Írta: ojnst | 2012. febr. 23. 17:20
Felgyorsult a dolgok menete az EL-ben is és ez nem csak azért jó, mert sűríteni tudom a munkahelyi góltotót a csütörtöki meccsekkel, hanem azért is, mert lassan kipörögnek a nem ide valók és körvonalazódik azon csapatok köre, akikből tényleg kupagyőztes válhat. Elég nehezen jósolható első kör után a visszavágók jóval simábbnak látszanak, itt-ott még többgólos győzelem, kiütés is elképzelhető. A címvédő után a másik tavalyi finalista is befejezi, akárcsak az Ajax, a Stoke vagy a két olasz. Megyeri nincs, de Roliért lehet szorítani, sőt, az Anderlechttel együtt három belga banda is a következő mezőre léphet. Ágrajzot igénylő jóslatok.
Taison a szerdai Agüero-momentumhoz hasonlóan – tehát parádés időzítéssel –, de jóval nagyobb védelmi hozzájárulás mellett kezdte el az energiaitalosok kivéreztetését. Ez persze a sorozatot felületesen ismerőket meglepheti, annyira viszont mégsem elrugaszkodott, sőt, akár a Rubin, akár az Olympiakosz sodródjon a harkovi falka útjába, hamar megszűnnek majd az életjeleik.
Bár csoportgyőztesként jött át a tavaszra a Sporting, az utóbbi hetek alapján meggyőző teljesítmény helyett masszív vekengést adnak elő, amibe ráadásul az edző is belebukott, a Bragával alkotó Domingos utódja egy szintén jó ismerős, Sá Pinto lett. A két varsói gól elég lesz a következő körhöz, ám a címvédőt szétverő Citynél joggal lehet előre örülni, mert a csíkosok most tényleg csak nevekben tűnnek erősnek.
A Steaua-Schalke replayt egy egészségesen működő szervezet se kívánja magának és ha a Twentén múlik, nem is fog sikerülni, mert az előnyre építve nagy verésben részesítik majd a Kárpátok Barcelonáját. A csehektől nem is várható el szebb zárszó az európai kaland végéhez közeledve, minthogy a szart is kihajtsák a kékekből, ahol várhatóan Hildebranddal kezdődik majd a névsor.
Belga szempontból az tűnik optimális konstrukciónak, hogy a Bruges is nyer otthon, meg a Standard is, aztán majd egy körrel előrébb szétcincálják egymást a gólgazdag németalföldi rangadók tradícióinak megfelelően. Az idegenben szerzett gól előnye mindkét oldalon megvan, de a mezőny legeklektikusabb csatársorát (ld. Cyriac fejét) virító vallonokat közelebb érzem a negyeddöntőhöz.
Mehmet Kalapács Topal azt tette, amit minden rendes ember tenne, ha meglátná a Stoke Cityt bárhol a küszöbön morogni: megnézte magának a dögöt, hosszasan szemezett vele, szuggerálta egy kicsit, majd tiszta erőből átrúgta két tuja közt a szomszédba, csak úgy nyekkent a pofája a kerítésvason. A Valencia ellenfele nyilván a PSV lesz, mert a trabzoni repülőrajt még az ottomán gólvágót, Burak Yilmazt is sokkolta.
Egyszerűen nem tartanám igazságosnak, ha az Anderlecht nem folytathatná az őszi menetelést: Gillet nyerje meg a gólerős védők különversenyét, Roli respektje gyarapodjon, Jovanovics kuytösödjön, de Suárez ne suárezesedjen. Ellenfeléül Bölöniéket várjuk, akik múlt héten valószínűleg kiderítették, ma pedig már elolvasták, mi a jóistent akarnak a sorozattól Udinében és a tudás gyakorlattá formálásával le is nyomják őket okosan.
Mint az köztudott, egy EL-sorozat csodák és bravúrok láncolatából épül fel, de a Braga bizony mindenét előtte, így Hugo Almeida, Quaresma és Simao mennek Madridba. Addigra már kellően felmelegszik az idő, Falcao is feljebb zárkózik a góllövőlistán és Rejának is kerít a menedzsere egy új csapatot. Vagy mégsem?
Orbitális szerencsétlenségbe sodorta Eriksenéket a sorsolás, ez tény. Ugyan a hiányzók ismeretében is holland előnyszerzést vártam – hogy mire alapoztam, nem tudom megmondani –, be kell látnom, hogy ebből kettős vereség lesz, mégpedig úgy, hogy a kerek számhoz (900) érő Giggsy is gurít egyet, miután Pogba passza után egy csellel leültette az utolsó ajaxos kupameccsére készülődő Vertonghent. A másik ágról a baszkokat várjuk, szűnni nem akaró szeretettel.
Eddig 97 komment érkezett

-
[1] Koscielny 2012. 02. 23. 18:08
-
[2] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 18:16
Ez a meccs ma valóban másodlagos, teljesen mindegy, mi lesz az eredmény. A pénteki egyeztetésekben bízom, nagyon-nagyon.
-
[3] LojziBM 2012. 02. 23. 19:00
Kezdődik, de nem nézem.
Talán a Schalkét 9-től. -
[4] LojziBM 2012. 02. 23. 19:04
Amúgy biztos leszakadt volna a kezük az UEFÁ-nál, ha kiírják a Livescore-ra az első meccs eredményét, vagy az összesített állást.
-
[5] vasero 2012. 02. 23. 19:32
A poszt címadó mondata egész jó lett. :)
-
[6] ojnst - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 19:41
@vasero: Köszi, de azért arról is megemlékezhetünk, hogy a többi része mennyire zseniális. :)
-
[7] vasero 2012. 02. 23. 19:53
@ojnst: A zseniális talán túlzás, de meg vagyok elégedve vele, szép munka, csak így tovább. :)
-
[8] rowi 2012. 02. 23. 20:23
az Udinese úgy néz ki vmit csak akar...:)
-
[9] gonzaga 2012. 02. 23. 20:31
@rowi: Akar vagy sem, innen már csak továbbmegy. Aztán jön az AZ, vagy az Anderlecht. A nyolc, vagy a négy között már felküldenék az első csapatot, vagy az kizárt?
-
[10] rowi 2012. 02. 23. 20:39
@gonzaga: azért a manchesteriek vagy a valencia ellen kénytelenek lennének. de a többi ellen sztem nem. mondjuk minek tegyék, amíg megy így is...kettős terhelést csak handanovics kap...lol
-
[11] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 20:43
Az Udinese úgy tűnik egy üde színfolt az olasz EL indulók között. A Lazio is az lehetett volna, de ennyi sérülttel ez is nagyon szép eredmény tűlük. Remélem a következő körben már Di Natale felépülése esetén első kerettel állnak ki. ;)
CALCIO!
-
[12] ladlac 2012. 02. 23. 20:54
A Bilbao és a Valencia is a következő körben, és valószínűleg az Atleti is tovább megy majd. Azért nem bánnám, ha megfingatná őket a Lazio a vasárnapi meccs előtt. :)
-
[13] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 20:57
@HPRRR: Nagyon örülök nekik és, hogy komolyan vették legalább a visszavágót, no meg úgy jutottak tovább Bölöniéken ahogy az illet.
Marad olasz csapat a kisöccs sorozatban is! -
[14] gonzaga 2012. 02. 23. 21:01
@rowi: A védőket is felküldték. A középpályát és a csatársort hagyják lyukasan. Di Natale két meccs az eddigi hétből, a Serie-ben perifériaszereplő Abdi - Doubai - Badu hat. De a felállás mostanság egyre közeledik az első csapatéhoz.
-
[15] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 21:08
Ráadásul emberhátrányban fordította meg a párharcot a Bilbao. Jöhet a Manchester. Micsoda párharc. :-) Mondjuk most már kifejezetten féltem őket az évvégi leeresztéstől, mert nem csekély hármas terhelésben vannak.
Úgy néz ki, a Valencia ellenfele sem lesz könnyű a következő fordulóban; a PSV elég rendesen lerendezte a török bajnokot...
-
[16] Tikamester 2012. 02. 23. 21:16
@ojnst: Ennyire azért nem kell dicsérni, még elbízza magát a szerző
;)az Ajaxos középső védő udvarias vendég; igyekezett 1,5 méternél közelebbről nem zavarni az MU csatárt a góllövésben
-
[17] LojziBM 2012. 02. 23. 21:23
A Schalke nem viccelt....
Mondjuk nekik nem is szabad. Egy itteni jó meneteléssel simán a második kalapban találhatják magukat a jövő évi BL csoportkör sorsolásánál.
Jelenleg 22.-ek, tehát 6 csapatot kellene lebírni idén, illetve kiszurkolni, hogy ne induljanak.
Angliából kimaradhat a Pool és az Arsenal is, Olaszországból az Inter, Németországból a Werder, ami már kapásból 4 csapat.
Ha minden jól megy, akkor a franciáknál sem lesz ott az OM és az OL egyszerre, mert a PSG és a Lille szinte biztosan visznek két helyet a háromból.
Valamelyik oroszt, a Benficát, vagy a PSV-t kellene a pályán megelőzni.
A spanyolknál sem egyértelmű, hogy a Valencia és az Atlético indul a két nagy mellett.Szóval kis szerencsével összejöhet mai kieséssel is, de azért 2 kört még kell menni, hogy biztos legyen.
-
[18] gonzaga 2012. 02. 23. 21:35
@LojziBM: Huntelaar meglőtte a magáét. A szokásos, elé került és kapásból bevágta.
-
[19] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 21:40
Ja, én a Bilbao esetében drukkolok annak, hogy gyűjtsenek még néhány (jó) pontot, könnyen elképzelhető ugyanis, hogy végül ők érnek majd oda a BL-selejtezős helyre. Persze fogalmam sincs, hogy mire elég ez a mostani továbbjutásuk, és hogy mi várhatna rájuk egy esetleges selejtezőben. A MU elleni párharcuk mindenesetre erőfelmérőnek sem lesz rossz.
-
[20] LojziBM 2012. 02. 23. 21:46
@csoncson: Lehet, hogy az Udinese is rájött, hogy nem csak a többi olasszal basznak ki, ha itt nem szereznek elég koeff pontot idén, hanem konkrétan a hazai 3. hely megcsípése esetén saját magukkal is, mert idén pont közelről megfigyelhették, hogy milyen érzés az alsó ágról vívni a play-off meccseket.
-
[21] ojnst - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 21:48
@Tikamester: Szép, elegáns meglátás. ;)
-
[22] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:03
Sundin írt róla LaLigaLocán kommentben, hogy a Bilbao talán jobban járna, ha leadná az EL-terhelést, mert itt a nagy esély a BL-helyre. Ami egyfelől ugye logikus és okos gondolat. Csakhogy szerintem az olyan csapat, amelyik már a liga-EL kettős terhelést sem bírja, fölöslegesen indul a BL-ben, mert a liga-BL-t tutira nem fogja bírni. Én igazából főleg emiatt nem értettem sose ezt a "beleszarunk, hogy pihenhessünk" mentalitást. És nagyon örülök, hogy olyan csapatoknak drukkolok, amelyekre ez nem jellemző.
A Napoli is azért olyan jó most a BL-ben, mert tavaly már az EL-t is komolyan vette. (Oké, volt egy, azaz egy darab meccsük, amelyiken csak csereként állt be a két legjobbjuk, mert három napra rá brutális rangadójuk volt a bajnokságban, de amúgy egyáltalán nem vették félvállról az EL-t.)
-
[23] nemkisfocifan 2012. 02. 23. 22:04
ez az EL a 2 manchesteri csapattal elég abszurd. a mezőnynek nem jó, mert csak isteni szerencsével nyerheti meg más rajtuk kívül, nekik meg azért rossz, mert fejlődni így biztos nem fognak. A City majd megszór mindenkit, a United meg nyomatja ezt az ifi csapatos dolgot. A Porto és az Ajax a komolyabb esélyesek közt volt elvileg...
Ráadásul az esetleges végső siker is csak arra lesz jó, hogy poénkodjanak rajta az ellendrukkerek. joggal. -
[24] MirDir 2012. 02. 23. 22:13
hehe Mancini Redknapp mellett ül MU-Ajaxon, legalább kiokosíthatja az olaszt, hogy miként kell az adót befizetni Angliában
olaszok továbbra sem veszik elég komolyan, Palermo, Roma, Lazio, Udinese 4esből 1 csapat bír ott lenni a 16-ban, németből meg 2 csapat
-
[25] LojziBM 2012. 02. 23. 22:27
Az osztrákok felbosszantották azzal a góllal a harkoviakat. Hiba volt.
-
[26] rowi 2012. 02. 23. 22:28
@nemkisfocifan: ezt vitatnám, mert egy nemzetközi kupagyőzelmet nem kell megmagyarázni semmikor. sztem egyébként pont az a bajuk, hogy ha csak kicsit komolyan veszik, akkor annyival lógnak ki a mezőnyből, hogy kiesni bárki ellen ciki, ergo tolni kell. jó, egy Valencia elleni kiesést nem kell megmagyarázni, és talán az Udinese ellenit sem annyira
-
[27] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:28
A Benfica és a Basel sem csak isteni szerencsével ejtette ki a MU-t, márpedig az EL-ben sok hasonló kaliberű csapat van, mint ezek.
Szerintem kifejezetten jót tesz a sorozatnak, hogy föltűnik benne egy-egy nagyobb név. Egyébként ez nem is példátlan; volt már EL-es a Bayern meg a Milan is. Nota bene: egyik sem nyerte meg...
-
[28] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:30
@MirDir: Értsd meg, és szól ez mindenkinek is: nem a komolyan vétellel volt a gond. Ősszel szinte mindig a lehető legjobb tizenegy játszott. Augusztus óta EGYFOLYTÁBAN hiányzik a kezdőcsapat FELE. Így erre telik, és tekintve a nemzetközi tavaszt, valamint a bajnoki helyezést, nem is rossz.
Az Udinesének nagy tisztelet, egyrészt örülök, másrészt önző okokból is jól jön. Könnyebb dolguk is volt - így utólag nézve jóval könnyebb -, de örülök a sikerüknek.
-
[29] Szerg 2012. 02. 23. 22:35
kiváncsi vagyok Ferguson meddig gondolja még komolyan a Da Silva tacskók beépítését-valahogy nem tűnik reálisnak,h hosszabb távra megoldást jelentenének
@nemkisfocifan: jellemépítésre egyébként használhatják a kupát,mert az látszik,hogyha kiengednek akkor önmagukra veszélyesek lehetnek
-
[30] LojziBM 2012. 02. 23. 22:36
@EstiKornél: Klose felépült? Neki is volt valami nyűgje legutóbb...
-
[31] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:37
Elképzelhető, hogy a némelyek által körberöhögött spanyol védelmek ezen az estén minden meccsüket nullára hozzák? Mondjuk nem lenne példátlan.
-
[32] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:40
@LojziBM: Hátfájás miatt maradt Rómában, neki sem árt kis frissesség a firenzeiek ellen.
-
[33] nemkisfocifan 2012. 02. 23. 22:41
@Szerg: persze, a United elbalfaszkodhatja, ahogy a BL-t is tette. De mégis csak jobb egy jobb csapattól kikapni, ha már vereségről beszélünk. Ezért is nagyon ciki a Benfica/Basel cumi.
-
[34] LojziBM 2012. 02. 23. 22:43
@csoncson: Hát igen. Mondjuk egy EL csoportból továbbjutni nem nagy kaland sem az 5-ös csoportok idején, sem az új 4-es csoportos lebonyolításnál, mert ott még elég híg a mezőny.
Viszont az egyenes kieséses szakasz a 8 BL vigaszágassal már az elejétől rázós tud lenni.
Itt már komoly topligás csapatok és a címvédő is képes búcsúzni.A következő körben is biztosan lesznek nagy távozók.
Talán épp a manchesteriek, akik azt hiszik, hogy a mez majd jól megnyeri a lesajnált EL-t nekik. -
[35] feketevipera 2012. 02. 23. 22:46
@Szerg: 2005-2006-ban a MU tökutolsóként zúgott ki a BL csoportkörből, de tavasszal behúzták a lesajnált Liga kupát. Az volt a C-Rooney fémjelezte csapat első trófeája. Egy alakulóban lévő csapatnak a "kisebb" trófeák is sokat jelentenek.
-
[36] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:46
@csoncson: De kiemelkedő sem lenne, látva például az ATMA-Laziot.
@EstiKornél: Reja megy? Marad? Van valami belsős infód esetleg?
-
[37] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:47
@csoncson: így van, én kötelezővé is tenném, hogy minden évben pár random nagy essen át az el-be :)
@EstiKornél: legalább őszintén szoríthatsz az udinének :) pontot is hoz, meg fárasztja is őket. ennél többet már hova kívánhatnál.
-
[38] rowi 2012. 02. 23. 22:50
a Schalke mindjárt elintéz magának egy kis túlórát...
-
[39] LojziBM 2012. 02. 23. 22:52
Ezek hülyék Gelsenkirchenben. Ráadásul 10 ember ellen.
-
[40] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:52
a bányász mit balfaszkodik már?
-
[41] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:53
@HPRRR: Jó kérdés. Állítólag a játékosok is egyhangúan álltak ki mellette, a szurkolói csoportok vezetői Madridban (!) keresték fel, és ma délelőtt már ő is azt mondta, hogy olyat soha nem mondott, hogy visszavonhatatlanul a lemondás a szándéka. Bizakodom nagyon.
Azért igazán fájó belegondolni mindezekbe, mert csak ha a "normál" sérülési hullámmal kellene szembenézni, egészen más lenne a helyzet, és amúgy így sem rossz. Step by step.
A Fiorentina ellen nyerni kell, ez kötelező, aztán derbi. -
[42] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:53
@LojziBM: végső soron hadd fárasszák magukat a hétvége előtt :)
-
[43] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:56
Igazából "nem látva" az ATMA-Laziót (meg sajnos a Bilbao-meccset sem, na az viszont :-( ) tűnt föl. Ez a nap most csak eredmény szintjén érdekel, a következőre már alakul néhány pikáns pár. A kevésbé kézenfekvők közül pl. az Olimpiakosz-Metaliszt kifejezetten érdekes lehet. Ez a Harkov simán előzte és verte azt az AZ-et, amelyik üti a talán legjobb belga csapatot. Az Olimpiakosz pedig akár a négybe jutásra is esélyes lehet szerintem.
-
[44] LojziBM 2012. 02. 23. 22:56
@sunnyalbion: Nem lenne ezzel baj, ha nem engem fárasztanának először a holnapi munkanap előtt....
-
[45] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 22:58
@LojziBM: vegyél rólam példát. megyek offlájn aludni :)
-
[46] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 23:00
Na ezt se gondoltam volna, hogy nyerünk Manchesterben. Haragszom de Boerra, kár volt lehoznia Eriksent fél órával a vége előtt, mikor lendületben volt a csapat, annyira látszott, hogy belealudt a meccsbe a MU, hogy még akár a továbbjutás is meg lehetett volna. De ennyi sérülttel ez a tisztes különbségű kiesés bőven belefér. Egyébként is nagy napja volt a hollandoknak ma, 4 meccs győzelem, 3 továbbjutás(oda-vissza győzelmekkel), csak úgy gyűlnek a kvóciens pontok:)
-
[47] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 23:02
@zsakfos1: Sajnos egyiket sem láttam, de tényleg szép volt. Milyen volt a manchesteri meccs?
-
[48] LojziBM 2012. 02. 23. 23:06
A csehek megpróbálják kihúzni 10 emberrel a 11-esekig, legalábbis most úgy látom, hogy ez a taktika.
-
[49] oregtrafford 2012. 02. 23. 23:08
@zsakfos1:
Hát én pont azt vettem észre, hogy az után tolta le az Ajax a pályáról a MU-t, miután Eriksen lement.
Nem tudom mi ez a hájp a srác körül, a két meccsen szinte semmit sem csinált.
@Szerg:
Ezt nem igazán értem annak fényében, hogy ma rajtuk kívül kevesen tettek le a pályára kielégítő teljesítményt. -
[50] feketevipera 2012. 02. 23. 23:09
@EstiKornél: Röviden szólva: felejthető. A MU egy egész csapatra való sérülttel rendelkezik jelenleg, a gyors vezetés után bele is aludtak a meccsbe.
-
[51] LojziBM 2012. 02. 23. 23:12
Sérülés miatt 9 emberrel a csehek.
-
[52] nemkisfocifan 2012. 02. 23. 23:13
A meccs végén rájöttem, hogy mi is a bajom az EL-lel: annak sem örülök, hogy továbbjutott a United és azt sem bántam volna, ha már most kiesik. Egyébként kevés kivételtől eltekintve, a csapat értékelhetetlen teljesítményt nyújtott ugyanúgy, mint az első meccsen. A papíron két legjobbnak, Berbanak és Naninak pedig kb pont annyi kedve volt játszani, mint jégcsapot olvasztani az Északi-sarkon.
-
[53] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 23:15
@LojziBM: Egyébként ez a Plzen nem olyan rossz kis csapat ám. A BL-csoportkörökben kétszer is láttam őket a Milan ellen és voltak pillanatok, amikor egészen szervezett játékot tudtak felmutatni, sőt otthon még két gólt is berámoltak. Azóta nem is iszom Pilsent :D
-
[54] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 23:15
@EstiKornél:
Korán vezetést szerzett a MU, de lehet, hogy ez volt a szerencsénk, mert ezután már csak a meccs végét várták. Sajnos a labdabirtoklási fölénnyel sok mindent nem tudtunk kezdeni, sok hiba csúszott a támadójátékba. Hátul meg így sok terület volt a Unitednek, bár igazán nagy lehetőségeik nem nagyon voltak.Aztán sikerült egyenlíteni egy szerencsés góllal még az első félidőben. A második félidő elejét kicsit megnyomtuk, volt 2 nagy helyzetünk, közte egy földöntúli de Gea bravúr. De Boernak nem nagyon jöttek be a cseréi, 1-1-nél valszeg már a hétvégére készült. Sok ez a kettős terhelés 20 éves játékosoknak. A végén egy előreívelt szabadrúgás után megszereztük a vezetést, de a 3-ra már nem volt se idő, se lehetőség. -
[55] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 23:16
Kezdek szurkolni a cseheknek, ez elég hősies a Schalke ellen 9 emberrel, ilyen kis országból. Hajrá!
@feketevipera: ahhoz képest ez a kezdő is bitang erős volt, ennyi sérülttel az Ajax hasonlót nem tud kiállítani... (ha mindenki egészséges akkor sem, ahhoz a régi játékosokat kéne visszaimportálniuk).
-
[56] LojziBM 2012. 02. 23. 23:17
Visszajött a sérült.
Kérdés, hogy ilyenkor ez mit ér?
Lehet, hogy pont nem fog tudni kilépni és miatta nem lesz les például.... -
[57] LojziBM 2012. 02. 23. 23:20
Bent van.
Vége. -
[58] HPRRR - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 23:21
@csoncson: Egyébként szerintem a "sokak által lesajnált védelem" leginkább a két gigászi csapat miatt van és az tényleg kétségtelen, hogy ők általában annyi gólt rúgnak, amennyit szeretnének - főleg hazai pályán.
A Valencia-PSV és az Udinese - AZ nekem is felkeltette a figyelmemet. Kötelező program :)
-
[59] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 23:22
Megerősítem. Én a Barca láttam őket, és ott se voltak rosszak. Bár lenne nekünk is egy ilyen csapatunk...
-
[60] LojziBM 2012. 02. 23. 23:23
Mondjuk egy talált góllal már nekik kedvezne az idegenben lőtt gól. A Schalke igazából csak egy újabb góllal nyugodhatna meg...
-
[61] LojziBM 2012. 02. 23. 23:27
Én mondjuk nem néztem meg őket sem a Barca, sem a Milan ellen, de azt megerősíthetem, hogy szuper kis csapat ez.
Csakhát 120 percen keresztül tartani a lépést egy topligás csapattal 60 percig emberhátrányban és egy jó 20 percig kényszerből pályán maradt sérülttel nem menne még egy ennél erősebb csapatnak sem. -
[62] LojziBM 2012. 02. 23. 23:34
Hunti kiugrása nagggyon durván nem volt les.
-
[63] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 23. 23:41
Igazából a német koefficiens-számolgatóknak tett legjobbat a Schalke. Jól lefáradt, meg majd a következő körben is, a Twente ellen, tovább fárad, így nem tud bent maradni az első háromban, viszont a BL-selejtezőre olyan sok pontot visz, hogy csont nélkül kiemelt lesz, és így főtáblás... :-)
-
[64] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 1:27
@feketevipera: @zsakfos1: Köszi!
-
[65] LojziBM 2012. 02. 24. 7:44
@csoncson: Azért ez lehet, hogy nekik is jó.
Egy sikerrel vívott playoff akár 2 ajándék koefficiens pontot és egy plusz hazai meccsnapot is hoz.
Ha jól gondolom az a Veltins-Arena esetében nem számít aprópénznek.Cserébe persze ott a kockázat, ha mondjuk nem sikerül, akkor nincs BL, csak EL.
A Schalke ezt is megtapasztalta, pont akkor amikor Platini szétválasztotta a bajnokok és a nem bajnokok ágát, így a szokásos hurkacsapatok (pl. a Debrecen) helyett mindjárt egy német-spanyol topligás páros jött.
Ez mondjuk idén is előfordulhat, ha a spanyol negyedik valami meglepetéscsapat lesz és alsóágra kerülnek a húzáskor.
Mondjuk egy Levante-szerű csapatot meg illene megborítania a királykékeknek pláne akkor, ha a playoff idején a saját bajnokság már megy, míg a spanyolok még csak alapoznak (illetve sztrájkolnak, egyeztetnek, fenyegetőznek). -
[66] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 8:03
@oregtrafford:
A 2. félidő elején Lodeiro helyzeténél ő adta a zsugát, és de Jong fejesénél is ő tekerte be a szögletet.Ráadásul helyére beálló, a sérüléséből felépülő Serero-nak momentuma nem volt, amúgy is iszonyat súlytalan, minden tekintetben. Ettől függetlenül, messze nem akkora kaliber-még- Eriksen, hogy pölö nyártól a MU-nál meghatározó játékos legyen. Még az Ajaxnál sem tud igazán vezéregyéniség lenni, bár nem tudom, hogy ezt el lehet e várni egy 20 éves játékostól. Elképesztően jó meglátásai vannak, de hajlamos eltűnni, és a kapu előtt sokszor hoz rossz döntést. 2 évet még biztos, hogy maradnia kellene, de Cruyff és De Boer szerint még 4-5-öt és akkor már igazi világklasszisként válthatna klubbot. Kérdés, meg tudjuk e addig tartani. -
[67] LojziBM 2012. 02. 24. 8:08
Ahogy nézem a következő forduló programját úgy látom, hogy a nyolc között akár 7 topligás csapat is lehet.
Ellenkező esetben is olyan csapat lesz ott, aki garantáltan képes egy topligás csapat kiverésére.
Itt már nincs miért fanyalogni.
Topligás csapatok ezek, még akkor is, ha az Udinese nem a Milan, a Hannover nem a Bayern és a Bilbao sem a Barca. Nomeghát a MU sem a... De! A MU az a Manchester United. :o))) -
[68] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 8:09
Meg kell hagyni elég izgalmas párosítások lesznek a következő körben:
MU-Bilbao, PSV-Valencia, Twente-Schalke, AZ-Udinese, Besiktas-Atletico Madrid, Sporting-Man. City.
Csak a Harkov-Olympiakosz, Hannover-Standard Liege meccsek lógnak ki. -
[69] LojziBM 2012. 02. 24. 8:25
@zsakfos1: Azt mondjuk nem értem, hogy mitől "lóg ki" a Hannover-Standard, ha mondjuk az AZ-Udinese "izgalmas párosítás"....
-
[70] LojziBM 2012. 02. 24. 8:26
@LojziBM: Sőt igazából azt sem értem, hogy a Harkov-Olympiakos párosítással mi a bajod.
Azt hiszem, hogy mindkettő megmutatta már a szezonban, hogy nem rossz csapat. -
[71] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 9:16
@LojziBM:
Pontatlanul fogalmaztam, úgy értettem, hogy számomra izgalmas, érdekes az első 6 párosítás, olyanok amelyeket mindegyiket szívesen ülnék le megnézni, ellenben a másik kettővel, amelyek igazán nem mozgatják meg a fantáziámat, bár szó nincs arról, hogy ők ne lennének jó csapatok(nem véletlenül vannak a 16 között), vagy ne játszhatnának izgalmas párharcot. -
[72] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 9:33
@csoncson: korábban már leírtad, miért a vale fog a kusen előtt továbbjutni a csoportból. remélem ezúttal több szerencséd lesz a prognózissal :)
de valóban ez lenne az optimális szcenárió. meg amilyen fos formában vagyunk, az is benne van, hogy idén is a bayern fog selejtezni :) csak ne a gladbach legyen a negyedik. annyira szimpi csapat, hogy megérdemelnének egy fix csoporthelyet. (ahogy az udine is megérdemelte volna...)@LojziBM: a veltins meccsenként átlagban 1,6-ot hoz. ami több, mint amit a továbbjutásért kap a bányász :)
@LojziBM: zsakfos átment csöncsönbe, ami holland, az jó. ugyanaz begában/némezben/ukránban/görögben meg nem :)
-
[73] mickeyknox 2012. 02. 24. 10:11
lehet, hogy egy harkov-olympiakos meccs nagyon izgalmas lehet, de ha lehet választani, az ember mégis inkább egy mu-bilbao-t néz meg, ritka csemege az ilyen.
mondjuk nekem a twente-schalke, vagy a sporting-mancity sem emeli meg a pulzusom, bár valszeg az utóbbi komoly vérengzésbe torkollhat. -
[74] LojziBM 2012. 02. 24. 10:58
@sunnyalbion: "zsakfos átment csöncsönbe"
LOL"a veltins meccsenként átlagban 1,6-ot hoz. ami több, mint amit a továbbjutásért kap a bányász"
De talán a három csoportmeccs sem lebecsülendő a maga 4,8 millájával + pontpénz + tévé + koeff pontok a jobb kalapbesorolás reményében.
Ne felejtsük el, hogy a 4 BL hellyel a Schalke és a Dortmund előtt megnyílt az út, hogy tartósan a Bayern mellé zárkózzanak, hiszen őket találta a legjobb állapotban ez a történelmi pillanat.
Ha a két Ruhr-vidéki óriás és a Bayern ki tudja magát vonni egy fix BL hellyel a többiek közül, akkor a maradék négy nemzetközi helyért véres adok-kapok lehet a Bundesligában 6-8 klub részvételével.
Ami még érdekel, hogy meddig mehetnek a németek az EL-ben.
A Hannover szerintem ki tudja ejteni a Standardot, a másik belgát is oda-vissza legyalulta és szerintem csak a nevük és a logójuk nincs egy szinten a Leverkusennel, a Stuttgarttal, vagy a Werderrel, a játékerejük simán.
A Schalke sem kell, hogy lerágja a körmeit egy olyan csapat miatt, amit Steve McClaren edz....
Onnantól meg már nyolc klub van csak, jó sorsolással bármi lehet. -
[75] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 11:54
Marha jók a párosítások, a MU-Bilbao megvéve, ahogy a PSV-Valencia is. A többi egy fokkal kevésbé érdekel, de megvédeném zsakfost, ha szabad ilyet mondani, az Udinese-AZ nívósabbnak tűnik, a Standard-Hannover meccsnél. Egyrészt az Udinese élcsapat a Serie A-ban (3.) és láttuk már, hogy mire képes komolyabb meccseken is, míg a Hannover elég közepes idén (7.) és még nem láttunk hasonló teljesítményt. Az Alkmaar meg a jobbik belga csapatot verte oda-vissza az imént. Ettől függetlenül lehet, hogy izgalmasabb párharc lesz (pláne, hogy a Liege, a csoportkörben verte a Hannovert), de a másik kettő jobb csapatnak tűnik (az olasz a németnél, a holland a belgánál).
Drukkolok nagyon az Olympiakosznak, egyrészt Megyeri miatt, másrészt, hogy verjék ki ezt a brazil csapatot az EL-ből. Vagyis brazil-argentin vegyest. Tisztára olyanok, mint aki a Libertadoresbe készült, játékstílusra is.
-
[76] LojziBM 2012. 02. 24. 12:39
@Viridis Aquilae:
Udinese vs. Hannover
Mindkét csapat negyedikként végzett tavaly a saját bajnokságában, és szemben az Udinesevel nem volt komoly elvándorlás Hannoverből.Az Udinese harmadik helye inkább az Inter-Napoli-Roma hármas alulteljesítésének, mintsem a saját jó formának az eredménye szvsz.
Nem sok különbséget látok amúgysem a két csapat között. Masszív, helyenként lendületes kontrajátékra képes középcsapatok egy-egy jobban sikerült gólvágóval, mint amilyen Di Natale, vagy tavaly Ya Konan, idén meg Abdellaue.
Ez a Bundesligában jelenleg 7. helyre, a Serie A-ban a dobogóra elég.Ha valamiben különböznek az a történelem.
Az Udinese jópárszor ideért erre a polcra és jópárszor beleszagolt már a nemzetközi meccsek levegőjébe, a Hannover meg egy hosszú-hosszú munka eredményeképpen erősödött meg annyira, hogy liftező, de inkább másodosztályú német kiscsapatból az EL 16-ba értek. -
[77] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 13:22
@sunnyalbion:
És mivel magyarázod a MU-Bilbao, és a Besiktas-A.Madrid iránti érdeklődésemet? Egyik sem holland csapat, sőt egyikben sem játszik egy holland se. OMG de mindenhol vannak spanyolok, lehet, hogy valami csöncsön vírus megfertőzte a gépemet és az elmémet is?:) Most kereshetek egy pszichológus-rendszergazdát:) -
[78] halareaal 2012. 02. 24. 13:53
@LojziBM: azért az Udinese és a Hannover nincsenek egy szinten. elég ránézni a keretükre. a Hannover egy jó kis csapat, de azért a tavalyi évük egy kifutott teljesítmény volt, akkor nem sokkal maradtak le a BL-ről,idén viszont már mostanra minimális esélyük maradt, hogy odaérjenek, holott eggyel több BL-hely van.
a fogadóirodák sem véletlenül tartják jóval esélyesebbnek az Udinesét a végső győzelemre, annak ellenére, hogy hajlamosak a második csapatukkal kiállni. -
[79] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 15:19
@LojziBM: az tavaly volt. Ehhez képest az Udinese nem gyengült, míg a Hannover igen.
Van igazság abban, hogy az Udinese azért állhat ilyen előkelő helyen, mert pár jobb keretű csapat gyenge szezont fut, de ettől függetlenül ők nem gyengültek, az eligazolások dacára sem, míg a Hannover nem játszik már olyan jól, mint tavaly. Én is úgy vélem, mint @halareaal: hogy a H96 egy kifutott évet produkált. Ha a Bundesből kell Udinese szintű csapatot mondani, akkor inkább a Bréma vagy a Kusen.
Ezen túl, az AZ-t is jobb csapat, mint a Standard Liege.
-
[80] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 15:33
@LojziBM: Fals elmélet. Ennyi erővel a Juventus is annak köszönheti az első helyét, hogy gyenge az Inter vagy a Milan ugyanennek a másodikat. Mindenki azért szerepel ott, ahol, mert megküzdött érte.
A Romát meg nem értem, miért hozod ide, az igaz, hogy lett neve az elmúlt években, de kissé túlértékeled. Nem baj, lassan ez is változik. -
[81] pietro87 2012. 02. 24. 15:55
@zsakfos1: Most sértetted véig a bilbaóiakat, hiszen náluk csak baszkok játszanak. :)
-
[82] gonzaga 2012. 02. 24. 17:19
Jó kis hétvége elé nézzünk: Lett volna Liverpool - Everton (pp), lesz Arsenal-Tottenham, Milan-Juventus, Napoli-Inter, AtMa-Barca,Bayern-Schalke.
Most legjobban a Napoli-Interre és a Bayern-Schalkéra vagyok kíváncsi. Habár megnézném a Tottenhamet is.
-
[83] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 18:14
@pietro87:
Erre csak egy dolgot tudok mondani, amit a nagy Mészöly Géza mondott " az én meakulpám":) -
[84] LojziBM 2012. 02. 24. 18:24
@halareaal: @Viridis Aquilae: @EstiKornél:
Nem így van. -
[85] halareaal 2012. 02. 24. 19:07
@LojziBM: mármint melyik részével nem értesz egyet? hogy nem kifutott szezon volt a tavalyi nekik? mióta újra elsőosztályúak, a tavalyi után a 8. hely volt a legjobb, amit elértek, de többnyire alsóházi csapat voltak. most 7-ek, ami egyébként nem rossz tőlük, sőt, de azért messze vannak attól, hogy stabilan BL helyre pályázó csapat legyenek.
az is tény, hogy a fogadóirodák jóval esélyesebbnek tartják az olaszokat. na meg sztem azzal sem nagyon lehet vitatkozni, hogy az Udinesenek jobb kerete van, elég megnézni a játékosok értékét vagy a válogatott játékosok számát. -
[86] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 19:21
@LojziBM: Nem baj, Klose szerelme összefűz minket.
-
[87] mickeyknox 2012. 02. 24. 19:43
@halareaal: vigyázz, mert mindjárt jön valami koefficiens vagy valami, aztán megtudod, hogy a bundás 7. helye pont egyenértékű a seria a 3. helyével, teljesen függetlenül attól, hogy az udinese kerete mennyivel jobb játékosokból áll, stb. mert azok NÉMETEK, hát nem érted? :)
-
[88] horas 2012. 02. 24. 20:11
@mickeyknox: AZ lesz majd mókás mikor a 4 német BL-hellyel is kevesebb német lesz a BL-ben mint olasz. Akkor majd aztán lehet magyarázni, hogy nem az Európa Ligában lett összeszedve az előzéshez szükséges pontszám.
-
[89] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 24. 20:50
@zsakfos1: volt szmájli, csak ugratlak :)
@EstiKornél: húú, ez valami hármas buli? vagy csak plátói? :)
@horas: de ti ezt már a serie b-ből nézitek majd :)
-
[90] LojziBM 2012. 02. 24. 22:23
@halareaal:
Pedig próbáltam elegánsan lezárni ezt a vitát, de akkor nézzük sorjában!A lezárt évek között ugye nincs különbség: 2 negyedik hely.
Nézzük az idei évet:
A Hannover szinte biztos EL résztvevő, viszont nincs esélye a BL selejtezőre. Hogy ezen a héten éppen 7. helyen vannak, az nem mérvadó. 2 pont az ötödik hely.
Onnan 8 a BL selejtező, mögöttük meg 7 a szakadék az Európába ki nem jutók előtt.
Az Udinese ugyan ezen a héten éppen BL selejtezős helyen áll, de ez sem mérvadó, mert ugye ők ilyen módon szokták az EL főtáblát elérni, másrészt meg ők most éppen az elején vannak éppen a 3.-7. helyig tartó 6 pontos blokknak.
Csakhátugye abból a blokkból 2-en még EL-be sem mennek majd, tehát bukni is nagyobbat lehet két elkúrt meccsel, mint a Hannoveri kollégák esetében.
Pláne úgy, hogy azért a mögöttük lévő Lazio-Roma-Napoli-Inter négyes nekem legalább olyan erősnek tűnik, mint az Udinese.
Úgyhogy én várnék a szezon értékelésével a végéig, illetve a következő szezon csoportkörének kezdéséig.
De ha most kell fogadni, akkor azt mondom, hogy jövőre is két EL-csapatot tisztelhetünk bennük valami hasonló otthoni helyezéssel.Mi volt még? Ja, hogy kifutott eredmény a tavalyi szezon... Hát idén jó eséllyel ugyanúgy EL-helyre érnek, mint tavaly. Tehát nem kifutott, hanem ezt tudják, de ezt stabilan.
Játékosok értéke?
A Hannoveri fiúk még otthon sem sztárok, nyilván ezt tükröződik a becsült értékükön is.
Ugyanez a keret másfélszer ennyit fog érni, egy jó EL menetelés után, vagy ha a 3. évben is megcsípik az EL helyek egyikét a Bundesligában.
Már most is ennyi lenne az értékük, ha a klub neve jobban csengene.Például ha az Udinesét a Hamburghoz, a Stuttgarthoz, vagy a Wolfsburghoz (akiknek esélyük sincs idén odaérni az EL-re sem idén) hasonlítottam volna, akkor a sok hozzáértő nem horkant volna fel.
Ennyire számít a név, és ennyire nem számít a valós teljesítmény. Ez van. -
[91] LojziBM 2012. 02. 24. 22:35
@horas:
Szerintem meg az olaszok teljesítményét egy megnyert playoff esetén már túl is szárnyalják a németek.
Mikor volt utoljára 4 olasz a BL-ben? 3 éve? -
[92] LojziBM 2012. 02. 24. 22:51
Ezért nem is értem amúgy, hogy miért sírnak az olaszok a negyedik BL hely elvétele miatt.
Hiszen nem is használták.... -
[93] horas 2012. 02. 25. 12:13
@sunnyalbion: Istenem, de jó látni ahogy visszaszólogattok, mert igazam van. ;)
@LojziBM: "Mikor volt utoljára 4 olasz a BL-ben? 3 éve"
És? Kit érdekel, apa. A lényeg az, hogy az olaszok mindig jobban teljesítettek mint a németek a BL-ben, idén is így van.
Ezt csak azért hánytorgatom, mert meg voltatok győződve arról, hogy a német csapatok megérdemelten szerezték meg a negyedik BL-helyet, pedig erről csúnyán nincs szó.
-
[94] LojziBM 2012. 02. 25. 12:40
@horas:
Nincs így idén sem.
Németek: 43/3=14,33
Olaszok: 53/4=13,25
Egy bő ponttal tovább nyílna az olló, ha csak a BL számolnánk.Tavaly szintén bőven jobbak voltak a németek.
Azelőtt meg fej-fej mellett volt a két liga tizedponttal mentek az olaszok, a BL döntőig kérdéses volt.Tényekkel nehéz vitatkozni.
Ha csak a BL-t néznénk, akkor nem tavaly, hanem idén fordulna a két liga.
Dehát egy okot mondj, hogy miért néznénk csak a BL-t, amikor nemzetközi teljesítmény alapján rangsorolunk! -
[95] halareaal 2012. 02. 25. 14:38
@LojziBM: hát ez elég vékonyra sikeredett. szted az EL-ben induló csapatok mind ugyanolyan erősek? ha a Hannover olyan jól állna a saját bajnokságában, mint az Udinese, akkor is hülyeség lenne ez alapján egyenlőnek tekinteni őket. az a baj, hogy még saját a logikád alapján sem lenne igazad, mert az Udinese ilyen alapon a Bayernnel van egy szinten (3. mindkettő). a kifutott teljesítmény egyelőre tény (direkt írtam is a statokat), ha a Hannover tényleg 5-nek fut be, akkor a szezon végén mondhatjuk, hogy megdőlt ez a dolog.
az meg puszta feltételezés, hogy a hannoveri keret mennyit fog érni. valóban, ha vmi komolyabbat letesznek az asztalra, akkor majd magasabbra taksálják őket. egyelőre annyit tudunk, hogy most az Udinese a jobb ilyen tekintetben, nem is kicsit. mellesleg pont az Udinese az a csapat, akik az utóbbi években sorra adják el az 1-2 szezon alatt felfuttatott játékosaikat.aki néz bundesligát, az a Wolfsburg vagy a Hamburg említésére méginkább felhorkant volna, mert ugyan komolyabb nevük van, de az utóbbi évek alapján ez még legalább eggyel alacsonyabb szint. inkább a Kusent és a Werdert mondanám.
-
[96] sunnyalbion - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 25. 19:29
@horas: a témában ajánlom a posztomat a pártatlanságon. TÉNY, hogy a buli az utóbbi időben már sikeresebb a seriénél a cl-ben is. ezen nincs mit magyarázni.
-
[97] LojziBM 2012. 02. 26. 19:47
@halareaal: Kusen és Werder igen? Hannover meg nem?
5. Leverkusen 37
6. Werder Bremen 36
7. Hannover 34
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

A lényeg, hogy az AZ lépjen tovább.