NST

NST a facebookon
Friss kommentek
Barca-könyv

Twitter
Archívum
Iratkozz fel
Szabályok

Itt találod, hogy merre hány méter:

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Linkek


NST
Magyarország-Izland válogatott mérkőzés
Írta: Garcia bőrmester | 2011. aug. 10. 8:00

Este válogatott meccset játszunk Izland ellen. Ez egy barátságos mérkőzés lesz, a nemzetközi versenynaptár által kijelölt és lehetővé tett időpontban. A válogatott focisták ekkor érnek rá arra, hogy pár napig ne a munkahelyükön dolgozzanak, hanem részt vegyenek néhány edzésen és egy meccsen a magyar válogatott színeiben. Azon legfeljebb csak morfondírozni ér, hogy Izland megfelelő ellenfél-e a svédek elleni és a további őszi tétmeccsek előtti felkészüléshez. Megmondani meg lehet mindent, erre való a fórumok tömkelege. Véleményünk szerint azonban a magyar válogatott jelenleg – az elmúlt 20 évben folyamatosan - abban az állapotban van, hogy a szurkolóktól a legfelsőbb vezetőkig, akárki akármit mondhat, futballt kellene látnunk, némi fejlődést. Kevésbé van értelme azzal foglalkozni, hogy kivel játszunk, kik hiányoznak és kik, miért játszanak. A kérdések összességének lényege pontosan ez: történik-e valami, vagy csak képzeljük néhanapján?


Minden egyes válogatott mérkőzés előtt vannak olyan kérdések, amelyek a közvélemény nagy részét foglalkoztatják, mert úgy véljük – és ez elvileg jogos is lenne -, hogy az apró részleteken, kisebb változásokon is sok múlhat. Tehetetlenül állunk személyeket, gesztusokat, nyilatkozatokat érintő kérdések előtt, mivel az, hogy a „fejünk felett döntenek” mindenre rányomja a bélyegét. Megnézünk pár ilyen pontot, egyértelműnek vélt irányt, mert ebből a szurkolói attitűdből magunk sem tudunk csak úgy kilépni és hagyni, figyelni ahogyan a dolgok maguktól történnek.
Minden egyes válogatott mérkőzés előtt egy van egyfajta hangulatunk, ami a meccsre való felkészülésünket meghatározza. Ez sohasem felhőtlen jó kedély, néha bizakodó, néha olyan semmilyen, néha pedig lemondó. Mindenesetre a két válogatott meccs közötti időszak összes sérülése, beszólása, átigazolási híre, magyar játékos külföldön tett labdaérintése és még a politikai-gazdasági környezet napi szintű alakulása is meghatározza ezt az általános hangulatunkat.
És hogy mi értelme lehet mindezt leírni egy augusztusi barátságos válogatott meccs előtt? Az, hogy ettől a meccstől várjuk a szórakozást. Azt a fajta szórakozást, ami nem felhőtlen ugyan, de az összes nyűgjével együtt a legfontosabb. Elvileg ezért edzenek a fiúk, elméletileg erről álmodtak gyerekkorukban. Akkor lássuk. Minden egyes meccsen szeretnénk látni valamit. Több mint egy évtizede volt már, amikor beláttuk és elkezdtünk úgy szurkolni a magyar válogatottnak, hogy csak egy-egy meccsen. Nem számolva azzal, hogy majd továbbjutunk az adott meccsen szeretnénk szép gólt, jó kapusteljesítményt, győzelmet látni. Így talán könnyebb a várakozás, ami addig tart, amikor majd valóban számolgathatunk.

Izland ellen

A kérés csak ennyi: nyerjünk! A csatár rúgjon gólt, a védő ne engedje az ellenfelet, a középpályás hajtson, passzoljon, amit épp’ rábíztak. A válogatottunkból sohasem lesz összeszokott csapat. Ezek a játékosok nem játszanak együtt, mindig lesz sérültünk, eltiltottunk. Itt az lehet az eredmény, ha nyerünk, nem pedig az, hogy szépen játszunk egymás után több meccsen. Fontosabbak az egyént ért hatások, mint az a pár edzés és 20 elvégzett szögletvariáció, amit együtt csináltak. Izland most állítólag rossz. Mi sem vagyunk jók, de a svédek, finnek, moldávok sem. Egyszerűen azon múlik minden, hogy az adott meccsen melyik egyén hozza ki magából a maximumot. Izlandi egyéneket nem nagyon ismerünk, így csak gyanítjuk, hogy nem kell tőlük tartanunk, de nem is ez a lényeg. Nem is az, hogy északi stílusú csapat vagy, hogy erős vagy gyenge a svédekhez képest. Tény, hogy egyedül a norvégok felelnének meg annak a kritériumnak, amiről azt gondoljuk, hogy létezik: északi futballt játszik és nem túl rossz csapat. Marhaság. Mitől északi az, hogy Ibra mindig talál egy gólt, amit el kellene kerülnünk. Nem kell azzal foglalkozni, hogy kivel játszunk felkészülési meccset. Ez önbizalomszerzésről szól amellett, hogy ne sérüljön meg senki.

A magyarok

Egy meccsen nem lehet kipróbálni azt, hogy egy másikon három hét múlva ki, hogyan fog játszani. Azt lehetne kipróbálni – és ez egy szövetségi kapitány feladata -, hogy a véleménye szerint kikre meri rábízni, hogy ott álljanak majd meggypirosban a svédek ellen a Puskásban. A felelősségérzetét lehet kipróbálni az egyes embereknek, azt lehet valószínűleg észrevenni, hogy értik-e, hogy miről szól a válogatott meccs. Olyan embereknek kell majd játszani a tétmeccseken, akiken látszik, hogy ott szeretnének lenni, régóta ismert fordulattal élve, helyet követelnek maguknak a csapatban. Azt figyeljük, hogy akik most bekerülnek a védelembe, azok majd úgy játszanak-e, hogy mernek-e felpasszolni egy-egy labdát vagy csak alibiznek. Jól helyezkednek vagy rohangálnak a támadók után. Csínes helyzetekben szabálytalankodnak-e vagy "csak" határozottan odalépnek. Azt fogjuk figyelni, hogy a középpályán lesz-e aki elvállal valami többet annak érdekében, hogy azt mondhassuk, hogy ő játsszon a svédek ellen. Labdaátvételt előre felé, szorult helyzetben biztos megoldást akár visszapasszt. Érzi-e majd valamelyik középpályásunk, hogy hol van az ellenféllel szemben előnyünk, hogy rá kell-e gyorsítani és lőni vagy átforgatni. Ilyeneket lehet figyelni szerintünk. A csatároknál pedig a legfontosabb, hogy mennyire élesek. Akkor csinálják-e meg a cselt, amikor kell. Érkeznek-e időben? Törnek-e gólra vagy lézengenek.
Ezeket fogjuk figyelni. Az egyéni hogyléteket, mert az összehangolt csapatjátékot nyomokban is hiába keressük évek óta. Az élességet, a bátorságot, amihez nem kell semmi csak élesség meg bátorság.

Mire készülünk?

A fentiekből kiolvasható hangulatunkban arra, hogy mindhárom őszi tétmeccsen partiban leszünk az ellenféllel. Azon múlik majd minden, hogy a csapatba állított egyének kibírják-e hibázás nélkül és ha kibírták, páran közülük képesek lesznek-e eldönteni egyik vagy másik meccset.

A kapitány dolga

Az lenne, hogy kortól, csapattól, szemszíntől és minden egyébtől eltekintve az aktuálisan legjobb játékosokat hívja meg a keretbe és figyelembe véve, hogy a kulcsembereknek tartott játékosok milyen szisztémában játszanak a klubjuknál, kitaláljon egy alapfelállást, alapvető irányokkal a pályán. Ehhez képest a szövetségi kapitányok sohasem ezt csinálják. Mintha nem figyelnék eléggé a részleteket, nem követnék éberen a változásokat. Egervári Sándor összeállított egy keretet, amin szívünk szerint változtatnánk. Jöhetne Stieber, Tőzsér meg még pár másik az érthetetlenül a keretbe kerülő Halmosi, Lázár vagy Fehér helyett. Ugyanebben a pillanatban azonban rögtön el is gondolkodunk, hogy miért is? Egyetlen dolog miatt, hogy lássuk őket válogatott mezben, amikor jó formában vannak. Kapják meg a lehetőséget egyszer-egyszer annak ellenére is, hogy követeltünk már a csapatba sok mindenkit az évek során és aztán kevesen bizonyítottak, illetve kerülték el az utólagos kritikáinkat.
Van azonban egy tényező, ami miatt Egervári Sándornak egyelőre nem igazán hiszünk. Ez pedig a személyében rejlik. Ugyanis nem tartjuk okosnak. A nyilatkozatai olyanok mintha ő maga nem lenne képes válaszolni és valaki a szájába adná azt a pár sablonos mondatot, amit elmond. Nem tudjuk elképzelni, hogy milyen hatással van a játékosokra. Voltak már jó húzásai kapitányként egyes meccseken, de még mindig nem. Tart valamitől vagy mi lehet vele, de nem lép meg egyértelműnek tűnő dolgokat, viszont hoz hibás döntéseket, mint például Juhász Roland szerepeltetése San Marino ellen.

Összegezve

A hangulatunk olyan, hogy jó meccsnézős idő van, ezért kimegyünk a Puskásba, felállunk a Himnusz alatt, egyenként megtapsoljuk a játékosainkat, akármilyen csapatból jönnek és figyeljük, amiket fent leírtunk. Reméljük, nyerünk és egy-egy játékostól látunk jó dolgokat, összességében pedig kevés hibát védekezésben, mert a svédek ellen azon fog múlni. Személyes értékeléssel pedig a meccs után jelentkezünk, mert így előre túl könnyű lenne elmondani, hogy ki, miért és mit. Azt szeretnénk, hogy verjük meg Izlandot, ami újra egy kis bizakodásra adna okot a svédek elleni meccsre. És nem ér azt mondani, hogy úgy sem lesz akkor sem semmi, mert a bizakodás meg kell, hogy maradjon nekünk. Akkor van értelme az egésznek.
Hajrá, magyarok!

Eddig 37 komment érkezett

  • [1] robill76  2011. 08. 10. 8:48 

    Egervári szerintem okos, túlságosan is, ezért nyilatkozik mindig úgy, hogy még véletlenül se lehessen belekötni. Nem mondja meg, melyik pártot szereti, és azt sem jelenti ki, hogy márpedig amíg én itt vagyok, Vass (Stieber, Tőzsér, stb.) nem játszik a válogatottban. Nem egy Varga Zoli, aki sosem tudott úgy megszólalni, hogy ne sértsen valakit halálra.
    Nem mintha nagy híve lennék Egervárinak, már régen túl vagyok azon a fázison, hogy az aktuális kapitányban keressem a hibát. Ha rajtam múlna, törvénybe foglalnám, hogy szöv. kap. minimum 4 évig lehet csak valaki, mert ennél nagyobb baromság nem létezik, minthogy minden sorozat után leváltunk valakit.

    Válasz erre
  • [2] flascheleer23  2011. 08. 10. 11:16 

    Nem kell leszolni az izland és egyéb semmire valo csapatok elleni felkészülési mecseket. jok ezek, igaz csak arra h könnyen szerezhetö pontokat szerzünk a koeffba, és ha netán meg is verjük az ien cssapatokat, akkor egyszer majd a 2. kalapba kerülünk, és egy kis mákkal még potselejtezhetünk is. én bizom benne h ez van mögötte, nem pedig vmi szaktekintély gondolja ugy h izlandsenékkel kell a svédek ellen készülni.

    Válasz erre
  • [3] Tooms  2011. 08. 10. 12:39 

    @flascheleer23:
    Erre nem lehet alapozni.

    A jelenlegi csoportunkban a finneket kaptunk a harmadik kalapból, a következőben meg a románokat a negyedikből.

    Ez a kalapozás értelmetlen.

    Válasz erre
  • [4] ojnst - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 10. 13:34 

    Várhidi szerint Izland rossz választás, erős ellenfél kellett volna, Sanyi erre úgy kontrázott, hogy Peti tájékozatlan az izlandiak játékerejét illetően. :) Hagyni kéne őket támadni, mert csak úgy lehet új védelmet keresni, ha nyomás alá helyezik azt a csapatrészt.

    Válasz erre
  • [5] flascheleer23  2011. 08. 10. 13:51 

    @Tooms: de azért inkább küzdjük ellenük minth pl a 4. kalapbol vigyorogva várjuk a 3 akár qrva erös ellenfelet. ezek a románok, finnek max velünk 1 erösség, ha akarunk vmit verni kell öket. és ez a lényeg, h verhetö ellent kapjunk

    Válasz erre
  • [6] gomez takarodj (sunnyalbion)  2011. 08. 10. 14:04 

    @ojnst: sanyi pontosan tudja azt, amit peti rossz álmaiban se merne elképzelni, nevezetesen, hogy csúnyán beégünk a bálnavadászok ellen, 0-2. :)

    vajh milyen örökmérlegünk van izland ellen, tudja valaki?

    Válasz erre
  • [7] jancsi82 - http://granderoma.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 10. 15:07 

    @gomez takarodj (sunnyalbion):
    1.
    1988. május 4.
    Budapest - (otthon)
    3:0
    Barátságos mérkőzés

    2.
    1988. szeptember 21.
    Reykjavík - (idegenben)
    3:0
    Barátságos mérkőzés

    3.
    1992. június 3.
    Budapest - (otthon)
    1:2
    VB 1994 - selejtező

    4.
    1993. június 16.
    Reykjavík - (idegenben)
    0:2
    VB 1994 - selejtező

    5.
    1995. június 11.
    Reykjavík - (idegenben)
    1:2
    EB 1996 - selejtező

    6.
    1995. november 11.
    Budapest - (otthon)
    1:0
    EB 1996 - selejtező

    7.
    2002. szeptember 7.
    Reykjavík - (idegenben)
    2:0
    Barátságos mérkőzés

    8.
    2004. szeptember 8.
    Budapest - (otthon)
    3:2
    VB 2006 - selejtező

    9.
    2005. június 4.
    Reykjavík - (idegenben)
    3:2
    VB 2006 - selejtező

    9 mérkőzés 6 győzelem / 0 döntetlen / 3 vereség 17:10 Teljesítmény: 67%

    Válasz erre
  • [8] Zyndar  2011. 08. 10. 15:11 

    Elnézést az offért, de itt olyan tájékozott emberek szoktak lenni :)
    Online manager oldalt keresnék. Tehát kapsz valamennyi zsetont, összeraksz egy csapatot a valós bajnokságok csapatainak játékosaiból és a pontszámítás követi a valós történéseket. Tudtok ilyen oldalt? Előre is köszi.

    Hajrá Magyarok!

    Válasz erre
  • [9] Kirhal  2011. 08. 10. 15:49 

    @Zyndar:
    Én csak olyat tudok,ahol kitalált játékosok,kitalált csapatok stb vannak, de egyébként kurva jó.
    hattrick.org

    Válasz erre
  • [10] Zyndar  2011. 08. 10. 15:51 

    @Kirhal: olyat talátam rengeteget, köszi.

    Válasz erre
  • [11] Tooms  2011. 08. 10. 15:54 

    @Zyndar: A powerplaymanager-ben vannak valós játékosok, de valójában nem számít, mert mire feljutsz olyan szintre hogy le tudd igazolni őket, már évek óta visszavonultak :D

    Válasz erre
  • [12] DrJozefVenglos  2011. 08. 10. 15:59 

    @Zyndar: Írd be a google-ba a "fantasy football" szókapcsolatot, rengeteg találat közül szemezhetsz. Pár példa a Premier League-ből:

    The Sun: www.dreamteamfc.com/fantasyfootball/1112/

    The Daily Telegraph: fantasyfootball.telegraph.co.uk/

    Sky Sports: fantasyfootball.skysports.com/

    Metro: fantasyfootball.metro.co.uk/

    The Daily Mail: www.dailymail.co.uk/sport/football/article-2013132/Fantasy-Football-2011--Free.html

    Ha más ligát preferálsz, bocs. De biztos ők is kirukkolnak ilyennel.

    @Kirhal: A hattrick egy lószar. Node a PPM, az már döfi!

    Válasz erre
  • [13] Zyndar  2011. 08. 10. 16:05 

    @DrJozefVenglos: Köszönöm, megyek mazsolázni.

    Válasz erre
  • [14] Floody  2011. 08. 10. 16:12 

    @Zyndar:

    Ezt is nézd meg, szerintem ez megfelel annak amire vágysz :)

    www.focimanager.com/

    Válasz erre
  • [15] gomez takarodj (sunnyalbion)  2011. 08. 10. 17:25 

    @jancsi82: kösz, közben a hajcsatokon már az orrom alá tolták. böcsületes, fej-fej melletti küzdelem ez egyenlő erők közt. az éles meccseken.

    Válasz erre
  • [16] gomez takarodj (sunnyalbion)  2011. 08. 10. 17:27 

    @Zyndar: a sport1.de-nek is van, de asszem az csak bulis, én sose játszottam vele.

    Válasz erre
  • [17] alzir - http://barca.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 10. 20:33 

    szarok vagyunk, de szép gólokat lövünk

    Válasz erre
  • [18] magpiezz - http://forintoslabda.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 10. 21:18 

    Én viszont csak a góloknál nézek oda, úgyhogy nekem olyan, mintha nagyon jók lennénk:) Koman és Hajnal passzai a gólok előtt kifejezetten tetszettek.

    Válasz erre
  • [19] coys  2011. 08. 10. 21:24 

    @jancsi82: csak a tétmeccseket nézve kicsit hervasztóbb a mérlegünk.

    Válasz erre
  • [20] Rio  2011. 08. 10. 21:42 

    Nyilasi és Puhl szerint Hajnal volt a meccs legjobbja? MIVAN BAZMEG? Tibi, Sanyi, beütött a feles a meccs végére?

    Egyébként meg: szép volt, fiúk! Lezúztuk a világranglista 130+-ik helyén álló csapatot (huszadannyira voltak motiváltak, mint egy luxemburg-málta-albánia-liechtenstein négyes bármelyike), kvára nem volt kedvük játszani.

    Mindenesetre a mai teljesítményért jár a vállveregetés, bár tudjuk, mi lesz a svédek ellen.

    Válasz erre
  • [21] nadiwereb  2011. 08. 10. 22:00 

    Az világosan látszik, hogy az ilyen magas-erős-statikus védelem ellen egy jól játszó Koman iszonyú nagy fegyver tud lenni. Persze kéne valaki, aki mondjuk három gólpasszból minimum kettőt be is lő, de talán Rudolf is megteszi (ha már Tőzsért meg se lehet nézni a válogatottban...). Priskin viszont semmire nem ment most se az állverekszik típusú játékával, és a svédek-finnek ellen se menne semmire.

    Válasz erre
  • [22] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 10. 22:16 

    Nagyon gyenge volt az ellenfél, de legalább kihasználtuk. Tekintve, hogy a csapat nagy része éppen most fejezte be az alapozást a klubjában, soha rosszabbat.

    Külön pozitívum, hogy szinte minden szögletünk veszélyes volt egy elvileg (fizikálisan) erős és magas csapat ellen.

    Válasz erre
  • [23] harcsagyilkos  2011. 08. 11. 7:56 

    Priskin náthás? A becserélése után az első két közelin is méretes tyaknyot fúkált az orralikából...

    Válasz erre
  • [24] danesdzsu - http://spurs.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 11. 9:40 

    @DrJozefVenglos: Freekick!Freekick!:)

    Válasz erre
  • [25] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 11. 9:54 

    @csoncson:
    Örülhetsz, hogy elmaradt az angol-holland, mert a spanyolok veresége miatt, ha az Oranje nyert volna Londonba már ők vezetnék a FIFA világranglistát:)

    Válasz erre
  • [26] ojnst - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 11. 10:03 

    @harcsagyilkos: Messze ez volt a legemlékezetesebb abból, amit az utóbbi öt válogatott meccsén produkált.

    Válasz erre
  • [27] szecskaM  2011. 08. 11. 10:16 

    Nem tudom mennyire számít tiltott reklámnak, ha igen akkor elnézést érte: Indult egy sportfogadást segítő blog, ahol folyamatos szöveges értékelés van a nagy európai bajnokságokról, mellette tippek és elemzések.Nézzetek rá, hátha nektek is hasznos lehet:
    meccsleirasok.blogspot.com/

    Válasz erre
  • [28] gomez takarodj (sunnyalbion)  2011. 08. 11. 12:38 

    @zsakfos1: mi meg pláne örülünk, hogy a spanyol hentesek nem rúgták szét arjent, mert nélküle szorulnánk svájcban :)

    Válasz erre
  • [29] gomez takarodj (sunnyalbion)  2011. 08. 11. 12:40 

    @gomez takarodj (sunnyalbion): ehh, nem spanyol, hanem angol, ofkórsz.

    Válasz erre
  • [30] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 11. 12:58 

    @gomez takarodj (sunnyalbion):
    Kb. szerintem mindenki örül neki, hogy elmaradt.
    Egyébként novemberben német-holland Hamburgban, a Robben ügy miatti kárpótlásként.

    Válasz erre
  • [31] bauxit  2011. 08. 11. 16:17 

    ellenfel eleg mersekelt ellenallast fejtett ki,
    ezek azok a meccsek, amikor a jobb csapat
    lesullyed a masik szintjere.

    szerintem ez nem nagyon tortent meg.

    nyomas alatt volt az izlandi kapu, keves volt az alibimegoldas, ergo mertunk vallalkozni.

    jo kis iparosmunka volt, nem szineztek a jatekot.

    szamomra a szelso hatvedkerdes meg mindig nem tisztazott, illetve a cseresorunkkal se vagyok kibekulve. nem hiszem el, hogy nem lehetne Stiebert, Tozsert vagy Buzsaky Akost leulteni a padra.

    Persze lehet h ok nem asszisztalnanak ehhez,
    amit meg is ertenek :)

    Válasz erre
  • [32] gomez takarodj (sunnyalbion)  2011. 08. 11. 17:01 

    @zsakfos1: végre megmutatjuk már a narancsoknak, hogy csak a gagyi ellenfelek miatt jutottak vb-döntőbe. az igazi döntő a spanyolok elleni balfaszkodásunk volt.

    Válasz erre
  • [33] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 11. 18:10 

    @zsakfos1:

    Elég szégyen is lett volna. ;-) A spanyolokat most már nem nagyon motiválják ezek a barátságos meccsek, az (egyébként elég erős) ellenfeleik viszont ezerrel hajtanak a skalpra, úgyhogy becsúsznak nekik a fiaskók. De az Eb-re megint összeszedik magukat, ebben biztos vagyok. Az viszont teljesen példátlan volna a futballtörténelemben, ha megint megnyernék. Eb, Vb, Eb tripla: ilyen még sose volt. Remélem, ez majd kellő motiváció lesz a nagy öregeknek is, akik már tényleg mindent az égvilágon megnyertek [Casillas, Xavi, Villa stb.].

    Válasz erre
  • [34] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 11. 19:09 

    @csoncson:
    A fura az, hogy sztem a németek vagy a hollandok ellen jobban odatennék magukat, mert tudják, hogy ők az igazi ellenfelek jövőre, így lehet, hogy nem is kapnának ki.
    A portugál, olasz, francia, angol csapat annyira jó, hogy egy meccsen a nagy hármas( spanyol, holland, német) valamelyikét elkapja, akár esetleg tétmeccsen is,de kettőt egymás után biztos nem, úgyhogy velük én nem is számolok mint EB győztes jelölt jövőre.
    A tripla nagy bravúr lenne a spanyoloktól,és tényleg nagy kérdés a motiváció náluk, merthogy a riválisoknál hatalmas lesz az tuti. Érdekes de úgy gondolom inkább az EB után lehetnek gondjaik. Ha nyernek 3 győzelem után nekifutni még egy negyediknek ( 2014-es vb) na az necces... Főleg, hogy nekik lesznek leginkább korban problémáik a játékosokkal( Puyol, Marchena, Capdevilla, Xavi, Villa, Xabi Alonso) és hiába a sok tehetség, azért az átmenet soha nem zökkenőmentes. A németeknél ( Klose, Friedrich) és a hollandoknál ( van Bommel, Mathijsen) azért ez koránt sem lesz drasztikus változás.

    Válasz erre
  • [35] gomez takarodj (sunnyalbion)  2011. 08. 11. 20:02 

    @zsakfos1: épp most nézegettem, hogy a 2006-os csapathoz képest, gyakorlatilag hírmondók maradtak már csak a német keretben. a két vb közt olyan csere zajlott le, ami egyáltalán nincs kihatással az eredményességre, viszont klasszis különbség van a jelenlegi keret javára. két vb bronz és egy eb-ezüst volt a váltás problémás időszakának hozadéka.

    Válasz erre
  • [36] flascheleer23  2011. 08. 11. 21:56 

    @zsakfos1:" A portugál, olasz, francia, angol csapat annyira jó, hogy egy meccsen a nagy hármas( spanyol, holland, német) valamelyikét elkapja," a nagy hármas, ez tetszik:)

    ez kb olyan, mint h elia kinyögte, hogy ö csak nagy csapathoz szerzödik, a juvéhoz azért nem mert nincs értelme a hamburggal egyszintü csapathoz igazolni :DD

    vhol mind2 jogos, de mind a 2töl feküdtem a röhögéstöl:D

    Válasz erre
  • [37] zsakfos1 - http://oranje.blog.nepsport.hu/  2011. 08. 12. 16:47 

    @flascheleer23:
    Oh ezt az Elia nyilatkozatot nem is hallottam, de tetszik:) Nem hiába Ajax nevelés a fiú, nem szeretik arra felé a zebrákat:)
    @csoncson:
    Na végül még is megtörtént és nem is kellett játszaniuk :)
    www.elfvoetbal.nl/nieuws/135761_uniek-oranje-nummer-1-van-de-wereld
    Augusztustól a hollandok vezetik a FIFA világranglistát.

    Válasz erre

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.