Írta: benitoNST | 2012. márc. 23. 20:45
Milyen idény ez? Olyan, hogy a meccs lőtt még saját szurkolói által is esélytelennek vélt Inter a Milan pályaválasztása mellett mourinhózza mélytorkon a Milant? Meg olyan, hogy a 70 percig épkézláb akciót nem vezető Milan Maxi Lopez vezetésével (!) megfordítja az Udinese elleni meccset (nem mellesleg kirántja igen rossz felé induló szekerét a kátyúból)?
Vagy inkább arra hajaz, hogy az alakuló Roma százhúsz év után elbukta a szezon mindkét derbijét? Meg hogy az életörömtől kicsattanó őszi Juventus a saját pályáján varrta a fosplecsnit az Inter vállapjára? Csak azért kérdezzük, mert ha ez utóbbi igaz erre az idényre, akkor a Milan a Romával, a Juventus pedig az Interrel fog nagyon sima meccset játszani. Ha viszont a meglepetéses verzió, akkor megnézhetjük magunkat.
Kezdjük az utóbbival, mert meglepetés mivoltából fakadóan rájuk van kevesebb esély. A tavasz beköszöntével feléledt az elmúlt két évet idéző téli nihilből a Juventus, bár két és fél jó meccs alapján ezt még túlzás kijelenteni (a Milan elleni 2. félidő a hiányzó fél). Pirlo virgoncul suhogtat a pálcájával, Conte addig forgatta a csatárait, míg a télen vergődő csatárok közül talált valakit, aki képes gólt lőni, a védelem pedig igazából egész évben rendben volt. Az Interről nehéz hasonlókat mondani, talán nem állunk nagyon messze a valóságtól, ha az elmúlt szűk évtized legrosszabb csapatáról beszélünk. Mindenki rossz formában van, aki nem rossz játékos, a többiek meg hozzák magukat. Ilyen Derbi d’Italia elé nézünk, de azért óvatosnak kell lennünk, mert Udinében sem láttuk, hogyan tudna nyerni a Milan, de nem számoltunk vele, hogy az Udinese is meg tudja verni magát.
Az Internél viszont valószínűleg úgy gondolnak erre a meccsre, mint egy utolsó komoly lehetőségre. Mivel mindenki össze-vissza ekecskedik előttük, nincs nagyon messze (7 pontra) az utolsó BL-hely, és egy Juve-verés lendülete bőven a fáradó Napoli, az idegenben kutya Udinese, vagy a kifulladni látszó Lazio seggébe rakétázhatja őket. Ranieri amúgy is ilyen helyzetekben szokott előhúzni valami tök váratlant, bár ezt a Juvét ő már nem ismeri. A Juventus a meccs esélyese, ez nem is vitás, de azt sem gondolta senki, hogy a kupameccs 90. percében a Milan Light 2-1-re fog vezetni. Mostanra mást mondunk: Juventus-Inter 2-0

Mivel ez a titulus évek alatt is változhat, a Milan jelenleg egy európai topcsapat (valószínűleg a Barcánál is utolsó előtti választottak voltak), a Roma meg nem az. És nem is olasz topcsapat. Lehet, hogy jövőre az lesz, de idén cirka minden 8-10. meccsén jött ki belőle valami fasza. A Milanból ezzel szemben szinte (=londoni szégyen) mindig kijön egy erős átlag, amire még rá is tesz néha (=Arsenal lábtörlővé hitványítása). A Milan jó, összeszokott, magabiztos és még szerencsés is, és csak ritkán esik pofára, főleg egy olyan kiélezett helyzetben, mint ez a mostani, ahol fennáll a veszélye, hogy a Juventus lőtávon belülre kúszik. Eközben a Roma kiegyensúlyozatlan, fegyelmezetlen és esetleges, bár mostanában éppen a jobbik arcát mutatja. A Genoa ellen egészen jól védekeztek, ami eddig nem volt szokásuk, és Osvaldo személyében van olyan csatáruk, aki eséllyel veheti fel a harcot Thiago Silvával.
Amit az Interről írtunk, áll a Romára is, csak nekik mindössze négy pontot kell hozniuk, hogy tripla gyönyört okozva befogják a Laziót az utolsó BL-helyen. A címvédő listavezető otthonában elért győzelem hasonló hatással lehet rájuk (és Luis Enrique megítélésére), mint az Interre, ami legalább a reményt megőrizhetné az egyetlen reális cél, a BL-szereplés iránt. Egy döntetlenhez már közel tökéletesen kéne védekezniük (Juan, Burdisso és Cassetti nélkül), egy győzelemhez meg az egész csapatnak brillíroznia kéne. Ezt most nem érezzük bennük. Milan-Roma 2-1

A fogcsikorgató élet-halál harcra gerjedőknek nyilván a Novara-Lecce (3-0) a forduló 3. legfontosabb meccse, amivel a későn ébredő piemontiak csak annyit érnek el, hogy magukkal rántják a déli pajtásaikat. Ellenben igazából ennél sokkal fontosabb, hogy a fáradó Napoli nem tudja megverni a szezon legjobban hasító kiscsapatát, a már az Inter előtt álló Cataniát (1-1). A Genoa-Fiorentina (0-0) két igen lehangoló színű fostengerben úszó csapat meccse, ahol szomorúan jelentjük, hogy amennyiben a két évvel ezelőtt még BL-nyolcaddöntős csapat kikap, hivatalosan is a kiesés ellen folyó harc résztvevőjének kell nyilvánítanunk.
A Palermo európai élcsapat: nála szarabbul senki nem szerepel idegenben az öt topliga csapatai közül. Otthon viszont nem annyira rosszak, bár a Milan különösen kegyetlenül mészárolta le őket. Egy erős csapat érkezik az Udinese személyében, akik nem szeretnének most kipukkanni, amikor ennyit tettek már ezért a szezonért, és meg is érdemlik majd a győzelmet: Palermo-Udinese 1-2 A Lazio még bronzérmes, de ha igazak a hírek, és Klose 2-3 hétre kidőlt, már nem sokáig lesznek azok. Visszatért Rocchi, de a német mellett Lulic is sérült, Dias és Matuzalem pedig eltiltott, az ellenfél pedig a rajtjához képest igen csehül álló Cagliari lesz. Kínkeservesen: Lazio-Cagliari 2-2
A remek ősz (Atalanta) és a remek tavasz (Bologna ) meccsén a vendég a múlt heti botlás lendületével elbukja ezt is (2-1), a másik kiesési rangadón pedig a Parma elhozza azt a pontot Cesenából (0-0), amivel a hazaiak tutira kiesnek, ők meg talán pont megmenekülnek vele. A Chievo-Sienára való tippelésnél még soha életemben nem találkoztam nehezebb feladattal, pedig szigorlatoztam nyelvészetből dr. Buday Lászlónál. A rettegve tisztelt valenciaelmélet megalkotóját megidézve: 1-1
Eddig 214 komment érkezett

-
[1] marci92 - http://rakoczi.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 23. 21:00
-
[2] Hype_HUN 2012. 03. 23. 21:13
Olyan mesébe illő lenne, hogy a széthullott, megalázott, önmagát nem találó Inter pont a Juve ellen kezdené meg a felemelkedést. Én szeretném azt hinni, hogy ez fog történni, de annyira szar az Inter, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni azt, hogy egyáltalán pontot szerez a Juve ellen, annak ellenére, hogy a Juve éppen elfáradhatott a kupameccsen. Mindenesetre szurkolok nekik. A Milan illene, hogy megverje a Romát, az a stílus, amit Enrique hozott magával a Romához szerintem fekszik a Milannak nagyon is. Ezt mérlegelve és a keretek közötti különbséget tekintve illene behúzni ezt az egyébként meglehetősen fontos meccset. Egyébként én jó meccseket várok, szerintem az Inter meg fogja magát erőltetni, bár valószínűleg beszarás lesz a vége.
-
[3] pietro87 2012. 03. 24. 0:24
Már, hogy ne húznánk be a Catania ellen, hiszen olyan szépen végig alibiztük a kupameccs második félidejét, hogy öröm volt ööö... izé... kínszenvedés volt nézni. :)
-
[4] mickeyknox 2012. 03. 24. 9:11
a novarra-lecce 3-ás tippért én kérek elnézést :)
-
[5] horas 2012. 03. 24. 10:07
...az Internél szerintem nem gondolnak erre a meccsre sehogy....
-
[6] DragonAnti 2012. 03. 24. 10:43
Juventinonként azt mondom valahogy legyűrjük az Intert, főleg a kupadöntőbe jutás utáni euforiaként...pihenni meg azért ilyen szinten bőven volt idő a két meccs között. A Palermo otthonában szerintem biztosan nem tud nyerni az Udinese, elég soványak idegenben és a Palermo eddig 14 meccséből 10-et megnyert otthon, ami elég veretes. Miccoli ha jól mozgatja a csapatot, akkor még a pontszerzésre is kevés lehet az Udinese, bár ott meg mindig benne van a levegőben egy Di Natale gól. A Milan-Roma nagy összecsapás lesz, a két bajnokesélyes szerepléséből ezen a hétvégén sok minden kiderül. Ha Milan nyer és újabb pontokat ver a Juve-ra valszeg már bajnok is lesz, míg amennyiben a Juventus jön ki jobban a hétvégéből akkor még bármi lehet. Szerintem a Roma van olyan erős csapat hogy bárki ellen nyerhet, jóllehet ez tényleg ritkaság...de miért ne most jönne ki a lépés?
-
[7] giacinto2 2012. 03. 24. 11:15
@horas: pedig nagyon jóérzés lenne leverni conte félelmetes támadó csapatát.
és mivel egyik rivális sem nyer, a BL-helyhez is óriásit lépne még ez a semmirevaló Inter is.
igazság szerint nem érdemeljük meg és egy tisztítótűzre is nagyobb esély van BL-nélkül.
-
[8] giacinto2 2012. 03. 24. 11:44
ja bocs, most nézem hogy a hátralévő 10 meccsünkből 7 idegenbeli + egy derby :))
menni kell juventusba, Udinébe, Lazioba
ebből inkább 10. hely lesz mint 3.
-
[9] horas 2012. 03. 24. 11:57
@giacinto2: Igazából a tanulság az a post-Mou érában illetve a Juve helyzetéből, hogy az edzői munka és hatás legnagyobb szeletét a motiváció teszi ki.
Kell hozzá a szakmai rátermettség is, de elég csak Leo példáját megnézni, hogy daráltuk a pontokat.
Első és talán legfontosabb erénye az új edzőnek a szuggesztió és a motiváció kell hogy legyen.
Benitez is akkorát bukott a kimért, visszafogott stílusával mint ide Japán.
-
[10] giacinto2 2012. 03. 24. 12:21
@horas: hát ha ilyen haver stílusú edzőt keresünk, akkor kb Zenga jöhet csak szóba.
-
[11] horas 2012. 03. 24. 15:19
@giacinto2: Nem haverféleségre gondoltam, hanem olyanra aki képes motiválni. Mellette lehet szigorú is, Mou, Pep, Conte, de lehet haver is, szinte mindegy, csak motiváljon, meg nem árt ha a vippáholyból érkezik edzést tartani...
-
[12] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 15:43
@giacinto2: honnan tudjuk, hogy Zenga jó lenne? Az Interes múltja miatt? Fogalmunk sincs, hogy emberileg hogy jönne ki a játékosokkal. Az a baj, hogy ezt tényleg csak az illetékesek tudják eldönteni, hogy ki, hogy hat a játékosokra, mi innen csak a szakmai stílusáról, előéletéről tudunk csevegni. Az életben nem gondoltam, hogy Leo így hat rájuk, de ebben ő különleges volt, hogy miért, azt nem tudni.
-
[13] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 17:01
@Viridis Aquilae: Zengának elég jó a Steaua-s múltja. Tudom, mert az a Steaua az utóbbi idők egyik legjobbja volt. Emberileg is csak dicsérték a játékosai, mondhatni egyszerre volt a vezetőjük és a haverjuk.
-
[14] babo410 2012. 03. 24. 17:45
A Roma ma remélem nyerni, de legalább X-elni tud, és holnap a Juvénak kötelező a győzelem. 54 Juve győzelem, 14X és csak 10 inter siker született Torinóban. Akkor pont most ne tudnánk nyerni? Nagyon kéne a győzelem. Biztosra veszem, hogy a csapat a motiváltságát, és a győzni akarását, és pláne a jó formáját győzelemre tudja váltani.
-
[15] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 17:58
@gasbert: hát a Steauával és a román focival nem vagyok képben, elfogadom amit mondasz. Lehet, hogy Zenga is ilyen edző, azt nem tudom, hogy a Cataniánál és a Palermónál milyen volt emberileg. De szakmailag nem hatott meg, nem véletlenül van az araboknál. Ennyi erővel Matthäus is jöhetne, neki is van Inter múltja és ő is a motiválásban jeleskedett a kisebb csapatoknál, mint pl. a Partizan.
-
[16] giacinto2 2012. 03. 24. 18:17
@Viridis Aquilae: sztem félreértettetek, én egy szóval sem mondtam hogy Zengát akarom, sőt. isten ments.
Nálam most Blanc van a lista élén. Van interes múltja, edzőként is tett már le ezt azt, a Bordeux-t szépen kipofozta és a válogatottnál gyakorlatilag zökkenőmentesen levezémyelt egy keretátalakítást, fiatalítást.
nyártól szabad lesz. és sztem be tudna vonzani pár fiatalabb sztárjelöltet franciából MVila, Sissoko, ilyesmik.
(AVB londoni bukása egy picit elbizonytalanított, persze nem dőlnék a kardomba ha ő lenne a nyertes.)
-
[17] benitoNST 2012. 03. 24. 18:22
AVB pont abba a feladatba bukott bele, amit milánóban kéne teljesítenie. itt is meg kéne nyernie az öltözőt, hogy az öregek támogassák, ami a lehető leghálátllanabb feladat, tekintve, hogy őket kéne kibaszni a csapatból.
én lehet, hogy meghagynám ranierit.
-
[18] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 18:36
@giacinto2: ja, értem. Nekem is Blanc a favoritom, az elmondottak mellett a stílusa is jobban passzol ide. De ez nem zárja ki, hogy ő nem tudná motiválni a csapatot, igazából nem tudni, hogy Blanc mennyire tudná feltüzelni őket, sőt megkockáztatom, hogy ilyesmi csak akkor derülhet ki, ha már együtt dolgozik a keret az edzővel.
AVB valóban ilyen feladatba bukott bele, meg a stílusa sem a calcióba való, veszélyes próbálkozás és drágán kéne vásárolni.
@benitoNST: Ranieri azért erős, a játékosok sem hisznek benne/szeretik ilyenkor az ő csillaga már nem szokott újra felragyogni. Ha zebraként mondod, az más. :)
-
[19] benitoNST 2012. 03. 24. 18:44
ibra taposása akkora piros, hogy lelóg a térképről
-
[20] andree10 2012. 03. 24. 18:50
@benitoNST: Tarkólövés se lett volna túlzó.
Zambrotta és Ambrosini kicsit mintha megkoptak volna öregkorukra. :) -
[21] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 18:57
@benitoNST: már vártunk. nem volt szándékos érzésem szerint, ellenben Osvaldo páros lábas mészárlás kísérletével.
Rettenetesen érződik, hogy jövő héten jön a Barca.
-
[22] benitoNST 2012. 03. 24. 19:01
@gasbert: pont annyira nem volt szándékos, ahogy buffon kivédte muntari fejesét
-
[23] ASRomafan 2012. 03. 24. 19:16
Ahelyett hogy szabad kifelé, 11es az Milannak. Fasza.
-
[24] andree10 2012. 03. 24. 19:19
@ASRomafan: Mikor a kopasz elindult lefelé a félidő vége előtt, már lehetett rá számítani, hogy ez következik. (Lesz Roma piros még)
-
[25] benitoNST 2012. 03. 24. 19:22
ez a totti-pjanic csere 57 percet késett
-
[26] Tooms 2012. 03. 24. 19:26
@horas:
Én tudom, én tudom: ZEMAN!Most úgy se tud (elvileg) az Inter sokat költeni, ő meg mindig is jó motivátor és tanár volt. Meg jó lenne még egyszer egy nagyobb csapatnál látni.
-
[27] piiii 2012. 03. 24. 19:37
majd ha a 2 csodaszélsőhátvádünk (Rosi, Taddei) helyére jön valami épkézláb ember akkor lehet majd miről beszélni. botrányosan szarok
-
[28] piiii 2012. 03. 24. 19:43
na Lajos, a kardunkba dőlünk e evvel a cserével? 3 csatár fent..
-
[29] daneeka29 2012. 03. 24. 19:49
@horas: Materazzi?
-
[30] zoldember 2012. 03. 24. 20:00
Az elmúlt Milan meccsek alapján úgy néz ki a bírók eldötötték ki lesz a bajnok. Ez a Roma ellen is lejött. Szegény olasz liga...
-
[31] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 20:04
@zoldember: A Lazio is képes volt döntetlent játszani, illetve legyőzni a Milant, de ez most úgy rájuk fog ragadni, mint pár éve az öregurazás.
Még a Palermónak kéne nyernie, ami minden esély meg is van, de legalább döntetlent, és akkor kettővel kevesebb probléma mára. És igen, Klose kibaszottul fog hiányozni, de - ha már a Milanról van szó - ellenük is hiányzott.
-
[32] benitoNST 2012. 03. 24. 20:09
kjaert üsse meg a fasz, hogy ennyire szar játékos.
-
[33] Hispán07 2012. 03. 24. 20:40
nem láttam a meccset, de minden híroldal azt írja, De Rossi kezezett a tizenegyes előtt. nincs igazuk, csalás történt? az egyetlen kásás videón nem látszik jól.
illetve főleg a juve drukkereket kérdezném - hány milanos maradhatott a pályán jogtalanul? eddig csak Ibra neve merült fel, gyanúsan kevés
-
[34] krasnaja 2012. 03. 24. 20:57
@EstiKornél:
Kire és mi ragad? -
[35] MrATx 2012. 03. 24. 21:04
Őszintén megdöbbent, hogy idén még csak a 827. büntetőjét kapta a Milan, s hát mit ád ég, megint pont akkor, amikor meleggé vált a pite, és szemmel láthatóan mit sem tudtak kezdeni az ellennel.
A nap kérdése: kit rohant felhívni Galliani a szünet előtti magánszáma keretében?
A.) Séfet?
B.) Mrs. Garrisont?
C.) A denveri Musztángok bajnokcsapatát? -
[36] sev 2012. 03. 24. 21:06
@Hispán07: Kezezett, de csalás volt. Ahogy a két kapufánk is, miközben a Roma C-csapata temérdek helyzetet dolgozott ki és lefocizta a Milan legerősebb kezdőjét, Luis Enrique taktikailag is lenyomta Allegrit, főleg a Lamela-Gago cserével. Ibrának már az öltözőben járt volna piros, hiszen gonosz.
-
[37] sev 2012. 03. 24. 21:07
@MrATx: Nem volt 11es?
-
[38] benitoNST 2012. 03. 24. 21:08
@Hispán07: a büntető jogos volt, az sztem nem is vitás. viszont előtte (az akció elején) le lehetett volna fújni egy szabálytalanságot kifelé.
megérdemelte a milan, jobb volt a románál, ami nem nagy kunszt, de ilyen tartalékosan azért fegyvertény.
ibra viszont csúszómászó patkány módjára fossá taposta hátulról az egyik római vádliját. elég szenvedélyes milan-szurkernek kell lenni, hogy ne lássa az ember, szándékos volt.
-
[39] Hype_HUN 2012. 03. 24. 21:11
Bírózzatok, ha az vigasztal titeket. Ha bajnok lesz a Milan akkor higgyétek el, a Milan szurkolói le fogják szarni ezt a fröcsögést. Ha a Juve lesz bajnok, akkor viselném nehezen az általam előrevetített "akkora kurvajó volt a csapat, hogy még a bírói ellenszélben is...".
-
[40] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 21:15
A PMFC-Vidin is elengedtek egy csomó kezezést, ez egy ilyen nap.
-
[41] krasnaja 2012. 03. 24. 21:26
Ha egyesek saját frusztráltságukat egyedi esetek kiragadásával kívánják enyhíteni, ám legyen, de az eredményjelző sosem hazudik.
-
[42] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 21:27
@krasnaja: Ezt ezer módon ki lehetne forgatni, de ki búslakodik, ha kikap a Roma?
-
[43] krasnaja 2012. 03. 24. 21:37
@EstiKornél: Akiknek savanyú a szőlő, legfőképpen a csíkos szamarak.
-
[44] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 21:37
@MrATx: A nyolcasig egészen jó volt, sőt pontosan annyi büntetőt kapott a Milan. A Cagliari is pontosan 8 büntetőt kapott egyel kevesebb lejátszott meccs alatt, echte kivételezésről szó sincs vagy, ha igen, akkor a Cagliari csak azért nem fog kiesni, mert a bírók megmentették őket?. Ezek puszta tények. Cáfold meg légyszíves, mert nem fogok tudni aludni. :)
-
[45] daneeka29 2012. 03. 24. 21:44
@HPRRR: Nem csak a Milanról van itt szó, inkább az az érdekes, hogy a Juventusnak eközben összesen 1-et sikerült befújni. Felfedezed az összefüggéseket?
-
[46] Hispán07 2012. 03. 24. 21:52
@benitoNST: összefoglalóban nem volt benne, de ha szándékos volt és sunyiság, bűnhődjön.
@MrATx: annyian nyomatják ezt a mindegy mi volt, ha Milan tizi akkor csalás dolgot, tőled azért többet várunk - bár egy klasszik SP idézet mindig plusz pont :)
-
[47] Harlekin 2012. 03. 24. 21:53
@daneeka29: Miért mindig a juventusosok reklamálnak? Ebben vajon mi az összefüggés? :)
-
[48] Hispán07 2012. 03. 24. 21:53
nagyobb baj, ha Thiago kiesett pont a Bárka előtt :/
-
[49] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 21:58
@daneeka29: Természetesen. A Chievo is csak egy büntetőt kapott, de a Roma-Genoa-Bologna trió is csak kettőt fejenként. A büntetőszituációk kialakulása nagy részt a szerencsén múlik, hiszen nem számolhatsz előre azzal, hogy majd valamelyik hátvéd belém fog rúgni. A kétes szituációkat fel lehet erősíteni. Ennyit tud tenni egy támadó a büntető eléréséért. Ha visszanézed a bünetőinket, akkor látni fogod, hogy csak egy volt (vs.Bologna), amire azt tudom mondani, hogy nem tiszta büntető. És igen, tudom, hogy a Juvénak még be lehetett volna fújni párat, de mint már mondottam, ez szerencse kérdése is.
-
[50] giacinto2 2012. 03. 24. 22:19
@benitoNST: megtette ezt már Juhász Rolival is....
persze tudjuk hogy a milanban minden ganéféreg jófiúvá válik és nincsenek balhéik....
-
[51] giacinto2 2012. 03. 24. 22:20
Muntari viszont ma a mezőny legjobbja volt.
-
[52] benitoNST 2012. 03. 24. 22:30
@Hispán07: azért én nem tennék rá nagy pénzt, hogy nem épül fel varázslatos gyorsasággal. ha viszont mégsem, az súlyos százalékokat vesz le az egyébként sem nagy esélyből.
@krasnaja: és amikor az állt rajta, hogy milan-juventus 1-1?
-
[53] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 22:37
Jól van, holnap már csak a Cataniában kell bízni, nem is reménytelenül, meg nyerni sem ártana végre.
-
[54] Hispán07 2012. 03. 24. 22:39
@benitoNST: egyébként olvasom most az értékeléseket - és basszus, ez a mai milan döbbenetesen tartalékos volt így nevekre... bonera, mesbah, zambrotta, ambrosini, muntari, emma... ha vki bemondja ezt szeptemberben, hogy ezek fogják tolni a tavaszt, sírva fakadok
-
[55] benitoNST 2012. 03. 24. 22:42
@Hispán07: amíg ibra van, addig az ilyen kiscsapatok ellen soha nem lesz gond.
mert ez a roma egy hajszállal jobb, mint egy középcsapat, semmi több.
-
[56] giacinto2 2012. 03. 24. 23:03
@Hispán07: ez a "döbbenetesen tartalékos" szöveg jókora túlzás.
hiányzott MVB, az egyik brazil csatár, meg mondjuk Abate.
a legjobbnak tűnő középpályából Nocerino kezdett, Boa és AA beállt, MVB hiányzott, de mindezt pótolta hogy Muntari MOM volt kb.
-
[57] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 23:05
@benitoNST: Ha elkezdtek savazni, ezt akkor is bekeretezem.
-
[58] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 23:20
@giacinto2: Szerintem nem túlzás. Azt például rögtön el is felejted, hogy Abate helyén rögtön Bonera kezd, akitől a szívbaj kerülget minden jóérzésű Milan-drukkert. Mindemellett Silva kőkemény 10percet töltött a pályán. Megnéznélek, hogy hány füled lenne egy ilyen védősor hallatán : Jonathan - Ranocchia - Lució(10.perc:Cordoba) - Nagatomo. Hozzátéve persze, hogy az Inter a scudettoért hajtana.. :)
És akkor még csak a védelmet boncolgattam. Az már teljesen elhanyagolható, hogy egy 19éves tehetség van Ibra mellett és egy eredetileg balhátvéd kis mitugrász a trequartistánk.. :)
-
[59] sev 2012. 03. 24. 23:25
@HPRRR: Meg az Inter szemetesből kikukázott Muntari, a kemény 500e EUR-os Nocerino, arról ne is beszéljünk, hogy konkrétan 2 db egészséges csatárunk van. De ez egyébként tényleg nem kifogás, csak sajnálom, hogy a legerősebb Milan még alig-alig tudott összeállni. Azt mindig elfelejtitek, hogy a sok sérülés nem csak azért szar, mert hiányoznak azok az emberek, hanem, hogy nem lehet pihentetni játékosokat, ezért játszott Silva és Ibra is.
Ja egyébként egy érdekesség és grat a Lazionak, hogy még mindig harcban vannak a BL-ért.
www.rossoneriblog.com/2012/03/24/milan-leading-injuries-chart/ -
[60] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 24. 23:46
@sev: úú, ezt a cikket még nem is érkeztem elolvasni, köszönet érte. Annak tudatában, hogy ~5,5x annyi időt töltöttek a laborban a sérültjeink, mint a zebrák, ez így elég nagy fegyvertény, hogy 4 pont az előnyünk.
-
[61] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 0:18
Salutate la Capolista! Minden egyéb kifogás és mellébeszélés.
-
[62] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 0:25
@HPRRR: inkább Jonathan - Samuel - Lució(10.perc:Cordoba) - Nagatomo. Nálatok Mexes a második számú védő, nálunk Samuel. Nálunk egyedül Lúcio megléte számít, néha egyedül védekezik, amíg a többiek nézik, Maicon csak hivatalosan van ott, Samuel meg húzza maga után az infúziót.
Egyébként pont ilyesmik miatt elgondolkodtató az egész, egy Nocerino-Ambrosini-Muntari-Emanuelson középpályával kiállni és nyerni a hatodik Roma ellen. Megkockáztatom, hogy még ez a szar Inter is kreatívabb játékosokat küld fel általában a pályára, csak lófaszt nem számít, hogy mit tudnak a lábukkal, ha fejben vesztesek. Na, mindegy nem sírom tele a tárhelyet, grat ehhez a győzelemhez Milanosok, tényleg komoly fegyvertény, hogy ilyen csapatokkal oktatjátok le a mezőnyt.
-
[63] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 0:53
@benitoNST: @daneeka29: @MrATx: Semmi háttérérzés nélkül csak nektek, hogy legyen erőtök továbbra is tizenegyesekért hőbörögni és tudjatok a kifogások tengerében halászgatni a miértekért, hogy miként verheti agyon a mezőnyt ez a BL negyeddöntős, ócska, semmirekellő, bunkóparaszt Milan B:
www.youtube.com/watchFrom gasbert with love!
-
[64] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 1:20
@Viridis Aquilae: Számomra éppen ez mutatja Allegri komoly szakmai tudását. Az oké, hogy Nocerino élete magasan legjobb szezonját futja, de tényleg nem különösebben acélos névsor.
-
[65] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 1:20
@Viridis Aquilae: Számomra éppen ez mutatja Allegri komoly szakmai tudását. Az oké, hogy Nocerino élete magasan legjobb szezonját futja, de tényleg nem különösebben acélos névsor.
-
[66] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 2:30
Dicséretreméltó kiállás: www.sslazio.it/news/news/1-news/2789-comunicato.html
-
[67] krasnaja 2012. 03. 25. 7:25
@benitoNST: Azért, mert az egy döntetlen volt. Addig kellett volna hajtani a Juvét, amíg nincs megadva a 2. gól, így meg csak 1-0 lett egy olyan félidő vége, amelyet hullára nyerhett volna a Milan. És ez vissza is ütött sajnos.
-
[68] horas 2012. 03. 25. 10:42
@giacinto2: Nálam is Blanc az első számú tárget, csak jó lenne ha tényleg támogatnánk, neki pl venni kell majd egy-két szélsőt, mert 4-2-3-1-et nyomat.
Igen, amellett, hogy nagyon tehetséges edzőnek tűnik, nem árt egy bennfentes szem a Ligue 1-be, özönlenek onnan is a tehetségek.
Ő és Prandelli lennének a telitalálatok.
Ha viszont ők nem sikerülnének, én komolyan elgondolkodnék Montellán. Annyi pontjuk van mint nekünk, 8 pontra vannak a Laziotól, 7-re a Napoli, Udinese kettőstől, 10 fordulóval a vége előtt, kb első profi edző szezonja ez. És legyünk őszinték, a legnagyobb fegyvertény az, hogy ez a Catania egy fos csapat, noname játékosokkal.
Esetleg még Pioli az aki tehetséges edzőnek tűnik, most már második szezonjában kap iszonyat kevés gólt. Bolognát úgy hozta fel most a 9. (!) helyre, hogy az ötödik fordulóban vette át a csapatot, 1 ponttal.
AVB egy hosszútávú, idő és pénz igényes projekt, ráadásul stílusidegen is. A Serie A-ban nem feltétlen lehet ezt a domináló játékot erőltetni, szerintem a Barca sem szerezne annyi pontot az olasz kiscsapatok ellen mint a PD-ben.
AVB necces szerintem.
Blanc, Prandelli és Simeone lenne a legjobb választások, kíváncsi vagyok végül ki jön.
-
[69] benitoNST 2012. 03. 25. 10:54
@gasbert: a legmókásabban vergődő milanos posztja immár a tiéd. szeretettel gratulálunk.
@krasnaja: de lefogadom, hogy itt habzott a nyálad a meccs alatt, hogy mekkora csaló a juve :)
-
[70] horas 2012. 03. 25. 11:17
Guarin ott van a nevezettek között!
-
[71] benitoNST 2012. 03. 25. 11:39
@horas: felső szektorok, vigyázat! :)
-
[72] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 12:05
@benitoNST: vissza olvasva a tegnap esti kommenteket, pont nekem mondani, hogy vergődtem, több, mint megmosolyogtató. ha pedig ez pont a Te tolladból származik, az már közelít a nevetségeshez. :)
@horas: na lehet debütálni egy győztes góllal a torinói gobbik ellen.
-
[73] benitoNST 2012. 03. 25. 12:09
@gasbert: hát akkor nevessünk együtt
-
[74] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 12:30
@horas: Tavaly Simeone hasonlóan jó volt velük. A végén kiderül, hogy ez egy jó csapat, amin nyilván segít a jó edző, de egymásután két ilyen év nem véletlen.
-
[75] Hispán07 2012. 03. 25. 12:49
@benitoNST: elsőre jobb poén volt :P
-
[76] Hispán07 2012. 03. 25. 12:49
@Hispán07: na mire elküldtem, kiszedted :)
-
[77] daneeka29 2012. 03. 25. 12:57
@krasnaja: Az általad puffogtatott közhelyekre engedd meg, hogy stílusosan reagáljak!
1. "A mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja."
2. "A gól az, amit a bíró megad"
+1. "A labda gömbölyű"
@gasbert: www.youtube.com/watch -
[78] krasnaja 2012. 03. 25. 13:08
@benito: Mondja ezt a csíkos szamárfalloszok állandó jellegű felajzója.
@daneeka29: Megy ez, gyűjtsél még, aztán add ki, ha gondolod! -
[79] daneeka29 2012. 03. 25. 13:13
@krasnaja: "Az eredményjelző sosem hazudik."
Ugye nem jelentesz fel plágium miatt!? -
[80] krasnaja 2012. 03. 25. 13:20
@daneeka29: Tekintettel arra, hogy még sehol sem publikáltam, nem foglak. Sőt, ha még egyszer eszembe jutna, rád fogok hivatkozni, hogy teljes legyen az örömöd.
-
[81] horas 2012. 03. 25. 14:24
@benitoNST: @gasbert: Hát igazából sok mindent nem kell tőle sem várni, azt hiszem november óta nem játszott, maximum padon lesz szerintem, majd a Genoa ellen szerintem már pályára is fog lépni.
Igazából mindegy, ennek a szezonnak már annyi, de legalább ennyi öröm van, hogy a kedvenc játékosok legalább bemutatkozik, attól függetlenül, hogy lehet, hogy nem lesz benne sok köszönet.
@EstiKornél: Jogos.
-
[82] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 14:57
Kíváncsi leszek erre a 4-3-2-1-re.
-
[83] daneeka29 2012. 03. 25. 15:05
-
[84] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 15:17
@horas: mit lehet tudni, hogy áll fel az öreg este?
-
[85] horas 2012. 03. 25. 15:39
@gasbert: Szokásos.
4-4-2 (mi más), Obi és Zanetti a két szélen, viszont pozitívum, hogy Forlán és Milito lesz elől, így elkerüljük Pazzini nettó emberhátrányát.
Középpálya azt hiszem, Stankovic - Poli lesz, védelem két széle meg Maicon, Nagatomo.
Szerintem egy X-re jók lehetünk, mikor csak bekkelni kell akkor eltud lébecolni a csapat, meg így, hogy Forlán és Milito lesz elől, így némi sansz is van, hogy egy kontrát végig tudjunk vinni, Pazzini látványos labdaiszonyával erre általában nulla az esély.
-
[86] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 15:47
@horas: A rombolás vélhetően fog menni, mondjuk Palomboval középen Stankovic helyett talán hatékonyabb lenne a labdaszerzés. Kíváncsi vagyok, hogy mire tud menni Ranieri ezzel a cseppet sem sebezhetetlen Juventussal.
-
[87] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 15:49
Ez a hihetetlen nagy, parttalan fölény egy bekapott gólban fog kicsúcsosodni. Szembeötlő még az, hogy mennyire hiányzott a jobboldalról - főleg támadásban - Konko, mennyivel jobb Brocchi Matuzalemnél, és hogy mennyire kéne egy társ Rocchinak előre. Mondjuk Kozák vagy Alfaro, lehetőleg már a szünet után.
-
[88] Hobgoblin - http://cagliari.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 15:53
@EstiKornél: Ha két centeretek lenne, úgy tényleg több lenne a helyzet, viszont én nem vettem észre akkora fölényt. Sőt, szerintem még Agostininek volt a legnagyobb lehetősége, ha azt nem számoljuk amikor Ibarbo dobott szaltót Marchetti segítségével.
-
[89] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 15:58
@Hobgoblin: Nem jobb a Lazio, pusztán az utolsó 5 percre gondolok, mikor a saját térfeléről nem nagyon jött ki a Cagliari. Erre céloztam, hogy ez előbb-utóbb egy gyors kontrában fog a pofába csapódni.
-
[90] horas 2012. 03. 25. 15:58
OFF
A nextgen series ifjúsági sorozatban, az Inter primavera döntőig jutott, a Barcát 3-0ra, a Poolt 6-0ra lemosó aj Ajax ellen, 70.perchez közeledve 1-1re áll a meccs.
ON
-
[91] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 16:01
@horas: Csak az a kár, hogy a tendenciák alapján az Inter Primavera csapatból 0 játékos ragad meg Milánóban, Barcelonában meg van esélye 2-3 embernek.
Szép eredmény egyébként. -
[92] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 16:02
@horas: sanszos, hogy abból az Ajaxból néhány éven belül egy páran már inkább szem előtt lesznek. elképesztő mennyi tehetség van Hollandiában és, hogy kiváló érzékkel gyűjti össze ezeket az amsterdami csapat.
-
[93] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 16:03
Imádom Mauri stílusát, főleg azt, hogy az inkább rúgjanak fel, mint hogy fussak szabályt követi. Üdvözöljük helyette Kozákot.
-
[94] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 16:18
Az is durva, hogy a Napoli otthon nem tud gólt rúgni a Cataniának. Montella valamit nagyon eltalált ott, jövőhéten izzadás lesz.. :)
-
[95] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 16:24
@HPRRR: az tuti, főleg így, hogy Silva 1 hónapra kidőlt.
-
[96] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 16:32
@HPRRR: közben hipp-hopp elintézte a meccset a Napoli és ezzel harmadikok. :)
-
[97] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 16:48
@gasbert: Nincsen annak még vége, egyébként Cavani igazán befejezhetné a gólgyártást. Ibrahimovics most nagyon megérdemelné a gólkirályi címet.
Igen, olvastam. Tökéletesen jellemzi a jelenlegi idényünket. Afféle irányított rotáció, de akkor most mi is van? Jól értelmezem, hogy Bonera lesz a jobbhátvéd a Barcelona ellen? Hát, menten besírok.. :D:D:D
-
[98] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 16:49
Milyen szép olasz csemegét adott a mai forduló. Mikor már mindenki elhitte, hogy a Napoli győzelmével, a Lazio és az Udinese döntetlenje miatt, átveszi a Bl-t érő harmadik helyet. Aztán a Napoli kiengedte a kezéből a már agyonnyert meccset és a Lazio is megszerezte a, vélhetően, győztes gólt. Calcio!
-
[99] horas 2012. 03. 25. 16:51
@EstiKornél: Egy-két éve elkezdtek komolyabban foglalkozni a primaverával, ez látszik beérni. Hosszabb távú terv része, hogy annyira felgyúrni a primaverát, hogy tudják támogatni a nagy csapatot, pl Obi és Faraoni hellyel közzel már befér a nagy csapatba.
Közben tipikus interes végjáték, emberhátrányban bekkelés a hosszabbításban! :)
@gasbert: Ajax az egyik legnagyobb játékosgyár. Azért is vannak előnyben, mert kb mindenkinél előbb kezdték tudatos utánpótlás bázis kiépítését, illetve a holland bajnokság perpillanat olyan szinten van, hogy ott könnyebb felépíteni a fiatalokat.
-
[100] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 16:52
@gasbert: Melyik számítás szerint?
Marchetti és Diakité: tiétek a mai győzelem. Mekkorát védett az utolsó pillanatban Marci, te atyaisten.
-
[101] neuropa 2012. 03. 25. 16:59
@gasbert: Valóban, a Napoli hipp-hopp elintézte a meccset, tíz perc alatt kaptak kettőt :D
-
[102] Hobgoblin - http://cagliari.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 17:01
@EstiKornél: Eszetlen nagy mázli, de gratulálok:) Marchetti művel két csúnyaságot, de tényleg hatalmasat fogott (Astorinál, Pinilla meg ellőtte az égbe). Ismét pontot buktunk a rettenetes rögzített helyzet-helytállásunk miatt, de ez van.
-
[103] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 17:03
@Hobgoblin: Azt hiszem Pinilla lövése előtt már sípolt a játékvezető, de végül is lényegtelen, iszonytatóan nagy védés volt.
A blogotokban már gratuláltam, szimpatikus és kulturált játékot nyújtott végig a Cagliari. Remélem, Ibarbo vállának nincs komolyabb gondja, majd írj róla egy mondatot. -
[104] pietro87 2012. 03. 25. 17:08
@gasbert: Komolyan mondom, hogy ha 2-0-nál berúgjuk azt a tiszta ziccert, nem lett volna már semmi esélye a Catanianak. De Cavani helyzet még 0-0-nál, kapufa, üres kapus ziccer - egyszerűen hihetetlen. Amúgy jó kis csapat ez a Catania, így egyben kéne tartani őket edzőstül jövőre is.
@EstiKornél: Részeredményben akkor még harmadikak voltunk. :)
-
[105] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 17:16
@EstiKornél: Napoli vezetésnél a 65.dik percben a Lazio még 0-0-ra állt. Arra az esetre írtam amit írtam...
@neuropa: háború után sok a hős ;)
-
[106] horas 2012. 03. 25. 17:18
Tizenegyesekkel az Inter, a Nextgen Series torna győztese. De durva!
-
[107] benitoNST 2012. 03. 25. 17:30
most nem azért, hogy magamat szopkodjam, de parádés tipposzlopom volt.
-
[108] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 17:42
-
[109] benitoNST 2012. 03. 25. 17:49
@EstiKornél: megint a vén csont? ne már, mi folyik itt?
-
[110] giacinto2 2012. 03. 25. 17:50
@benitoNST: már-már túl jó. ebből is látszik hogy este borulni fog :)
@EstiKornél: azért én most egy kézlegyintéssel nem inzézném el a Primaverát. Jelenleg az Internél égető kérdés a fiatalítás, újraépítés és ezt már Morattiék is belátták és pont ekkor jön ez a siker....
és ugye jó mondja horas, Obi, Faraoni, Cou már ott figyelget a kezdőcsapat környékén.
apropó Cou: ma megint gólt lőtt.
-
[111] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 17:55
@benitoNST: Ja, nem ő szerezte a gólt, csak ha leírom a szót, hogy szeretet, kikívánkozik a párja is.
@giacinto2: Nem írtam le, csak nagyjából ez a tendencia. Faraoni még mindig fájdalmas, pláne, mert így nem kevesen később Inter nevelésnek fogják gondolni.
-
[112] horas 2012. 03. 25. 18:10
@giacinto2: A Serie B-ben is van pár játékosunk akik jól kenik. Stevanovic kezdő és húzóember a feljutó Torinóban, Benedetti 2500 perc felett tart a Gubbióan 19 évesen, ott van Bardi aki a Livornóban elsőszámú kapus 20 évesen, Caldirola januártól van kölcsönben a Bresciában, minden meccset végig játszik azóta.
Ha csak csere szintű játékosok lesznek, már akkor megérte szerintem, mert sok szar játékost vettünk így is rengeteg pénzért.
-
[113] Harlekin 2012. 03. 25. 20:24
Érdekes adat:
Azt mutatja meg, hogy az első 28 bajnoki meccs alatt összesen hány játékos hiányzott egy-egy meccsről.
i43.tinypic.com/aykj8w.jpgJuventus: 40
Milan: 218S még így is...
-
[114] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 20:28
@Harlekin: ez a szám most már tovább nőtt Maxi, Robinho és főleg Silva sérülésével.
-
[115] horas 2012. 03. 25. 20:30
-
[116] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 20:34
Ez a Primavera eredmény mutatja, hogy nem rossz az olasz utánpótlás, csak figyelni kell rá. Partiban lenni az Ajax-szal, majd le is győzni tizenegyesekkel emberhátrányban az nem kis fegyvertény utánpótlás szinten, főleg, hogy egy kezemen megtudom számolni az elmúlt 15 év számottevő Inter-utánpótlás termékeit.
Használni kell őket nincs mese, csak úgy lehetnek focisták.@EstiKornél: Allegri nem szar edző az biztos, bár a taktikájába ők illenek, lehet, hogy ma is zsonglőrök lennének ott Ronaldinho és társai, velük nem tudna mit kezdeni. Meg kell egy Ibra is, de Allegri jó edző, ez tény. Kíváncsi vagyok tud-e idővel fejlődni.
-
[117] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 20:36
@gasbert: Silva lesérült? Ezzel elment szerintem a Barca meccs, sajnálom. De így nem sok esélyt látok Milan szempontból.
-
[118] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 20:36
@Harlekin: Erről a második helyezésről örömmel lemondanék. És a Napolinak megint milyen geci nagy szerencséje van.
-
[119] horas 2012. 03. 25. 20:41
@Viridis Aquilae: Bessát, Longót, Crisetiget fel kell hozni jövőre, úgy mint Obit, meg Faraoint, vagy olyan helyre kölcsönadni ahol játszanak, a Serie B sem gáz, az is nagy ugrás a primavera bajnoksághoz képest.
-
[120] horas 2012. 03. 25. 20:43
@Viridis Aquilae: Azon sem lepődök meg, ha Bessa lesz a torna legjobb játékosa, ami azért igen nagy szó...
-
[121] giacinto2 2012. 03. 25. 20:46
@Viridis Aquilae: az már a sorsoláskor elment :))
-
[122] giacinto2 2012. 03. 25. 20:49
@horas: sztem meg azonnal a nagycsapatba kell őket hozni, nem kölcsön.
Nézzed meg, se Obi, se Faraoni nem volt kölcsönadva, és jók. akiket kölcsönadunk B ligázni, azok elfelejtődnek, nem játszanak stb.
Teher alatt tudnak kiteljesedni. A Barca miért nem adja kölcsön a kicsiket?
-
[123] horas 2012. 03. 25. 20:50
4-3-1-2-ben toljuk, Poli a trequartista. Obi miatt lehet aggódni megint a középpályán, hogy össze vissza fog futkosni.
-
[124] horas 2012. 03. 25. 20:56
@giacinto2: Barcának Pep miatt és óta, a játékstílus és a kezdő erőssége miatt is, akkor rendszerbeli fölénye van, hogy elférnek.
Hol volt Pep előtt, ez a már most legendásnak emlegetett Barca-utánpótlás?
és az új vonaluk sem vmi félelmetes, Pedro, Busquets stb...belőlük nem lesz Iniesta meg Xavi...Jeffren, meg pár csávó már most sincs sehol...
____________________________________
Közben ugyanazt nyögjük mint az első Juve meccsen, a rombusszal nem tudjuk lefogni a Juve széleit. Hihetetlen, hogy Rani pont akkor tett le a 4-4-2-ről mikor az lett volna a jobb megoldás...
-
[125] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 20:59
@giacinto2: Krkics? Jó, nem viccelek.
-
[126] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 21:04
@csoncson: Remélem nézed, hogy milyen nézhetetlen,unalmas,kiszámítható a Derby d'Italia. Egyelek meg.. :)
-
[127] horas 2012. 03. 25. 21:04
eddig nem vagyunk rosszak, ilyenkor szökött jönni, egy ostoba hibából egy borzasztó bárgyú gól..
-
[128] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 21:09
@horas: Nem kéne. Tessék szépen nyerni ma.. :)
-
[129] Hype_HUN 2012. 03. 25. 21:09
@horas: Szerintem ez a 3 éve tartó gusztustalan felszopása a Barca utánpótlásképzésének nem teljesen megalapozott, tulajdonképpen csak a Barca győzelmi sorozatának a velejárója. Sergi Roberto, Jeffren, Pedro, Tello, szerintem bár korrekt játékosok, de én úgy gondolom, hogy csak azért kaphatnak szerepet, mert jót tesz a klub imagének és olyan jó a rendszer, hogy elbírja őket (ahogy te is mondtad). Az, hogy kineveltek 3-4 tényleg világklasszis játékost szerintem tulajdonképpen a jó szerencse műve. Nem véletlen az sem, hogy 3 évvel ezelőttig nem volt hangos a Barcelona akadémiájától a közbeszéd és a sajtó.
-
[130] horas 2012. 03. 25. 21:15
Nem egy olaszos meccs, rengeteg a futás.
Szélről szopjuk a meccset, ami az első meccs tanulságaiból kiindulva teljesen logikus is.
De már nem bosszant, oly' mindegy...:D
-
[131] giacinto2 2012. 03. 25. 21:18
már vezethetnénk kb 3-1-re.
-
[132] horas 2012. 03. 25. 21:20
ezt a Stankovic - Milito összjátékot azért szépen végig nézte a Juve...
Kár érte, Buffon megint ihletett formában...
-
[133] giacinto2 2012. 03. 25. 21:20
@horas: az első meccset is a Nagatomo-Obi balszárny miatt buktuk, erre mivel kezd ez a világbarma megint?
-
[134] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 21:21
@horas: Nagatomo egyértelműen a gyenge pont, rengetegszer marad le az emberéről, azzal kezdenie kel valamit Ranierinek.
@Viridis Aquilae: a sérülésével az a kevés esélyünk is elszállt, ami volt. Silva és Van Bommel nélkül otthon a Barca ellen. -
[135] GreatCornholio 2012. 03. 25. 21:23
@giacinto2: Nem hiszem, ha rúgnánk egy gólt már ott parkolna a busz a 16-n és próbálnánk húzni az időt. :)
-
[136] GreatCornholio 2012. 03. 25. 21:25
Mi a faszér kell sajnálni azt a 24 m-ről levő szabadrúgást, mintha valami veszélyes lenne. Köcsög de marco
-
[137] horas 2012. 03. 25. 21:26
@giacinto2: @gasbert: Az a gáz, hogy szerintem Pirlót akarja nyomás alá helyezni, Polival, ezért a 3 középpályás, ezért nem jut ember Caceresre, mert Obinak beljebb kell helyezkednie, ugyanolyan egyedül érkezik mint ősszel Lichtsteiner.
Polit visszakéne húzni, hogy meglegyen a vonal középpálya, csak akkor meg elől lennék kevesebben.
4-2-3-1 lehetne a megoldás, Obilval az egyik, Guarinnal a másik oldalon, Forlán, Poli, Milito trióból valakit leszedni.
Egyébként kár, hogy Milito megint szarabb formába van, egyet már vert volna normál esetben. De hátul is volt mákunk, azért lássuk is azt is.
-
[138] giacinto2 2012. 03. 25. 21:27
ez a juve megy a bajnoki címért? ez a juve veretlen?
-
[139] Hobgoblin - http://cagliari.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 21:27
@GreatCornholio: Ezen én is meglepődtem. Annyira tisztán szabálytalanság volt, hogy szerintem már ez volt gyanús neki.
-
[140] giacinto2 2012. 03. 25. 21:29
@horas: igen, arra már én is jutottam hogy egy Forlán-Fredy csere előnyös lenne
-
[141] GreatCornholio 2012. 03. 25. 21:30
@Hobgoblin: De nézzük a jó oldalát, ha eznem volt szabi, akkor semmi sem lesz tizi = Milito nem hgayhatja ki megint, és nem ez lesz a kifogás.
-
[142] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 21:31
@Hobgoblin: a román kommentátor szerint Millito kereste a kontaktust, azért hagyta ott a lábát :))
-
[143] GreatCornholio 2012. 03. 25. 21:31
@giacinto2: Látom te se tudsz arra gondolni, hogy mi vagyunk kivételesen jobbak ma , mint egy talicska szar :)
-
[144] gonzaga 2012. 03. 25. 21:32
@giacinto2: Hát szarok az olasz nagycsapatok, eddig nem tűnt fel?
Most kell izgulni, az utolsó percek és a félidő, mit fog variálni Rani. Tippek?
-
[145] GreatCornholio 2012. 03. 25. 21:33
@gasbert: Mondjuk kivételesen értelmes mondatot mondó magyar kommentátor is úgy tudja, hogy a támadónak nem kötelessége kikerülni átugrani a lovasszobrot imitáló chiellinit és joga van felesni benne
-
[146] horas 2012. 03. 25. 21:33
@giacinto2: Derbi = van motiváció
máris úgy nézünk ki mint egy csapat.
Maicon megint harap, Zanetti zakatol, Stankovic lő meg indít mindenhonnan...szédelgésnek nyoma sincs.
Felállásból adódóan vannak problémáink, de simán rászolgálunk az X-re eddig.
-
[147] GreatCornholio 2012. 03. 25. 21:33
@gonzaga: Aki a legjobban játszott azonnal lejön.
-
[148] Chievo&Juve 2012. 03. 25. 21:35
Gigi nagyszerűen véd ma is, sajnos túl sok dolga van. Emellett én valahogy nem tudom megszeretni Mirko-t, akkor sem, ha minden második meccsen lesz MotM. Sajnos számomra sokkal flegmább, mint amennyire zseni.
Emellett Chiellininek az az utolsó emberes szerelése minimum sárga, nem is értem mit akart, illetve, hogy a bíró mit gondolt...
A meccs előtt több gólos Juve győzelmet vártam, ez most már inkább csak vágy.
-
[149] gonzaga 2012. 03. 25. 21:36
@GreatCornholio: Logikus, hiszen már kijátszotta magát. Pazzini pl nem szokott jól játszani, ÉPPEN EZÉRT most nagy eséllyel jól fog. Logikus nem?
-
[150] Chievo&Juve 2012. 03. 25. 21:38
@horas: mondjuk, ha Zanetti lenne a jobb hátvéd és Maicon játszana egy sorral előrébb akkor még veszélyesebb lenne az Inter. Szerencsére Ranieriben lehet bízni.
-
[151] giacinto2 2012. 03. 25. 21:40
csak az X-re ?!?!?!
-
[152] giacinto2 2012. 03. 25. 21:41
@Chievo&Juve: ez nem Ranieri sara, senki nem játszatta ezt a formációt, se Mou, se Mancini, se Benitez, senki. mind hülye?
-
[153] horas 2012. 03. 25. 21:41
Eddig teljesen pozitív meglepetés. Ranieri hibájából, Caceres kb 3-4 igazítást is eszközölhet egy-egy beadása előtt, voltak is gondjaink, de kibekkeltük.
Obi nagy értékünk lehet, abszolút nem lóg egy ekkora meccsen sem, Poli is jó kis játékos lesz, de neki még meg kell találni a posztját, nem igazán tud szerelni, hajtani hajt, de védekezésben sokszor kevés.
Kár, hogy Milito megint egy kisebb hullámvölgyet ül, mert egy gólt már lőhetett volna nekünk, úgy gondolom, az X-re rászolgálunk.
Meg kéne csinálni a vonal középpályát, Forlánt szedném le, Guarint hoznám, 4-2-3-1, esetleg 60.perc környékén, ha nem állunk vesztésre, Cambiasso - Nagatomo csere, Zanetti balbekkbe.
-
[154] horas 2012. 03. 25. 21:45
@Chievo&Juve: @giacinto2: Jó ez így, hogy Zanetti van Maicon előtt. Zanetti robotol, Maicon nem tudna rakkólós feladatot ellátni, nincs labdaszerző véna benne.
Jó ez így, Maicon így is eleget van fent ma, furcsa, hogy van kedve játszani, pörög, felbukkan mindenhol, nagy hévvel veti bele magát a párharcokba is.
Jó lenne, ha legalább nem kapnánk ki, mentálisan nagyon kéne egy löket, ha ma kikapunk egy ilyen első félidő után, megint letargia lesz.
-
[155] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 21:46
@GreatCornholio: Chiellini tisztán betérdelt Millito elé, aztán már csak a két kezét kellett széttárnia és De Marco el is felejtetett mindent. Spirito kérlek, spirito!
Buffon eddig a meccs embere, simán.
-
[156] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 21:48
Nagatomot ki kell szedni, tökéletes ténfergés, amit bemutat. Játsszon Zanetti vagy akár Juan Jesus én leszarom, de fogunk kapni jobbról egy gólt, ha marad.
Egyébként kellemes a meccs, bárcsak mindig ilyen tűzzel játszanánk.
@horas: egyszerre mind úgy sem kap lehetőséget, de hátha. Én próbálkoznék. Bessa nagy talentum, brazil vér, olasz iskola.
@gasbert: igen. Így sem láttam túl sokat, de hát Silva a védekezés vezére, ez így karcsú lesz, pláne, hogy otthon van az odavágó.
-
[157] Chievo&Juve 2012. 03. 25. 21:52
@giacinto2: Nem azt mondtam, hogy mind hülye, sőt. De nekem úgy tűnik, hogy Maicon ma már sokkal jobban szeret támadni, mint védekezni, még Zanetti védekezni tud jobban.
De én elég kevés Inter meccset nézek, ha azt mondjátok, hogy ez a jobb, akkor elhiszem Nektek.
-
[158] juventus17 2012. 03. 25. 21:57
becseréltünk egy két lábon járó Inter-gólt :(
-
[159] horas 2012. 03. 25. 21:58
3-5-2?
-
[160] juventus17 2012. 03. 25. 22:01
@horas: szerintem mostantól inkább 5-3-2 :)
-
[161] horas 2012. 03. 25. 22:02
Szögletből gólt kapni...
Pedig sok fingja nem volt a Juvénak, na mindegy...
Rani most kezd el ámokfutni...
-
[162] frozenmonkey 2012. 03. 25. 22:05
Egy pillanatra elhittem, hogy megcsinálja az Inter... kár ezért
-
[163] horas 2012. 03. 25. 22:06
Forlán fos, Milito kezd elfáradni, a padon meg csak Pazzini. Hát elég reménytelen...
-
[164] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 22:09
Kidobom a TV-t a másodikról, ha a kommentátor még egyszer elmondja, hogy Cacerés csak milánói klubnak tud gólt rúgni...
-
[165] Chievo&Juve 2012. 03. 25. 22:16
Oh, yeee :)
-
[166] giacinto2 2012. 03. 25. 22:18
ez egy ilyen szezon.
mondjuk nekem elég annyi hogy lefociztuk őket. eredmény+jójáték még nem megy egyszerre :)
-
[167] horas 2012. 03. 25. 22:19
3-5-2-es középpályás fölényre mi a reakciója Raninek?
Lehoz egy középpályást és behoz egy szélső védőt, majd meglepődik, hogy szét passzolják a középpályát, mert Faraoni azt se tudja mi van.Ennyi volt, ez csak azért szar így, mert simán X-elhető meccs volt.
-
[168] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 22:22
az első félidőt az Inter nyerte (volna, ha berúgja Millito legalább egyik ziccerét), a másodikat a Juve.
-
[169] juventus17 2012. 03. 25. 22:23
@giacinto2: 20 percig, sajna egy meccs 90 percből áll :P
btw. a két legjobbunk, Vidal és Caseres még csak 24 évesek, jó pár évig ott lehetnek, remélem Marchisio is felnő majd a nagyobb feladatokhoz (BL)közben az Inter örülhet, hogy nem vezetünk már 4-0-ra
-
[170] krasnaja 2012. 03. 25. 22:27
Retek kuzinok, mostantól csak mostohák. Lelenckuzinok.
-
[171] horas 2012. 03. 25. 22:29
@juventus17: Azért Ranierinek meglehet köszönni, hogy Conte 3-ról 5 középpályásra való átállására úgy reagált, hogy gyorsan lekapott 2 középpályást, és egyet sem hozott a helyére. Kb a csere óta nincs közünk a meccshez, az első Juve gól a talált kategória, nem mintha nem lenne mindegy. Csak mondom, hogy azért Ranieri tett pár szívességet ma Conténak, na.
-
[172] GreatCornholio 2012. 03. 25. 22:29
@juventus17: Azért, hogy elszállt az első félidő rettegése egyesekből, majd jön a könnyed (a vezetés után) simán nyertük a meccset komment. :)
-
[173] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 22:30
@juventus17: azért a győzelmi mámor ne rakja már fel az elvakult, rózsaszín szemüveget. Te is tudod, hogy az a 20 perc 45 volt. Kb ugyanolyan jó volt az Inter az első félidőben, mint a Juve a másodikban. Az döntött, hogy ki képes berúgni az adódó helyzeteket.
-
[174] PatrickJane 2012. 03. 25. 22:31
@horas: ez nem meglepő, hanem menetrendszerű.
Gratulálok a Juventinoknak!
-
[175] horas 2012. 03. 25. 22:33
Pazzini megint nem ért még labdához...
azt az embert, komolyan mondom, 3 köbméter meleg vízre már megérné elcserélni...
-
[176] benitoNST 2012. 03. 25. 22:33
hogy megszépíti az első félidő emlékeit a 0-2, mi?
nem volt rossz az inter, de matri pont úgy befejelhette volna az elsőt, ahogy később caceres, csak akkor öt a vége, nem ez a hízelgő kettő.
-
[177] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 22:37
chiellini egy gennyes színész.
@benitoNST: a zabszem már felmegy a seggedbe és rögtön van kedved írogatni.
-
[178] gonzaga 2012. 03. 25. 22:37
@benitoNST: Ez a különbség most a Juve és az Inter között. Ha az Inter lövi az első gólt, akkor a Juve még visszajöhetett volna, de a Juve lőtte, és onnan nagyon kevés lett az Inter.
-
[179] juventus17 2012. 03. 25. 22:38
@GreatCornholio: miért, nem így van? :D
@gasbert: javaslom, hogy nézd újra a meccs első 25 percét
amúgy Cesar és Buffon nélkül lehetne 4-4 is.
-
[180] horas 2012. 03. 25. 22:39
@benitoNST: Igen Buffon védett nem 2 óriásit.
a második félidő nagyon sima lett, de az elsőben voltak gondok, nem is kicsik, de hát ez az inter ettől is ennyire szar, hogy hiába tud helyenként jó lenni, nem ér el vele semmit.
-
[181] benitoNST 2012. 03. 25. 22:44
@horas: voltak, bizony. sajnos minden csapatrészben volt egy vállalhatatlan teljesítmény. sokkal jobb volt az inter, mint várni lehetett.
@gasbert: annyira aranyos vagy, soha ne hagyj el minket, kérlek. a vidámság kimeríthetetlen forrása vagy.
-
[182] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 22:49
@benitoNST: inkább fröcsögd teli a blogod Bence, az jobban áll. komolyan.
egyébként grat a Juventusnak, megtették azt amit nem tudtunk, megverni a hullagyenge Intert. -
[183] andree10 2012. 03. 25. 22:50
Azért az utóbbi évek borzalma után, elég megnyugtató, hogy a Serie A 5 legjobb jobbhátvédje közül 2nálunk játszik.(Írnék TOP3-at is, de azzal vitatkoznátok).
Martin nagyon sokat fejlődött, mióta utoljára nálunk járt. Elfelejtette ezeket a 4 méterről indított kamikaze becsúszásokat, helyette okosan visszazár. WB-ben meg talán még jobb is, mint Lichtsteiner. -
[184] horas 2012. 03. 25. 23:01
@andree10: Azért volt egy jelenet az első félidőben, mikor Obi egy megkerülős csellel úgy lefutotta mint a szart. ;)
Továbbá ma kb ember nélkül játszott, Rani megint meghúzta a rombuszt, nem jutott rá ember, mikor meg átállt Conte 5 középpályásra, feljebb került, közelebb a kapuhoz még inkább ember nélkül, és az ő oldalára érkezett az a Faraoni, akin kb elment a meccs, a csávó szélső hátvéd, de Rani középpályán erőlteti, most meg legelőször betette középre. Jó kis játékos az igaz, de azért még várjunk azzal, hogy a liga legjobbjai között ott van, bár nagy kockázat nincs benne, az is igaz, ahol egy Abate topban van.
_______________________________________
Egyébként döbbenet, hogy Ranieri egy jó nevű, ismertebb edző és félelmetes, hogy mennyire nem látja át a taktikát, felállásokat, helyzeteket, kurvára nem tud meccselni, cserélni...nincs hozzá érzéke, de semmi.
-
[185] 14Krisz 2012. 03. 25. 23:08
@horas: Az alap ötlet jó volt, működött is. Gondolom ha beakad egy gól, akkor átáll még inkább bunker focira és a kontrákat se nagyon erőlteti. Ezt nagyon jól csinálja az inter és ehhez az egyhez ért Ranieri. Az a cinkes, hogy ez a kis csapatok taktikája, egy ilyen Bologna, Siena, Parma kaliberű csapat való neki semmi más.
A többivel totál egyetértek, fafejű, balfasz, nem tud belenyúlni a meccsbe és csak egy féle taktikára képes. -
[186] andree10 2012. 03. 25. 23:10
@horas: Kb 5 perc után látszott, hogy Nagatomo helyén 2-3 juve játékos passzolgat, miközben a srác a tizenhatoson belül nézelődik. Elképzeli se tudom, Ranieri mire gondolt, mikor hagyta így az egészet.
Sőt, még rontott is az egészen. Az első félidő letámadása meg elég merész elképzelés volt, ennyi 30+os veteránnal a fedélzeten.
Kb a 3. percben írtam havernak Skypeon:
[20:49:30] Andree: letámadtok keméynen
ami azt jelenti, 35 perc amit ki kell húznunk, utána ki fognak dögölni a veteránok[20:54:06] Andree: Nagatomo
[20:54:11] Andree: úgy helyezkedik
[20:54:14] Andree: hátul
[20:54:20] Andree: mintha nekem szóltak volna 10 perce hogy kezdek a Juve ellenSztem ezeket Ranieri is észrevehette volna, ha már a szurkolók 70%-ának sikerült.
-
[187] horas 2012. 03. 25. 23:10
@14Krisz: Így van, ez kis csapat mentalitás, nem is véletlen, hogy rangadókon rendre jobbak vagyunk, mint a szürke hétköznapokon, mert lehet ebben a mentalitásban játszani....
-
[188] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 23:11
@andree10: a svájci vitathatatlanul a TOP-ban van, de én azért még a Caceres-es kijelentésekkel várnék. kijött két meccs és rúgott három gól a két milánóinak, a mikéntjére most ne térjünk ki. majd ha sorozatos, értsd egy fél szezont, letol jó teljesítménnyel és megveti a lábát a Juve kezdőjében, akkor kilehet jelenteni. úgy valamikor a jövő ősz végén.
-
[189] horas 2012. 03. 25. 23:17
@andree10: Első meccsen dettóra ez volt a taktika, ott is működött, csak akkor meg az első kósza Juve támadásból gólt kaptunk.
Gondolom ezért a trequartista poszt is külön, mert egyébként sosincs, hogy nagyobb létszámmal jelenjen meg a csapat az ellenfél térfelén.
A szélekre viszont nem tudott kiérni az Inter, aztán Conte megunta, hogy hiába vannak ott a szélek, középről mindent fejelgetnek ki, feljebb tolta a két szélső védőt, leszedte a szélső támadókat, és húzott egy vonalat az Inter középpályája előtt. Más kérdés, hogy ennek még nem volt köze a gólhoz, plusz Ranieri Stanko - Obi - Zanetti - Poli középpályát is tovább gyengítette, Poli lejött, helyette a védekezésben teljesen inaktív Forlán vette fel a treq posztot, Pirlo onnantól szabadon játszott, illetve bejött Faraoni, akinek annyi fingja van 3 középpályásos rendszer helyezkedési elveiről és gyakorlatairól mint nekem sejtbiológiáról.
5-en, plusz a visszalépegető Del Piero, Zanetti és Stankovic ellen. Láttuk az eredményét, még Chiellini is úgy tört be a tizenhatosra ahogy akart...
-
[190] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 23:21
Jólesik olvasni a sok dicséretet Stefi felé, örülök, hogy engem igazolt az idő, 1-2 éve nem sok társam volt ebben. Az teljesen bizonyos, hogy jobbhátvédek közül a top háromban van Olaszországban, minden negatív tulajdonsága dacára.
Akkor most az Inter 10, a Roma 7, a Napoli és az Udinese 3-3 pontnyira. Nem túlzás kijelenteni, hogy a forduló nyertese megint a Lazio volt.
-
[191] t.junior 2012. 03. 25. 23:24
17 Juventus játékos lőtt gólt eddig a bajnokságban, a mezőnyjátékosok közül csak Boriello, Elia, Marrone, Grosso és Barzagli nem talált be, ugye ebből az első 4 nem sokat játszott.
-
[192] pietro87 2012. 03. 25. 23:26
@EstiKornél: Ez miért szerencse? Nem értem. A sérülés sok kis apró részletből tevődik össze: adott játékos sérülékenysége, csapat taktikája, edzésmódszerek, orvosi stáb hatékonysága. A szerencs is ilyen kis részecske ebben.
-
[193] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 23:30
@pietro87: Irigykedem simán. Tavaly és idén is komoly szerencséje volt ezen a téren a Napolinak.
Teszem azt, nem hiszem, hogy jelentőset változott az egy évvel ezelőttihez képest a Juventus orvosi stábja, mégis ég és föld a különbség. Mert szerencséjük van. -
[194] Hype_HUN 2012. 03. 25. 23:32
@EstiKornél: A Milan orvosi stábja viszont mindig egy lófasz vagy csak simán a legszerencsétlenebb csapat a világon. (Ha a sorsolásokat nézem nem is hülyeség. :D)
-
[195] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 23:39
@Hype_HUN: Ezért mondom, hogy módszerek és szakemberek ide vagy oda, balszerencse kérdése leginkább. Tavaly a Laziónál is összehasonlíthatatlanul kevesebb sérült volt.
A Milan baromi erős padjára is bizonyíték ez a statisztika, illetve Allegri szakmai hozzáértésére. -
[196] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 25. 23:40
@Hype_HUN: Nem az orvosokkal van a gond, nekik nincs közük a sérülésekhez, max. annyiban tévedhetnek, hogy általában nem annyit hagynak ki a játékosok, mint amennyi jósolva van. Az edzés módszereket kellene drasztikusan változtatni, szerintem az minden gond forrása.
A San Siro gyepével is foglalkozni kellene. Érdekesség, hogy Pato minden sérülését ott szedte össze. -
[197] pietro87 2012. 03. 25. 23:52
@EstiKornél: Na jó, van benne valami. Erre talán a saját példám a legmegfelelőbb. Amatőr szinten játszottam, sohasem voltam egy sérülékeny játékos, néhány csapattársam annál inkább. Persze ez posztból is adódik. De, míg ők, a többszöri sérüléseikkel 1-1 meccset kényszerültek kihagyni, addig nekem volt két súlyos, több hónapos kényszerpihenőm is. A második esetnél már az eszemre hallgattam és abbahagytam a focit.
-
[198] MrATx 2012. 03. 26. 0:56
Lehet, hogy meg kellene néznem tv-n, felvételről is a meccset, de gyakorlatilag az orrom előtt volt az Inter kapu a stadionban, az első félidőben, s volt kb. 5 qrva nagy ziccerünk, rengeteg egyéni Inter hibának (is) köszönhetően, melyeknél szinte mind az utolsó passz hiányzott. A túloldalon Buffonnak volt védenivalója, de ezek többnyire hárítható, kb. biztonságinak tűnő kapuralövésnek tűntek a stadion túloldaláról.
Mindezek mentén nem nagyon láttam olyat, hogy az Inter "lejátszotta" volna a Juvét. Legjobb esetben is kb. egálban volt a két csapat a stadion feelingjén át. A széleken egyértelműen fölényben voltunk, általában simán elháromszögezgettünk, rendszeresen az Inter térfelén.
A második félidő meg totális fölény, a két gólon túl ott volt Vucinic 1 az 1es ajtó-ablak ziccere, Giorgio középre gurított üres labdája Quagnak, Marchisio lövése és egy minden labdát szinte azonnal visszaszerző Juve-henger.
Mondom, elképzelhető, hogy felvételről másként látnám, de ez teljesen megérdemelten és simán begyűjtött 3 pontnak tűnt live.
-
[199] MrATx 2012. 03. 26. 1:06
@benitoNST: Matri nagyon karcsú szegényem, bántóan lefelé lóg ki a csapatból. Vucsi hiába veszít néha labdát a cseleivel/flegmaságával, ha ugyanezekkel néha megver 2 embert egymás után 1 az 1ben. Matri kb. ötmeccsenként egyszer mutat olyasvalamit a labdával, amit egy Juventus-szintű támadónak kellene.
Pepe szinte teljesen ugyanez egy sorral hátrébbról - az ügyetlenséget nem lehet azzal kompenzálni, hogy "de hát szorgalmasan védekezik". Az csak az egyik dolga, ázz. Még a nem a meccs közbeni brazil köreiről ismert De Ceglie is sokkal használhatóbb volt támadásban Pepénél.
Conte jól és időben cserélt ma, lehozta a két kerékkötőt, formációt is váltott és pluszt is adott a csapatnak. Egyértelmű a része a mai sikerben (is).
Ha nyáron veszünk egy ütős, első osztályúnak számító húzónév középcsatárt, meg egy kielégítően gyors és ügyes szélsőt, akár messzire is juthatunk. A csapat magja qrva yo, a védekezésünk konkrétan már most a legjobbak között van, nem véletlen a hihetetlenül kevés kapott gól és a veretlenség.
-
[200] dzolutan 2012. 03. 26. 2:05
Óriási meccs volt!
-
[201] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 26. 2:11
Sajnos még nem elég tapasztalt a csapat, hogy kiheverjen egy hirtelen kapott okozta sokkot, ehhez még kell idő. Talán mikor 45 körül lesz az átlagéletkor.
Ranierinek is igaza volt. Érthetetlen, hogy a két legjobb lecserélése, egy 19 éves jobb bekk középső középpályásként való beállítása és egy csatárnak nevezett bohóc beküldése, miért nem hozza meg a várt eredményt. Tuti, hogy csak pechünk volt, idén már tizenkettedszerre, ejj.
-
[202] popp - http://granderoma.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 26. 8:52
Gratula Zsüvének, meg nagy duzzogva a Milannak. Számomra nemigen kérdés, hogy rossonero megvédi bajnoki címét. Ibrát viszont innen is üdvözöljük. Rohadjon meg Zoltán napon! granderoma.blog.nepsport.hu/archives/2012/03/25/Minket_gyilkolo_vandortaho/
-
[203] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 26. 11:12
@MrATx: ( Ne má', hogy Te Torinóban élsz!!) :D
-
[204] t.junior 2012. 03. 26. 12:26
A meccs összefoglalóját megtekintve 13-5 a helyzetek aránya nekünk, az állítólagos 1. félidőben ahol le lettünk focizva 5-5 az arány, persze más összefoglalóknál más eredmény, de az arány nem változhat nagyon. Semmi fikázás, csak tegyük helyre a dolgokat 1-2 ember fejében. Bár az még elképzelhető hogy az összes tévécsatorna elfogult a Juvéval szemben
@MrATx: A JCHval voltál a meccsen? -
[205] ladlac 2012. 03. 26. 12:41
@EstiKornél: Ha sok a szalagszakadás, vagy az ellenfél rúgja használhatatlanra a játékost, az tényleg balszerencse. Az izomsérülés leggyakrabban az edzésmunkával, edzésmódszerekkel függ össze, nem a szerencsével.
-
[206] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 26. 12:49
@ladlac: Ez sok esetre biztosan igaz, de nem kizárólagos. A Laziónál 2 éve ugyanazok az edzésmódszerek, így tavaly nem volt jellemző a sérüléshullám, idén pedig statisztikailag is hiányzott a szezon nagy részéből a kezdőcsapat fele.
Ahogy a Juventus tavalyi vagy tavalyelőtti vesszőfutása a sérülésekkel sem volt más, mint irtózatos balszerencse. -
[207] ladlac 2012. 03. 26. 13:10
@EstiKornél: Én csak Barcás példát tudok neked mondani, de Rijkaard idején rendre sok volt az izomsérült, Guardiola hozott új edzésmódszereket, példátlanul kevés volt a sérülés az elmúlt években. Aztán volt, hogy Iniesta sérülten játszott BL-döntőt, sokat kihagyott, nem tudott rendesen rákészülni a szezonra, a Pep-éra második évében sokszor is volt sérült. Tavaly megint nem volt baj vele. Nyáron a hakni a felkészülés róvására ment, meg is van az eredménye, állandóan van izomsérültünk. Talán februárban írtam, hogy Iniesta már többet volt sérült idén, mint tavaly egész évben. Persze a genetika, hogy valaki mennyire "fogékony" a sérülésekre, tényleg szerencse kérdése, de ahol nagyon sok az izomsérülés, ott valami szakmai bibi lesz.
-
[208] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 03. 26. 13:39
@ladlac: Teszem azt Konko esetében genetikai okai vannak a sok sérülésnek, csak az fura, hogy tavaly - ugyanezzel a szakmai stábbal - nem volt hiba, most meg van. Ez az igazán idegesítő.
-
[209] giacinto2 2012. 03. 26. 19:20
@MrATx: "A második félidő meg totális fölény, a két gólon túl ott volt Vucinic 1 az 1es ajtó-ablak ziccere, Giorgio középre gurított üres labdája Quagnak, Marchisio lövése"
Vucinic helyzetéből 10 mp múlva jött a gól, ahogy a Caseres-gól-szöglet is Marchisio lövéséből lett.
Az első félidőben viszont Buffon vagy 4-5 nagy védést mutatott amiből kb 1 volt távoli szted kósza lövés, Obié, de azis szitált a levegőben.
Sztem nézd vissza.
Illetve az első félidei hatalmas helyzeteitek a Mtari fejessel véget is értek. JC-nek nem volt dolga kb.
-
[210] t.junior 2012. 03. 26. 20:12
@giacinto2:ragadjuk már meg konkrétan azt a hatalmas inter fölényt az 1.félidőben konkrétabban :).
A Buffon védéseket majd te felsorolod, valóban volt 4-5. Nézzük.
Rögtön az elején Pepe beadása, amit JC kiejtett
Matri fejese.
Matri lövése, előtte pár másodperccel Marchisio ugrott pár centivel alacsonyabbra mint üdvös lett volna teljesen üresen az 5ösnél, bár ez valami rendkívül érdekes logika alapján ez nem számít gólhelyzetnek szerinted mert utána jött az említett Matri lövés.
Vucinic is elmaradt 2 centivel egy beadásról.
Meg volt egy lövése is amit JC védett.
Az inter jól játszott az 1. félidőben, meglepően jól, de ennyi. A lefocizás az az amit a 1. gól után bemutatott a Juventus. -
[211] giacinto2 2012. 03. 26. 20:22
@t.junior: Hát ezek a 2-3 centire lemaradok egy beadásról valóban komoly helyzetek, már megérte felsorolni :))
de az igazság az, hogyha én állok a kapuba, ezek akkor sem gólok.
Másik oldal: Obi távoli lövése, Buffon csak kiütni tudja, Forlán közeli fejese szöglet után, Milito 2-3 hatalmas helyzete+a Chielleini-féle akasztása, tisztán mehetett volna mondjuk kapura és még az utolsó mp-ekben is volt vmi lövés, ami nagyoncsak sarokra ment, azt semfogta elsőre, ha jól emlékszem.
-
[212] t.junior 2012. 03. 26. 20:56
@giacinto2: ja értem, szóval ha Marchisio az 5ös fejel úgy hogy egy másfél méteres körben nincs egy védő akkor az esélytelen hogy gól legyen, vagy Mirko 2-3 centije, JC a kapu másik sarkában figyelt, de ha eléri is Vuci, akkor is szemmel biztos kivéti, ellenben egy kb kaputól 24 méterre elkövetett szabálytalanság (mert az volt Chiellini letérdelése ezen nem is szabad vitatkozni) na az már egy fél inter gól :DDDD.
De ha már ilyenek is helyzetek akkor gondolom a 2.félidőből is fel tudsz sorolni 2-3 orbitális inter helyzetet ami csak a véletlenek szerencsétlen összjátéka miatt nem jutott el legalább Gigi könyékére. :) -
[213] juventus17 2012. 03. 26. 23:49
@giacinto2: lefocizás? na akkor vegyük sorra, miből lettek az Inter helyzetei:
1.: védelmi hiba, 2 passz után Militohoz kerül a labda /ez kb. a semmiből jött/
2.: szöglet (Forlán fejese),
3.: egy 30m-es felívelés, megint csak a védelem hibáztatható
+ 2 átlövés
ezek aztán gecire kidolgozott helyzetek voltak, mindet gyönyörű támadás, levédekezhetetlen összjáték és gyilkos kombinációk előzték meg, kitűnően szemlélteti, hogy az Inter mennyire lefocizta a Juventust, amely amúgy már ebben a félidőben is 55-60%-ban birtokolta a labdátbtw. te is megnézheted, hogy jut el a két csapat helyzetekig, szegény Ranieri sújtotta Internek fogalma sincsen arról, mi az a kreativitás, hogyan kell támadást építeni, stb.
www.digisport.hu/video/8543a letámadás amúgy jó volt, a 25. és 45. perc között tényleg azon kellett izgulnom, hogy ússzuk meg a félidőt bekapott gól nélkül, de előre lehetett tudni, hogy ha az 1. félidőben az Inter nem rúg gólt, akkor a másodikban esélyük sem lesz, mivel a Juve sokkal jobban bírja majd erővel
(szubjektív vélemény)
jöhet az oltás! -
[214] MrATx 2012. 03. 27. 1:54
@t.junior: Nem, privát túra volt, pár egyéb dologgal egybekötve.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Szerintem sem lesz itt nagy meglepetés, a Juve-Inter és a Milan-Roma mellett még a Novara-Lecce párosítás tetszik.