Sosem szerettem a lezáratlan dolgokat, így kifejezetten zavar, hogy eddig nem jutott elég energia a francia bajnokság összegzésére, bár a bajnok kilétére már fény derült az előtt, hogy lógva hagytuk volna a Ligue 1-t lelkesen követőket. A restanciát kétrészes poszt formájában rendezzük: az első felvonásban a dobogósok kivételével mindenkiről szó esik, tehát a Monaco-Lens páros önmegsemmisítő műveletéről, a leendő újoncokról, a korábbi éllovas Brestről, a Rennes széthullásáról és a PSG terveiről. Miután uborkaszezon van, a piaci kilátásokra és a csapatok jövőképére is gondoltunk.

1. Alkonyzóna

A bajnokság utolsó harmadában folytatott alsóházi vekengésnek a Monaco és a Lens lett az áldozata. Számomra rendkívül szokatlan lesz a L1 a monacóiak nélkül, de Lacombe egy gólképtelen, vállalhatatlan mutatókkal bíró csapatot hagyott Banide-ra, aki pillanatokra tudta csak a vonal fölé tornászni a csapatot. Holott kifejezetten középpályások (Diarra) és támadók érkeztek - bár menet közben kiviláglott, csak mennyiségi jellegű volt az erősítés. A Lens inkább a tábor erejében és Bölöni impulzusaiban kereste a túlélés felé vezető utat, de helyzetük szinte végig kilátástalannak tűnt.

Miután sikeres nevelőklubokról van szó, minimum az egyikük azonnali visszatérésére számítok: a Monaco akár a másodosztály legfiatalabb csapatával - is kivívhatja a visszatérést, még akkor is, ha a vén rókák maradnak meg ha a piacképesebb játékosokat, Ruffier-t vagy a koreai Pak Csu Jungot kimentik a senyvedésből. A sárga-pirosak lehetőségeit pedig a touloni tornán alakító Joseph-Monrose vagy a 18 éves középhátvéd Raphael Varane feltűnése mutatja, utóbbira Bölöni egész tavasszal kezdőként számított - és akit megbízhatósága okán már az elit is kinézett magának.

A tökutolsó Arles-Avignon gyakorlatilag nyom nélkül, rajt-cél zakózás után szállnak vissza a kettőbe. Helyüket a spéci alpesi fúzióval életre hívott Évian, valamint az L1-terepen szintén ismeretlen Dijon már korábban elfoglalta, az Ajaccio csak az utolsó pillanatban csatlakozott, teljessé téve a gasztrotrojkát (víz, mustár, bab). Az Ajaccio jelenléte különösen üdvözlendő, hiszen az elmúlt évek erőtér-változásai után a stabil közösségéről és annak temperamentumáról ismert Korzika újra felkerült az élvonal térképére. A Le Mans visszatérése elsősorban egy, a kiesőjelölt Vannes-tól a hajrában bekapott gólocskán, másodsorban meg a gólkülönbségen múlt.

Az uruguayi Sebastian Ribas, akinek tulajdonjogát egykor az Inter is bitorolta, huszonhárom góllal szerzett gólkirályi és Év Játékosa címet, de nem marad az élvonalra - a Genoa szerződtette -, noha a tavalyi L2 legjobb gólszerzői  kivétel nélkül megtalálták a helyüket egy szinttel feljebb is. Stabil középcsapatként szerepelt a Nantes és az exhonvédos Abrahamék Tours-ja is, a Grenoble pedig azzal, hogy két év alatt két osztályt zuhanva a harmadik ligában folytatja, abszolút rászolgált a hatszög legszerencsétlenebb klubjának címére, gratulálunk is hozzá.

2. Bolond közép

Az, hogy a hetedik Bordeaux a leggyengébb bennmaradó Nizzához képest öt pontnyi járóföldre került - a masszában két korábbi listavezetővel és egy kupaindulóval -, híven tükrözi, miféle őrült forgolódás, föl-lecsúszkálás jellemezte a középmezőnyt és az alsóházi viszonyokat. Ez egyfelől alacsony kiszámíthatóságot adott az eseményeknek, másfelől teljesen kiegyensúlyozottá tette a bajnokságot.

Láthatatlan különbségek választották el egymástól az alábbi tíz csapatot:

- a tavalyi szétesés szellemében ténykedő Bordeaux-t

Tigana igyekezett, variált, két robosztus csatárral, Modeste-tel és Diabatéval próbált támadójátékot csinálni, de végül belebukott.

- a pár jó meccse ellenére színtelen-szagtalan Toulouse-t és Valenciennes-t

A "Tartsuk egyben értékeinket!" projekt ezt a nyarat már nem bírja ki, a Capoué-Sissoko-Tabanou-Machado-Mbengue-Cetto hatosnak már a felét is kutya nehéz lesz pótolni. A pirosak ellenben már túl vannak legnagyobb értékük, Montanier edző távozásán - a 17 gólig jutó Pujol már nem az a reménykedő generáció, ő jó helyen van itt, de több alapember (Gomis, Danic, Sánchez és Bisevac) esetében vannak érdeklődők.

- a BL-től kiesőzónáig zuhanó Auxerre-t, akiket aztán a felsőházig kommandírozott Jean Fernández, mielőtt elköszönt a csapattól, ez a változás egyben a Jelen-Pedretti-éra végét is jelenti

Ha szűk a kereted, toldd meg pár fiatallal.

- a két korábbi éllovast, a St-Étienne-t és az újonci hév után kipukkanó Brestet

Ősszel nagy figyelmet szenteltünk a Zöldek menetelésének és a breton retesz titkának is: az időben eltolt visszaesés Payetéknek még adott némi sanszot az újratervezésre, a sérülések tömkelegével (Nolan Roux hónapokat volt távol a csapattól) küzdő Brest azonban az utolsó körig veszélyben érezhette magát. A St-Étienne kerete gyengülhet meg jobban - a válogatott Matuidi távozása szinte bizonyos -, de utánpótlással elég jól el vannak eresztve.

- a fosztogatás előtt álló Lorient-t

Gameiro és Kitambala sokat ígérő partnerségét egy sérülés féltávnál megakasztotta, így a válogatott Fenyő Iván-hasonmást Amalfitano segítette házi ezüstcipőhöz, 22 góljával ő lett a legeredményesebb francia. Ennek a párosnak már búcsút is mondhat Gourcuff papa, Amalfitano már aláírt az OM-hez, Gameiro ügyében pedig megint csak a milliós kavarás ment a hetente változó preferenciák mellett, egész addig, míg a PSG le nem pakolt 11 millió eurót. A piac végének közeledtével további távozók is várhatók, elsősorban a védelemből.

- a szőröstökű triót (Nancy, Montpellier, Nizza)

A jelző indokolt, ezek itt hárman húsz pirosat és kétszázhúsz sárgát kalapoztak össze az év során. A Montpellier a Győrrel szembeni bukás után végig a  felsőház nyomában cirkált, az előrébb nem jutás pedig különösen Szpahicsot tette frusztrálttá - igaz, Giroud játéka és a Ligakupa-menetelés ellensúlyozta azért az alkalmi barbárkodást. A másik kettőnek konstans kiesési gondjai akadtak, a Nancy különösen botrányos otthoni mérlegét, a Nizza eredménytelenségét okolhatta. Az őskövület Pablo Correa, bár jóval a szezon vége előtt távozóra vette, egy négy meccses, tízpontos hajrával csak benntartotta valahogy a klubot.

- az épp megmaradó Caent

Normandia szeme fényét is vitte egy darabig a szél, a marokkói El-Arabi bravúros ősze után aztán hónapokra kifogyott a szusz a társaságból, a megmentő pedig a legváratlanabb formában érkezett: lényegében egy ijesztően fiatal, '94 decemberében született srác, Mbaye Niang három májusi gólja és a velük megszerzett három pont tartotta benn a Caent. A bajnokság egészét nézve csak a szélsőjáték adhatott okot az örömre, El-Arabi mellett Hamouma és Mollo igyekezetén állt-bukott az eredmény.

3. EL-terep

Egészen március végéig BL-indulónak hittük a Rennes-t, mert a védőik elöl-hátul ugyanolyan hatásfokkal dolgoztak (a Danzé, Mangane, Kana-Biyik, Théophile-Catherine négyes volt az ideális összetétel), aztán egy bődületes fingszóval úgy elszeleltek a dobogó közeléből, hogy az utolsó körben még a Sochaux is megelőzte őket, így a hatodik helyen zártak - ám a kupahelyek elosztása miatt még ez a hely is EL-indulást ér. Az utolsó tizenkét meccsből hat pontot bírtak kisajtolni - és még a bajnoktól is kikaptak. Brahimi, M'Vila, Tettey és a féltávnál igazolt Boukari játékát is értelemszerűen a bajnokság korábbi szakaszáig volt értelme csodálni, utána ők is elfáradtak.

A Sochaux akkor vágta ki utoljára így a rezet, mikor még a Frau-Santos-Ménez-félék rohamoztak, de az elmúlt két év is príma kis játékosokat termelt ki: Boudebouz kiváló társra talált az év egyik felfedezettjének számító Marvin Martinben, akinél több gólpasszt senki se prezentált a ligában. Az afrikai csatártandem, Maiga és Ideye pedig a létező legnagyobb tesósági törvények mentén osztották el a felelősséget egymás között, ketten együtt harmincat lőttek. Gillot annyira remekül rakosgatta össze a fiatalokat, hogy a többiek számára a Bonalba kirándulás egyet jelentett a felesleges időtöltéssel. Várhatóan nem bomlik a csapat: a Bordeaux padjára váltó edző örökségét egy helyi legenda, Bazdarevics építheti majd tovább.

Menet közben úgy tűnt, több is van a szezonban a negyedik helynél, de a párizsiak számára ezt az eredményt inkább nagy visszatérésként kell értékelni, nem pedig bukásként. A PSG őszi-téli térnyerése a riválisok szerényebb rajtjában és az új szerzemény Nené játékkedvében keresendő, a bravúros hajrához viszont nem volt elég bőséges a keret Kombouaré keze alatt, így se a BL-kvóta, se a kupaarany nem lett meg. Az állomány szűkössége egyrészt taktikai variációknak (egyékes foci Hoarau-val) engedett teret, másrészt több fiatal (Bahebeck és Kebano) is lehetőséghez juthatott.

Coupet és Makelele visszavonulása rövidtávon még mindig sok klubot hazavágna, a PSG problémái mégsem súlyosak, a katari invesztíció ugyanis komoly piaci garázdálkodáshoz adja meg az alapot. Douchez volt az első fecske, Gameiro a második, a továbbiakra vannak ötleteim. A legnagyobb fejlődést Chantome-tól láttuk, a legjobb teljesítményt pedig Sakho nyújtotta: Armand-nal egész jó párost alkotott a védelem közepén, az Év fiatalja címet is elvitte, ezzel párhuzamosan pedig elkezdte magát bebetonozni a leendő EB-csapatba.

Az elemzés második felében az OM-Lyon-Lille trió kerül a boncasztalra.