Az első és vélhetően utolsó nyomtatásba kerülő NST-anyagban az öt nagybajnokság aktuális éllovasairól írtunk. Már tördelésre készen állt a Brestről szóló passzus, mikor a Lille - először a bajnokság során - átvette a vezetést a bajnokságban. Hazard, Landreau, Rami, Gervinho, Sow és a többiek innentől már csak egy röpke pillanatra engedték ki kezükből a gyeplőt, néhány apró ingatag pillanatot leszámítva magabiztosan, példás egységben dolgozva gyűjtötték be előbb a kupát, majd a bajnokságot.

Legutóbbi francia posztunkban a dobogót elbukó, remélő vagy éppen odáig el se látó csapatok évét vettük számba, a soron következő írásban pedig a Lyon szánalmas bronzát, a Marseille sikertelen címvédési kísérletét, de mindenekelőtt a Lille duplázásának körülményeit piszkálgatjuk. A bajnok és ami mögötte van.

Puel és a szánalmas bronz

Az OL éve, ha nem is teljes csőd, de kis túlzással eredménytelen - és mint ilyen, nehezen csak drákói aulas-i szigorral értékelhető. Volt itt sztárigazolás, veretlenségi sorozat, nagy csörték a Reallal, a bronzzal pedig a következő évre is sikerült biztosítani a BL-indulást, de ha olyan elemeket keresünk, amelyek végigkísérték a Lyon elmúlt nyolc-kilenc hónapját, kizárólag azt a Puel démission! transzparenst találjuk, ami az elbukott őszi Rhone-derbin is ott lógott a lelátón, meg az utolsó bajnokin is. Nagyon sok idő ment rá, hogy a szezonrajt után megszerzett Gourcuff integrálódjon (Briand sokkal hamarabb igazodni tudott), a játékkényszernek viszont a jobb formában lévő Pjanic itt a meg a levét, akivel kapcsolatban egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy ebben a klubban egyszerűen képtelen lesz kiteljesedni. Az évnyitó posztban leírtak szerint a fiatalok beépítését vártuk Pueltől, ha már mást nem lehetett: mivel a támadószekció hatékonyságát sérülései is bonyolították, lett volna mód a tesztelésre, de Pied kivételével csak morzsákat kaptak a srácok.

Az idei bajnok több kulcsemberét Puel dobta be először a mélyvízbe

Az elvárásokkal Aulas ingerküszöbe is magasra került, mert Puelt elég sokáig eltűrte a padnál, de alighanem általános megkönnyebbülést keltett a bejelentés, miszerint már nem vele tervezgeti a rettentő labilis védelem megerősítését, illetőleg a távozók (az ősz toll Toulalant személyesen csöncsön köszönti majd a málagai reptér liveblogging zónájában) és a távozással kacérkodók (Ederson, Bastos, Kallström) pótlását. Toulu örököse már ismert - a TFC tizenöt millát kér Moussa Sissokóért, de az Nguémo-vonal is él -, Puel utódja azonban még nem. A Nancytól elszabadult Correa érkezésére sokáig alacsonyabb volt az odds, mint bármi másra, a legfrissebb hírek szerint azonban egy méltán elfeledett Arsenal-játékos lehet a nyertes. Rémi Garde lyoni nevelés, a képzési központ vezetői székéből kerülhet följebb, de edzői tapasztalata nincs - ez pedig nem kicsit kockázatos döntés egy olyan klubvezír részéről, akinek az esetek többségében a csillagos égbolt sem elég.

Összességében semmi sem fejezi ki jobban ennek az évnek a szánalmasságát, hogy az Év csapatában egyetlen lyoniként a 32 éves jobbhátvéd Réveillére-nek szorítottak csak helyet - és azt is a lille-i Debuchy vagy a rennes-i Danzé kárára, csak hogy jó kövér legyen a nevetés.

Átalakulás előtt

Deschamps-ék is visszafogottan kezdték a bajnokságot, ahogy a tavalyit is - a különbség annyi, hogy az ellenfél nem zuhant össze a hajrára. A címvédéshez komoly tőkét mozgósított Margarita asszony, de a harmincmilliós Rémy-Gignac tandem csak félig-meddig tudta megvalósítani magát. A korábbi gólkirály Gignac hónapokon át balfék szellemként közlekedett a pályán, de a továbbiakban is főleg előkészítőként jeleskedett, a gólszerzésben Rémy volt ügyesebb, nemegyszer ő volt DD nyerőembere. Meg persze az  Ayew-testvérek: André azonnal a kezdőben bizonyíthatott, Jordan a tavaszi epizódok során szerzett fontos gólokat. Abedi Pelé idősebbik csemetéje két év alatt két bajnokságot bolondított meg kreatív, villámgyors - de alkalmanként túl heves - játékával, tizenegy gólig jutott és nála csak Mandanda lépett pályára több meccsen, ő a bajnokság egyik nagy felfedezettje.

André és Jordan Ayew

Hogy ez az Ayew-Rémy-Gignac trió mennyire sikeresen váltotta le a bajnokság során távozó Ben Arfa-Niang-Brandao hármast, megítélhetjük az első együtt töltött év kockázatai és az eredménykényszernek való megfelelés alapján egyaránt - szerintem nem feltétlenül kell csalódásról beszélnünk.

Jövőre annál inkább, hiszen a stadionrekonstrukció mellett komolyabb pénzmozgást feltételező szupercsapat-építési tervek körvonalazódnak az átigazolási hírek szerint. Miután a Ligakupa-aranyat érő gól jegyzője, Taiwo mellett Heinze is távozott a Vélodrome-ból, a védelem balszárnya komplett pótlásra szorul - a feladatra pedig a Mathieu, N'Zogbia és Trémoulinas a három kiszemelt. Utóbbi átigazolásával a bordeaux-i vonal felújulhat (két éve az akkor bajnok girondiaktól jött Diawara), sőt az apró bekk mellett Diarra kapitány is érkezhet - a két játékosért öt-tízmilliós intervallumban és cserejátékosban gondolkodnak. B-terv gyanánt a Monacóba hazatérő másik Diarra is képben van az OM-nél, akárcsak a szintén monacói Nkoulou és a válogatott Kaboul. Komolyabb bevételt valószínűleg csak Lucho González értékesítése jelentene. Majdnem új igazolás értékű esemény Azpilicueta visszatérése is, az utolsó két forduló talán egyetlen pozitívuma, hogy féléves kihagyás után újra számolhattak a tehetséges spanyollal.

A bajnok

Az első és vélhetően utolsó nyomtatásba kerülő NST-anyagban az öt nagybajnokság aktuális éllovasairól írtunk.

Már tördelésre készen állt a Brestről szóló passzus, mikor a Lille - először a bajnokság során - átvette a vezetést a bajnokságban. Hiába ragadt be a rajtnál az OM és még jobban a Lyon, semmivel sem tűnt akkor reálisabbnak a Lille majdani győzelmével számolni, mint mondjuk az övékkel vagy a PSG-ével. Talán senki sem hitte úgy igazán, hogy elég erősek lehetnek a bajnokság megnyeréséhez. Pedig voltak előjelei: akárcsak egy évvel korábban, őszi-téli meneteléssel jelentkezett be a Lille, magától értetődve pakolgatták a négyeseket, Hazard, Frau és Gervinho csak akkor nem rúgott gólt, ha nem akart.

Ehhez a támadósorhoz csapódott nyáron a Rennes-ben létszámfölöttivé nyilvánított Moussa Sow, az eleve termékeny társaság pedig szárnyakat kapott a szenegálitól. Sow korábbi csapataiban egyáltalán nem mutatott akkora potenciált, mint Lille-ben, ennek az egyik oka nyilván az lehet, hogy nem kapott elegendő bizalmat, a másik pedig az, hogy sehol sem dolgozott mögötte ennyire gördülékenyen működő kiszolgáló személyzet. Sow a liga egyik legsebesebb játékosaként érkezett lényegében befejező embernek oda, ahol jobbról Gervinho (15+10), balról Hazard (7+10) szedi cafatokra a védelmeket, de még így is meglepő, hogy mennyire eredményesen (25 gól) zárta első lille-i szezonját. Háromszor - köztük a zárófordulóban - triplázott semmiből lőtte magát a gólkirályságig.

Miután a Lille a nevelő- és közvetítőklubok egyik iskolapéldája, szinte végzetszerűen érik el kényszerű kiárusítási hullámok. Kedden lesz kereken egy hónapja, hogy a Lille megnyerte a bajnokságot és a várható be is következett: Rami (Valencia) és Cabaye (NU, előre félek, mikor teszi a zsebébe a beutalót valami ágrólszakadt PL-proli) után harmadik kulcsemberétől, Gervinhótól is megszabadítják az északiak keretét. Sőt, a piaci hírek között pedig még a fél kezdőt megtaláljuk valamilyen kontextusban: Hazard fölött szerződéshosszabbítása ellenére köröznek a madarak (az ő helyét örökölte volna meg Dzsudzsák), a csapatkapitány Mavuba - aki 27 évesen, karrierje csúcsán lett újra válogatott - távozása viszont valószínűtlen.

Mondd, te kit választanál?

A fenti érdeklődéssel célszerű összevetni a France Football összeállítását arról, kit mennyiért szerződtetett a Lille: a csapat törzsét vizsgálták (16 játékos), a végösszeg pedig 14,6 millió euróra jött ki (ebből 6m volt Gervinho ára, sok a saját nevelés és az ingyen szerzett játékos), ami épp csak egy picivel kevesebb annál, mint amennyit az OM fizetett tavaly nyáron Gignac-ért. Ergo egy sztárigazolás árából Lille-ben bajnokcsapatot építettek, az eladásra kerülő spílerekkel összesen további  tízmilliókat kasszírozhatnak. Ez pedig nemcsak a Seydoux elnök vezette menedzsment sikere, hanem egy klubfilozófiai alapvetés fényes igazolása is egyben.

Rudi Garcia elképzelése, miszerint látványosság helyett a stabilitásra kéne rámenni, körről körre nagyobb hangsúlyt kapott, ugyanakkor a támadósort látva nehéz teljesen komolyan venni az edzői törekvést. Rudi - akit két éve előbb menesztettek, majd visszavettek - nem tartozik a megszállottan csereberélős edzők közé, fix kezdővel és cserepaddal görgette végig az évet. A sérülések és eltiltások elkerülték, így egyedül extra igénybevétel esetén szánta rá magát a rotációra, tökéletes példa erre az EL-szereplés. A jokeremberek azonban hihetetlen sokat tettek hozzá a többterepes helytálláshoz, Obraniak a kupadöntőt rendezte el, Túlio de Melo pedig újraélesztette a szupercsere intézményét azzal, hogy a padról beszállva kilenc pontot hozott a házhoz. Nagyon sarkítva, pont ennyi kellett az aranyhoz.

A távozók listájából kiindulva talán a védelem szenvedi majd el a legkisebb veszteséget. Nemcsak azért, mert Adil Rami valenciai szerződése már télen megköttetett, így volt idő szerezni egy helyettest Rozehnal személyében (a moszkvai Lokomotiv védője, Basa a napokban csatlakozhat). A Nantes-tal már csúcsra érő Landreau ötszáz bajnoki után elérte az ideális kapuskort, az előtte ténykedő négyes pedig - azonkívül, hogy egy korosztály - szinte megegyező ütemben fejlődött az elmúlt évek során, így ez a csapatrész remek alapjául szolgált az előrejátéknak. A Lille titkait feszegető írásokban a fegyelmezett, a koherens és a stabil rendre visszatérő jelzők, ennek egyik élő példája a végtelen energiával robotoló Balmont vagy a kameruni Chedjou - a FF elemző rovatában csak Szikla -, akinek a játéka például sokat tisztult ahhoz, hogy átvehesse a védelem irányítását a jövőben.

Az alapcsapat

A 2000-es feljutás óta a klub hetedik alkalommal végzett az első ötben (az '54-es arany óta erre sem volt példa 2001-ig), negyedszer állt dobogóra, de még a Cheyrou-testvérekkel, Cygannal, Sylvával vértezett, BL-csapatnak sem sikerült bajnokságot nyernie. A Lille ázsiója az elmúlt öt évben egyre feljebb került, főként Rudi Garcia 2008 nyári érkezésének köszönhetően, a cím megvédésének igénye viszont nagyságrendekkel nehezebb feladatot ró a klubra, mint bármi korábban. Amióta a lyoniak elvesztették a liga fölött gyakorolt kontrollt, sokkal kiegyenlítettebben hullámzik a bajnokság, nem véletlenül jellemezte egy egymás sarkát taposó öt-hat fős élboly az utóbbi két évadot és nem véletlenül nem tudott hegemóniát kialakítani se a Bordeaux, se az OM. Ha nem rogyasztja meg a Lille-t a BL, jövőre is harcba szállhat a dobogóért.

***

A bajnokság tíz legszebb gólja:

Heticsapat

A bajnokik hullámzása tökéletesen visszaköszönt az eredményekben is. Jövőre nem lehet más a cél, mint megnyerni. 347. hely, 7905 pont.

A képek és a szöveges tartalom egy részének forrása a France Football honlapja, illetve az a különszáma (május 24.), amely 24 oldal terjedelemben foglalkozott a Lille bajnoki címével.