Írta: heinrich | 2012. jan. 27. 16:48

Én mondom nektek, a futballban nincs szerepe a mágiának. Kamerun a bizonyíték, hogy mindez így van. Mágiában nem vagyunk olyan erősek, mint Benin, Togo vagy Nigéria, de a mi labdarúgásunk mégis jobb.
Roger Milla nyilatkozata a France Footballnak 1990-ben
Az Afrika-kupa tulajdonképpen olyan, mint az NB I – olyan dolgokat láthatsz, amilyeneket sehol máshol, ezért is követtem korábban a tornákat. Még ha nem is vérmes lendülettel, de legalább félszemmel. Ez a mostani eresztés valahogy nem érintett meg, eddig egy darab meccset nem láttam, és valószínűleg nem is fogok. A tornát övező buzz azért eljut hozzám is. Elgondolkodtat, eszembe juttat dolgokat, olvasmányokat, így ha már OJ felvezetőjéhez vagy a konkrét tornához nem is tudok semmit hozzátenni, egy érintőleges Afrika-poszthoz mégis csak késztetést érez az ember.
Ha már így van, akkor kezdjük valami hangzatossal. Megjósolom, hogy nincs messze az idő, amikor afrikai csapat nyeri majd a vébét. Ez egy több szempontból is szimpatikus dolog. Erősítem a népek barátságát, később jól jöhet majd, ha mondjuk olimpiát akarunk rendezni; London is az afrikai szavazatokkal nyert a korábbi gyarmatait nem sokba néző Párizzsal szemben. De ha egyszer úgy hozza a sors, hogy benini gyapjúra, ghánai kakaóra vagy guineai bauxitra lesz szükségünk, nem lesz benne hiba.
Az első nagy jósoló egyébként Walter Winterbottom volt még 1962-ben, ám ha mégis igazunk lesz – hiszen immár én is teljes értékű jósoló vagyok – akkor szerintem én nyerek, hiszen ő minimum ötveniksz évet téved, én meg csak annak a töredékét – nem éltem hiába.
Richard Möller-Nielsen is a klub tagja, ő 1990-ben jósolta ugyanezt (értelemszerűen nála is jobb jós leszek majd), Graham Taylor pedig írásba is adta az Independent hasábjain 1992-ben.
'Fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak, de született tehetségek. Ha képesek lesznek a szervezettségre a pályán belül és kívül egyaránt, akkor a fizikai felépítésük, az atletikusságuk és ruganyosságuk miatt megoldhatatlan feladatot jelentenek majd az európai csapatoknak'.
Persze ezt a fajta nyitottságot és pozitív gondolkodást nem mindenki osztja az afrikai futballal kapcsolatban, még a zátonyon sem. Brian Clough például egészen biztosan nem.
Hogy a FIFA teret enged az afrikai futballnak? Szerintem meg legyen négy brit csapat a világbajnokságon. Gondoljanak csak bele: egy csapat lándzsás emberről beszélünk, akik most diktálni akarnak nekünk a futballban, otthon meg egymást falják fel.
Ez valamikor a hatvanas évek végén lehetett, amikor a FIFA elkezdte mérlegelni annak a lehetőségét, hogy tán az afrikai csapatoknak is helyet kellene biztosítani a vb-selejtezőkön. Mert hát amíg kézfeltartással vb-résztvevő lehetett az ember, addig nem volt gond, 1934-ben Egyiptom annak rendje s módja szerint be is nevezett, éppen tőlünk kaptak ki 4-2-re. Aztán harminchat év üresjárat, mármint nem is voltak benne a rendszerben egészen 1970-ig, amikor a FIFA már fenntartott egy selejtezős helyet Afrikának is. Végül Marokkó jutott ki a mexikói vébére, és egyáltalán nem vallottak szégyent.

Az első fekete-afrikai vb-csapat Zaire volt 1974-ben – na, az ő szereplésük az egyetlen gyalázatos produkció, Mobutu elnök ténykedésével az élen, de az ő esetük legalább rávilágított egy másik problémára is.
'A bírók viselkedéséből könnyű megmondani, hogy nem tudnak megkülönböztetni minket. Az igazi baj az, hogy meg sem próbálják, nekik az egyik fekete olyan, mint a másik. Itt mindenki a feketék ellen van, de nem csak a bírók, hanem a játékosok is. Ott volt például a skótok négyese, a kapitány. Hát ő a meccs alatt többször is rám ordított: „Nigger! Hé, nigger!” Emellett le is köpött, de leköpte Manát is. A skótok négyese egy igazi vadállat' – nyilatkozta a rémálomszerű torna végén Mulamba Ndai, és mivel a skótok négyese Billy Bremner volt, így könnyedén hajlunk rá, hogy el is higgyük a szavait.
Mulamba Ndai egyébként arról nevezetes, hogy a játékvezető tévesen állította ki egy csapattársa (Ilunga Mwepu) helyett a Zaire-Jugoszlávia (0-9) meccsen, miután az egy hatvanméteres sprint után seggbe rúgta. A sporit, nem Ndait, bár szabály szerint mindkettő piros lapot ér.
1978-ban Tunézia következett a vébén, 1982-ben Kamerun és Algéria (ekkor emelték a vb létszámát 16-ról 24 csapatra), '86-ban pedig Algéria és Marokkó, míg végül eljutunk Roger Millához és a '90-es vébéhez, amelyen Egyiptom és Kamerun vett részt.
Ha most újra átnézzük a listát tartalmazó neveket, feltűnhet, hogy nem éppen szerencséről vagy mágiáról, hanem sokkal inkább gazdasági háttérről szól a résztvevő csapatok sora. Vagy még egy kicsit többről.
Mert az a válogatott, amelynek hazájában éppen nincs (polgár)háború, rendelkezik a megfelelő anyagi háttérrel, hogy benevezzen a selejtezőkre, amely az erről szóló hivatalos dokumentumokat nem felejti el eljuttatni a FIFA-hoz, amelyet nem sújt épp nemzetközi embargó, amelynek csapatszállító járművében van elég benzin, amely a selejtezőket nem csempészfesztiválnak tekinti, amely képes a hivatalos FIFA-játéknapok betartására, és amely képes 11 játékra képes embert mezbe öltöztetni, már meg is előzte a riválisok felét – az 1994-es amerikai világbajnokság selejtezői során legalábbis így volt: mintegy 20 csapat bukott el a fenti paramétersor valamely tagján.

Persze az is lehet, hogy mindennek ehhez semmi köze, csak nem stimmelt a muti, a juju vagy a voodoo.
(folyt köv.)
Eddig 35 komment érkezett

-
[1] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 17:13
-
[2] Kirhal 2012. 01. 27. 17:20
Érdekes kis írás, kellenek az ilyenek. A végén hirtelen nem értettem, hogy most mi van,milyen befejezés ez már, mikor észrevettem a zárójeles részt :) Várjuk.
Valamikor azért tényleg beteljesül már az a jóslat, hisz legutóbb is azért ghánának nagyon kevésen múlott az elődöntő, de valahogy sosem jön ki nekik a lépés(Szenegál nagyon megérdemelte volna). Valahogy a döntő pillanatokhoz fejben, csapatszinten még kevesek, hisz már semmi másban nem maradnak el az európai csapatoktól(mármint a jobb afrikai vál.)
-
[3] sonicscrewdriverowner 2012. 01. 27. 17:22
Typo: "a játékvezető tévesen állítottA ki" - csak a perfekcionizmus kedvéért.
Várom a folytatást, remek - a cikkek (ie. OJ-é és ez) eddig érdekesebbek mint a torna maga.
A "legskótabb kameruni" (= Makanaky, Népsport 1990) is benne lesz a folytatásban? Vagy ő majd Donnelly ANK-cikkében lesz? ;)Ja, és a jóslatod: sztem egyszerűen arra vágsz fel, hogy bennfentes infóid vannak arról, hogy melyik afrikai ország lesz gazdag és honosítja pl. a vb-n elindulásra nem jogosult egyik európai régió válogatottját? ;)
-
[4] Kirhal 2012. 01. 27. 17:24
@csoncson: az ázsiaiak az alázatos robotmunkával érték el minden sikerüket.(nah dél-korea nem annak köszönhetően...)
Ha érdekes,kreatív figurákat akarsz látni, azt hamarabb találod meg afrikában,mint ázsiában... -
[5] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 17:25
Semmi másban? Szerintem pont hogy _mindenben_ jelentős a lemaradásuk.
Taktikailag szakadéknyi, de technikailag és fizikálisan is (a bivalyerő önmagában nem jelent mozgáskultúrát).
-
[6] donnelly - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 17:31
@sonicscrewdriverowner: köszi. heinrich már elment, úgyhogy javítottam helyette. felírom a mágnestáblájára :D
-
[7] Kirhal 2012. 01. 27. 17:36
@csoncson:
Nah jah egyénileg azért játszanak alap emberként európai top csapatokban,mert olyan marha nagy szakadék van köztük,azt sem hinném hogy ugyan ezen játékosok egyéni taktikai képességekben le lennének maradva, inkább csapat/edző szinten kellene keresni a gondot.
Fizikálisan lennének lemaradva? na ne már.
A tehcnikai tudásban ok,van igazság, de ennél nagyobb favágók is nyertek már vébét :) -
[8] Kirhal 2012. 01. 27. 17:38
@csoncson:
Egyébként meg biztos azért olyan rosszak, mert nem a spanyolok tanították őket focizni, ha úgy lett volna, akkor te is imádnád őket, meg már régen vb-t nyertek volna... -
[9] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 17:42
Van egy-egy afrikai játékos, aki valóban eléri a topszintet. Akibe hosszú-hosszú évek alatt sikerült beletáplálni Európában mindazt, ami a klasszissághoz kell. Talán két kézen meg lehet számolni, hogy hány ilyen van.
De pl. Dél-Amerikához képest, ahol még a tizedik vonalbeli játékosok is pontosan tudják, hogy adott helyzetben mit kell tenniük, ha eredményesek akarnak lenni, ég és föld a különbség.
Ázsia helyzete is hasonló, de ott, legalábbis Távol-Keleten, nagyon tudatosan építik a futballt. Elképzelhetőnek tartom, hogy előbb lesz ázsiai vb-győztes, mint afrikai...
-
[10] WolandTottenham - http://spurs.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 18:45
@csoncson: "Elgondolkodtató, hogy noha Dél-Afrikában már lassan a fél kontinenst elindíthatták, a rengeteg csapatukból mindössze egyetlenegy volt képes kiharcolni a csoportkörből (!) való továbbjutást, miközben pl. Dél-Amerikából az összes induló nyolcba jutott."
azt azért jegyezzük meg, hogy a nyuszifogú uruguayi kézilabdás rohadék nélkül elődöntőse is lett volna Afrikának a legutóbbi vébén. ami egyébként azt is jelentette volna, hogy a legjobb afrikai tovább jut mint a legjobb dél-amerikai. Dél-Amerikát meg eleve inkább Európával kell összehasonlítgatni semmint Afrikával... Ázsia pedig az 1966-os észak-koreai sokk óta unalmas, sajna. ha egy afrikai csapatot fele annyira nyomtak volna mint annak idején dél-koreát akkor simán döntőznek. :)
-
[11] Kirhal 2012. 01. 27. 18:49
@WolandTottenham:
"nyuszifogú uruguayi kézilabdás rohadék"Jogos, de mondd azt hogy te félre ugrottál volna abban a helyzetben?
-
[12] WolandTottenham - http://spurs.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 19:24
@Kirhal: hehe, nem kellett volna "félreugrani" - egyszerűen nem kellett volna kiütni a ladát a fejem fölött. többet számított az a sportszerűtlenség mint egy VB-elődöntő - egész Afrikától vette el az esélyt, hogy az alighanem egyetlen 21. századi kontinensbeli VB-n szorítsanak egy csapatuknak. elképesztő, történelmi méretű görénység volt szerintem - de természetesen ez magánvélemény, nem akarok ezzel megint vitát nyitni. sokan vannak akik úgy gondolják, hogy Suarez azt tette amit tennie kellett, az is egy álláspont.
-
[13] Kirhal 2012. 01. 27. 19:38
@WolandTottenham:
egyébként Maradónáról Anglián kívül emlegetik hogy mekkora történelmi görény? -
[14] WolandTottenham - http://spurs.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 20:00
@Kirhal: azt hiszem igen :) de javíts ki, ha nem :)
csak Maradona a kiválóan dokumentált görénység mellett azért fogalom is. de még így is, bárki aki ismeri a nevét mindig emlékezni fog arra a kezezésre meg a vérforraló "istenkeze"-dumára, összeforrt vele a görénység ugyanúgy mint a VB-k történetének legnagyobb gólja.
-
[15] BalintosTheOriginal 2012. 01. 27. 20:12
@WolandTottenham: szóval ha a meccs legvégén egy helyzet bement volna, akkor az gyökeresen változtatott volna az afrikai focin?
Az "Elgondolkodtató, hogy noha Dél-Afrikában már lassan a fél kontinenst elindíthatták, a rengeteg csapatukból mindössze egyetlenegy volt képes kiharcolni a csoportkörből (!) való továbbjutást, miközben pl. Dél-Amerikából az összes induló nyolcba jutott."
arra módosulna, hogy
"Elgondolkodtató, hogy noha Dél-Afrikában már lassan a fél kontinenst elindíthatták, a rengeteg csapatukból mindössze egyetlenegy volt képes kiharcolni a csoportkörből (!) való továbbjutást (bár az elődöntőbe jutott), miközben pl. Dél-Amerikából az összes induló nyolcba jutott."
Suarez kezére fogni az afrikai csapatok sikertelenségét értelmetlen. -
[16] zsakfos1 2012. 01. 27. 20:19
@csoncson:
Komolyan mondom még mindig tudok mulatni rajtad:) hogy milyen elképesztő érveket vagy képes társítani a prekoncepcióidhoz. Ombre te most tényleg a dél-amerikai kontinenshez hasonlítod az afrikai csapatokat? még jó, hogy nem az európaiakhoz...Az megvan, hogy Uruguay vagy Brazília már akkor vb-t nyert, mikor az afrikai államok fele még meg sem alakult? Persze, hogy nem szervezett a futballjuk mikor az államuk, az életük sem az. Egy vb-nek sztem üde színfoltjai, és csak akkor fognak fejlődni ha lehetőséget is kapnak a részvételre. Persze nyilván túlzóak azok az elvárások, amelyek vb győzelmet vizionálnak számukra, annak függvényében meg amerre a világ futballja halad meg végképp. De ez (mármint az üde színfolt és a lehetőség) igaz USA és Mexikó kivételével a CONCACAF zónára is, melynek csapatai Costa Rica 1990-es továbbjutását kivéve nem éltek túl egy árva csoportkört se, de az ő indulási lehetőségük nyilván nem szúrja a szemedet a vb-ken mert jó a futballjuk, meg ugye ők spanyol ajkúak...
Egyébként 5 csapatot indíthattak ( házigazdán kívül) a 46-ból ami nálam nem a fele...Chíle nem jutott a 8-ba Dél-Amerikából...És nem az a bajuk az afrikaiaknak, hogy nem tudnak futni, ezt talán nem kell indokolnom... -
[17] WolandTottenham - http://spurs.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 20:28
@BalintosTheOriginal: Ghána elődöntője szerintem kurvanagy durranás lett volna. az meg, hogy Yakubu öt méterről üres kapura nem tudott gólt lőni Dél-Korea ellen nem azt jelenti, hogy az afrikai foci szar. A Kamerun-Dánia meccs a VB egyik legélvezetesebb találkozója volt. nem jött ki nekik a lépés Dél-Afrikában, talán lámpalázasak voltak, fasz tudja :)
Az afrikai foci óriási negatív hendikeppel indul minden olyan kontinens országa ellen akiknél vannak jól működő, kompetitív bajnokságok. Afrikai válogatottakban szinte nincs is otthon játszó játékos, az edzők meg kábé annyria ismerhetik a játékosaikat mint te vagy én :)
-
[18] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 20:34
@BalintosTheOriginal: "szóval ha a meccs legvégén egy helyzet bement volna, akkor az gyökeresen változtatott volna az afrikai focin?"
Ráadásul lesről (!) ugye...
Afrikát és Dél-Amerikát azokkal kell összehasonlítani, akikkel versenyeznek. Például tehát egymással. És ennek alapján nem kérdés, hogy hol űzik színvonalasabban ezt a játékot. Ez olyan, mintha mindenki ájuldozna (az afrikaiak rovására) a dél-amerikai hosszútávfutókon, hogy ők bezzeg milyen aranyosan futnak. Valahogy olyan gagyi dolog.
@zsakfos1: "Egy vb-nek sztem üde színfoltjai, és csak akkor fognak fejlődni ha lehetőséget is kapnak a részvételre."
Szerintem is üde színfoltok, de létszámban egyértelműen felül vannak reprezentálva. A nagy fejlődést meg nem látom, amit ennek hatására fölmutattak. A CONCACAF zónából (Mexikón és az USA-n kívül) általában egy csapat jut ki, annyi pont elég is "üde színfoltnak". És egyébként pl. Costa Ricának tényleg jobb a futballja, mint pl. Kamerunnak szokott lenni Milla óta... [Elefántcsontpart jó focit játszik, tetszik is, de pl. az előző vébén csak a szerencsének köszönhető, hogy csupán egyetlen brazilnak törték el a lábát, és nem mondjuk ötnek, mert az is benne volt a "játékukban"...]
-
[19] WolandTottenham - http://spurs.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 20:49
@csoncson: természetesen nem volt les :) próbálták bizonygatni, a lassítások egyáltalán nem igazolják ezeket az apologetikus próbálkozásokat.
ha az elefántcsontparti csontzenészeket közveszélyesnek titulálod, akkor gondolom hasonlóan kritikus vagy a mindenkori argentin hentesekkel szemben is. (lófaszt:)
egyébként ha nem érzel semmi furcsaságot dél-amerikai és afrikai válogatottak összehasonlításában, akkor nyugodtan hasonlítgasd őket az európaiakhoz, miért ne? :) a spayolok mennyivel jobbak már mint Szenegál. meg a kétszeres világbajnok uruguayiak, a többszörös világkupa győztes klubcsapataikkal.
bocsi, de néha tényleg borzalmasan fárasztó tudsz lenni...
-
[20] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 21:02
Arról van szó, hogy Afrika vébét nyer, ergo lesz csapatuk, amelyik jobb lesz az európaiaknál/dél-amerikaiaknál stb.
Én meg ezt vitatom. Hogy legalábbis belátható időn belül lenne erre esélyük.
És nem rosszindulatból (a sportágnak valószínűleg nem tenne rosszat egyébként), egyszerűen azért, mert sérti az igazságérzetemet. Semmi köze a reális erőviszonyokhoz ennek az álmodozásnak.
-
[21] ojnst - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 21:40
Gabon óriási, végre már egy csapat, amelyiknek van valami töke is.
-
[22] ladlac 2012. 01. 27. 22:17
@ojnst: Volt izgalom a végén, az biztos. Marokkó, Szenegál is kiesett, nekem ez kissé csalódás. Na, nem mintha megérdemelnék a továbbjutást.
A büntető egyébként elég jóindulatúnak tűnt. Tény, telibelőtte a kezét, kapura tartó lövés volt, de a védőnek kb. eszmélni nem volt ideje, szerintem nem is mozdította meg a kezét.
-
[23] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 22:37
@csoncson: azért az tény, hogy az afrikai játékosok egyénileg képzettebbek, mint ázsiai társaik. Csak úgy szórják ki magukból a cselgép sprintereket. Aztán az olyan kreatív arcokról sem lehet megfeledkezni, mint Jay-Jay Okocha. A távol-keletiek nagyon fegyelmezettek, Japánnál talán nem is volt zártabban védekező ország a vb-n. De ők alapvetően ilyen országok, ráadásul fizikális hátrányban vannak, így azzal élnek, amivel tudnak.
Afrika futballja kiszámíthatatlan, de a potenciál óriási benne. Egyre több a klasszisuk, köszönhetően persze az európai iskoláknak is, idő kérdése, mikor tesznek, annyira európaivá egy keretet, hogy felvegye a versenyt a nagyokkal.
Azt meg én sem értem, hogy hasonlíthatod Dél-Amerikát Afrikához. Előbbi adta a '20-as évek végén a világ legjobb válogatottját, utóbbi futballmúltban a töredékét sem éri el.
Azért kap annyi, kvótát Afrika, mert nagy kontinens, sok országgal, ahhoz képest, még kevés is az 5 induló. Európa 53 országa a negyedét indíthatja vb-n, Afrika 52 tagállama a tizedét. Dél-Amerika 10 országa jó esetben az 50%-át. S így tovább a kontinensek méretét és tudását egyaránt figyelembe véve. A VB változatos kell, hogy legyen, ha a latinokat akarod nézni bekapcsolod azt a borzalmasan színvonalas Copa Americát....
-
[24] pietro87 - http://sscnapoli.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 23:34
@WolandTottenham: Már nem azért, de ha ott normális játékvezetés lett volna, akkor lest intettek volna, mert az is volt. Ez tény. Meg lehet nézni. Akkor nem lett volna miért Ghánának felháborodnia, meg mindenkinek aki szimpatizál velük. Arról nem is beszélve, hogy ha akkor is továbbjutnak az uruk, akkor Suarez ott lehetett volna a hollandok elleni elődöntőben.
-
[25] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 23:39
@Viridis Aquilae: "Azt meg én sem értem, hogy hasonlíthatod Dél-Amerikát Afrikához."
Nem én hasonlítom, hanem azok, akik afrikai vb-címről beszélnek. Holott (mint azt ezek szerint itt mindenki elismeri) futballtudásban és (mindenekelőtt) futballkultúrában fényévnyi a különbség.
És akkor ugye még csak nem is Európát mondtam.
Márpedig egy vb-címhez őket kéne fölülmúlni. Mire lehet ezt a vágyat alapozni?
Szerintem mondjuk egy tudatos építkezésre lehetne; de ettől ismét csak világok választanak el mindent, ami Afrika belsejében létezik és történik.
-
[26] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 28. 0:04
@csoncson: ez rendben is van, én nem látom reálisnak a közeljövőben az afrikai vb címet.
De az afrikai futballkultúra igazából, ma európai-afrikai, mivel a játékosok jó része nemcsak, hogy Európában játszik, hanem ott is születik és nevelkedik. Az európai törzsből táplálkozó játékosoknak meg sokkal nagyobb esélyük lehet a jövőben nyerni, mint a múltban volt...
-
[27] kroos10 2012. 01. 28. 0:59
óóóóó:) Brian Clough volt a Leedas edzője?
-
[28] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 28. 1:44
Billy Bremner tényleg egy igazi f.szkalap volt, a nevét már csak olvasva is van egy undorodó érzésem. És ő a legenda Leedsben...
-
[29] dvids 2012. 01. 28. 13:14
Az európai klubfociban egyre inkább az a trend, hogy a nagyobb klubok minél fiatalabban magulhoz csábítják a fiatal tehetségeket és ehhez remek terep afrika. Úgyhogy véleményem szerint egyre több afrikai játékos fogja ellepni Európát, ami mindenképpen a válogatottak erejét fogja növelni. Viszont az egész megbukik a szövetséget szervezettségén. Nincsenek normális szövetségi kapitányok, a válogatottak szakmai munkája borzalmas, amiket felsorolt már a cikk is. Végül is idővel simán előfordulhat, hogy mindezek ellenére egyszer csak VB győzelem közelébe kerül egy csapat, elvégre amikor még a görögök is Eb-t tudnak nyerni már bármi előfordulhat... De én se tennék komoly összeget afrikai VB győzelemre.
-
[30] davidmoyes 2012. 01. 28. 19:06
"Suarez kezére fogni az afrikai csapatok sikertelenségét értelmetlen." Azért azt se felejtsük ki a sztoriból, hogy les előzte meg a kezezést, persze erre már senki sem emlékszik.
-
[31] Nunu0075 2012. 01. 28. 19:13
A dél-afrikai vébé előtt láttam egy interjút a Toure-testvérekkel.
Arról beszéltekm hogy az ő korosztályuknak jutott egy nagyon jó akadémia, azért is van olyan sok jó elefántcsontparti játékos most, de azt az akadémiát elsöpörte a polgárháború, és nincs meg az a generáció, aki átvehetné tőlük a stafétát.
Sokszor ezen múlik az afrikai foci sikeressége.
A Platini által erőltetett, hazai játékosokból álló klubok koncepciója viszont totális ellenhatást vált ki az UEFA által propagált rasszizmus-ellenes harcnak. Mégis, kik fognak kiszorulni a 6+5-ös szabály révén? Pont az afrikaiak. -
[32] davidmoyes 2012. 01. 28. 19:20
@WolandTottenham:
golgolgolgolgol.blogspot.com/2010/07/tiki-taka-4-2-3-1.html
Ajánlom figyelmedbe a képpel illusztrált 9-es pontot.. -
[33] Orvenyhivo 2012. 01. 28. 23:11
@davidmoyes: Tökmindegy, les volt-e vagy sem. Mégha az is volt, akkor sem az argentin-mexikói fajta - a bíró nem fújta le, tehát nem számít semmit sem. Ez van. Suarez kezezett, az számít. (A VB-n előtt is, a VB-n is, azóta is Urugaynak drukkolok, mielőtt...)
A másik, hogy mi köze ennek az egésznek az AC-hoz? Hogy csöncsön jön itt a hülye :) statisztikájával?
-
[34] davidmoyes 2012. 01. 29. 18:34
@Orvenyhivo: Hát igen, sikerült megint elég hamar ide kilyukadni..
-
[35] Merlin91 - http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 30. 13:20
@Viridis Aquilae: Az a helyzet, hogy egy torna még önmagában nem egyenlő a világfutballal. Ha afrikai csapat nyerné a vb-t, az azt jelentené, hogy azon a tornán éppen nekik jött ki a lépés (elég nehéz elképzelni, de görög Eb-győzelmet is nehéz volt). Ettől még az "afrikai foci" mit olyan, nem lenne több.
Az afrikai játékosok legjobbjai Európában fociznak, az európai futballt tanulják, ahhoz adják jó esetben hozzá a saját egyéniségüket. De a válogatott más, egy afrikai válogatott sose teljesen normális.
Henrik írásában ott van ez, talán ironikusan, talán nem. De a világnak az a része olyannyira távol van minden tervszerűen felépíthető, menedzselhető és valamilyen üzleti és sportvezetési logika mentén működő modelltől, hogy a mai csúcsfutball (ami gyakorlatilag ezeket jelenti) egyszerűen nem elérhető számukra.Ha nyernek egyszer valamit, az egy romantikus, filmeken látott hőstett/csoda lesz, nem a futball és a világ mai menetéből következő bravúr. És szerintem különösebb hatása se lenne, ahogy az utánpótlás meg olimpiai sikereiknek se volt soha.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az afrikai futball egyszerűen rossz.
Elgondolkodtató, hogy noha Dél-Afrikában már lassan a fél kontinenst elindíthatták, a rengeteg csapatukból mindössze egyetlenegy volt képes kiharcolni a csoportkörből (!) való továbbjutást, miközben pl. Dél-Amerikából az összes induló nyolcba jutott.
Még az ázsiai fociban is több a potenciál, mert azok közül némelyik válogatott (pl. Japán, Dél-Korea) legalább futni tud.