Írta: donnelly | 2011. okt. 19. 13:24
Összesen tizenkilenc dugót láthattunk a keddi BL-napon, de ezek közül csak kilenc esetben tudjuk azt is, hogy mi játszódott le a játékosok fejében. Az ismét halálcsoportként kategorizálható A-ban minden találatot és a kihagyott büntetőt is mélylélektani elemzés alá vetettünk, és a játékosok testbeszédéből rekonstruáltuk, hogy mi játszódott le bennük a gól megszületésekor, míg a másik három csoportból csak egy-egy kulcsfontosságú találatot elemeztünk ki. Van egy kakukktojásunk is, az egyik labdarúgónak ugyanis semmi köze nem volt egyetlen gólhoz sem, mégis foglalkoztunk vele. Ki ő és miért?
Írta: Garcia bőrmester | 2011. okt. 18. 16:43

Ősz és tavasz között sok minden változhat és szokott is. Akik ősszel erősek, simán visszaeshetnek és fordítva. Ma színre lép Európa jelenleg legjobb és legrosszabb formában lévő nagy csapata, akik a Barca trónjára törnek. Tavaszra változhat a formájuk, de ha megmaradnak addig, ott lesznek az elődöntő körül a Real Madriddal és a Manchester Uniteddel együtt. Az idei BL harmadik csoportköre jön, ami néhány csapat számára már akár el is vághatja az utat a tavaszi folytatás felé, ha nem is matematikailag, de gyakorlatilag mindenképpen. Ugyanez igaz a továbbjutás kiharcolására is, hiszen a három fordulót követően hét vagy kilenc ponttal álló csapatoknak a saját kezében lesz a sorsa, és ha nem is teher nélkül, de egyre könnyedebben várhatják a hátralévő köröket. Európa legjobb formában lévő csapata a Bayern vívja a nap rangadóját Nápolyban és a lassan szappanoperai epizódszámmal rendelkező Real Madrid-Lyon párharc is újabb meccsel jelentkezik. A ma pályára lépő keleti csapatok eddig összesen egy pontot szereztek, úgyhogy rájuk a bekezdés első mondata lehet igaz, ha nem szedik össze magukat. Tippjeinket és meglátásainkat alább olvashatjátok.
Elolvasom »
Írta: mocsing | 2011. okt. 17. 11:09
Sajnálom, ez az igazság. Talán – OJ szavaival élve – szögre is kéne akasztani az admint ez a poszt után, egy életre nevetséges leszek blogger-körökben, mindenki csak gúnyolni fog. A szégyenérzet bűzös lehelete kócolja illésbélásra frizurámat. De nem érdekel, szeretem Mario Gomezt, ezt a szerencsétlent, aki miatt elkopott a „vonyít nála a labda” frázis, akinek pont annyiszor szidom az anyját meccs közben, ahányszor labdába ér. Aki gólt se tud rendesen rúgni, mert mindig van ’de’ az a mondat után, hogy oké, Gomez hármat rúgott, megint hármat rúgott… De.
De láttad te azt a csetlés-botlást?
Ahogy szeretni sem kell senkit, akit csodálunk, vagy éppen csak elismerünk, úgy zseninek sem kell látni azt, akit szeretünk. Szerintem pont ugyanaz játszódik le bennem, mint azokban, akik állatmenhelyekre mennek dolgozni. Szánalommal vegyes örök optimizmus veszi át a hatalmat és egy éhező, szikkadt karéjt bociszemekkel majszoló gyermeknek látom őt.
Éljél sokáig, te balfasz, vigyorogjál minden begomezelésednél.
Írta: ojnst | 2011. okt. 15. 12:25
Miután elkezdődött a szalagavatószezon, a nosztalgián átszűrt este, valamint a korábbi diákokkal és pályatársakkal való találkozás öröme és a Loki-ETO átírta a hétvége terveit, a francia beharang kellemes felelősségét így kénytelen voltam átadni. Az együttműködés táncára Integető Hajbókoló Lufiembert kértem föl, hálám ezért igény szerint egy monacói kaszinóig / párizsi bordélyig üldözi. Jön a Ligue 1 tizedik fordulója, benne a francia válogatott polaroid képe, hétvégi kamikaze jóslatok és egy rögbis húsvéti tojás.
Írta: Garcia bőrmester | 2011. okt. 15. 12:00
Kívülállók számára talán egy kicsit meglepő lehet a La Liga táblázatának első fele, hiszen még nem állt be a rend a Barcelona és a Real Madrid méretes pontelőnyével, és az eddigi hat megrendezett fordulóban történt négy illetve öt pont elvesztése is több az elvártnál. A bajnokság kimenetele szempontjából ezek a dolgok azonban nem fontosak, hiszen máshogy tolmácsolva az eddigi eseményeket, volt a Barcelonának és a Real Madridnak is két-két meccse, amikor nem hozta magát és/vagy az ellenfél szokatlanul nagy ellenállást tanúsított. A hétvégén rendezendő játéknapon hasonló erősségű ellenféllel néznek szembe, hiszen a Betis a jó kezdés ellenére is csak az erősebb kiesőjelöltek közé tartozik, míg a Racing Santander talán még oda sem. A forduló rangadója a Levante-Malaga lehet, amiről egy-két évvel ezelőtt még viccből sem írtunk volna ilyet, de a Levante még veretlen, míg a Malaga kétszámjegyű gólt szerzett hat mérkőzésen, ami figyelemreméltó.
Írta: potepf | 2011. okt. 15. 11:26
Két hét szünet után egy gyönyörűen keretbe foglalt fordulóval tér vissza mindennapjainkba a Premier League. A szombati ebéd még le sem ér a gyomorba, máris harminchét bajnoki cím csap össze az Anfield gyepén, majd nyolc kisebb érdeklődésre számot tartó mérkőzés után, vasárnap délután a Spurs newcastle-i vendégjátékával zárul a PL nyolcadik fordulója. Természetesen, mi foglalkozunk a nyolcakkal is (no, nem ezzel), hiszen olyan csemegéket rejt a műsor, mint a veretlenek ütközete, az újoncok csatája, a wigani derbi, a duplavével alliteráló párharc, és az Arsenal soros szenvedése.
Lapozás után után mindezekről bővebben, megspékelve egy - a héten bemutatott - film ajánlójával.
Írta: benitoNST | 2011. okt. 15. 8:00
Az a helyzet, hogy a Napoli-Parma és a Cagliari-Siena kivételével egyetlen meccs sincs, amire nyugodt szívvel azt lehet mondani, hogy simának ígérkezik. Esélyesek persze vannak, de ki mondja, hogy a brillírozó Juventust nem nyomja hókon a Napoli Lightot már idén lerendező Chievo? És hogy a Milant hobbiszerűen szopató Palermo nem koppint újra – egyúttal a kijelzőt a _rossz rajt irányából a _válság mező felé tolva – a címvédő orrára? Vagy hogy a hazai pályán általában igen masszív Catania, amely még Mourinho Interjét is leverte, a telt házas Massimino előtt nem veri meg újra a furcsa 4-4-2-vel próbálkozó Intert? És akkor még nem is említettük a római derbit, amit ugyan mostanában még akkor is a Roma nyer, amikor a Lazio a jobb, de hát ezt meg aztán élő ember nincs, aki megmondja, idén mi lesz. Ugyanúgy gyöngybetűkkel, de a kevésbé fontos meccsekről csak szőrmentén.
Elolvasom »
Írta: heinrich | 2011. okt. 13. 15:03
Apámmal sokat beszélgetünk a fociról, ami valljuk be, nem nagy dolog egy apa-fia kapcsolatban. Fiatalságomhoz hűen sokszor reménykedve beszéltem arról, hogy most, na most el fogjuk kapni a portugálokat, a svédeket vagy a hollandokat. Aztán nem lett belőle semmi, ráadásul apám is megmondta - kezdi a magyar válogatotthoz fűződő viszonyáról szóló történetét mai vendégszerzőnk, majestus28 (beküldését ezúton is köszönjük neki), majd ekképpen folytatja:
A romantikus történetektől eltérően, azt azért nem vágtam a fejéhez, hogy ő nem képes hinni a sikerben, meg hogy akkor nem is magyar.
Elolvasom »
Írta: heinrich | 2011. okt. 12. 16:55
Akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát – nagyjából így próbálkoztunk mi is a finnek ellen, megállás nélkül középen erőltetve a támadásokat, de ott is lassan, enerváltan, kényszerítők és átlövések nélkül. A null-null önmagában nem tragédia, de sajnos arra tökéletesen megfelelt a meccs, hogy a következő selejtezősorozat előtt újra rávilágítson azokra a területekre, amelyeken mindenképp előbbre kell lépnünk ahhoz, hogy meg tudjuk ugorni a kvalifikációs magasságot. A játéknap egyetlen gól nélküli döntetlenjét toltuk, ez már sok mindent elmond a meccsről, mint ahogy a szurkolók lightos fütyülése is a meccs végén. Kár, a csapat és a szurkolók is megérdemelték volna, hogy egy minden mellékíztől mentes Szép volt, fiúkat el tudjunk ereszteni a végén, még ha valahol érthető is, hogy az elhúzott mézesmadzag után nem tudtunk felpörögni.
Írta: Garcia bőrmester | 2011. okt. 11. 16:40
A ma esti meccsel lezárul a tizenharmadik selejtezősorozat 1986 óta, amikor utoljára vettünk részt sikerrel a selejtet kiválogató rendezvényen. Két kivételtől eltekintve, halvány reményünk sem volt arra, hogy eljussunk Európába vagy a világba. Mostanra az újabb remény is szertefoszlott e tekintetben, de van még egy meccs hátra. Amint olyan meccseket produkált a válogatott, hogy érdemes lett számolgatni, nagyon sokan megtették ezt, és közülük most sokan csalódottak lehetnek. Mi magunk viszont úgy vágtunk neki a selejtezősorozatnak, hogy egy évekkel ezelőtt felvett pozíciót kívántunk végigvinni, ami nem más, mint az egyes meccseken való szurkolás. Ma tehát meglátjuk, hogy erősebbek vagyunk-e azoknál a finneknél, akiket a sorozat elején mindenképpen meg akartunk előzni. Pontszámban nyilván igen és most alkalom nyílik arra is, hogy a pályán is megmutassuk. Többen hiányoznak majd, de egy játékosunk mindenkinél jobban. Érik a gondolat, hogy Rudolf az elmúlt 15 év legjobb magyar válogatott futballistája
Írta: benitoNST | 2011. okt. 10. 12:32
Az a baj, hogy a „valami megmozdult a magyar labdarúgásban” és a „szerethető csapat” mind olyan klisék, amiktől az ember agyfaszt kapva nyúl a legközelebbi tompa tárgyért, hogy saját maga mögé lopózva kúrja irgalmatlanul nyakszirten magát. De a közhelyeknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy hiába kap tőlük sikítófrászt az ember, ha nem csak átengedi a fülén, hanem a jelentését is vizsgálja, még akár igazak is lehetnek. Mert ugyan ha a magyar labdarúgás meg is mozdult, az a mocsár aljáról felfingott levegőbuborék képében történt, viszont a válogatott a lassan mögöttünk hagyott selejtezősorozatban megvalósított egy csomó olyan dolgot, amiket nemcsak a jelenlegi helyzetben (= a bálnaszar mellett heverve az óceán legmélyebb gödrében) kell sokra értékelnünk, hanem abszolút értékében is.
Elolvasom »
Írta: benitoNST | 2011. okt. 7. 13:42
Az utolsó előtti forduló néhány jelentéktelen kérdés mellett bizonyos csoportokban mindent eldönthet, ami kérdéses még. Igazából ez a döntő forduló sok esetben, hiszen a B és az F csoportban nemcsak a továbbjutás, de még az első hely sem dőlt el, de a D és az A kivételével mindenhol fontos kérdések kerülnek eldöntésre (utóbbi kettő jobbára lefőtt).
Minket persze sokkal kevésbé érdekelnek a fentiek, hiszen – még szoknunk kell – a magyarokért is szoríthatunk egy olyan meccsen, ahol nem is lép pályára a válogatott. Finnországra figyel ma este (18.15, Digisport) az ország, ahol a ki tudja, milyen okból nyelvrokonnak tartott testvéreink tehetnek velünk majdnem olyan jót, mint amikor a 93. percben a saját kapujukba szerencsétlenkedték a labdát az ózdi Charles Bronson fiai ellen. Hajtás után bővebben erről, lazábban a többi csoport aktuális rangadóiról, és csoportállásokról. Szerencse fel!
Elolvasom »
Írta: benitoNST | 2011. okt. 4. 10:01
Túl vagyunk az első komoly rangadókat hozó játéknapon, a kéthetes válogatott szünet előtt forrong a Serie A. Az év edzőjének itt-ott már a fejét követelik, az Internél már le is hullott az a fej, most meg egy bíróét követelik, csak a tavalyi két kisnagy, a Napoli és az Udinese tartja a frontot. Na meg az újjászületett Juventus.
Az alábbiakban felhívjuk a figyelmet arra, hogy öt forduló az lópikula, és a világon semmilyen következtetés nem vonható le belőle májust illetően. Megvédjük Allegrit, megdicsérjük Ranierit, és port hányunk az ostoba rigó pofájába. Elmondjuk, mi lehet a Napoli gondja, miből lehet baja a Juventusnak, és miért lesz bajnok az Udinese. Na, jó, lehet, hogy nem lesz.
Elolvasom »
Írta: heinrich | 2011. okt. 3. 9:05
A lélegeztetőgépre kapcsolt, mesterséges állami csöveken keresztül táplált magyar futballt (aka NB I) a csontrepesztő kudarcok és a spirálisan mélyülő botrányok miatt már évek óta kataton állapotban figyelem, rezignált apátiával nyelem be az újabb és újabb mélyütéseket, megrendítő erejű jobbos kell, hogy áttörje a mesteri zónavédekezéssel (Csank János: A habarcs szerepe a modern labdarúgásban XXIII-XLIX. o.) megerősített önvédelmi vonalam. De most újra itt az idő, érzem, ahogy a szavak súlyától ingaként lendül ki a fejem, és felcsavarodok a bal kapufára, akár a folyondár: Mezey doktor ismét diagnosztizálta a legmélyebb szakmai és erkölcsi szakadék fenekén szánalmasan vergődő magyar futball rákfenéjét.
Írta: mocsing | 2011. okt. 1. 14:34
Egy meccsen már túl vagyunk a nyolcadik fordulóból, itt Hajnal közreműködésével ismét három pontot szereztek a svábok, ami aggasztó tendencia, hiszen akár még ott is ragadhatnak a negyedik helyen.
A forduló legérdekesebb eseményének ígérkezik, hogy Neuer kap-e gólt, persze, ha nem, akkor ez mocskosul unalmas is lehet. A Bayern magabiztosabban érkezik tanyasi körútjára, mint ahogy a Mágus beszél, lassan ezer perce nem tud tévedni a védelem ebben rohadt futballban.
Lepofozza majd az újoncot a bajnok, lesz ex-bajor osztálytalálkozó is a fővárosban, de mindez semmi ahhoz képest, hogy Stevens visszatér. Wilkommen, Huub! De az arcodba beleverek, ha folytatod a _szerethető Schalke_ építgetését.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2011. okt. 1. 14:20
Döntő fontosságú EB-selejtezőkre gyúrnak a népek kontinensszerte, így értelemszerűen a Ligue 1 idei tevékenységében is lezárul egy szakasz. Ráadásul klasszikus módon, a tabellát a szó legszorosabb értelmében fej fej mellett, egymás halántékának feszülve vezető duó rangadójával: a forduló zárómeccsén Párizsban teszi tiszteletét a BL-győzelemmel hangoló Lyon.
Feltámadóban az OM, sorra szórakozza el meccseit a Lille, a TFC szárnyalása pedig, úgy tűnik, kicsivel hosszabbra nyúlhat a Mompénál. Összességében élbolytömörítő párosításokkal és csúcsrangadóval érkezik a kilencedik kör.
Elolvasom »
Írta: benitoNST | 2011. okt. 1. 10:36
Gyakorlatilag egyetlen érdektelen meccs sincs az ötödiknek álcázott hatodik fordulóban, hiszen ha ki is emelkedik a Juventus-Milan és az Inter-Napoli, nagyon kíváncsian várjuk a Fiorentina-Laziót, és a pszeudo-listavezető Atalanta római vendégjátékát is. A Derby d'Italia Vero a szezon első igazi csúcsrangadója, ezzel természetesen bővebben foglalkozunk, Milánóban pedig az fog kiderülni, hogy az új lendületet kapó Inter mire megy a látszólag lépést tévesztett Napolival – meg persze az, melyik csapatot tépázta meg jobban a kétfrontos harc. A bergamóiak igazi teszt elé állítják a Romát, a Lazio pedig a szurkolói kiengeszteléséért megy a pofássá formálódott firenzeiek ellen. Az Udinese a Celtic ellen rápihent a Bologna elleni csörtére, a Parma-Genoán pedig megtudjuk, folytatják-e a csapatok a lejt-, illetve hegymenetet. Mindez hajtás után gyöngybetűkkel.
Elolvasom »
Írta: potepf | 2011. okt. 1. 8:00
Ismét európai kupanapok után vagyunk, ahol megint az EL-csapatok teljesítettek jobban. A sebek nyalogatására sok idő nincs, hiszen két derbivel kényeztet el minket a Premier League hetedik fordulója, és még a City-nek sem kell órákat utaznia. A helyi rangadókon felül a Unitedre és a Chelsea-re is verhető ellenfél vár, míg Wales-ben favágó heppeninget tartanak a Stoke érkezését ünnepelve.
Lapozás után bővebben foglalkozunk a City morális válságával, leadjuk tippjeinket, és több helyen érzékeltetjük, hogy hiába feszülnek egymásnak ősi ellenségek a Goodison Parkban és White Hart Lane-en, minket ezen a hétvégén leginkább a maratoni táv teljesítése - meg Penelope Cruz - izgat fel.
« 2011. szeptember 2011. november »