Ami a nagy tornák nyitómeccseit illeti, nekem az agyamba égett az 1994-es német-bolív, azóta pánikszerűen keresem a lehetőségét, hogy kihagyjam az ilyen fesztiválokat. Úgy tűnt, nem is labdával, hanem mázsás fémgolyóval játszottak, miközben a játékosokról oldalt és hátul acélhuzalok lógtak le, mint a vívóknál, csakhogy ez esetben nem a találat jelzése, hanem a játékos lendületének maradéktalan visszafogása volt a cél. Mély nyomokat hagyott bennem, mondom, most is csak nagy idegenkedéssel vettem rá magam. Meg aztán, ha egyszer az Isten, ha épp ráér, mert van ideje, és mégiscsak lelátogat a földre, és követet rendel magához beszámolni az Ember viselt dolgairól, akkor mégsem szeretnék szégyenben maradni.

Ehhez képest felüdülés volt az Eb bemutatkozása, pedig a görögök eddig csak azzal vétették észre magukat, hogy az előző tornán konkrétan sorvadt körülöttük a növényzet, ahogy az utolsó csepp életkedvet is kiszívták a labdából a futball dementorai. Gyanakszom, most is inkább az érthetetlen lengyel megtorpanásnak köszönhetik a felemelkedésük, de akkor is: bírótól, eredménytől és emberhátránytól sújtva nemhogy ikszre hozták a meccset, de még a győzelmet is megérdemelték volna – a lengyel tesók balfaszfaktorát is szankcionálva legalábbis feltétlen.

Pedig ezek a görögök évtizedek óta nem változnak. Nem is tudom, mi a rosszabb: folyton a régi korok után vágyódva bezzegelni a partvonal mellett, vagy önmagunkat reprodukálni a környezetünkben talált tárgyakból; fémből, ásványokból, csikorgó anyagokból, melyek szinte önmagukat hozzák mozgásba a pályán.

Hogy a lengyelek mitől fostak be a második félidőre, nem tudom, de hogy bedőltek a görög blöffnek, az biztos. Kék 19, kék 19! Vezér 23, de most jobbról! Ilyen és ehhez hasonló taktikai utasításokat mennydörgött be a kétségbeesett Fernando Santos, és bár Angela Merkel csak televízión követte a meccset ismert okok miatt, még ő is tisztában volt vele, hogy ezek az elképzelt utasítások nem jelentenek semmit. A lengyelek viszont benyelték a blöfföt, és roggyant térdekkel várták az atomvillanást, ami meg is jött, csak Tyton még el volt bambulva, és éppen nem figyelt oda. Lengyelország–Görögország 1-1.

Az orosz-cseh meccshez nincs mit hozzátenni. Az már ellenünk is látszott, hogy szörnyen gyengék a csehek – btw, értette azt valaki a barátságos meccseket követően, hogy „nekünk is ott lenne a helyünk az Eb-n”? Mintha tombolával dőlt volna el, mi meg pont lemaradtunk, mert minden számunk eggyel volt mellette. Őrület, de mindegy is.

Az oroszoknak viszont van stílusuk, még ha ezt nem is szabad most túlságosan felértékelni. A labdabiztosság, a kombinatív passzjáték, a folyosók nyitása, a labda állandó földön tartása – mintha csak könyvből olvasták volna fel a szovjet focit. A statisztikák közül nyilván a négy lőtt gól a legszembetűnőbb, pedig talán van itt komolyabb indikátor is, ami a két csapat közti különbséget jelzi.

Interception: this is where a player intentionally intercepts a pass by moving into the line of the intended ball, vagyis közbelépésnek azt nevezzük, mikor a játékos szándékosan keresztezi a labda irányvonalát, azzal a szándékkal, hogy megszerezze az ellenféltől. Másképp megfogalmazva: a játékos ilyenkor olvassa az ellenfél játékát, szándékát, aztán a kritikus pontra futva egyszerűen elveszi azt. Hagyd, majd én. Na, ebből 26-ot mutatott be az orosz csapat, még a csehek 8-szor tudtak élni ezzel az eszközzel. Durván: az oroszok háromszor olyan futballokosak, mint a csehek. Oroszország–Csehország 4-1

Szombaton várható volt, hogy megszületik az Eb első meglepetése, és mivel a portugálok nem a bravúrokra termettek, maradt a hollandok bukása, mint lehetőség, bár valószínűleg a bátrabbak is csak döntetlenben gondolkodtak. Ám ha visszatekintünk az vb-re, nem volt ez teljesen váratlan.

2010-ben is a dánok ellen kezdtek (ők is csak a középpályán változtak kicsit), jó részt Agger öngólja kellett a győzelemhez. A japánokat egy félöngóllal verték, Kawashima a saját kapujába ütötte Sneijder erős, de rosszul helyezett lövését. Kamerun ellen a 83. percben szerezte meg Huntelaar a győzelmet, és a szlovákok ellen sem volt villogás. Aztán jött a brazil meccs, amit simán el kellett volna bukniuk, és akkor azóta egész más lenne a hollandok megítélése.

Nem akarom elvenni az érdemeiket, de a vébén egy fáradt, álmosító kontracsapat jutott a döntőig, amely istenigazából csak egy emlékezetes meccsre volt képes az elődöntőben. Az akkori keret tök ugyanaz volt, mint a mostani, azzal az iszonyatos különbséggel, hogy a középpálya két szélén két okos passzer, Van der Vaart és Kuyt játszott, most meg Afellay és Robben rohamozott – ész nélkül. Hiába volt többet a hollandoknál a labda, és alakítottak ki számtalan (lövő)helyzetet, néhány zseniális Sneijder labdát kivéve nem láttunk túl sok olyan összjátékot, amit érdemes lett volna lassítva is megnézni. Hollandia ezúttal csak erőt és lendületet tett a játékba, de észt nem sokat, a dánok meg némi mázlival, jó védekezéssel, és tulajdonképpen stílusos passzjátékkal húzták be a meccset – nemhogy a holland fordítást, de az egyenlítést is csak óvatosan lehetett érezni a levegőben. Dánia-Hollandia 1-0

A németek pont a régi nagyokat idézték: minimálfoci, három pont, mázlival kicsikart győzelem. Amiben egyébként az volt a legfurcsább, hogy nem azért hibáztak számtalan alkalommal, mert akkora nyomás lett volna rajtuk a portugálok részéről, vagy olyan nehéz megoldásokkal próbálkoztak. A németek egyszerűen az olaszokra jellemző koncentráltsággal és formával érkeztek, igazából csak Neuer és persze Gomez hozta magát. Még Lahm is lapos volt, Khedira botrányos, Schweini átlagos, Özil nagyon visszafogott, Podolski dekoncentrált, Müller láthatatlan - tulajdonképpen senkit sem érdemes kiemelni. Mindez persze nem magától történt: a németek egyértelműen a 4-2-3-1 támadóival akarták megoldani a gólszerzést (4 fő), minimális középpályás támogatással, míg a portugálok a maguk 4-3-3-ját maximálisan a védekezésnek rendelték alá - 7 fő, a hét pedig több, mint a négy.

A játék képe

I.

Ami az egész meccsre jellemző volt: a portugálok szabadon hagyják a széleket (Nani és C. Ronaldo nem kellett, hogy szétszakítsa magát), viszont a három középpályás körbeveszi Özilt, a védelem pedig csak a tizenhatosra koncentrál. Khedira és Schweini ritkán kísérte a támadásokat - győz a portugál emberfölény.

II.

A helyzet hasonló: négy támadó hét védő ellen. A német válogatott a Bayern-figurát nyomatja, mint a BL-döntőben: Gomez a hosszúról viszi el az embereket, a helyén Müller érkezik.

A portugálok bár bőven megérdemelték volna az ikszet, egy másodpercnyi megingással ütemet tévesztettek, és mostantól a szanatóriumból figyelik a küzdelmeket, ahonnan csak dupla dupással lehet szabadulni. Németország-Portugália 1-0

Akit érdekel: az Eb eseményeit hétfőtől taktikailag is nyomon követjük majd meccsről meccsre - bár nem a megszokott módon.