A mai labdarúgásban már senkit nem szabad lebecsülni, minden megszerzett három pontnak komoly súlya van, kivált, ha idegenből hozzuk el. Bár a nemzeti csapat keveset mutatott a rövidpasszos, magyaros technikából, küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, és megérdemelt győzelmet aratott Luxemburgban. Külön öröm, hogy a szövetségi kapitány bátran nyúl a fiatalokhoz, ugyanakkor rutinos, minden hájjal megkent „vén rókákat” is bevet, amivel bizonyítja, hogy a válogatott kapuja mindenki előtt nyitva áll. Hiszen előállhat olyan helyzet, hogy több játékosunk egyszerre kerül a maródiak listájára. Olyankor aztán főhet a kapitány feje.

Ugyanakkor Egervári Sándornak kellemes gondjai akadtak. Talán ha kollégája is számíthat olyan sok puskaport szagolt „veteránra”, mint a kecskeméti kedvenc, Tököli Attila, más eredmény születik. A csatármesterség minden csínját-bínját ismerő támadónak most nem volt szerencséje, kétszer is nagyot védett az ellenfél kapusa, de a helyzetbe kerülése maga volt a jó értelemben vett csibészség. Elolvasom »

Aki feldolgozta Hanta pompás, summázó, egyben kínos kérdéseket is felvető posztját a magyarfutball utóbbi 25 éve kapcsán, annak semmi különösebb kedve nincs olvasni bármit is a témában, elvégre jön a hétvége, próbálunk sokat nevetni. Viszont talán érti, mit akarnék mondani azzal, hogy mérföldkőhöz érkeztünk a 35 éves Tököli Attila reaktiválásával. Leírtam, hogy reaktiválás, modoros-e vagyok-e? Mert perszer mindegy, ma este minden mindegy, de a méltóságunk, na, az nem ártana, ha nyomokban mogyorót tartalmazna. Mert Töki kezdő (nem úgy, hanem hogy nem csere).

Arra gondoltam, hogy mondok három másik embert a magyar bajnokságból, aki szerintem elfogadhatóbb, de rájöttem, hogy sokkal lényegesebb lenne most megírni egy pletykalapnak, miszerint Egervári mester talán már nem szerelmes Gerába és az érettebb korosztályra fókuszál a továbbiakban.

Bogdán Ádi egyébként a legnagyobb király, ami független attól, hogy bárkit üdvözölnénk a kapuban, aki nem Fülöp Király egyenes ági rokona, hanem mondjuk több koncepcionális elképzelést tud felmutatni, mint a budapesti terek idegbeteg és random átnevezése.

Hajtás után a meccsre hangolódunk.

Végigvettük a szezon szar arcaiból összeállított csapatot, következzenek a legjobbak, azaz az NST Serie A-Szuperválogatottja. A nevek között lesznek olyanok, akiknek elvitathatatlan a helyük, de lesz néhány meglepő választás is, feltűnnek olyan arcok, akikről a szezon előtt sok mindent gondoltunk, de az, hogy itt kell majd róluk írni, biztosan nem. A cserekapusból lett hős előtt az új védelmi miniszter, és a bevehetetlen római erőd parancsnoka, előttük egy erőtől és tettvágytól duzzadó, de igen sokoldalú középpálya, az egész csúcsán pedig a tökéletesen kihasznált rutin, a világ legjobb csatára, és egy uruguayi fiatalember foglal helyet. Akit nem érdekel az indoklás, csak sercinte a szerzőre egy „Hogy maradt ki Ulveczky Zoli??????” típusút, annak itt a csapat, a többieknek hajtás után izgalmak.

Abbiati – Abate, Thiago Silva, Biava, Balzaretti – Boateng, Isla, Hernanes – Cavani, Di Natale, Eto'o Elolvasom »

Vannak toposzai a magyar futballnak (hopp, máris leírtam a szókapcsolatot, amitől önérzetes NST-fan átugorja az egész további szöveget - ne tegyétek, pont arról lesz szó, miért van ez így…), nem kell öregnek és még csak focibubusnak sem lenni ahhoz, hogy azonnal rávágd, mi az a hathárom, bernidöntő, jönnekacsehszlovákok stb. Közös bennük – az evidens gondolattársításokon kívül -, hogy mindegyik a kvázi régmúlthoz köthető. Toposzok akkor alakulnak ki, amikor még a társadalom jó része ismeri és elfogadja az adott közeg szereplőit, történéseit, drámáit – mert valamennyire magáénak érzi az egészet. Nem véletlen, hogy az utolsó magyar futballtoposz Mexikó. A 0-6. Pontosan erről szeretnék valamit makogni: hogy miért végpont ez, miért nem hasonlítható egyetlen más „tragédiánkhoz” sem. A posztot Merlin91-nek köszönjük.

Még munkál bennünk a bajnokság vége, úgyhogy kicsit ülepítjük a Milan bajnoki címéhez kapcsolódó emlékeket, és az idény elemzését egy szép hagyomány felelevenítésével kezdjük meg. Köcsögválogatottat már három évvel ezelőtt is csináltunk a köcsögség változatos formáinak burjánzó melegágyában (= Serie A), ezt a Hajrá/Mocskos posztokhoz hasonlóan feltett szándékunk az Újhazában is megtartani. A 2010/11-es szezonban volt néhány emlékezetesen suttyó megmozdulás, ez a mostani poszt mégsem elsősorban ezekről szól, hanem a csalódást keltő teljesítményüket szarfejséggel tetézőkről. A támadóknál komoly Milan-dominancia mutatkozik, a védők, és a friss igazolások között pedig a Juventus tarol. Hajtás után jönnek a szar arcok. Elolvasom »