Egy pazar Community Shielddel már múlt héten elkezdődött hivatalosan a szezon, de senkinek sem kell magyarázni, hogy valójában a startpisztoly ma fog eldördülni a Premier League-ben (mégha a City nyilvánosan az orális szex azon oldalára is állt vasárnap, amelyiket nagyon ritkán választja férfiember). Azonban a nyitóforduló ténye körüli örömünk nem nevezhető felhőtlennek, hiszen a Tottenham-Everton mérkőzést rögtön el is halasztották, mivel a hét elején elkezdték forgatni Kassovitz Gyűlöletének angol remake-jét Londonban.

Lapozás után picit picsogunk még az átigazolások körül, leadjunk első kilenc tippünket, és nagyon óvatosan behúzzuk az erővonalakat a tabellán.

Nagy lövőkedvvel, átlagban háromgólos meccsekkel, Pastore rituális eláztatásával, majd új társai lebőgésével vette kezdetét a Ligue 1 idei szezonja és ha lesz is visszaesés, nem rögtön a második körben zúdul ránk a nulla-nullák árja. A PSG javításra alkalmatlan terepre kényszerül, a Rennes ugyanis majdnem féltucatig jutott a nyitányon. Auxerre-be látogat az OM, Rémi Garde átszabásra váró Lyonja újoncot fogad, a címvédőtől pedig kötelező győzelmet várnak az évad első hazai meccsén. Sőt, Loki-Vidit is rendeznek, de Coulibaly nélkül. Szóval ahelyett, hogy engednénk a félrészegen szigetelő francia csajok csáberejének, beharangozunk.

Van az a rettenetes lé, ami a wc-kefe tartójában a keféről csöpögő vízcseppekből táplálkozva gyarapszik, és már ránézésre azt juttatja eszedbe, hogy tele van félmegoldásokkal a világ, erre is egy másik kéne, és hogy majd holnap csinálsz vele valamit, de ma nem akarsz ezzel foglalkozni. Ez a lé momentán háromféleképpen is megjelenik a Bayern-szurkerek gondolatvilágában, amikor a csapatukról értekeznének. Merthogy egyfelől valószínűleg ez lötyög unottan Heynckes fejében, másfelől ezt kéne – keverve, nem felrázva! – megitatni a kerettagokkal, harmadrészt pedig pontosan annyi kreativitás van a vízcsepp-transzportőr kefe mindennapjaiban, mint a bajor támadófutballban. Azaz hogy semennyi. Eleve milyen kretén szó már ez a kefe, pláne nyílt e-vel.

A wc-kefelé számegyenesen elfoglalt pozíciójával éppen ellentétes a dortmundi lé helyzete, amely nem tudom, miből táplálkozik, de az fix, hogy a szar lekaparásához még áttételesen sincs köze. Nagy szerencséje a Bayernnek, hogy hamburgi és gelsenkircheni testvéreikkel tudnak osztozni a Heynckes agyából préselt cuccon, így senki nem irigykedik rájuk, mehet a közös koccintás. A szarlé lesz tehát a mai beharang fő motívuma (nem).

Este válogatott meccset játszunk Izland ellen. Ez egy barátságos mérkőzés lesz, a nemzetközi versenynaptár által kijelölt és lehetővé tett időpontban. A válogatott focisták ekkor érnek rá arra, hogy pár napig ne a munkahelyükön dolgozzanak, hanem részt vegyenek néhány edzésen és egy meccsen a magyar válogatott színeiben. Azon legfeljebb csak morfondírozni ér, hogy Izland megfelelő ellenfél-e a svédek elleni és a további őszi tétmeccsek előtti felkészüléshez. Megmondani meg lehet mindent, erre való a fórumok tömkelege. Véleményünk szerint azonban a magyar válogatott jelenleg – az elmúlt 20 évben folyamatosan - abban az állapotban van, hogy a szurkolóktól a legfelsőbb vezetőkig, akárki akármit mondhat, futballt kellene látnunk, némi fejlődést. Kevésbé van értelme azzal foglalkozni, hogy kivel játszunk, kik hiányoznak és kik, miért játszanak. A kérdések összességének lényege pontosan ez: történik-e valami, vagy csak képzeljük néhanapján?

Elolvasom »

Minden országnak megvan a maga futballkultúrája. A brazilok gyermeki örömmel buzizzák a labdát, az angolok 120 éve futnak, megtolják, ellövik, a spanyolok elvesztik, a németek megnyerik. A népekre jellemző sajátosságok szinte kivétel nélkül tetten érhetők az ország futballjában is, a kollektív néplélek a nemzet csapataiból tisztábban tükröződik vissza, mint a történelemkönyvekből, ami újra csak azt bizonyítja, hogy a labdarúgás már nagyon régen több mint egy játék. Egy kivétel mégis akad. Az enni, inni, énekelni, mulatni, dugni mindenkinél jobban szerető, a kicsorduló életörömtől egy bamba vigyorrá összeálló Olaszország gyermekei a futballpályára lépve hihetetlen metamorfózison mennek keresztül. Az autóikat nem tudják rendesen összerakni, csatát legutóbb az ókorban nyertek, az olasz játék valahogy mégis az elképesztően precíz harctéri fegyelmezettség labdarúgásra hangolt verziója lett. Nincs hozzá hasonló, nincs jobban megosztó: úgy hívják, calcio.

Majdnem egy egész napon át a Serie A volt a világ legjobb futó bajnoksága, de vasárnap a vándorserleg visszakerül a ködös Albionba. Ráadásul, az angol szuperkupát nem kell elvinni másfél milliárd kínai közé, hogy teltház legyen. Mi több, olyan mérkőzéssel kezdődik a szezon a PL-ben, amit akkor sem vennének félvállról a pályára lépő játékosok, ha az egy Ingyen Tibetért folyó jótékonysági mérkőzés lenne, hiszen a városi rivalizálás - különösen mostanság - komoly magasságokat ér el Manchesterben. A City évek óta serlegekkel kel és fekszik (meg nem erősített hírek szerint, a csapatnak emiatt havi szinten, közösen meg kell néznie a Gyalog galoppot, amit Balotelli még tizedikre sem ért), a United meg semmi másra nem koncentrál, csak arra, hogy a kistesót a helyére tegye ahányszor csak lehet.

Lapozás után pár gondolat a Community Shield elé, egy tökéletes tipp, és rövid előrejelzés, hogy mit várhattok idén az NST-n premierlígileg.

Nem kamu volt, Gasperini tényleg három védővel, de távolról sem 3-4-3-mal, hanem inkább 3-5-2-vel kezdett a bajnoki címvédő Milan ellen a szezon első (kvázi) tétmeccsén. Sietünk hozzátenni, ennek a meccsnek nagyjából semmiféle jelentősége nincs – csak egy példa a közelmúltból: a Lazio két éve Szuperkupa-győztesként öt fordulóval a vége előtt még nem volt biztos bennmaradó –, de azért ha más miatt nem is, egy derbigyőzelemmel kezdeni a szezont nem utolsó dolog. Bebizonyosodott az is, hogy nem hülyeség Kínába vinni ezt a meccset, mert egyrészt otthon senkit nem érdekel igazán, másrészt annyi néző, amennyi Pekingben kint volt, a Serie A első fordulójában összesen nem lesz az olasz stadionokban. Kicsit dicsérünk, kicsit dorgálunk, de legfőképp örömködünk, hogy újra van olasz foci. Méghozzá jó. Elolvasom »

Nem sok jót szül azzal a felvetésláncolattal indítani saját posztsorozatom, hogy a francia liga egy érdektelen, nézhetetlen szar, egy afrikai üledékgyűjtő, ahol még a topcsapatok is súlytalanok, ráadásul az egyiket most kilóra meg is vették az arab maffiózók, nahát gyönyörű - meg egyébként is vesszen Trianon, mocskos csigaevők -, de miután a dőlttel szedett részek csak mások megalapozatlan véleményét tükrözik, vállalhatónak érzem a kezdést. Harmadjára ugrok neki, hogy meggyőzzem a makacs, oktondi fejeket az ellenkezőjéről. Ahogy _benito hitét sem lehet megingatni az olasz futball elemi nagyszerűségében, úgy a Ligue 1 kedvelőit se tántorítják el a fenti könyvespolc-egyszerűségű gondolatok attól, amit ma Európa legkiegyensúlyozottabb nagybajnokságának tartanak. Testre szabott prognózis Guardian-mintára, valamint beharang az első fordulóhoz.

Nem sok gyűlöletesebb dolog van annál, mint amikor meg kellene tippelni, hogy háromezer hónap múlva majd májusban ki nem végez a kilencedik hely mögött közvetlenül, de jelen esetben legalább annyiban könnyű dolgunk van, hogy a bajnokot és az utolsót tudjuk előre.

Elég nehéz volna bármi érvet hozni most a Bayern leendő bajnoki címe ellen, mivel egyszerre rúgta ki picit maga alól minden rivális a sámlit és toldozta-foldozta közepesen ügyesen Hoeness is a gyanús foltot a bőrgatyán. Nem a salátásért való verekedés miatt lesz ez a szezon érdekes, ami nem biztos, hogy óriási tragédia, meg az sem biztos, hogy igaz.

Erster Spieltagos beharanggal egybekötött szezonbeharang a hajtás után.

Minden országnak megvan a maga futballkultúrája. A brazilok gyermeki örömmel buzizzák a labdát, az angolok 120 éve futnak, megtolják, ellövik, a spanyolok elvesztik, a németek megnyerik. A népekre jellemző sajátosságok szinte kivétel nélkül tetten érhetők az ország futballjában is, a kollektív néplélek a nemzet csapataiból tisztábban tükröződik vissza, mint a történelemkönyvekből, ami újra csak azt bizonyítja, hogy a labdarúgás már nagyon régen több mint egy játék. Egy kivétel mégis akad. Az enni, inni, énekelni, mulatni, dugni mindenkinél jobban szerető, a kicsorduló életörömtől egy bamba vigyorrá összeálló Olaszország gyermekei a futballpályára lépve hihetetlen metamorfózison mennek keresztül. Az autóikat nem tudják rendesen összerakni, csatát legutóbb az ókorban nyertek, az olasz játék valahogy mégis az elképesztően precíz harctéri fegyelmezettség labdarúgásra hangolt verziója lett. Nincs hozzá hasonló, nincs jobban megosztó: úgy hívják, calcio.

Három héttel ezelőtt a Hannover ügyvezetője, Martin Kind a német futballt felügyelő választott bírósághoz fordult (Ständige Schiedshof), hogy kifejtse álláspontját a 2010 januárjában beadott keresetével kapcsolatban, melyben a német futball egyik – ha nem a legsarkalatosabb alapkövét – alapkövét, az 50+1%-os szabályt támadja. A német futball felemelkedéséért folytatott önjelölt és egyszemélyes hadjáratának második lépcsője volt ez, hiszen korábban, 2009 novemberében a professzionális csapatok éves közgyűlésén már előhozakodott a változtatási igényével, de a Hannoveren kívül az összes többi klub az indítvány ellen szavazott. A német közvélemény egy része biztosra veszi, hogy a választott bíróság nem fog szembe menni a közakarattal, és Kind majd európai jogorvoslattal fog élni, ám egyáltalán nem biztos, hogy végül mégis így lesz. II.rész, az előzményt itt olvashatjátok.

Amikor van rá lehetőségünk, igyekszünk a szellemi táplálékon túl mást is adni a minket olvasóknak és ahogy ősszel is több alkalommal, most is játékra invitálunk mindenkit, aki egy hét múlva szerdán Szigetelés, ökörsütés, strandolás és egyéb programok helyett a magyar válogatottat választaná.

Ha szeretnéd a mieink Izland elleni, felkészülésnek szánt meccsét a helyszínen megtekinteni, nincs más dolgod, mint a továbbra kattintani és megismerkedni a részletekkel. Frissítve.

Rögtön három élcsapat is búcsúzott a Német-Kupa meglehetősen izgalmas első körében, és akkor sikeresen megkíméltünk mindenkit a nagyágyú szó elolvasásától. Arra nem esküszöm meg, hogy a Dávid és Góliátos hasonlatot meg fogom tudni állni, különösen akkor, amikor a Wolfsburgot elpáholó, egyébként a Reginalliga Nord mezőnyébe tartozó (ez a negyedosztálynak felel meg) RasenBallsport Leipzig-ről esik szó, mert Magathot balfaszkodni látni mindig mulatságos.

Schaaf heidenheimi (ez egy létező település) szerencsétlenkedésén ugye már meg se lepődünk, Robin Dutt reichstagnyi égéssel felérő bemutatkozása a gyógyszertárban viszont oh, mein Gott-kategória.

Vegyük végig sorban azokat a meccseket, amelyek forgatókönyvei közül bármelyiket elfogadnák este a magukra valamit is adó, márnemtízéves futballszurkerek. Picit harangozunk mára is.