel-nappal focit nézek. :-D
-
[9] potepf - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:37
@csoncson:
oké, de te egy orosz-görögön is spanyol győzelemre teszel -
[10] Endoscope - http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:39
Még mindig dörzsölöm a szemem, hogy a ruszkik kiestek, a görögök továbbmentek, a csehek meg az első meccsen benyalt négy gól és mutatott játék után csoportelsők. Eddig szerintem kurvajó ez az EB és ezen csak egy vérgáz holland továbbjutás ronthatna.
-
[11] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:43
Az igaz, a spanyol-ír azon kevés meccs egyike, amelynek eredményét még én is eltaláltam. :-)
-
[12] WolandTottenham - http://spurs.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:46
sima lengyel-orosz továbbutást vártam...
annak örülök, hogy a lengyelek kiestek (borzalmasak voltak, és a bírók észrevehetően tolták őket, főleg a görögök és a ruszkik ellen), az oroszokat viszont szívesen láttam volna a színtelen-szagtalan csehek helyén. (görög-orosz továbbjutásnak szorítottam tegnap este...)
a ruszkik szerintem (is?) Arsavin miatt estek ki. méghozzá egy döntő pillanatra redukálnám a sorsuk megfordulását: a lengyel-orosz meccs második félidejében Arsavin robogott a labdával egy orosz kontránál, 3-4 ruszki kísérte a támadást, már a tizenhatosnál jártak, létszámfölényes helyzet, erre Arsavin odapasszolja egy védőnek, majd csípőre tett kézzel elkezd sétálni a lengyel szögletzászló felé. a lengyelek kontráznak - Blaszczykowski meg lő egy gyönyörű, védhetetlen gólt, pedig ez a lengyel kontra nem nézett ki olyan sakk-matt szitunak mint az amit Arsavin elbaszott.
persze ettől még lehetett volna bármi, de megbocsáthatatlan volt, hogy nem verték meg akkor a lengyeleket. rövidre zárhattak volna minden kérdést.
a lengyel barátaim miatt van bennem sajnálat Lewandowskiék szégyenletes teljesítménye miatt, de mint csapat szerintem nem érdemelnek szánalmat. a cseh-lengyel meccsen nem akartam hinni a szememnek mennyire nyámnyilák és passzívak voltak. ami tompíthatja a lengyelek fájdalmát az az oroszok búcsúja. meg megeshet, hogy az ukránok besegítenek, és megosztoznak velük a blamában. bár Seváék csoportja cseppet komolyabb.
-
[13] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:47
@csoncson: Szerintem a kiscsajnak nem kering annyi információ a fejében és nem bonyolítja túl, hanem csak hagyományból és megérzésből fogad. Hasonló cipőben járok én is egyébként, mint te.
@Endoscope: Ha továbbjutnak a hollandok, akkor elveszítem minden hitemet a Futballistenben. Még a görögökre is sokkal simábban mondom azt, hogy megérdemelték, mert küzdöttek.
-
[14] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:47
oh, lala, mon ami, ozsé, francia foci? citromos hb? milyen aberrációid vannak még?
de legalább jó posztokat írsz, ée ezért szeretünk.@csoncson: "És messze leszakadva én vagyok az utolsó, aki éjjel-nappal focit nézek. :-D" - és nap-mint-nap tanubizonyságát adott itt is elképesztő objektivitásodnak és éleslátásodnak. (egyébként tippelhetetlen az eb, aki eddig 50% felett van, az nem ért a focihoz :)
-
[15] alzir - http://barca.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:47
@Endoscope: "ezen csak egy vérgáz holland továbbjutás ronthatna."
szerintem illene a sorba. újabb csavar! akárhogy is, remélem a portugálokat megverik. ha dánia megy tovább, az király, de ha hollandia helyett portugália, hát, nem hiszem, hogy olyan sokat nyernénk.
-
[16] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:50
@alzir: szerintem is poén lenne, ha a hollandok valahogy tovább evickélnének, és aztán jó játékkal a döntőig mennének. de inkább a dánokat vinném magammal. holland győzelem, német-dán iksz. a csehek ellen még a dánok is esélyesek lennének :)
-
[17] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:52
@sunnyalbion: tulajdonképp elképesztő, hogy az A-csoport három csapata is tök utolsó lenne a B-ben a dánok (vagy akár a portugálok) helyén, és ehhez képest ketten is továbbjutók.
-
[18] krasnaja 2012. 06. 17. 11:56
Már előzőleg se akartam az A csoportból senkit se a 4 között, most meg aztán főleg. Az oroszokat se, belőlük már a 2. orosz-spanyol után kiszerettem.
-
[19] ojnst - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 11:57
@sunnyalbion: A körtés Sopronit kedvelem egyébként a legjobban, csak abból nem volt sajnos.
-
[20] Lac33 2012. 06. 17. 11:59
Valóban, de miért? Ezt a csapatot két éve erre az EB-re készítik fel, ezért a lejátszott barátságos meccsek tömkelege, hogy megtalálják azt a 14-15 embert, aki segít nekik ebből a (meglehetősen szar - a csapatok minősége a többi csoportéhoz képest) csoportból továbbjutni.
Oké, hogy a 3 dortmundi elfáradt, játszottak elég meccset. De a többiek? Saját közönség előtt? Szégyen.
Legalább a végig küzdés és a szép halál elvárható lett volna.
-
[21] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 12:01
Attól, hogy gyűlölök egy csapatot, még látom, ha jobbak, mint az ellenfél, akit szeretek. De valahogy nem jönnek a megérzéseim. Ma estére már végképp fogalmam sincs. Hányva-vetve azt mondanám: német-dán 2-1, holland-portugál 3-2, német-portugál továbbjutás. Dehát lehet, hogy megint az ellenkezője jön...
-
[22] alzir - http://barca.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 12:04
@Lac33: szerintem merlinnek igaza volt, ez az edző egy nyúlbéla. az első 30 perc persze, hogy mindig jobb volt, mert akkor érvényesül legjobban az előzetes taktika. aztán amikor reagálni kellett volna az aktuális történésekre, jött a felsülés. persze ez csak tippelgetés.
az mindenesetre tényleg nonszensz, hogy legalább egy katartikus halált nem bírtak összehozni a csehek ellen a második félidőben. ez relatíve az egyik leggyengébb performansz, amit valaha házigazdától láthattunk. a három döntetlen nem szégyenteljes, de ebben a csoportban, egy ilyen csapattól, ahol azért akad pár tényleg nagyon jó játékos, arányaiban iszonyatosan gyenge volt. -
[23] Lac33 2012. 06. 17. 12:05
A német-dánra megtettem az ikszet, de "amekkora fos ez a Gomez", ma rúg hármat. Ha végig padozik, akkor is bepattan róla valahogy.
A portugál-hollandon meg sima holland. Szerintem.
-
[24] Lac33 2012. 06. 17. 12:09
Mondjuk csak 2 döntetlenre futotta, meg ugye a tegnapi vereség és nem 3 döntetlen. De ez csak szőrszálhasogatás. :)
Ha már legrosszabb hazai performansz: a 4 évvel ezelőtti osztrák, vagy svájci sem volt meggyőző. Sőt. De a svájciak legalább nyertek egy meccset, az osztrákok meg a németek elleni "rangadón" csak azzal a Ballack-bombával kaptak ki. Az osztrák, meg a német csapat meg mégsem ugyanaz a kvalitás ellenben a cseh-lengyel párossal.
-
[25] feketevipera 2012. 06. 17. 12:10
@sunnyalbion: Valahogy össze kellett jönnie a 2000 Barca meccsnek :D
-
[26] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 12:17
@ojnst: azt hiszem örülnék, ha további kedvenceidet már enm osztanád meg a közzel, mert rosszul leszek :)
(tényleg van körtés soproni?)@csoncson: a holland-portugál a klasszik háromesélyes meccs. egyik csapat se volt meggyőző, és akkor még óvatosan fogalmaztam. ha valamelyik feltámadna, akár rútul elverheti a másikat.
@Lac33: a német-dán iksz annyira esélytelen, hogy az eddigiek fényében tökéletes tippnek tűnik :)
(bár pont visszatértünk a klasszikus rendhez, hogy ha szarul is játszunk, de hozzuk a meccset. a dánok stílusa elvileg fekszik nekünk, elvileg a leggyengébb ellenfél is, mi meg elvileg lendülünk bele, szóval elvileg legalább kettő lesz közte.) -
[27] alzir - http://barca.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 12:17
@Lac33: bocs, igazad van. szóval a két x, egy vereség kombónál láttunk már rosszabbat, az tuti, de mégis..
igen, a svájciak és az osztrákok valamivel nehezebb csoportban voltak, ráadásul egyiküknek sem voltak olyan releváns játékosaik, mint itt a kuba-lewandowski páros a német bajnoktól. amúgy az osztrákokon emlékszem, hogy meglepődtünk, na az tényleg rém gyenge csapat volt, de kihajtották magukból a szart is. a lengyelek meg végiglébecoltak 3 komplett félidőt.
-
[28] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 12:18
Négy éve a svájciak szerintem kimondottan jól futballoztak, a csehek ellen konkrétan eszméletlen pechük volt, a törökök ellen az utolsó pillanatokban csúszott ki kezükből egy megnyert meccs, a portugálok pedig mégiscsak megverték, igaz Cééknek ott már nem volt tét.
Az osztrákok meg sokkal nehezebb csoportban voltak, mint most a lengyelek.
-
[29] Lac33 2012. 06. 17. 12:31
Szerintem a németek nem fogják kihajtani magukat a győzelemért, a dánok meg nem tudnak annyit, hogy nyerjenek. A hollandok meg megverik a zseléseket, abban a reményben, hogy továbbmennek, de mégsem.
Azért Vastic nagy ász volt. :D
Egyetértek. Viszont visszakanyarodva az EB előtti latolgatáshoz és a "melyik csapatra nem fogunk emlékezni, hogy ott volt" kérdésre: a lengyelekre simán nem emlékeznék, ha nem ők rendezték volna. Ahogy igaz ez az osztrákokra és a svájciakra is.
-
[30] Lac33 2012. 06. 17. 12:34
A zárójeles részt elolvasva a három "elvileg"-gel, arra vezettél rá, hogy akkor ezen a meccsen semmi sem biztos. :)
-
[31] sh4d0w 2012. 06. 17. 12:54
Kár a csehek továbbjutásáért, sótlan, unszimpatikus csapat. Baros meg az a csatár, aki taszítja a labdát, a neki felpasszolt labdák is inkább kikerülik...
-
[32] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 13:00
@Lac33: 3+1 elvileg volt :) én ezen az eb-n biztosra már azt se merem mondani, hogy megvertük a portugálokat, pedig az egy hete volt, és elvileg úgy is történt :)
el nem tudtam képzelni, hogy az oroszok nem hoznak legalább ikszet a görögök ellen, vagy hogy az olaszok ne vernék szarrá az íreket. -
[33] Lac33 2012. 06. 17. 13:02
Az agyam már fel se dolgozta a negyediket. :)
Emberek, valaki leírta! Leírta, hogy az olaszok holnap szarrá verik az íreket! Tudjátok ez mit jelent? Sima ír. :)
-
[34] qwestfield 2012. 06. 17. 13:12
azok szidják legjobban a görögök fociját, akik istenítetteék a barcát kiverő intert és chelseat. pedig ugyanazt a szutyok antifocit nyomják ők is.
én egyébként örültem, hogy a ruszkik kiestek. szemét népelnyomó banda.
-
[35] Merlin91 - http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 13:18
@alzir: Szerintem az eddig látott hollandoké helyett a portugálok továbbjutásával nyerne az Eb. A portugálok egyik meccsükön se játszottak rosszul.
De én is azt tippelem (sokat ér persze), hogy a hollandok megverik őket, háromszor egymás után egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy égjenek. Már csak dafkéból is zúzni fognak ma.
-
[36] Merlin91 - http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 13:21
@Lac33: Svájc megdöglött a pályán, és a törököktől egy 90. perces góllal kapott ki, egy olyan meccsen, amit meg is nyerhetett volna. Kovács Kálmánban is mély nyomot hagytak.))
-
[37] Lac33 2012. 06. 17. 13:31
Jó, igaz, Svájcra emlékezünk. Mondjuk, hogy ők azok, mint ezen az EB-n az ukránok. Az ukránok Shevával megverték a svédeket, erre a sztorira is emlékezünk majd. Annyira legalábbis mint a svájciakra.
A 4 évvel ezelőtti osztrákok meg a lengyelek.
-
[38] pietro87 2012. 06. 17. 13:54
A lengyelek elhullását vártam, mert ők a második körben nem tudtak olyan pluszt nyújtani, mint a csehek, amire már rá lehetett volna bólintani. Smuda egyébként még a játékosokat is alulmúlta. A görögök továbbjutása pedig valami elképesztő volt, egy örömteli is. Rettegj Németország? Bár a tegnapi meccsek után én már semmiben sem vagyok biztos. Ja, és újfent jár a gratuláció Advocaatnak és Kerzsakovnak. :)
-
[39] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 14:17
@qwestfield: téged személy szerint zsirkov vagy arsavin nyomott el?
-
[40] nemZsoca - http://chelsea-fc.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 14:30
@qwestfield: Jajj bazdmeg, ez kell ide. :DD
-
[41] szederbokor - http://oranje.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 14:36
@qwestfield: Az orosz csapatnak mi köze a nép elnyomásához?
Amúgy akármennyire is szorítottam az oroszoknak már csak családi vonatkozásban is, a görögökkel egyszerűen nem tudtam nem szimpatizálni. Lehet, hogy csak a kiscsapat-attitűd ütött meg, de egyszerűen élveztem, ahogy a kis lesajnált játékosok ténylegesen kidobják a tüdejüket is, míg az oroszokat mintha az se motiválta volna rendesen, hogy továbbjussanak.
-
[42] PrawoJazdy 2012. 06. 17. 14:52
Mondjuk ezt már az első fordulótól mondogatom, hogy a csehek simán vannak olyan jók egyénileg is, mint a lengyelek, mint kiderült, csapatként is.
@sunnyalbion: Mit tudsz az olasz-írről, amit mi nem? :P -
[43] PrawoJazdy 2012. 06. 17. 14:57
@sunnyalbion: +1, az ilyen ember szurkol a pirézeknek
-
[44] shinigami 2012. 06. 17. 15:19
@Lac33:
azzal a kulonbseggel h az osztrakok minden meccsen meghaltak a palyan a lengyelekrol ezt igy nemigazan tudom elmondani -
[45] RoniKing 2012. 06. 17. 15:25
Portugálokat, dánokat, sőt az eddig csak balfaszságokat bemutató hollandokat is jobbnak vélem cseh csapatnál egy ki-ki meccsen, oroszok neccesebbek lettek volna, így a potenciális B csoport 2. örülhetett tegnap legjobban nyilván a továbbjutók mellett.
Nagy eséllyel mindkét B csoportos továbbjutó elődöntős lesz, német-portugál ha minden jól alakul ma este.
Lengyelek kevesek voltak mint a szar, taktikában, energiában egyaránt.
Oroszok nem érdemeltek továbbjutást, Advocaatnak éghet a pofája, nagy lebőgés ebből a csoportból kiesni győztes meccsel kezdve.
Még mindig jobb mint Hiddink égése Szlovénia (?) ellen persze.
Legalább szétverték Varsó egy részét, erre jók voltak az oroszok másra nem.Görögök hozták magukat, de megérdemelték, bírók nem nagyon akarták a továbbjutásukat, valszeg nem szopnak be két gyors gólt csehek ellen ha Sokratist nem állítják ki nevetséges meccsen a házigazdák ellen.
Csehek meg nem képviselnek semmi komoly erőt, egy Jiracek dominálja a meccseiket, de hát már a továbbjutás is szép tőlük, főleg hogy milyen zakóval kezdtek.
Az év vicce lenne ha a B2 nem verné le az A1-et 8 között.
Akkor már inkább görögök üssék a németeket:D -
[46] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 15:53
@PrawoJazdy: semmi különöset. az írek gusztustalanul kutyaütők, az nb1-ben se a dobogóért játszanának. az olaszoknál meg van pár játékos, aki már látott labdát, sőt, egy-kettő még azt is tudja, mire való.
ha az olaszok kiesnek az írek miatt, nem tudom, mit fogadok meg, de valami súlyosat. és megpróbálok visszakerülni az eredeti valóságba ebből a párhuzamos univerzumból, amibe egy féregjukon eshettem át, teljesen gyanútlanul. -
[47] Maverick 2012. 06. 17. 17:00
Ha elvonatkoztatunk a hollandok eddigi atomszar játékától és a kerete erejét nézzük, akkor azért nem lenne nagy csoda a továbbjutás: Dánia kikap a németektől, ők meg kettővel verik Portugáliát. Szerintem az EB előtt - mielőtt még megszoktuk volna a párhuzamos univerzum jelenlétét - ezt a két eredményt simán betippelte volna az itt lévők 90%-a, és még most is megvan rá minden esély.
Nagyon bízom Dániában és rettentően szurkolok nekik. Portugália szerintem bizonyosan veszít, mivel nagy a nyomás eleve emberhátrányban lesznek Cé miatt - láttuk Dánia ellen, és az elmúlt összes világversenyen -, Hollandiában meg azért még mindig ott a potenciál... Ha valahogy azt a sok műmájer köcsögöt rendbe tudná rakni, vagy ki tudná szelektálni az edző Sneijder körül, akkor simán benne van a két gólos siker.
-
[48] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 17:06
hehe, a lengyelek teljesítményére jött egy komment a sport1.de-n: "az egész egy picit emlékeztet a dortmundra" (mármint a cl-szereplésre :)
@Maverick: ha a hollandok lőnének egyet az első félidőben, akkor meglesz nekik. és hiába reális a német-holland továbbjutás, ez egy nem reális eb :)
-
[49] alzir - http://barca.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 17:13
@Maverick: mondjuk a portugálok szerintem beállnak bunkerezni, úgy pedig pokoli nehéz megverni őket. sunyi egy csapat, ha erősebbel találkoznak, azonnal csalják a focit :D szóval hollandia rettenetesen szenvedni fog.
az eddigi holland produkció alapján kiesés következik, ezért én is azt gondoltam, hogy a vicces kedvű eb valahogy benntartja őket, hogy ránkfricskázzon. de jobban belegondolva az még kevésbé valószínű, hogy hollandia zsinórban háromszor kikapjon. vagyis mégis ez fog történni.
a racionális tippem pedig egy x. a németek megverik dániát, így német-portugál továbbjutás.
-
[50] Maverick 2012. 06. 17. 17:19
@alzir: Szerintem a legviccesebb ebből a csoportból a dán továbbjutás lenne, ezért ezt várom. A legabszurdabb a német kiesés, de azért az már tényleg mindennek a teteje lenne...
-
[51] PrawoJazdy 2012. 06. 17. 17:36
@Maverick: Azért CR7 nem emberhátrány a válogatottban, csak egy sima szélső, aki semmi extrát nem csinál. Ennyi erővel Nani is emberhátrány.
A kétgólos holland vezetés nagyon nem reális, vegyük már figyelembe az eddigi szereplésüket. Pont ezért fognak ők továbbjutni, Affelay- és Robben-duplákkal, van Bommel a régi legjobbját fogja nyújtani, van der Vaartot meg rituálisan feláldozzák a meccs végén. -
[52] alzir - http://barca.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 17:44
én is arra gondoltam, hogy megrakom a robben-gólt. annyira kibaszottul lehetetlen, szóval NYILVÁNVALÓ.
-
[53] Maverick 2012. 06. 17. 17:54
@alzir: Esetleg tetézhetnéd azzal, hogy 11-esből!:)
-
[54] ertelmetlen 2012. 06. 17. 17:55
@alzir:
arra nem lehet fogadni, hogy Robben passzolni fog a 16-os környékén?Egyébként nehezen látom a hollandokat továbbjutóként. A németeknek az X tökéletes, szerintem a dánoknak is akkor van a legtöbb esélyük, ha X-re játszanak (és holland győzelemben reménykednek), a portugáloknak sem rossz az X. Egyedül a hollandoknak kell a győzelem, ez pedig inkább a portugáloknak jó.
Érdekes lesz, hogy az egyik meccsen születő gól hogyan befolyásolja a másik meccs képét. Én egyébként két szar meccsre számítok, kevés gólos dötetlen, stb.
-
[55] Chievo&Juve 2012. 06. 17. 18:06
Az EB érthetetlen eseményeinek tükrében, még most leírom a tippjeimet, később tudjak rá hivatkozni.
A hollandoknál Robben és De Jong is gólt szerez, Willems pedig leveszi Nanit a pályáról, de ez sem elég, mert CR7 az egész meccsen csak jó döntést hoz és a triplájával nyernek a portugálok. (természetesen legalább az egyik gól szabadrúgás.)
A németek Hummels és Neuer öngóljaival pedig kikapnak, hiába a Gomez gól. (Lahmn pirosat kap köpésért.) Így természetesen a dán - portugál kettős jut tovább. (Mondjuk feleslegesen mert a görögök és a csehek is leküzdhetetlen ellenfelek a 8 között.)
-
[56] Baluci 2012. 06. 17. 18:10
Vicc az egész!... Most mindenki milyen okos lett egyszerre! Az első forduló után úgy szólt a címlap: "Ki lesz a második az oroszok mögött?"... Erről ennyit...
Ami pedig ezeket a görög fiúkat illeti, még mielött 2004-ről kezdenek álmodozni jelezném: valószínüleg a NÉMETEK JÖNNEK!... Na, ha azokkal is kibabrálnak, akkor tényleg tökön szúrom magam... -
[57] alzir - http://barca.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 18:31
@ertelmetlen: "arra nem lehet fogadni, hogy Robben passzolni fog a 16-os környékén?"
ennyire nem lehet meglepő egy eb sem.
@Baluci: mindenki hüjje!
-
[58] matthe07 2012. 06. 17. 18:49
kicsit off, de ha már fogadás: a többi oldalon sem lehet kötésben megrakni pl. két csoport továbbjutóit? vagy 3 eredményt és egy, azoktól független, különböző csoport továbbjutóját? vagy csak a betclic ekkora szarkupac...
-
[59] nightshift 2012. 06. 17. 18:59
a hajsza, a kája,
a főnix élszakája! -
[60] nightshift 2012. 06. 17. 19:00
-
[61] Merlin91 - http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 19:06
Némileg függetlenül az Eb abszurditás-faktorától, de meg kell jegyeznem, a németek eddig, noha egyedüliként két meccset nyertek kettőből, annyira ellenállhatatlan és faszipántos támadófutballt nem mutattak.
Podolski, Müller kirobbanthatatlansága és Özil viszonylagos tompasága simán megbüntetheti Lőwöt, amikor majd eljön az ideje. Nem biztos, hogy ez ma lesz a dánok ellen, de az se, hogy nem.))
Amúgy a végére fog helyreállni a rend és a spanyolok nyerik az Eb-t.
-
[62] Merlin91 - http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 19:08
@Lac33: Svájcnak is lehetett volna egy helyi csatárhőse négy éve, csak az első meccsen eltörte a lábát. Frei nélkül harcoltak nagyot, ha Yakin nem hagyja ki a kihagyhatatlant a törökök ellen, talán tovább is jutottak volna, bár nem biztos.
-
[63] alzir - http://barca.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 19:17
@Merlin91: szerintem ezért különösen rosszul járnak a németek, ha megkapják a görögöket. széttépik őket bárhogy, aztán löw elhiszi, hogy akkor tényleg kurva nagy királyság van. nehéz ágon jobb döntőbe érkezni.
-
[64] yayat24 2012. 06. 17. 19:20
nekem a görögök továbbjutása nem volt akkora a meglepi, a cseheké már annál inkább. ha nincsen a csehek elleni rövidzárlat, azt is behúzzák és egy kényelmes döntetlen az oroszok elleni és kéz a kézben mennek tovább. mennyi esély van arra, hogy Karagunisz sárgáját eltöröljék, mert az tényleg 11-es volt.
-
[65] yayat24 2012. 06. 17. 19:23
a mai meccsekre lehetetlen tippelni. előzetesen a dán-német továbbjutásra tippeltem, aztán bedőltem a hollandok utolsó néhány barátságos meccsének és azt gondoltam, ők lesznek a másodikok. a portugálokkal nem igen számoltam, de az eddigi meccsek alapján, jó esélyeik vannak a továbbjutásra. ettől függetlenül még is holland feltámadást várok. csak van bennük annyi dac, hogy a legjobbjukat hozzák.
-
[66] yayat24 2012. 06. 17. 19:25
á, mégsem...kiszopnak a portugáloktól.
-
[67] Lac33 2012. 06. 17. 19:52
Azt mondtad nem fogadsz. :p
-
[68] Lac33 2012. 06. 17. 19:58
Az osztrákok meghalhattak a pályán, de semmilyen focit nem mutattak be. Mert nem volt játékosuk, aki normális focira képes. Ivanschitz csak náluk sztár, a 38 éves Vastic-ot meg könyörületből vitték ki (meg hogy övék legyen a legöregebb csatár az EB-k történetében).
A lengyeleknél van nemzetközileg jegyzett játékos, nem is egy - többet vártam tőlük. Az osztrákok nem akkora csalódás, mert eredetileg sem lehetett tőlük semmit sem várni.
-
[69] Endoscope - http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 17. 20:58
@alzir: Na erről ennyit. Egy gólpassz. :)
-
[70] hagyma 2012. 06. 18. 0:34
-
[71] greffi 2012. 06. 18. 8:59
ááááááááh falra mászom... idejekorán jelentése: éppen a megfelelő időben, pont jókor. Volt korábban olyan jelentése is, hogy idő előtt - még Jókai idejében.
Szóval tehát, akkor az oroszok éppen jókor estek ki?
Amúgy a citromos HB szar és nem, helyesen írni én sem tudok, de a szavak jelentésével tisztában vagyok.
-
[72] Nojavier 2012. 06. 18. 11:46
Kicsit off, de érdemes megemlékezni róla: ma 30 éve csapott össze a magyar válogatott Argentínával a spanyolországi vébén!
www.kulturtapas.com/2012/06/4-fordulo-idegenben-estadio-jose-rico.html
-
[73] qwestfield 2012. 06. 18. 21:13
@nemZsoca: melyik részen hahotáztál kiscsávó?
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Csak egy jótanács innen a lelátóról: legközelebb igyál rendes sört. Mert megérdemled.:)