Este válogatott meccset játszunk Izland ellen. Ez egy barátságos mérkőzés lesz, a nemzetközi versenynaptár által kijelölt és lehetővé tett időpontban. A válogatott focisták ekkor érnek rá arra, hogy pár napig ne a munkahelyükön dolgozzanak, hanem részt vegyenek néhány edzésen és egy meccsen a magyar válogatott színeiben. Azon legfeljebb csak morfondírozni ér, hogy Izland megfelelő ellenfél-e a svédek elleni és a további őszi tétmeccsek előtti felkészüléshez. Megmondani meg lehet mindent, erre való a fórumok tömkelege. Véleményünk szerint azonban a magyar válogatott jelenleg – az elmúlt 20 évben folyamatosan - abban az állapotban van, hogy a szurkolóktól a legfelsőbb vezetőkig, akárki akármit mondhat, futballt kellene látnunk, némi fejlődést. Kevésbé van értelme azzal foglalkozni, hogy kivel játszunk, kik hiányoznak és kik, miért játszanak. A kérdések összességének lényege pontosan ez: történik-e valami, vagy csak képzeljük néhanapján?

Minden egyes válogatott mérkőzés előtt vannak olyan kérdések, amelyek a közvélemény nagy részét foglalkoztatják, mert úgy véljük – és ez elvileg jogos is lenne -, hogy az apró részleteken, kisebb változásokon is sok múlhat. Tehetetlenül állunk személyeket, gesztusokat, nyilatkozatokat érintő kérdések előtt, mivel az, hogy a „fejünk felett döntenek” mindenre rányomja a bélyegét. Megnézünk pár ilyen pontot, egyértelműnek vélt irányt, mert ebből a szurkolói attitűdből magunk sem tudunk csak úgy kilépni és hagyni, figyelni ahogyan a dolgok maguktól történnek.
Minden egyes válogatott mérkőzés előtt egy van egyfajta hangulatunk, ami a meccsre való felkészülésünket meghatározza. Ez sohasem felhőtlen jó kedély, néha bizakodó, néha olyan semmilyen, néha pedig lemondó. Mindenesetre a két válogatott meccs közötti időszak összes sérülése, beszólása, átigazolási híre, magyar játékos külföldön tett labdaérintése és még a politikai-gazdasági környezet napi szintű alakulása is meghatározza ezt az általános hangulatunkat.
És hogy mi értelme lehet mindezt leírni egy augusztusi barátságos válogatott meccs előtt? Az, hogy ettől a meccstől várjuk a szórakozást. Azt a fajta szórakozást, ami nem felhőtlen ugyan, de az összes nyűgjével együtt a legfontosabb. Elvileg ezért edzenek a fiúk, elméletileg erről álmodtak gyerekkorukban. Akkor lássuk. Minden egyes meccsen szeretnénk látni valamit. Több mint egy évtizede volt már, amikor beláttuk és elkezdtünk úgy szurkolni a magyar válogatottnak, hogy csak egy-egy meccsen. Nem számolva azzal, hogy majd továbbjutunk az adott meccsen szeretnénk szép gólt, jó kapusteljesítményt, győzelmet látni. Így talán könnyebb a várakozás, ami addig tart, amikor majd valóban számolgathatunk.

Izland ellen

A kérés csak ennyi: nyerjünk! A csatár rúgjon gólt, a védő ne engedje az ellenfelet, a középpályás hajtson, passzoljon, amit épp’ rábíztak. A válogatottunkból sohasem lesz összeszokott csapat. Ezek a játékosok nem játszanak együtt, mindig lesz sérültünk, eltiltottunk. Itt az lehet az eredmény, ha nyerünk, nem pedig az, hogy szépen játszunk egymás után több meccsen. Fontosabbak az egyént ért hatások, mint az a pár edzés és 20 elvégzett szögletvariáció, amit együtt csináltak. Izland most állítólag rossz. Mi sem vagyunk jók, de a svédek, finnek, moldávok sem. Egyszerűen azon múlik minden, hogy az adott meccsen melyik egyén hozza ki magából a maximumot. Izlandi egyéneket nem nagyon ismerünk, így csak gyanítjuk, hogy nem kell tőlük tartanunk, de nem is ez a lényeg. Nem is az, hogy északi stílusú csapat vagy, hogy erős vagy gyenge a svédekhez képest. Tény, hogy egyedül a norvégok felelnének meg annak a kritériumnak, amiről azt gondoljuk, hogy létezik: északi futballt játszik és nem túl rossz csapat. Marhaság. Mitől északi az, hogy Ibra mindig talál egy gólt, amit el kellene kerülnünk. Nem kell azzal foglalkozni, hogy kivel játszunk felkészülési meccset. Ez önbizalomszerzésről szól amellett, hogy ne sérüljön meg senki.

A magyarok

Egy meccsen nem lehet kipróbálni azt, hogy egy másikon három hét múlva ki, hogyan fog játszani. Azt lehetne kipróbálni – és ez egy szövetségi kapitány feladata -, hogy a véleménye szerint kikre meri rábízni, hogy ott álljanak majd meggypirosban a svédek ellen a Puskásban. A felelősségérzetét lehet kipróbálni az egyes embereknek, azt lehet valószínűleg észrevenni, hogy értik-e, hogy miről szól a válogatott meccs. Olyan embereknek kell majd játszani a tétmeccseken, akiken látszik, hogy ott szeretnének lenni, régóta ismert fordulattal élve, helyet követelnek maguknak a csapatban. Azt figyeljük, hogy akik most bekerülnek a védelembe, azok majd úgy játszanak-e, hogy mernek-e felpasszolni egy-egy labdát vagy csak alibiznek. Jól helyezkednek vagy rohangálnak a támadók után. Csínes helyzetekben szabálytalankodnak-e vagy "csak" határozottan odalépnek. Azt fogjuk figyelni, hogy a középpályán lesz-e aki elvállal valami többet annak érdekében, hogy azt mondhassuk, hogy ő játsszon a svédek ellen. Labdaátvételt előre felé, szorult helyzetben biztos megoldást akár visszapasszt. Érzi-e majd valamelyik középpályásunk, hogy hol van az ellenféllel szemben előnyünk, hogy rá kell-e gyorsítani és lőni vagy átforgatni. Ilyeneket lehet figyelni szerintünk. A csatároknál pedig a legfontosabb, hogy mennyire élesek. Akkor csinálják-e meg a cselt, amikor kell. Érkeznek-e időben? Törnek-e gólra vagy lézengenek.
Ezeket fogjuk figyelni. Az egyéni hogyléteket, mert az összehangolt csapatjátékot nyomokban is hiába keressük évek óta. Az élességet, a bátorságot, amihez nem kell semmi csak élesség meg bátorság.

Mire készülünk?

A fentiekből kiolvasható hangulatunkban arra, hogy mindhárom őszi tétmeccsen partiban leszünk az ellenféllel. Azon múlik majd minden, hogy a csapatba állított egyének kibírják-e hibázás nélkül és ha kibírták, páran közülük képesek lesznek-e eldönteni egyik vagy másik meccset.

A kapitány dolga

Az lenne, hogy kortól, csapattól, szemszíntől és minden egyébtől eltekintve az aktuálisan legjobb játékosokat hívja meg a keretbe és figyelembe véve, hogy a kulcsembereknek tartott játékosok milyen szisztémában játszanak a klubjuknál, kitaláljon egy alapfelállást, alapvető irányokkal a pályán. Ehhez képest a szövetségi kapitányok sohasem ezt csinálják. Mintha nem figyelnék eléggé a részleteket, nem követnék éberen a változásokat. Egervári Sándor összeállított egy keretet, amin szívünk szerint változtatnánk. Jöhetne Stieber, Tőzsér meg még pár másik az érthetetlenül a keretbe kerülő Halmosi, Lázár vagy Fehér helyett. Ugyanebben a pillanatban azonban rögtön el is gondolkodunk, hogy miért is? Egyetlen dolog miatt, hogy lássuk őket válogatott mezben, amikor jó formában vannak. Kapják meg a lehetőséget egyszer-egyszer annak ellenére is, hogy követeltünk már a csapatba sok mindenkit az évek során és aztán kevesen bizonyítottak, illetve kerülték el az utólagos kritikáinkat.
Van azonban egy tényező, ami miatt Egervári Sándornak egyelőre nem igazán hiszünk. Ez pedig a személyében rejlik. Ugyanis nem tartjuk okosnak. A nyilatkozatai olyanok mintha ő maga nem lenne képes válaszolni és valaki a szájába adná azt a pár sablonos mondatot, amit elmond. Nem tudjuk elképzelni, hogy milyen hatással van a játékosokra. Voltak már jó húzásai kapitányként egyes meccseken, de még mindig nem. Tart valamitől vagy mi lehet vele, de nem lép meg egyértelműnek tűnő dolgokat, viszont hoz hibás döntéseket, mint például Juhász Roland szerepeltetése San Marino ellen.

Összegezve

A hangulatunk olyan, hogy jó meccsnézős idő van, ezért kimegyünk a Puskásba, felállunk a Himnusz alatt, egyenként megtapsoljuk a játékosainkat, akármilyen csapatból jönnek és figyeljük, amiket fent leírtunk. Reméljük, nyerünk és egy-egy játékostól látunk jó dolgokat, összességében pedig kevés hibát védekezésben, mert a svédek ellen azon fog múlni. Személyes értékeléssel pedig a meccs után jelentkezünk, mert így előre túl könnyű lenne elmondani, hogy ki, miért és mit. Azt szeretnénk, hogy verjük meg Izlandot, ami újra egy kis bizakodásra adna okot a svédek elleni meccsre. És nem ér azt mondani, hogy úgy sem lesz akkor sem semmi, mert a bizakodás meg kell, hogy maradjon nekünk. Akkor van értelme az egésznek.
Hajrá, magyarok!