Írta: benitoNST | 2012. jan. 27. 22:44
Kétségtelenül a veretlen Juventus és a szervezettségét zseniális egyéni teljesítményekkel kombináló Udinese meccse lesz a forduló rangadója a 20. játéknapon, ami a cirka egy hónappal ezelőtti játéknap visszavágója lesz. Rendeznek egy toszkán derbit is, ahol a Lecce elleni hazai gyufa után a saját szurkolóik által az öltözőbe zárt Viola próbálkozik - talán már Jovetic nélkül - a Siena legyőzésével. A Milan iszonyatos sorozat előtt a Cagliarit veri meg, az Inter pedig Leccében folytatja páratlan sorozatát, miközben a Lazio és a Napoli is végképp kiszáll a BL-helyek üldözéséből. Igazából nem is ez lesz a fontos forduló, hanem a következő - amire amúgy csak pár napot kell majd várni. Azért megnézzük ezt is jól.
A Gazzetta szerint Conte újra megpróbálja, pedig egyszer Nápolyban már a képébe robbant a fosbomba, amikor egy félidőn át megpróbálta felvenni ellenfele formációját. Akkor gyorsan kapcsolt, és 1-3-nál átrendezte a szünet után egyenlítő Juvét, most viszont újra megpróbálja egy 3-5-2-ben felálló csapattal ugyanezzel a szisztémával felvenni a harcot.
És nem érnek véget itt a furcsaságok, a milánói pletykalap szerint mindjárt Sanyi és Borriello kezd elöl, ami egyébként Matri hitvány formája és Del Piero elképesztő gólja miatt nem is lenne olyan meglepő, de annyira talán azért mégsem nagyképű Conte, hogy ezzel a minimum érdekes kezdővel álljon fel a megbízhatóan stabil Udinese ellen. A friuliak a legerősebb felállásukban kezdenek, csak Benatia fog hiányozni, aki az ANK-n bohóckodik éppen (mondjuk őt bátran nevezhetjük komoly hiányzónak).
Az Udinese legveszélyesebb embere egyébként távolról sem Di Natale, hanem Armero, ezért nem rossz ötlet Contétól, hogy ráhúzza Lichtsteinert a kolumbiai wingbackre, viszont a másik oldalon Estigarribia védekezése már komolyabb gond lehet Bastán – Maggióval sem tudott mit kezdeni, amíg a háromvédős felállásban játszott a Juve. Az első fordulóban (decemberben) lejátszott meccshez képest annyi lesz a különbség, hogy most csak az Udinese lenne elégedett egy döntetlennel, a Juvénak mennie kell a győzelemért, de ésszel, mert a Serie A legszervezettebb csapata lesz az ellenfele. Nem is kérdés, hogy a plusz elsősorban a Vidal-Pirlo-Marchisio hármastól kell az Isla-Fernandes-Pasquale sor ellen. Ha a Juve a december-január eleji időszakkal letudta a hullámvölgyét, valószínűleg megcsapja az Udinesét, de ehhez legalább úgy kell játszania, ahogy a Roma ellen – és nem fog annyi ajándékot kapni sem. Juventus-Udinese 2-1
Lesz még egy rangadó a fordulóban, bár ez inkább lokális: a toszkán derbi visszajátszásán a Fiorentina fogadja a Sienát, méghozzá iszonyatos viharok közepette. A Viola nem húzott ugyan rosszat Amaurival, de ha közben elveszítik Joveticset, aki úgy összeveszett a csapattársaival, hogy már most az eladásán gondolkodnak, óriási bajba kerülhetnek. Ha így lesz, a Sampdoria nyomvonalán indulnak el, talán már pont a Siena ellen (1-1).
Leccében valószínűleg nehezebb dolga lesz az Internek, mint a mostani formák alapján gondolnánk, de amíg Milito úgy játszik, ahogy mostanában, addig nincs nagy gond. Ha viszont Sneijder nem szedi össze magát (és a bírók is megadják neki a jogos pirosat, ami Nápolyban elmaradt), az a röhejes helyzet áll elő, hogy megérzik Alvarez hiányát. (Lecce-Inter 1-2) A Milan a Cagliari ellen vesz egy mély levegőt, mielőtt nekilát az iszonyatos februárnak, biztosan jól tudják, hogy az egy hónapon belül esedékes Juve (kétszer), Napoli, Udinese, Arsenal étlapnak nem esne jól egy váratlan taslival nekiállni. Milan-Cagliari 2-0
Ketten is folytatják rossz sorozatukat, a Napoli Genovában nem tud majd nyerni (2-2), a Lazio pedig egyenesen kikap Veronában (Chievo-Lazio 1-0), így a Roma folytathatja a felkapaszkodást a Bologna legyőzésével (2-0). A Palermo a Novarát (3-1), a Catania a Parmát (2-0) veri meg, az Atalanta pedig csak egy iksz erejéig állítja meg hárommeccses zuhanását Cesenában (0-0).
Eddig 154 komment érkezett

-
[1] dzolutan 2012. 01. 27. 23:05
-
[2] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 23:11
Ha már Caceres, cserének vagy mondjuk Bonucci helyére érkezett? Tudom, hogy még nem is edzett, de ti mit gondoltok?
Marchisio és Pepe is felépültek a sérülésükből? -
[3] giacinto2 2012. 01. 28. 8:36
Asamoah is alapembere az Udinének.
az az Isla-Fernandes (kiaz?)-Pasquale kp. honnan jött? mellesleg elég rosszul hangzik.
Pasquale az exinteres szélsővédő, Armero cseréje.
Nem Pinzire gondoltál?
-
[4] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 28. 10:24
@giacinto2: A gazzettát kérdezd, az ők kezdőjükre hivatkozott benito.
Egyébként rendesen felforgatott csapattal érkeznek majd. -
[5] mivanmi 2012. 01. 28. 11:36
szerintem conte a jó formában lévőket próbálja játszatni, ezért fog marchicisio helyett giaccherini kezdeni. Borriello nem fog kezdeni. Vucinic helyett Quagliarella valószínűbb mint ADP, nem hiszem hogy meg meri húzni Alexet, pedig kezdőként többet használ mint csereként.
-
[6] Hobgoblin - http://cagliari.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 28. 11:54
Ahogy látom, ez a funkció már kihalt, így akkor a beharangunk itt található: cagliari.blog.nepsport.hu/archives/2012/01/28/A_nagy_szamok_torvenye/
A Juventus Udinesének óriási tétje van, ha nyernek a vendégek, akkor továbbra is bajnokesélyesek maradnak. De sajnos nagyon kinéz egy újabb 0-0, mert ezt senkinek sem szabad elvesztenie, és talán inkább megelégednek újra a döntetlennel.
-
[7] horas 2012. 01. 28. 11:59
"Az Udinese legveszélyesebb embere egyébként távolról sem Di Natale, hanem Armero, ezért nem rossz ötlet Contétól, hogy ráhúzza Lichtsteinert a kolumbiai wingbackre, viszont a másik oldalon Estigarribia védekezése már komolyabb gond lehet Bastán – Maggióval sem tudott mit kezdeni, amíg a háromvédős felállásban játszott a Juve."
Az azért jelentős túlzás, hogy Armero a legveszélyesebb embere az Udinesének. Gyors a kis kolumbiai, de nem túl okos, és azért szeret kapu előtt hülyeségeket csinálni.
Nem hasonlítanám össze Maggio és Basta elleni védekező munkát. Maggio lényegesen jobb, illetve támadófelfogású wingback, míg Basta a tipikus jobb-bunkó.
Érdekes egyébként, hogy Conte felveszi a három védős ellenfél felállást. Nyilván a párok miatt, így lényegesen egyszerűbb, hogy ki, kinek az embere, viszont valamennyire előnyben van az ellenfél, mert nekik egyszerűen jobban megy ez a rendszer.
"Ha a Juve a december-január eleji időszakkal letudta a hullámvölgyét, valószínűleg megcsapja az Udinesét, de ehhez legalább úgy kell játszania, ahogy a Roma ellen – és nem fog annyi ajándékot kapni sem."
Ezzel a gondolatmenettel az a probléma, hogy a Juventus gyakorlatilag bekkelt hazai pályán kontrákra játszott. Ezt az Udinesével szemben lényegesen kevesebb eséllyel fogja tudni megtenni. Nagyon kéne egy X ettől a meccstől.
Az Internél meg eljutottunk megint oda, hogy Sneijder nem fér be. Illetve nincs posztja, nincs helye a felállásban. Pazzini belázasodásnak köszönhetően talán nem kezd, marha jó lenne, ha Ranieri felfedezné a 4-3-2-1-et, amiben lehetne egy igen kombinatív hármas Alvarez, Sneijder és Militóval a pályán. Ennek nagyon szurkolok, illetve marha jó lenne nyerni Leccében, ami így előzőleg nem tűnik túl nehéz feladatnak, aztán meglátjuk.
A Milan pedig tovább növeli a párhuzamokat a R.Mancini - Interrel, az a csapat sérült le mindig totálos a szezon felénél és a 16 közötti meccsekre. Valenciában Burdisso játszott a középpályán, ahogy tavaly Silva, illetve most is elképzelhető, hogy Boateng, Pato, Aquilani nem lesz az Arsenal ellen. Bízom benne, hogy a Cagliari egy X-re jó lesz, ha a Juve ellen sikerült...
Joveticcel meg az a baj, hogy úgy néz ki egy újabb klasszis tehetséget veszít a Serie A, ugyanis olasz csapat nem fog tudni versenyezni sem a Chelseavel, sem a Cityvel. Ráadásul állítólag Abramovich egyik kedvenc játékosáról van szó. Simán leteszi azt a 20-ast érte amit senki sem fog tudni Itáliában.
-
[8] t.junior 2012. 01. 28. 12:20
@horas: ezt a bekkelést úgy hívják hogy átengedte a területet
-
[9] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 28. 12:26
@horas: tényleg teljesen röhejes, hogy mennyit szórakozunk a felállással. Akárhogy nézzük, a Milito-Pazzini duónak nincs nagy jövője. A páros jobbik tagja maholnap 33, a gyengébbik, meg csere kéne, hogy legyen, egy olasz élcsapatban. Minél több komoly tétre menő meccs lesz, annál többször fog besülni ez a kombináció.
Sneijdernek valóban nincs helye ebben 4-4-2-ben, feltolták éknek irányító létére, ott vergődött a 170 centijével, az életben nem fog, még csak árnyékéket sem játszani, a lendülete sincs meg hozzá. Ennek ellenére tényleg rossz, de nem az a fő baj, hanem, hogy olyan, mint egy hisztis celeb. Amíg le nem higgad, sosem fog 100% körül pörögni.
Ki játszaná a 4-2-3-1 robotoló szerepét? Kétlem, hogy Obiból állandó kezdőt csinálunk, Coutinho talán Ranocchia ellen sem tudna védekezni, Záratét meg nem szeretném pályán látni (Rani se nagyon). Nagyon érdekes a csapat, jelenleg nincs 'tökéletes' felállás...
-
[10] 14Krisz 2012. 01. 28. 12:59
@mivanmi: Annyira nem hülyeség Alexet kezdetni, egyedül a sebessége vállalhatatlan jelen pillanatban, az pedig nem prioritás a saját 16osán ücsörgő Udinese ellen, aligha kontráznánk le őket még egy Q-Matri párossal sem. Egy Alex-Q kezdőt azért megnéznék, ha meg birkózni kell a középhátvédekkel, akkor jöhet Boris. Az Udinese mintha kicsit kezdene tompulni, meg lehetne őket fogni egy olyan összeszedett játékkal, mint amit a Roma ellen mutattunk.
-
[11] horas 2012. 01. 28. 13:05
@t.junior: Így van. Lényegében mindegy, hogy hívjuk, a probléma ezzel az lesz, hogy az Udinese fogja minden bizonnyal ezt csinálni most.
@Viridis Aquilae: Egyébként elkezdtem gondolkodni egy mélységi irányító szerepkörön. 4-3-1-2-ben működhetne, ha mindenáron ragaszkodunk Pazzinihez, de mondjuk Forlán esetében akár még javallott is lehet.
Sneijder, ha védekezni nem is tud a középpálya sűrítéséhez elég lenne, Alvarez pedig visszazárna továbbra is, hogy meglegyenek a négyes láncok védekezésben. Pirlo sem tud védekezni, de szerintem Banega sem, de ha mégis, Sneijder ez ügyben való inaktivitása elférne Motta és Cambiasso mellett, mögött.
-
[12] horas 2012. 01. 28. 13:10
@Viridis Aquilae: Ezzel a felállással viszont az a baj, hogy megint szembesülünk azzal, hogy Zanettinek nincsen helye igazából, de őt "nem lehet" kihagyni.
Bár, jelen körülmények között még így is ő lenne a legoptimálisabb balbekkünk, bár ez inkább már a keret hiányossága, ha lenne egy Cissokhónk vagy Kolarovunk ez nyilván nem lenne már igaz.
-
[13] giacinto2 2012. 01. 28. 14:01
Azért a statok eléggé azt mutatják hogy a Milito-Pazzini páros bármennyire is faék egyszerűségűnek hangzik, a góljaik nagyon nagy részét együtt szerzik, amikoris pályán vana másik is.
Másrészt most a legerősebb kezdő a 4-Poli-Cambi-Zanetti-Wes-Milito-Pazzo 11 lenne nálam. ha gond van, félidőben Poli Ricky csere.
Pazzini Lecce-specialista, számolatlanul lövoi a gólokat nekik. És Militonak is lényegesen egyzserűbb dolga van, ha egy mási kcsatár elvonja a védők figyelmét. Nápolyban, egyedül csak vergődött. még a karácsonyfával is.
-
[14] mivanmi 2012. 01. 28. 14:46
@14Krisz: szerintem sem hülyeség kezdetni, inkább kezdesse, és félidőben cserélje le, mint a 65. percben be, mert annak semmi értelme.
csak szerintem egy center (matri/boriello) + egy játszó (quaglia/adp) csatárral fog felállni. -
[15] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 28. 15:07
@horas: mondjuk Pirlo még így is sokkal jobban védekezik, mint Sneijder, nem beszélve Banegaról. Sneijder jó zavaró embernek, ha letámadunk, ha visszaállunk az ellenfél védekező középpályását tudja zavarba hozni. A fő probléma az, hogy mintha nem is látnám azt rajta, hogy védekezni akar. Mint egy régi típusú kitartott irányító, sétálgat az ellenfél labdás embere mellett. Fejben rendbe kell szedni.
@horas: Zanetti szerintem megmutatja hétről hétre, hogy van helye a csapatban. Lehet, hogy nem fog indítani, de Cambiasso és Motta sem képes olyan előretörésekre, amelyekre ő (legutóbb még a Milan ellen is) igen. Sőt szerintem egy az egy elleni védekezésben is jobb az említetteknél, Kolarovról nem is beszélve. Lehet, hogy idős, a bal oldalon nem futkosna annyit fel, de jobban védekezik a szerbnél vagy a legtöbb balbekknél. Elég, ha Maicon fut fel. Erről eszembe is jut, hogy a másik funkciója a kp. jobb oldalán, hogy ő és Maicon rendre helyet cserélnek, így sokkal nyugodtabban megy fel a brazil, azért nem nézném meg mi van, ha nem zár vissza rendre a helyére Zanetti.
@giacinto2: "Minél több komoly tétre menő meccs lesz, annál többször fog besülni ez a kombináció." Magyarán azt gondolom, hogy a rangadókon be fognak sülni. Legalábbis Pazzini nem fog hozzátenni semmit, eddig sem tett. Az rendben van, hogy megszórják a kis csapatokat, azért nem véletlenül válogatott csatárok, de a nagy meccseken egyedül Militónak vesszük hasznát.
Poli mióta jobb, mint Motta? Nálam Pazzini helyett Forlán kezdene, ha egészséges. Persze ez ellenféltől függ, nyilván a Lecce ellen elég egy Pazzo. Viszont Milito játszott már nem egyszer egy szem éket, szóval nem lehet kifogás, hogy nincs hozzászokva. Legfeljebb rég volt, fel kéne eleveníteni...
-
[16] ladlac 2012. 01. 28. 16:41
@dzolutan: Szükség van rá a Juvéban? A kölcsön után nem kellett anno, aztán elment a Sevillába szintén kölcsönbe, akik idén végleg megvették, majd fél évre rá mehet ismét kölcsönben. Egy fél évre.
-
[17] giacinto2 2012. 01. 28. 17:11
@Viridis Aquilae: Motta keretben sincs, ezért írtam Polit.
-
[18] Althedokan 2012. 01. 28. 17:50
szerintem a Juve kikap!
:D -
[19] giacinto2 2012. 01. 28. 18:11
@Althedokan: Jó lenne. De az X is jó, sőt, az a legjobb.
-
[20] daneeka29 2012. 01. 28. 18:49
@horas: Mégis mit kellett volna csinálnia a Juventusnak? A 6. percben 1-0, a 30. percben 2-0 volt már az állás. De még így is sántít a bekkelés, mert többet birtokolta a Juve a labdát, 0-0-nál meg elég aktívan támadtak le. Ne haragudj, h ezt feltételezem, de te nem láttad azt a meccset...
10 emberrel védekezve meg bármelyik csapat jó legalább egy pontra a Juve ellen. -
[21] dzolutan 2012. 01. 28. 18:51
@ladlac: mindenképp szükség, a leigazolásával el lehet felejteni sérülések/eltiltások esetén IS Mottát,Grossot,remélem Bonuccit és sajnos Sörensent is. Azért mostanra van rutinja viszonylag sok, + copa-győztes, de még fiatal, illetve Conte állítólag határozottan felvázolta a leigazolandó játékos jellemzőit Marrottának(azért áll furán az egyik szeme).
-
[22] dzolutan 2012. 01. 28. 18:53
@dzolutan: ja, és lehet hogy a svájci guardista pihenhet egy meccset a szezonban.
-
[23] calciodirigore 2012. 01. 28. 19:35
A rózsaszín klotyópapír... Szökőévente találják el a kezdőcsapatot, de persze folyamatosan rájuk kell hivatkozni...
-
[24] horas 2012. 01. 28. 20:52
@daneeka29: Az jogos, hogy hamar megvolt a vezetés, de az is fellőtt mélységi labdából volt, emlékezz.
Hamar megvolt a vezetés, de ettől függetlenül a Juve nem játszott attraktívan, nem dominált, nem támadott, valószínűleg nem is akart. Bejött.
Nyilván nem abban formában értettem a bekkelést, hogy kétségbeesetten védekeztek. Bekkeltek: visszahúzódtak, biztonságra játszottak. Sajnálom, ha neked ez így kimondva nem teszik, attól még ez történt.
-
[25] horas 2012. 01. 28. 21:04
Spanyol poszt híján ide írom.:
Realnak sokkal gördülékenyebb a játéka, hogy Lass vagy Khedira (tipikus labdaszerző) helyett a szervező típusú, jól passzoló és jó rúgótechnikája Granero játszik. Nekik abszolút beleférne ilyen csapatok ellen igazi labdaszerző nélkül játszaniuk. Benzema van szar formában ma este, illetve Kaká, a gólja ellenére.
Az is látszik, hogy a védelmünk nem csak Barca szinten kevés, hanem alapjáraton nem atom stabil. Sok az olyan szituáció, mikor teljesen szétziláltak, rendezetlenek, és egy-egy egyéni megmozdulás oldja meg a helyzetet, ma is egy nagyon ostoba gólt kaptak, gyakorlatilag a semmiből. Minden meccsen kapnak egy gólt, magyarán minden (manapság nem túl erős spanyol csapat) gólt lő nekik, ezek után egyáltalán nem meglepetés, hogy a Barca minimum kettő lő nekik, bármikor.
Most nézem, 1-2 góllal kapott csak kevesebbet náluk, a Valencia, Espanyol, Sevilla hármas, lényegesen gyengébb védelemmel, nevekkel, középpályás ütközőkkel.
-
[26] HPRRR 2012. 01. 28. 21:52
Digisport HU kommentátorán már nem is lepődöm meg. "Matri labdaátvétele lehet, hogy jó lett volna mondjuk a Milan vagy az Internazionale elleni mérkőzésen, de az Udinese ellen nem, mert itt Handanovic véd."
Egyébként Abbiati vagy Julio Cesár olyan rossz kapusok.. - nem elvitatva Handanovic képességeit -, de ez akkor is baromság.
-
[27] horas 2012. 01. 28. 21:56
@HPRRR: Csak nem Egri Viktor az?
Az a manusz, akkora kretén. Vb-n, Olaszország - Paraguay meccsen rendesen az olaszoknak szurkolt. Gólt rúgtak a Parák.:
"És ott a gól, nem igaz!!!"
Majom.
-
[28] giacinto2 2012. 01. 28. 22:02
@horas: egyébként nekem van olyan érzésem hogy a Serie A-ban nekünk szorít. legalábbis néha érzem ezt ahangjban ameccseinken, meg sokszor oltogatja a milant meg a juvét is :)
-
[29] mbemba 2012. 01. 28. 22:09
@giacinto2: Fernandes egy nagyon jó idényt játszott a Chievóban. Védekezik, de előre is veszélyes, még cselezni is mer. Gyors, higgadt.
A vb-n az ő góljával nyertek a svájciak a spanyolok ellen.
-
[30] horas 2012. 01. 28. 22:12
Udinese elbaszta a ziccerlabdákat, a Juve meg is bosszulta egyből, fordíthattak volna.
-
[31] giacinto2 2012. 01. 28. 22:15
@horas: délután ismételték a nou campos kupa-visszavágót, mondanom sem kell, megint megkapták a lejtős pályát a bíróktól. komolyan egyszerű mezei szurkolóként szégyeltem magam a bíró miatt, hogy ilyeneket meg lehet tenni.
-
[32] horas 2012. 01. 28. 22:20
@giacinto2: Mivel a Barca otthon játssza majd a visszavágókat a BL-ben, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, ha valaki esetleg megnyeri ellenük az első meccset, vagy csak valamilyen úton-módon tovább jutásra fog állni huzamosabb ideig a második meccsen...
A Realnak ezért is lesz cefet nehéz, hiába nyerik majd meg az első meccset vagy érnek el jó eredményt, a Nou Campban megint meglesz valamilyen formában fújva a Barca.
Legutóbb mikor szenvedés volt a Nou Campban, Van Persiet sikerült elég vicces körülmények között kiszórni...
-
[33] horas 2012. 01. 28. 22:51
Juventus bajnokságot fog nyerni a labdatámadással. Jó, nem csak abból áll a játékuk, mert támadni is tudnak és bekkelni is, ha kell, de ettől ilyen hatékonyak, hogy nagyon nehéz ellenük kibontakozni. Labdavesztés után támadják a labdás embert, nem visszaállnak, hanem egy valaki szorítja kifele a labdást, mikor, hogy adja a szitu.
Mondjuk ez egy X-es meccs volt, Udinese a második gól előtt, 2-3 óriási helyzetet elszórakozott, de hát ez ilyen.
Félelmetes, hogy Conte világszínvonalon, zömével közepes játékosokkal veretlen és húzza be a rangadókat. Ugye kérdés, hogy Guardiola mit csinálna Barcán kívül, mit kezdene az olasz közeggel, ha oda menne. Szerintem ilyesmi csapata lenne mint Conte Juventusa. Legalább is alaptézis szinte ugyanaz. Nincs olyan agresszív letámadás és labdabuzulás, viszont az ellenfél játékszervezését ugyanúgy ellehetetlenítik. Ha nem sikerül, akkor annyira letudják lassítani, elterelni, hogy visszazárjanak.
Kérdés ugye, hogy mi lesz a kettős terhelésnél. Szerintem semmi, esetleg becsúszik valamennyivel több döntetlen, vereség. Itt inkább az fog számítani, hogy a Juve mennyire tudja minőségi erősítésekkel együtt mélyíteni a keretet. Ami Marrotta és részben Conte feladata lesz, itt még borulhat az, hogy a Juve a legnagyobbak közé visszajusson, viszont Contén úgy néz ki már nem.
Hol volt ez az ember eddig?
-
[34] chiedis 2012. 01. 28. 23:04
eltaláltad a 2-1et Benito.
Emiatt a cikk miatt fogok az ellenfélnek szurkolni ! Vagy ez egy másik oldal ? :D
-
[35] juventus17 2012. 01. 28. 23:04
@horas: BL trófeát és bajnokságokat nyert a Juventussal.
-
[36] horas 2012. 01. 28. 23:06
Közben a Villarreal igen okosan elleste a Real tövig letámadó taktikáját.
Agresszíven támadják a labdás embert és a környékén megjátszhatót, szenved is a Barca mint a kutya.
-
[37] calciodirigore 2012. 01. 28. 23:11
@horas: X-es meccs??
Édes Istenem...
-
[38] benitoNST 2012. 01. 28. 23:14
@calciodirigore: dugj már egyet, meglátod, sokkal jobban fogod érezni magad.
-
[39] horas 2012. 01. 28. 23:54
7 pont. Ami azt jelenti, hogy Mourinhónak a bukott Nou Campos meccs mellett még lesz 2 meccs előnye.
Ugye volt szó arról, hogy Mourinho bajnoki címmel kitörölheti a valagát kis túlzással, a bukott el classikók miatt. Azért itt a Barcás arcokon bőven látszott, hogy marhára nincs így, mindenhogy hatalmas tett lesz, ha sikerül megnyerni ezt a bajnokságot.
Innentől annyi talán kijelenthető, hogy ezt már a Madrid baszhatja csak el. És akkor Mourinho all exkluzív lesz a 4 különböző nemzeti bajnoki címével.
-
[40] ladlac 2012. 01. 29. 0:01
@horas: Megjegyzem, sokkal hamarabb játszották ezt a Barca ellen, minthogy Mou betette a lábát Spanyolországba.
-
[41] horas 2012. 01. 29. 0:05
@ladlac: Akkor abban a mondatrészemben tévedtem.
-
[42] HPRRR 2012. 01. 29. 0:54
@horas: Ha épp nem most vásárolta volna fel Carlettot kilóra a PSG, akkor mondanám, hogy megvan a következő Mourinho-bagázs. Egyébként, lszerintem assan a zsurnaliszták is elkezdnek majd kombinálni, ha a tendencia folytatódik, mert Mourinho nem éppen fergusoni utat jár be a csapatainál.
-
[43] popp - http://granderoma.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 0:54
@horas: egy pár csapatot fölhozott a B-ből. Már két és fél éve is szóba került a Juvénél Conte, mikor följutott az elég látványosan focizó Barival. Már akkor őt kellett volna szerződtetniük Ferrara helyett.
-
[44] horas 2012. 01. 29. 1:04
@HPRRR: Nem feltétlen értem mire gondolsz pontosan. Sem a Mourinho bagázs alatt, sem a Fergusonos hasonlat és a zsurnaliszték kombinálása alatt sem értem teljesen, semennyire mire gondolsz. Ha átfogalmaznád megköszönöm.
@popp: Jó, ez azért nem ilyen egyszerű, a Bari Venturával is marha jó volt, 2 éve. Bár Conte nyilatkozott ilyesmit, hogy kellettek neki a kis csapatos évek, rengeteget tanult akkoriban. Hát eddig nem gyengén veri kenterbe, a Capello óta a Juvénál megforduló edzőket, az fix.
-
[45] calciodirigore 2012. 01. 29. 1:41
@benitoNST: És az miért jó neked? Amúgy ma nem dugok, dolgom van.:)
Kijelölte már a gazzetta a Parma elleni keretet?
-
[46] popp - http://granderoma.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 9:28
@horas: azért ezek jelentenek valamit. én gondoltam, hogy Conte jó lesz. Ő is tipikusan aza játékos volt, akin látszott, hogy jó edző lehet.
-
[47] giacinto2 2012. 01. 29. 10:08
@popp: sorolj még pár jelenlegi játékost akin már most látszik :)
-
[48] giacinto2 2012. 01. 29. 10:10
@horas: ha jól emlékszem Trapattoni is nyert 4 különböző országban bajnoki címet persze abban nem volt se angol, se spanyol.
(portugál, német, olasz, osztrák)
-
[49] giacinto2 2012. 01. 29. 10:11
@HPRRR: sztem eléggé jól körvonalazódik, hogy a ManCity edzője lesz.
-
[50] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 11:22
A Juventus eredményeit bámulva most már azt hiszem elkezdhetjük föltenni a kérdést:
na de mire lesz ez elég egy komoly ellenféllel szemben?
:-)
-
[51] PatrickJane 2012. 01. 29. 12:09
@giacinto2: nálunk pl Cambiasso, sztem nagy taktikus lesz ;)
@csoncson: amíg nem érkezik minőségi erősítés addig nem sokra szerintem. Egy minőségi csatár és pepe helyére egy klasszis szélső, na meg egy Pirlo helyettes nélkül szerintem nem sokra. Banegával nagyon nagyot húzna a Juve.
-
[52] HPRRR 2012. 01. 29. 12:20
@horas: Röviden, csak arra akartam utalni, ha Mourinho nem nyer BL-t idén a Reallal, akkor új csapatot fog magának keresni, amire a PSG alkalmas lett volna, mert még nincs francia bajnoki címe.
@giacinto2: Egyszer azt hiszem nyilatkozta valahol, hogy ha visszamegy Angliába, akkor csak a Chelsea jöhet szóba.
-
[53] art_ax 2012. 01. 29. 12:51
@csoncson: Mindig elintézi a Juve szerencsére, hogy csak komolytalan csapatokkal játszik!
-
[54] popp - http://granderoma.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 13:06
@giacinto2: Cambiasson például egyértelműen, de szerintem De Rossiból, Perrottából vagy Xabi Alonsoból is lehet jó edző. Olyan játékosokból, akiken látszik a pályán, hogy értik is a játékot, ha nem is feltétlenül labdazsonglőrök.
-
[55] giacinto2 2012. 01. 29. 13:08
@HPRRR: nem hiszem, kimondva kimondatlanul is az öreg alkesz helyére pályázik. addig meg ellenne a városban.
-
[56] giacinto2 2012. 01. 29. 13:10
@PatrickJane: Cambiasso egyértelműen. nagyon sokszor érezni hogy ő az edző meghosszabbított keze a páylán, rengeteget irányítja a társait, pontrúgásoknál is stb.
egy ilyesmi szituációból hozták ki éppen az edzőbuktatós fass*ágot.
-
[57] giacinto2 2012. 01. 29. 13:14
Hamár barszátunk egy kicsit, na ez a nemmindegy:
"Nem szeretek a játékvezetőkről beszélni, de néha gőgösek, és minden apróságért sárga lappal fenyegetőznek – mondta Messi, aki kijelentette, a hétpontos hátrány ellenére sem adják fel a küzdelmet a bajnokságban."
muhaha, kb életében nem kapott még sárgát, pedig elég gyakran kijárna neki.
-
[58] putyika97z 2012. 01. 29. 13:15
biztos távozik a Madridtól, ennyi tuti
tippem szerint Pool vagy MU, ha Fergie gyorsan visszavonul
-
[59] ladlac 2012. 01. 29. 13:33
@giacinto2: Jelenleg négy sárgája van idén a bajnokságban.
Egyébként mondjál már légyszíves olyan eseteket, amikor járt volna neki, de nem kapott. Mivel gyakori, ezért biztosan nem lesz nehéz.
-
[60] horas 2012. 01. 29. 13:47
@popp: Hát franc tudja. Pl Roy Keane már a pályán is igazi vezér volt, minden adott volt egy jó edzői karrierhez. Főleg úgy, hogy középpályások közül jön ki a legtöbb jó edző, mert ők minden csapatrésszel kapcsolatban vannak. Heinrich írt erről egyszer.
De említhetném Paul Incet, Mihajlovicot, Rijkaardot, stb, akik a pályán tanúsított viselkedésük alapján, ideális edzőjelöltek voltak, lettek volna, még sem volt, illetve van meg bennük az ami ehhez kell. Mondjuk Rijkaard nyert egy BL-t, de erősen látszott, hogy a szakmai munka oroszlán részéért, ten Cate felelt, kb az a szituáció, minthogy Avram Grant döntőt játszott, közben minden csapatával kiesett a PL-ből.
Mihajlovic meg még lehet jó edző, de én személy szerint azt hittem, hogy ő azért azt a fanatizmust és agressziót jobban áttudja majd adni a csapatainak, sokkal higgadt, kicsit elvesztek belőle ezek a dolgok a szakmai alázat mellett. Conténál pont, hogy megvan ez, pl emlékszem még az Atalanta edzője volt, és fel volt zavarva valami páholyba, és a meccs vége előtt 5 perccel, valami hoki-tokiba ordított teli torokból vagy félpercen keresztül megállás nélkül.
@HPRRR: Szerintem meg nem fog elmenni. Ha idén megnyerik a bajnokságot, akkor meg pláne nem. Arról nem beszélve, hogy Pep lehet távozik év végén, és marhára nem mindegy, hogy ki jön a helyére, mert pillanatok alatt megfordulhat az erőviszony a Real javára. Ha idén megnyerik a bajnokságot, jövőre megteheti azt, hogy egy kimondottan Barca specialista csapatot épít, direkt a BL-re. Arról nem beszélve, hogy ez a Madrid egy fiatal csapat. Özil, Benzema, Di Mária folyamatosan fejlődik, jövőre akár már igazi szuperklasszisok is lehetnek. Az szerintem jövőre még marad Mou.
ÉS nagyon úgy állnak a dolgok, hogy Mancinit kb addigra fogják kiismerni a sejkék, folyamatos negyedik kalapból nem fog továbbjutni, az ipse az szerintem tuti. Én a Cityre adom a legnagyobb esélyt.
-
[61] giacinto2 2012. 01. 29. 14:13
@ladlac: nézzél pár Barca meccset.
@horas: dehogy távozik (Pep). City meg már idén is harmadik kalapos volt, lehet hogy jövőre a 2. is meglesz nem tudom most hogy áll a pontszámítás és még szerzehetnek bőven az EL-ben.
a keret az biztos hogy nagyon illik Joséhoz, vannak benne vadállatok, karakterek, afrikaiak, világklasszis keret akikből csak pont annyi plusz hiányzik ami Mancini és Mou között van hogy MINDENT nyerjen velük.
egyébként az milyen lenne ha Mou ott is Mancinit váltaná illetve Mout ismét Rafa váltaná (Madridban ) LOL márpedig őt pusmogják esetleges real-edzőnek
@putyika97z: Pool? ne viccelj.
-
[62] giacinto2 2012. 01. 29. 14:17
na végre, 4312.
1 Julio Cesar; 13 Maicon, 6 Lucio, 25 Samuel, 55 Nagatomo; 4 Zanetti, 19 Cambiasso, 20 Obi; 10 Sneijder; 7 Pazzini, 22 Milito;
A disposizione: 12 Castellazzi, 2 Cordoba, 11 Alvarez, 23 Ranocchia, 26 Chivu, 18 Poli, 28 Zarate; -
[63] horas 2012. 01. 29. 14:33
@giacinto2: Én Obitól azért egy kicsit félek, a rombuszban, lelki szemeimmel látom, hogy megint össze-vissza futkos mindenki után, aki után nem is kéne, megbontva az alakzatot.
Pazzinitől meg ki vagyok.
@giacinto2: Az, hogy Pep távozik, azt meglátjuk. Pontosan az ilyen lassú kiégést akarja elkerülni, amihez lassan kezdenek eljutni.
Egyébként nagyon látszik az is, hogy nem ízlik nekik, hogy nem tudják már a tempótámadást,(Ferenczi Attila után szabadon) lassú, hibakereső játékukat játszani, a kitámadó, letámadó ellenfelek ellen. Egyre több pontot szereznek ellenük, nem teszik meg azt a szívességet a csapatok, hogy beállnak aztán várják, hogy mikor cincálják szét őket.
Ja igen, azt elfelejtettem, hogy a City idén érdekelt az EL-ben. Mindegy, harmadik kalapból is necces továbbjutniuk.
-
[64] giacinto2 2012. 01. 29. 14:39
@horas: akrsz látni egy brutális Pazzini statisztikát.
egyébként Lecce-specialista a lelkem.
A City erőssége alapján első kalaposnak kéne lennie. a A 2. kalapos csapatok manapság elég hurkák. az idén beszopták a csúcsrajáratott Napolival.
-
[65] horas 2012. 01. 29. 14:52
@giacinto2: PAzzininél a jó mutatók azt mutatják, hogy milyen a mögötte játszó csapat, tudod te is, hogy köze nincs a támadások kialakításához, megkomponáláshoz. Tudom, hogy van 3 gólpassza idén, abból az egyik a Fiorentina ellen volt, mikor odapasszolta Nagatomónak aki 20 méterre a kaputól besprintelt vele a tizenhatos közepére, ahol egy védő elpöcöklte előle a labdát és úgy lett gólt, a másik meg Motta les gólja előtt volt, oldalról jött a labda, csak beletette a lábát, semmi tudatosság nem volt benne. Mindkettő csak statisztikailag gólpassz, nem a klasszikus értelemben, hogy tudatosan helyzetbe hozott valakit.
Pazzinivel én úgy vagyok, hogy évvégén gólkirály lesz akkor sem fogom szereti, ahogy Gomezt sem szeretném, hiába lőne 30 gólt minden évben, attól még egy eke. Bár Pazzininek vannak találékony góljai az is igaz, Fio vagy most a Lazio ellen, de nálam ez továbbra sem egyensúlyozza azt, hogy lényegében emberhátrányban vagyunk miatta az esetek többségében. ÉS azért ez az 5 gól 17 meccsen édes kevés továbbra is.
-
[66] HPRRR 2012. 01. 29. 14:55
@popp: Azt észrevetted, hogy szinte csak védekező középpályásokat / mélységi irányítókat soroltál fel? Tök érdekes, mert nagyjából nekem is ezek a nevek ugranának be, ha most meg kellene neveznem a jövő nagy edzőit. Talán még Seedorfal egészíteném ki.
-
[67] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 14:57
Az megvan, hogy a Lazio padján 4 játékos ül és ebből 1 kapus, 3 védő. Cissével mi van?
-
[68] giacinto2 2012. 01. 29. 15:02
@HPRRR: Guardiola miatt összpontosít mindenki a VKP-kre :))
-
[69] giacinto2 2012. 01. 29. 15:03
@horas: Milito egyedül elöl csak kóválygott Nápolyabn 3-4 védővel anyakán..... vmire mégiscsak jó ez a Pazzini gyerek. ha másra nem is, góllövésre:
Pazzini 18 gólt lőtt eddig az Interben. Azokon a meccseken, amikor gólt lőtt: 15-0-0 az eredménysorunk....
A válogatottban 4 gólt lőtt, azokon a meccseken 4-0-0 a válogatott mérlege.
-
[70] giacinto2 2012. 01. 29. 15:05
@gasbert: kitört az influenza járvány Rómában vagy mi?
-
[71] horas 2012. 01. 29. 15:11
@giacinto2: Pazzini a játékban mutatott aktivitásából kiindulva, ezek a statok azt mutatják, hogy ezeket a meccseket valószínűleg nélküle is megnyerték volna, mert ha Pazzini helyzetbe kerül, akkor az azt jelenti, hogy az adott csapat nem kétszer van benyomva a tizenhatosára.
Meg van másik kb 15 meccs amit értelmes megmozdulás nélkül hozott le...
Mindegy hagyjuk, Ranieri alatt úgy is játszani fog, ugyhogy tök mindegy.
-
[72] giacinto2 2012. 01. 29. 15:17
@horas: vagy azt is jelentheti, hogy sok esetben az ő gólja(i) jelentik a különbséget.
pl. tavaly Palermo vagy Cesena meccsek, idén Lille-i BL stb.
mind1.
-
[73] horas 2012. 01. 29. 15:22
@giacinto2: Na látod ez a baj, hogy ilyen csapatok ellen...
ha Pazzininek egyéni villanásszerű gólját kellene felhozni, akkor a Fio vagy a Lazio ellenit említeném, amire azt mondom, hogy na ez nem egy kulcsra kész akció volt, hanem ő oldotta meg.
Lille ellen Sneijder és Zarate nagyon szépen megcsinálta neki, egy oldalról centerezett labdát a kapuval szemben, lövőhelyzetbe kapott, érted...
Azta kurva Samuel, de geci lassú vagy...:DD
-
[74] benitoNST 2012. 01. 29. 15:24
@horas: ugyan már, muriel (is) bárkit lefut az egész serie a-ban, ugye, gia?
-
[75] horas 2012. 01. 29. 15:25
most is...kényszerítőt mellmagasságban ad vissza sneijdernek...
-
[76] giacinto2 2012. 01. 29. 15:26
@benitoNST: dörzsölöd a tenyered, mi?
A lényeg hogy sem Pato sem Robinho nem futotta le, ahogy vki jó előre leírta.
-
[77] horas 2012. 01. 29. 15:29
@benitoNST: azt nem tudom, de samuel mindig is lassú volt...múltkor nem az sántított, hogy samuel lassú vagy sem, hanem, hogy ez, és az ilyenek miatt veszti el az inter a derbit, mikor várható volt, hogy samuelnek nem kell versenyt futnia azon a meccsen, mert bekkelni fog az inter....
-
[78] giacinto2 2012. 01. 29. 15:30
@horas: mindentől függetlenül ma gólt érzek benne :))
-
[79] horas 2012. 01. 29. 15:32
hóhóhó Palacio mekkora gólt lőtt!
Nyerni kéne, kikapott az Udinese, ég a Napoli...
-
[80] benitoNST 2012. 01. 29. 15:33
@giacinto2: gondolod, hogy nekem szükségem van ilyen elégtételekre veled szemben, nyulambulam?
@horas: nem is értettem, amiket nyomtatok a meccs alatt. az a beharang ült egy dolgot kivéve: a milan támadásait tökön szúrta allegri azzal a kis buzi hollanddal, de pont az történt, amit várni lehetett. az inter jobb volt (sokkal), a milan meg gyengébb (kicsivel), mint vártam, de hát emiatt nem fogom tudni rosszul érezni magam.
azt meg a meccs képe hozta, hogy nem kellett versenyt futnia, mert ha a milan fölénye hoz egy gólt (akármilyet), el kellett volna távolodnia a szűrőknek a védőktől minimum 30 méterre. azon meg már bárki megveri a Falat.
-
[81] GreatCornholio 2012. 01. 29. 15:38
@benitoNST: Ha 5 másik számot húznak a lottón, milliárdos vagyok, ha csilingelnék anyám valszeg villamos lenne. ha,ha,ha...
-
[82] horas 2012. 01. 29. 15:40
@benitoNST: Nem akarok ebbe belemenni, több sebből vérzett az a dolog szerintem.
Írtál olyat is, hogyha az Inter kapuja közelébe játszódik a meccs, feltörlik a pályát velük. Pontosan az ellenkezője történt.
Egyébként az Inter marha jól lescsapdázott is, volt, hogy fel voltak húzódva nem egyszer a félpályáig majdnem, mégsem sikerült leindítani őkei.
Az volt a baj, hogy lebecsülted az Intert is meg Ranierit is. Ez benne volt, hogy ez a keret és Ranieri egy-egy meccsre ki fog tudni bekkelni bárkit, ahogy a Romával megcsinálta, úgy ezzel az Interrel simán benne volt.
-
[83] horas 2012. 01. 29. 15:44
NA ott is van, pedig kezdtünk neki állni focizni.
Miccoli közben Quaresmás gólpasszt adott, nagyon penge volt.
-
[84] benitoNST 2012. 01. 29. 15:45
@GreatCornholio: ezekkel az érvekkel nehéz vitatkozni, az tény
@horas: lebecsültem az intert, azt vállalom. ranierit is, azt is vállalom. de azért azt adjuk meg, hogy ilyen fölényből egy gólt sem szerezni általában igen komoly edzői hibát is jelent.
de ezt a meccs után posztomban leírtam, allegri rosszul állt fel, aztán már hiába cserélt jól, azt meg későn tette.
egyékbént az internek pont az a baja, hogy akkor igazán eredményes, ha nem kell semmit csinálnia, mert van egy jó csatára, aki most belövöldözi a helyzeteit. ha irányítani kell a játékot, az már nem megy annyira. erről lesz poszt is (nem csak erről) a napokban.
nekem nem esik nehezemre bevallani, ha tévedek, pedig én posztba írom, nem kommentbe.
_sánchez :)
-
[85] giacinto2 2012. 01. 29. 15:46
@benitoNST: nagyoncsak úgy tűnt. különben nem hoztad volna fel a témát.
-
[86] benitoNST 2012. 01. 29. 15:47
egyébként felmerült tegnap, kinek drukkol egri vitya. elárulom, hogy senkinek, és tényleg senkinek. a brazil fociba van belebuzulva, ott van csapata, de itt tényleg nincs. minden évben másik csapat szimpatikus neki, de már dolgozom rajta, hogy vérjuvés legyen
-
[87] benitoNST 2012. 01. 29. 15:49
@giacinto2: ha minden hülyeségedet lecsapnám, nem lenne időm posztokat írni. most nézem az inter-meccset, és samuel feladta a magas labdát, unalmamban lecsaptam.
restellem, többet nem fordul elő.
-
[88] giacinto2 2012. 01. 29. 15:50
az ilyen kapusos ütközésre a juve múltkor tizit kapott :))
-
[89] GreatCornholio 2012. 01. 29. 15:50
@benitoNST: Azt hittem, arra születni kell.
-
[90] giacinto2 2012. 01. 29. 15:51
@benitoNST: bőven elég juvés van már a digin.
-
[91] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 15:53
Nem az a baj vele, hogy drukkolna valakinek, hanem hogy képtelen tárgyilagosan közvetíteni egy meccset.
Közben eléggé nagyon bekezdett a Mainz, Szalaival a kezdőben. Mire kezdődnek a vébéselejtezők, ismét lehet egy csúcsformában levő csatárunk. Nagyon kell!
-
[92] horas 2012. 01. 29. 15:56
@benitoNST: "nekem nem esik nehezemre bevallani, ha tévedek, pedig én posztba írom, nem kommentbe."
ezt nem tudom miért nekem írom, én is elszoktam ismerni, ha tévedtem.
"egyékbént az internek pont az a baja, hogy akkor igazán eredményes, ha nem kell semmit csinálnia, mert van egy jó csatára, aki most belövöldözi a helyzeteit. ha irányítani kell a játékot, az már nem megy annyira. erről lesz poszt is (nem csak erről) a napokban."
Ranieri alatt ezen semmi meglepő nincs, az Internek most a túlélés az egyetlen célja, most megy ki az aranycsapat, pénz nincs pótlásra, és igazi edző sincs. Tőlük azt nem is lehet elvárni, hogy szimplán a pontok bedarálásán túl bármit is nyújtsanak.
Ez a vád, szinte minden olasz csapatra áll valamelyest. A Milan is Ibra-függő, ugyanaz a korlátozott csapat mint Mancini Intere volt, az Udinese kontra király, ahogy valamennyire a Napoli is. A Juventus lóg ki egy kicsit, de most Contéval van egy nagy motivációs, emocionális robbanás, meg egy irányba lehet minden erőt mozgósítani.
Minden edző függő, tudott ez a keret, látványosan is játszani Leonardo alatt, a keret minősége megvan, az, hogy Ranieri egy kreatív és kombinatív embernél többet nem tesz be, az megint más kérdés. Sneijder - Alvarez - Milito hármas megtámogatva Maiconnal, Mottával Cambiassóval mélységből, tudna látványos dolgokat csinálni. De hát Ranieri nem akar.
-
[93] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 16:05
@gasbert: Ezt hol láttad? 7 játékos ül a padon, 1 kapus, 3 védő, 1 középpályás, 1 csatár - Cissé -, meg a jolly joker Del Nero.
-
[94] DorianGray 2012. 01. 29. 16:06
@ladlac: jajjmár cumizgassad messikét, mert szegényt állandóan besárgítják
-
[95] horas 2012. 01. 29. 16:07
Az kemény. Sneijder - Alvarez csere. Ebből tuti lesz valami, Sneijder úgy megsértődik mint a szar.
-
[96] pietro87 - http://sscnapoli.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 16:17
Nem tudom felfogni, hogy miért nem lehetett felvállalni a támadófocit rögtön az elejétől. Ha fociztunk is volna, másként tekintenék erre a 2-0-ra.
-
[97] horas 2012. 01. 29. 16:28
A változatosság kedvéért, Pazzinire felpasszolt labdák 95%-ával az ellenfél jön kifele 10 másodpercen belül...
-
[98] PatrickJane 2012. 01. 29. 16:30
@horas: miért nem cseréli le egyszer vágre azt fatökű, suta, balfasz Pazzinit ez a félkegyelmű??
-
[99] horas 2012. 01. 29. 16:35
érik a meglepetés, 2 les gól, egy kapufa, és megérkezett Zarate...
-
[100] giacinto2 2012. 01. 29. 16:35
@horas: eddig is egy hisztis picsa volt a pályán az elmúlt pár meccsen.
-
[101] GreatCornholio 2012. 01. 29. 16:36
Mondjuk mind2 találatunkra elmondható hogy paraszthajszálnyival les volt, de az is tuti, hogy a bíró se láthatta 100%-ra hogy az. persze bírózok megint. Ez is bizonyítja, hogy nem kell ide videobíró, csak egy jó szemű kolléga.
-
[102] horas 2012. 01. 29. 16:40
egyébként durva egy kapuzás megy, Lecce szerintem 10 perce nem jött ki a térfeléről, nem mintha számítana...
@giacinto2: NA jó, de mi a cél azzal, hogy a hónapok óta hiányzó karmesterünket lecserélgetjük, meg csak bedobálhatjuk?
Miközben az ilyen faékek mint Pazzini végig játszanak minden meccset....
-
[103] pietro87 - http://sscnapoli.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 16:40
Ha nem látom, el sem hiszem... Azt az értelmetlen első félidei játékunkat...
-
[104] giacinto2 2012. 01. 29. 16:41
annyira jó hogy ezzel a maival egyszerre 2 szép eredményt baszunk el, mert igy még aLazio is visszaelőz majd, ahelyett hogy bemennénk a 3. helyre.
-
[105] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 16:42
@EstiKornél: A Lega Serie A facebook oldalán.
-
[106] giacinto2 2012. 01. 29. 16:43
@horas: nevelő célzat.
-
[107] horas 2012. 01. 29. 16:47
@giacinto2: az lehet, csak a padról nehéz formába lendülni, és ezáltal nem frusztráltan játszani...
-
[108] giacinto2 2012. 01. 29. 16:53
menjen a faszba ez a kapus. kb 3 gólt védett ma.
-
[109] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 16:54
Tipikus Ranieri-s egyébként egy ilyen sorozatot épp az utolsó ellen elbaszni.
-
[110] andree10 2012. 01. 29. 16:56
3napja fogadtam 10 sörbe 1-1es oddsal, hogy a Juve az Inter előtt végez a bajnokságban. Gané vagyok-e?
-
[111] putyika97z 2012. 01. 29. 16:58
de kellett a Leccének ez a 3 pont mi?:)
Milan este tarthatja lépést a Juvéval, illetve verhet 3 pontot az Udinesere, Napolira, 2-t a Roma/Interre
Lazio pedig még tartja magát, jó is lesz az a Lazio-Milan meccs legközelebb -
[112] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 17:00
Az mindenkinek megvan, hogy eddig a meccsig csak 4 gólt kapott odahaza a Chievo?
Vegyük sorra: Klose versenyben a gólkirályságért, újra a negyedik helyen vagyunk, és 2 pontra a BL-helytől, miközben kikapott az Inter és a Napoli, a Roma pedig döntetlent játszott. Nehezen lehetett volna jobb a forduló. -
[113] horas 2012. 01. 29. 17:02
Hát ez ilyen.
Ennél sokkal gyengébb teljesítményekkel nyertünk komolyabb meccseket. Jó lett volna nyerni, botlott a Roma, kikapott az Udinese és a Napoli is, de részben most ezért is fér bele ez a meccs.
Hát várható volt, hogy Ranieri egyszer elkezdi majd a másik arcát is megmutatni. Sneijdert játszatni kell, ha Militót és Pazzinit lehetett erőltetni a szar formája ellenére, akkor őt kötelező.
Este szurkolni kell egy X-ért, aztán jólvan.
-
[114] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 17:06
Kár, hogy a Roma elrontotta a szép sorozatát, de legalább már nem kapnak ki (mint év elején) az ilyen meccseken. Hullámoznak rendesen, de nagy vonalakban azért fokozatosan javulnak.
-
[115] horas 2012. 01. 29. 17:09
Egyébként Zaratét már így bedobálni sincs értelme. Amennyivel jobban cselez mint bárki a keretben annyira idióta is, az ő eladott labdáiból voltak a legnagyobb kontrái a Leccének. Obika nyugodtan maradhatott volna, sokkal jobb volt, ő is eltudott menni a széleken, és nem voltak ilyen kritikus eladott labdái sem.
Egyébként az lett volna a játék erre a meccsre, hogy az elején megpróbálni játékosabb felállást, Alvarezzel, Sneijderrel együtt, és ha ugyanígy alakul a meccs, Pazzini bőven ráért volna akkor jönni mikor már megy az egykapuzás, mert abban az egyben használható, hogy az ilyen beszorított szitukban lehet keresni a fejét.
Ennyi, nincs világvége. Az a baj, hogy hiába hozna a vezetőség, kreatívabb, kombinatívabb embereket, Ranieri nem fogja őket betenni.
-
[116] MrATx 2012. 01. 29. 17:16
Ranieri tipikus kiscsapatos edző. Teljesen alkalmas arra, hogy elrontsa egy domináló nagycsapat játékát, és teljesen alkalmatlan arra, hogy domináló nagycsapatot építsen.
Mindennél jobban jelképezi őt a két közelmúltbeli eredmény: AC Milan - Inter 0:1, Lecce - Inter 1:0
Az októberre az összes önbizalmát elvesztő Intert ripsz-ropsz összerakta, s stabil, defenzív felállásban játszatva, kevés gólt kapva elindult vele felfelé a tabellán. Most, hogy hivatalosan is be kellene jelentkezni a komolyabb helyezésekért, rögtön elfogy a tudomány.
Örök második szegény öreg.
(S mindez akkor is igaz, ha a Lecce kapusa ma alighanem élete formájában védett.)
-
[117] HPRRR 2012. 01. 29. 17:16
January 29:
- Berlusconi is not happy with the Maxi Transfer and wants A Star Player.
- Berlusconi has given a Go ahead to bring Tevez
- Negotiations are back on between Milan and CityNa ne... :D:D:D
-
[118] horas 2012. 01. 29. 17:29
@MrATx: Jó, pár hete, ugyanez a csapat 4-1-re lett leverve, a Parma meg 5-0ra.
Az ilyen botlások benne vannak minden csapatnál, illetve én azért megemlíteném, a hétközi Napoli meccset is, sokat kivett, egyszerűen nem tudtak ma felpörögni, bár helyzeteket tekintve simán fordíthatott volna a csapat. A fáradtság megalapozott, a Napoli is simán le lett ma ütve, ők is megérezték.
@HPRRR: A City egyik embere nyilatkozta, hogy a Milan igen nevetségesen próbálta megszerezni Tevezt. Azt hitték, hogy a játékossal és az ügynökével való bratyizás elég lesz, miközben a Cityvel gyakorlatilag nem is tárgyaltak, akik eközben a PSG-vel és az Interrel is konkrét tárgyalásokat folytattak. Pénz nélkül ez a buli úgy néz ki, nem fog működni. Szóval Gallianiék lehet, hogy azt a látszatot keltették, hogy itt már minden elvan intézve, közben arról volt szó, hogy Tevezzel együtt ebédelgettek, meg nevetgéltek...
-
[119] pietro87 - http://sscnapoli.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 17:52
@horas: Azért a sima leütéstől messze vagyunk még. Az tény, hogy az első játékrész kiábrándító volt, de visszajöttünk és nem egy Leccével játszottunk.
-
[120] MrATx 2012. 01. 29. 17:52
@horas: Szerintem nem ez a botlás, hanem a megelőző 7 siker zsinórban volt erőn felüli teljesítmény. (Lássuk be őszintén, ki számított a zsinórban megnyert 7 meccsre, mikor kinevezeték a jó öreg Claudiot?)
Nem akarok vitázni erről, mert felesleges, meg nyilván az Inter szurkolók szeretnék másképp látni ezt, de egyszerűen ez az érzésem az öregről.
9 pontos távról féltáv után nyilván nem kockáztatok sokat ezzel, de bármiben fogadok bárkivel, hogy most sem lesz bajnok, ezzel a csapatával sem.
-
[121] HPRRR 2012. 01. 29. 17:53
@horas: Igen, én is hallottam ilyen híreket. Sőt, egy ideig nem is tartottam kizártnak, hogy ez csak egyfajta látszatpróbálkozás, hogy a szurkolókat kielégítsék. Ellenben, amikor Galliani ilyen komolyan és ilyen hosszú időn keresztül tárgyal, akkor mindig szokott magával hozni egy ajándékot (lásd:Ibrahimovic,Ronaldinho,Shevchenko). Ennek ellenére én még mindig azt mondom, hogy az Apacs helyett sokkal jobb döntés lenne egy klasszis középpályás megvásárlása, ugyanis egyrészt teli vagyunk sérültekkel, másrészt a Seedorf-Ambrosini-Gattuso-MvB kvartett sem örökéletű, sőt. Ott van például az általatok is kergetett Guarin, aki szerintem nagyon is passzolna Allegri játékstílusába, ráadásul nem is kell csillagos árat fizetni érte.
-
[122] horas 2012. 01. 29. 18:06
@pietro87: Nem egy Leccével játszott a Napoli az tény, meg az is, hogy 80.percig 3-0-ra égtek. Most olvastam a nemzeti sporton az Inter meccs összefoglalóját, gyakorlatilag el is felejtettem, hogy mennyi helyzet maradt ki. Ez van...
@MrATx: Figyelj a Románál is csinált egy hihetetlen szériát, vezették a táblázatot. Molinaro - Tiago - Marchionni - Iaquinta keresztmetszetű Juvéval is ott lebzselt a dobogón folyamatosan.
Az öreg pont annyira rigolyás, hogy az alapvető rátermettségét mindig felül írja ezekkel. Megvannak a kis hülyeségei, ami mellől nem tágít. Alapvetően egy remek edző, viszont hiányzik belőle a fejlődés és a korrekció képessége.
Ranieri most sem lesz bajnok, de azért azt ne felejtsük el neki, hogy teljesen más felkészülést elvégző, más rendszert tanuló, káoszban lévő csapatot vett át, pár forduló kellett, mire gatyába rázta a csapatot, megismerte a keretet. Jó eséllyel nem itt tartana a csapat, ha az öreg júniusban jön, és nem a levegőbe igazolnak meg készülnek egész nyáron. Valószínűleg úgy sem lett volna bajnok, de szerintem nem is 9 pont lenne a különbség.
@HPRRR:Guarin a 3 belső középpályásos rendszerekben igen nagy playeré válhat Olaszországban, de kérdés az is, hogy a portugál-bajnokság szintjét megtudja-e majd ugrani vagy sem. Most már hónapok óta nem is játszik, perpillanat ő sem feltétlen lenne most erősítés senkinek. Aztán ki tudja.
-
[123] MrATx 2012. 01. 29. 18:21
@horas: Az nem volt egy gyenge Juventus, nagyjából pont erejének megfelelő teljesítményt nyújtott, szvsz. Egyébként velük sem lett bajnok, ugyebár.
Semmilyen bravúr nincs benne az öregben. A becsületes iparosmunka mintaszobra, hozza a minimális kötelezőt, de semmi több. Ez kevés a győzelemhez.
Idén nektek teljesen megfelel, mert simán benne van, hogy behozza a dobogóra a csapatot, és ugye lassan látni kell, hogy ez a reális cél (látva, hogy az Udinese és a Lazio sem tétlenkedik). Az is benne van, hogy megvertek nagyokat, minket, a Milant megint, vagy igazából bárkit. De szinte tuti, hogy bukni fogtok meccseket a Novara, a Cesena és a Siena ellen. Ezekkel egyszerűen nem tud mit kezdeni.
-
[124] pietro87 - http://sscnapoli.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 18:44
@horas: Én csak a sima verésre kaptam fel a fejem. ;) Ha 3-0 lett volna, akkor elfogadom ezt. Egy félidőt átaludtunk, a másodikban a Genoa okosan visszaállt és nekünk meg támadni kellett, így kontrából bevitték a harmadikat. Belőlünk is rengeteget kivett az a hétközi kupameccs.
-
[125] ladlac 2012. 01. 29. 19:23
@giacinto2: Ez valóban jó ötlet, mert anélkül csak hülyeségeket böfög be az ember. :)
-
[126] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 19:52
@EstiKornél: A Sky Sport szerint Cissé megy kölcsönbe a QPR-hez. Mit tudsz?
Szintén a Sky szerint El Hammdaouinak már csak az orvosi van hátra és a Fioba szerződik.
-
[127] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 20:03
@gasbert: Sajnos én is így tudom, bár végleges megvételről és 5,5 millióról olvastam. Remélem nem így lesz, ma is adott egy nagyon okos gólpasszt, akármilyen szar is volt eddig, annál ő sokkal nagyobb játékos, hogy egy féléve alapján ítéljünk.
-
[128] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 20:16
Ne sírj miatta, Honda sokkal jobb játékos.
-
[129] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 20:24
@csoncson: Jobbnak jobb, de milyen jó lenne mindkettő.
Nagyon kellett ez a magabiztos győzelem, mert az elkövetkező két meccsen az sem lenne világszám, ha nulla pontot jönne csak össze. Remélhetőleg már Hondával a fedélzeten - bár sajnos biztos nem a kezdőcsapatban - sikerül bravúrt bemutatni. A jelenlegi helyzet szerint 2 pont elérhető, de az meg nem sokra elég, 4-gyel viszont bármikor kiegyeznék. És utána is szinte csak nehéz meccsek, sajnos alig közvetlen ellenfelek ellen. Ha február végére is hasonlóan állunk, akkor nagy gond már nem lehet a szezon végéig.
Ja, és hoppá, mindjárt itt az EL-meccs is.
-
[130] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 20:38
Na ja, pechetekre pedig Simeone alaposan gatyába rázta az Atléticót. A sorsoláskor azt mondtam, fogalmam sincs, ki juthat ott tovább, de elnézve az utóbbi hetek Atléticóját, most egyértelműen őket érzem esélyesebbnek. (Persze az is igaz, hogy igazán acélos ellenféllel még nem játszottak az edzőváltás óta. Ezért is várom nagyon kíváncsian, hogy mire mennek hétfő este Pamplonában.)
-
[131] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 20:52
@csoncson: Bajnoki szereplés alapján ezt nem biztos, hogy meg lehet ítélni, a Napoli sem jutott volna a legjobb 16 közé a BL-ben, ha azt nézzük. És valóban, az utóbbi 3 meccsükön veretlenek a madridiak, az utóbbi éveket nézve tapasztaltabbak is nemzetközi szinten, a Laziónak viszont komolyabb reményei vannak jelenleg a bajnokságban, mint ami az Atleticónak lehet. Ha ez a meccs idejére sem változik, akkor szerintem is esélyesebb a Madrid, bár nem sokkal, jelen állás szerint 60-40 arányban. Szerintem.
Úgyis meglátjuk a két meccsen a lényeget.Százszor elmondtam: a Napoli tavaly rögtön kiesett az egyenes kieséses szakaszban, és élve azzal, hogy csak a bajnokságra kell koncentrálniuk, szépen meneteltek. Ha ezt a lehetőséget látják Rejáék, hát legyen, de én nagyon szeretném, ha minél tovább jutna a Lazio. Nincsenek olyan ellenfelek, akik erősek is és komolyan is veszik a kupát.
A végére azért azt hadd jegyezzem meg, hogy az utóbbi hetek Lazióját szerintem nem sokat láttad, és amíg ők az Interrel és a Milannal meccseltek, addig a madridiak a katasztrofális Villareal és Real Sociedad kombóval. A jelzőm nyilván csak a sárgákra vonatkozik.
-
[132] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 21:02
Mentalitás kérdése. Az Atlético még ugyanúgy simán elérheti a BL-helyet, mint a Lazio, sőt... 5 pont a hátránya, ha hétfőn nyer, kettő lesz a hátránya a negyedik helyezett Levantéval szemben (amely folyamatosan ereszt le). Ennek ellenére számomra nem kérdés, hogy rá fognak hajtani az EL-győzelemre is.
Az igaz, hogy a Villarreal elleni 3-0-ból és a Real Sociedad elleni 4-0-ból messzemenő következtetéseket még nem szabad levonni. [Ámbár pl. sem a Barcelona, sem a Valencia nem tudta legyőzni ezt a "katasztrofális" csapatot...] Meg kell várni, hogy mi történik, ha elmúlik az edzőváltás utáni kezdeti lendület és felszabadultság.
A Laziót valóban elég ritkán látom, inkább csak elképzeléseim vannak a játékukról (a tipikus masszív, unalmas, ugyanakkor veszélyes olasz csapat, amelyet aki leír, pórul jár). Amikor láttam őket, akkor ezt az elképzelést meg is erősítették. :-)
-
[133] HPRRR 2012. 01. 29. 21:15
Hát, ez a Milan most nem villog..
-
[134] horas 2012. 01. 29. 21:23
@MrATx: Ha ezzel az Interrel is erejéhez megfelelően teljesít, bőven meglesz a BL-hely. A kezdeti beragadás és a törvényszerű bukók miatt, na meg Rani miatt is, alapban esélytelen, hogy bajnoki címet nyerjen, de én is reménykedtem egy percig sem a scudettóban, még a Milan elleni győzelem után sem.
@pietro87: Az a meccs, ebbe a három pontba került mindkét csapatnak, nekem meggyőződésem. Megvoltak a helyzetek, az igazi átütőerő hiányzott.
-
[135] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 21:27
@csoncson: Az utóbbi évek Villarealját nézve, neked nem katasztrofális szereplés az, hogy kiesőhelyen állnak?
Egyébként jól látod, ez a stílus a Lazio sajátja, de vannak olyan perverzek, akiket az ilyen szórakoztat. Azt hiszem találsz pár ilyet még a topicban. :) -
[136] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 21:34
Dehogynem katasztrofális, de az edzőváltás nekik is jót tett, kicsit stabilizálódtak, idén az a madridi az egyetlen vereségük.
Ami a Laziót és stílusát illeti, semmi bajom velük, de azért értelemszerűen nem nekik fogok drukkolni az EL-meccsen. A bajnokságban pedig szerintem kevesek a Juve-Milan-Inter trióval szemben. (Ugye, ugye, talán mégiscsak érdemes lett volna komolyabban venni azt az EL-t; most a negyedik hely is legalább selejtezőt érne a BL-ben...)
-
[137] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 21:40
Cagliari - pipa. Jöhet a Lazio.
-
[138] horas 2012. 01. 29. 21:48
@gasbert: Van még egy félidő nem?
-
[139] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 21:57
Elnézést, hogy ide offolok, de valahogy meg kell harcolni a biztatóan induló páneurópai posztokért.
Ez az andalúz derbi eddig remek (húsz perc, három gól), és meglehetősen nagy a tétje, mert mindkét csapat első féléve csalódást keltő volt, holott mindkettő BL-helyért ment eredetileg. Szép lassan muszáj lesz villantania valamelyiknek, illetve mindkettőnek. A 10-11. hely igazából szégyen.
-
[140] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 22:12
@csoncson: Az általad sorolt trió ellen nyilván kevesek, van, amivel nem lehet versenyezni. 38 forduló viszont elég lehet arra, hogy valamelyikük eleget botoljon. Vagy nem. De ezek az építkezés évei, méghozzá az alapoktól. Mostanra a földszintet vakoljuk, de remélhetőleg többemeletes ház lesz.
Ha már off, én is off: nem értem a Malaga ilyen rossz szereplését, nem csak pénzük, de egy Lazio mezét is viselt játékosuk is van. Érthetetlen.
@gasbert: Kíváncsi leszek, mi változik a kupához képest.
-
[141] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 22:48
@horas: Volt még, de tiszta volt, hogy itt már nem lesz fordulat. A Milan magabiztosan és esélyt nem adva uralta a meccset. Ibra gyönyörű szabadrúgást vert, Pippo valószínű búcsúzott.
@EstiKornél: Remélem az eredmény nem és nyerünk. Nagyon fontos lenne.
-
[142] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 22:49
Azt hittem először, hogy a gyönyörű világoskék mezszínükre gondolsz. :-)
Különben fura ez, szerintem mindkét csapat (Málaga, Sevilla) jó úton jár, alulról építkeznek, szerintem tudatosan. De a támadójátéka mindkettőnek egyelőre meglepően gyenge.
-
[143] PatrickJane 2012. 01. 29. 22:56
@horas: Zaratét a félidőben Pazzini helyett kellett volna hozni. Nem tud se beadni, se meghúzni a szélt. Soha életében nem is volt szélső. Mikro jött Rani középen sokkal jobb teljesítményt nyújtott Mauro. A Lazioban is középen sokkal jobb volt. Klosét egyértelműen nem tudta onnan kiszórítani, mert ő annál hülyébb a szélre meg használhatatlan. De komolyan én jobban erőltetném a 4-4-2be nZaratét mint Pazzinit. Feláll a szőr a hátamon mikor meglátom félidő után kifutni újra a pályára.
-
[144] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 23:07
Érdekes, hogy az Inter mind a hat legutóbbi meccsét elvesztette ha félidőben hátrányban volt.
-
[145] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 29. 23:24
Úgy örült a Málaga, mint aki BL-t nyert. De igazuk is van, ez a derbisiker hatalmas lökést adhat nekik.
-
[146] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 30. 1:10
@PatrickJane: Klose számomra meglepően jó volt a széleken is, mert már több alkalommal is játszott ott, de olyankor meg középről nagyon hiányzik.
@csoncson: Hogy játszik mostanában Eliseu?
-
[147] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 30. 1:21
A mai nap során kerül sor a döntő tárgyalásra Carrizo ügyében a Lazio és a River Plate között. Meg kell egyezniük, mert más kérője már nem maradt a kapusnak, és kell az EU-n kívüli hely Honda miatt.
Ezzel összefüggésben - vagy nem, ki tudja -, hamarosan megérkezik Rómába Ezequiel Cirigliano is. A River Plate sokszoros U-válogatott középpályása olasz útlevéllel is rendelkezik és 20 éves.
-
[148] pietro87 - http://sscnapoli.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 30. 10:41
@csoncson: Miért nem írsz spanyol posztokat? Vagy itt vendégszerzőként vagy a La Liga Locán. :)
@EstiKornél: Alfaróval egyébként mi a helyzet?
Egyébként a védelmünk teljesítménye szeptembertől rohamosan esik vissza, ráadásul Cannavaro,- aki közel sem Fabio, de még így is ő az egyik legjobb hátul -, megsérült tegnap. Ma lesz a kivizsgálása. Szó van Bocchetti leigazolásáról, de két nap alatt nem hiszem, hogy történne bármi is, ha már ezidáig se történt semmi. Jó írja az egyik helyi lap, miszerint a támadósorunk OK, a védelmünk KO. :)
-
[149] EstiKornél - http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 30. 13:16
@pietro87: Sérült.
-
[150] bianoceri2220 2012. 01. 30. 13:32
Fogadjátok szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=wB4Ie4H4KMQ -
[151] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 30. 14:56
Jó kérdés. :-) Nincs időm.
Eliseu helyett egyre többször játszik Monreal, aki szerintem jobb és kulturáltabb játékos. (Nem azért, mert spanyol, hanem mert tényleg.) :-)
-
[152] popp - http://granderoma.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 15:55
Palombo - Inter - na ennek nem örülök.
@HPRRR: Úgy-úgy, mert onnan átlátják a játékot, a védekezésben és támadásban is szervező feladatuk van. Ancelotti is arról a posztról jött, meg Dunga és Rijkaard, sőt a nagy Pep is. -
[153] horas 2012. 01. 31. 16:41
Na, hogy a Guarin üzletnek ne tudjon olyan felhőtlenül örülni az egyszeri Interista, gyorsan eladták Mottát a PSG-nek, bár a holnapi keretben ott van, holnap ezek szerint még játszik.
Palombótól nagyon meg van ijedve nálunk mindenki, pedig szerintem hoztunk egy minőségi, atombiztos, csupa szív, elnyűhetetlen regista típusú labdaszerzőt. Lehet, hogy Motta bizonyos skillekben sokkal jobb volt, de Palombo szerintem a szezon végéig egészséges lesz és egyenletes fog teljesíteni, Cambiassót leszámítva lényegében mindenkinél jobb a középpályán. Nyáron meg megy vissza a Samphoz, és én nem tartom kizártnak, hogy Veloso érkezik majd Motta helyére végleges pótlásként, ami megint szerintem jó húzás lesz.
Muntarit elvitte a Milan már most, ez így most vicces, egyébként meg nagyon tipikus lenne, ha Muntari innentől tényleg a Serie A-ban tevékenykedő Essienné válna, végig menne egy jelentős teljesítmény javuláson, az Interből a Milanba érkezők hagyományát tovább öregítve.
-
[154] gasbert - http://milan.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 17:00
@horas: Ebben az egyben bízok jelenleg. :)
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Cáceres hivatalos, van poszt, eddig jó, már csak egy európai poszt és egy határozott Juve-győzelem kell.